WMN Interjú Molnár Lászlóval, a fővárosi TEGYESZ korábbi vezetőjével
Molnár László 23 éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t (Területi Gyermekvédelni Szakszolgálat). Telefonon kérdeztük arról, mit gondol egykori kollégája, Kuslits Gábor által megfogalmazott vádakról, a Szőlő utcai otthonban folyó emberkereskedelemről, milyen embernek ismerte meg a májusban letartóztatott igazgatót, Juhász Pétert, és mit gondol, milyen csontváz zuhan ki legközelebb a szekrényből. Kurucz Adrienn interjúja.
Kurucz Adrienn/WMN: Napok óta a Válasz Online Kuslits Gáborral, a TEGYESZ utolsó vezetőjével készített interjújáról beszélünk. Önt hogyan érintették Kuslits döbbenetes állításai?
Molnár László: Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is. Nemcsak a Juhász Péter-ügyre gondolok, hanem általában a gyerekvédelmi rendszer állapotára. Sokan elmondanák ezt visszafogottabban, ha megkérdeznék őket, de ilyen őszintén senki más nem tudta volna megfogalmazni.
Azonnal felhívtam Gábort, és agyba-főbe dicsértem. Aztán pár órával később jött a hír: az SZGYF feljelentést tett ellene. Gábor mondta, hogy a Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság is jelezte neki, ha szükséges, vállalják a jogi képviseletét. Úgy tűnik, lesz is rá szükség.
A teljes interjú itt érhető el:
https://wmn.hu/ugy/65587-molnar-laszlo-tegyesz-kuslits-juhasz


