Kertész Anna
Egy év a remény jegyében - Filmbemutató
A felnőttek bűneinek miért ártatlan gyerekek az áldozatai? Lehetséges-e megváltoztatni bántalmazott utcagyerekek életét, és egy szebb jövő reményét ébreszteni bennük? A Stairway program keretében húsz kiszolgáltatott utcagyereket emelnek ki egy évre Manila, a Fülöp-szigeteki főváros nyomornegyedéből.
Mediátor képzés Győrben
Egyesületünk 2019 januárjában Mediátor/Közvetítői képzést szervez győri helyszínen. A szakmai személyiségfejlesztő foglakozás célja, hogy a résztvevőket megismertesse a mediáció filozófiájával, eszköztárával, módszereivel és folyamatával, így a szakemberek e technika alkalmazásával az egyének és a családok konfliktusainak kezelésében is hatékony segítséget nyújthatnak.
Nevelőszülői családok perspektívái Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában
Lezárult a Visegrádi Alap által támogatott, „Nevelőszülői családok perspektívái Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában” elnevezésű projekt, melynek magyar partnere, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület volt. A nevelőszülők tapasztalatait összehasonlító nemzetközi kutatási projektben hazánk mellett szlovák, cseh és lengyel, a nevelőszülői területen dolgozó szervetek vettek részt.
A gyerekek – Egy megtérülő társadalmi befektetés
2018. november 12-én dr. Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének vendége volt. A Tudomány a Kocsmában elnevezésű programsorozat részeként Befektetés a gyerekekbe: hosszú távú társadalmi-gazdasági megtérülés címmel tartott előadást, mely az alábbiakban teljes egészében megtekinthető.
Facilitátor képzés - a jóvátételi eljárás levezetése /Pedagógus-továbbképzési program/
A továbbképzés célja a jóvátételi eljárás levezetésének elsajátítása, mely a fiatalkorúak magatartási vétségéből, bűnelkövetéséből adódó testi, vagy lelki sérülést okozó problémák kezelését segíti elő. A képzés felkészíti a pedagógusokat a károkozással összefüggő konfliktushelyzetek megoldására és feldolgozására. Az elméleti oktatás mellett a résztvevők szituációs gyakorlatokon keresztül sajátítják el azokat a kulcskompetenciákat, melyek mindennapi munkájuk során alkalmassá teszik őket arra, hogy együtt dolgozzanak a vétkesekkel, elkövetőkkel, szabályszegőkkel, közvetlenül bevonva őket a megoldáskeresés folyamatába, amelyben szerepet kapnak az áldozatok, a károsultak, a családtagok, a barátok, a közösség és mindenki, akire az elkövető viselkedése hatással volt.
Következő képzés időpontja: 2024. november 6-7-8.
Jelentkezési lap: Facilitátor képzés
ugyanaz a képzés, mint Facilitátor képzés - resztoratív technikák alkalmazása, jóvátételi szemléletű mediációs eljárások levezetése
Fő cél, hogy a pedagógusok megtanulják a jóvátételi eljárás szilárd pszichológiai és szociológiai hátterét, és az elsajátított kompetenciákat mindennapos munkájuk során a különböző jellegű konfliktusoknál és bűnelkövetéseknél sikerrel alkalmazzák. Ezáltal hatékonyabbá válik számukra a gyermekek és fiatalok körében előforduló problémahelyzetek megoldása, eredményesebbé válik a viselkedési korrekció, a kárhelyreállítás és a vétkesek visszailleszkedése a közösségbe.
A továbbképzés szervezését az indokolja, hogy a pedagógusok mindennapos munkájuk során gyakran találkoznak olyan fiatalkorú bűnelkövetőkkel, akik nincsenek tisztában tettük súlyával és a lehetséges következményekkel. Különösen gyermekkorú elkövető esetén szükséges a tett és a következményeivel való konfrontáció, melynek eredménye, hogy a fiatalok szembenéznek a tetteikkel, vállalják a felelősségüket és jóvátételre törekszenek. A jóvátételi eljárás módszerével megelőzhetővé és kezelhetővé válnak az iskolai konfliktus- és problémahelyzetek, illetve a bűnelkövetés.
A képzés keretében a jóvátételi eljárások vezetéséhez szükséges módszereket sajátítják el a résztvevők. Az első tanegység a jóvátételi eljárás módszerének eredetét, felhasználási területeit mutatja be. Ezt követően a résztvevők megismerik a resztoratív módszer használatára vonatkozó alapvető elvárásokat, a jó facilitátorral szemben támasztott követelményeket. A képzés következő részében arra helyeződik a hangsúly, hogy mire van szüksége az áldozatnak, az elkövetőnek és a közösségnek és a resztoratív megbeszélés mit tesz számukra lehetővé. Majd a konferencia-megbeszélés protokollját sajátítják el a résztvevők, különös tekintettel a facilitátori forgatókönyv használatára. A módszer megismerését követően a résztvevők a jóvátételi eljárást alkalmazzák és gyakorolják saját munkaterületükről gyűjtött problémás szituációk és modellált eseteket tartalmazó mini szerepjátékok segítségével.
A képzés során kötelező irodalomként az alapító által készített, A resztoratív szemlélet és egy módszer, a konferencia megbeszélés című munkatankönyv segíti az ismeretek elsajátítását.
A képzésről szóló tanúsítvány kiadásának feltételei: a hallgató hiányzásának mértéke nem lépi át az összóraszám 10 százalékát, az egyén illetve a csoportmunkák elvégzése a továbbképzés során.
A továbbképzés célcsoportja: Mindennapi munkájuk során problémás helyzetekkel, károkozással, bűnelkövetéssel összefüggő konfliktushelyzetekkel kapcsolatba kerülő pedagógusok.
A továbbképzés végére teljesítendő tartalmi követelmény, hogy a képzésben részt vevő képes legyen:
- a jelenlegi büntető és fegyelmezési rendszer működésének jellemzésére,
- a büntetés hatásának kifejtésére,
- az áldozat szükségleteinek körvonalazására,
- a segítő visszajelzés használatára,
- a helyreállító jellegű fogalmazásmód és gyakorlat használatára a mindennapi kommunikáció során,
- a jóvátételi eljárás szemléletének és gyakorlatának részletezésére,
- a módszer felhasználási lehetőségeinek kifejtésére,
- mindennapi munkája során adódó konfliktusok és problémás helyzetek facilitálására.
A képzés óraszáma: 30 óra
A képzés formája: csoportos képzés
A jelentkezés feltételei: egyetemi és/vagy főiskolai végzettség; óvodapedagógus, tanító, általános- és középiskolai tanár, szociálpedagógus, szakoktató szakképzettség
A továbbképzés során indítható csoport létszáma: minimum 8, maximum 24 fő
20 fő jelentkezése esetén vidékre is utazunk.
Egyesületünk felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/005295
A pedagógus-továbbképzési program alapítási engedélyének nyilvántartási száma: 9-35/2018.
A képzésekre jelentkezni, és azokról bővebb információt kapni a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:
Jelentkezési lap: Facilitátor képzés
Tel: 06 30 459 2739
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kísérő nélküli kiskorúak: Tudástranszfer szakemberek számára a nevelőszülői elhelyezések növelése érdekében
A Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület egyike annak a nyolc szervezetnek, amely részt vesz az “FORUM FOR Unaccompanied Minors: transfer of knowledge for professionals to increase foster care” “Kísérő nélküli kiskorúak: Tudástranszfer szakemberek számára a nevelőszülői elhelyezések növelése érdekében” (FORUM) című, az Európai Unió Rights, Equality and Citizenship Programjának társfinanszírozásával és pénzügyi támogatásával megvalósuló projektben. A projekt a kísérő nélküli kiskorúak nevelőszülői elhelyezésével kapcsolatos ismeretek, tapasztalatok cseréjét, fejlesztését célozza.
Szakemberek készségfejlesztése a veszélyeztetett gyerekek jogainak érvényesítése érdekében
A nemzetközi szakmai szabályok, sztenderdek és sok nemzeti jogi szabályozás, törvény tartalmazza, hogy a gyerekeknek joguk van kifejteni a véleményüket – és ahhoz is joguk van, hogy kívánságaikat és érzéseiket figyelembe vegyék az őket érintő döntések során. A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szól iránymutatást és annak magyarázatát az Európa Tanács 2010-ben fogadta el. A meglévő nemzetközi és európai normákon, különösen a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményen és az emberi jogokról szóló európai egyezményen alapuló iránymutatás biztosítani kívánja, hogy a gyermekek ténylegesen igénybe vehessék az igazságszolgáltatást, és annak keretei között megfelelő bánásmódban részesüljenek.
A legfontosabb alapelvek rögzítése ugyan sikeresen megtörtént nemzetközi és európai szinten, mégsem mondható el az igazságszolgáltatásról, hogy mindig gyermekbarát lenne a gyermekekkel, a fiatalokkal szemben. Egy, az Európa Tanács által ösztönzött széleskörű konzultáció keretében adott közvetlen válaszaikban a gyermekek és a fiatalok valóban a rendszerrel szembeni általános bizalmatlanságról számoltak be, és számos gyenge pontot emeltek ki, például a félelmet keltő környezetet, az életkornak megfelelő tájékoztatás és magyarázat hiányát, a családok megszólításának erőtlenségét, valamint a hosszadalmas vagy – éppen ellenkezőleg – túl gyorsan lezáruló eljárásokat.
Az európai igazságszolgáltatási rendszerek tele vannak hozzáértő, gondos döntéshozókkal és jogi szakemberrel – bírákkal, bűnüldöző szervek tisztviselőivel, szociális munkásokkal, egészségügyi dolgozókkal, gyermekjogi pártfogókkal, szülőkkel és gondviselőkkel –, akik alig várják, hogy útmutatást kapjanak mindennapos tevékenységük javításához a gyermekek legfőbb érdekeinek szolgálatában. Jóllehet az összes uniós tagállam aláírta a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezményt, a gyakorlatban ezek biztosításához alapvető fontosságú, hogy a gyermekkorúakkal kapcsolatban álló szakértők megfelelő tudás birtokában legyenek, és értsenek egyet az alkalmazással.
Az ENSZ Egyezmény a gyermekek jogairól 1991 óta a magyar belső jog része is, mégis, a tapasztalatok szerint nagyon korlátozottan ismerik az Egyezmény szövegét, tartalmát, és az ezekből következő feladatokat és lehetőségeket a gyerekekkel foglalkozó szakemberek. A gyermekek jogai körüli viták is döntően annak tudhatók be, hogy nem állnak rendelkezésre azok az ismeretek, amelyek egyértelművé tennék, hogy a gyerekek jogai nem állnak ellentétben sem a felnőttek, sem más gyerekek jogaival, és érvényesítésük, védelmük a közösség minden tagjának az érdekeit szolgálja.
A gyermeki jogok nem köthetők feltételhez, nem előzik meg őket a kötelezettségek, mivel a jogok ismerete és gyakorlása feltételezi mások jogainak a tiszteletben tartását, a gyerekek a példából, a felnőttek viselkedéséből, mintájából tanulnak, így jogaik érvényesítése mindannyiunk jogainak az érvényesülését segíti elő.
A gyermeki jogok négy alapelven nyugszanak:
- A gyerekek joga az élethez és fejlődéshez;
- A gyerekek joga az erőszak minden formájától való védelemhez;
- A gyerekekkel kapcsolatos minden döntésnél az ő legfőbb érdekeiknek kell érvényesülniük;
- A gyerekek joga ahhoz, hogy minden őket érintő kérdésben meghallgassák a véleményüket és ezt vegyék is figyelembe.
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága szerint a gyerekekkel kapcsolatba kerülő szakemberek gyakran nem rendelkeznek elég tudással, önbizalommal, és nincs kapacitásuk arra, hogy teljesítsék a jogi kötelezettségeiket, és az előírt irányelveket. Ehhez nyújt segítséget a „Szakemberek készségfejlesztése a veszélyeztetett gyerekek jogainak érvényesítése érdekében” elnevezésű képzés, amely a szakértők tudásának bővítését célozza a különböző okokból veszélyeztetett vagy segítségre szoruló gyerekek jogainak hatékonyabb érvényesítése érdekében.
A „Szakemberek készségfejlesztése a veszélyeztetett gyerekek jogainak érvényesítése érdekében” egy multidiszciplináris képzés, amely a gyermeki jogokról, a gyerekek fejlődésének sajátosságairól szól, továbbá a gyermekbarát kommunikációs készségek fejlesztését célozza, kiegészülve az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatásával a gyermekbarát igazságszolgáltatásról.
A képzés négy modulból épül fel, melyek a következők: Bevezetés a gyermeki jogokkal kapcsolatos ismeretekbe; Bevezetés a gyermeki fejlődés és kommunikáció témaköreibe; Kommunikációs készségek; Iránymutató a gyermekbarát igazságszolgáltatásról.
A képzés mindazok számára hasznos lehet, akik munkájuk során gyerekekkel kerülnek kapcsolatba. Olyan szakemberek/terepen dolgozó munkatársak számára, akik bentlakásos intézményekben vagy nevelőotthonban élő gyerekekkel/fiatalokkal foglalkoznak; akár állami, hatósági vagy civil területen dolgoznak, és munkájuk során a gyerekkel kapcsolatos jogi/igazságszolgáltatási eljárásokban vesznek részt.
A képzés során a résztvevők olyan technikákat, készségeket és ismereteket sajátítanak el, melyek hozzájárulnak a gyermekek jogainak érvényesüléséhez, a gyermeki jogok védelméhez, illetve elősegítik, hogy a résztvevő szakemberek hatékony, gyermekbarát kommunikációs technikákat használhassanak a gyerekekkel munkájuk során.
A képzés a következő témakörökben alakít ki jártasságot:
- Miért, mikor, hol és hogyan figyeljünk a gyermekre és beszéljünk vele, gyermekbarát környezetben, és hogyan használjuk a tudomásunkra jutó információkat;
- Hogyan tudjuk elősegíteni a gyermekbarát jogi eljárás, bánásmód biztosítását.
A fent említett készségfejlesztés mellett további területek megismerésére teremt lehetőséget:
- Melyek a gyermeki jogok alapvető elvei;
- Melyek azok a kulcsfontosságú üzenetek, amelyekkel a szakemberek a gyermeki jogokat képviselni/érvényesíteni tudják;
- Hogyan lehet a gyerek fejlődésére és viselkedésére hatással a velük folytatott kommunikáció, és a szakemberek hogyan tudnak az egyéni szükségletekre hatékonyan figyelni, reflektálni.
A továbbképzési program célja, tartalma: A szakemberek ismereteinek bővítése és szakmai eredményességének növelése, a gyermeki jogok védelme gyermekvédelmi gondoskodásban élő, fogvatartott és az igazságszolgáltatással kapcsolatba kerülő gyerekek esetében.
A képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételei: -
Tervezett képzési idő: 30 óra (A képzés 4 modulra tagolódik, melyek egymást követő három képzési nap alatt kerülnek megvalósításra.)
A képzés formája: csoportos képzés
A képzésről szóló igazolás/tanúsítvány kiadásának feltételei:
- a hallgató hiányzásának mértéke nem lépi át az összóraszám 10 százalékát,
- az egyéni és csoportmunkák elvégzése a továbbképzés során.
A képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek:
1.) Személyi feltételek:
- oktatók,
2.) Tárgyi feltételek:
- 1 db laptop internet csatlakozási lehetősséggel, projektor, vetítővászon, flipchart tábla;
- 24 fő befogadására alkalmas terem, mozgatható asztalokkal, székekkel, flipchart táblával;
- a képzés írásos segédanyaga fűzött formában.
A program végrehajtásának személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról a képzés indítója/szervezője gondoskodik.
20 fő jelentkezése esetén vidékre is utazunk.
Egyesületünk felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/005295
A képzés a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által minősített. Engedélyszáma: S-05-003/2023
A képzés elvégzéséről a személyes gondoskodásban dolgozók továbbképzési pontrendszerében 32 pontot igazolunk vissza.
A képzés részvételi díja: 90.000 Ft
A képzés óraszáma (30 óra) a pedagógus továbbképzési rendszerben is elszámolható.
A képzésekre jelentkezni, és azokról bővebb információt kapni a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:
1081 Budapest, Kun utca 12., 3. emelet, 27. ajtó
Tel.: (+36-1) 225-3526, 06-30-459-2739
Web: www.csagyi.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfőtől- péntekig: 9-16 óráig
A továbbképzés egységeinek célja, tartalma, terjedelme és a tanegységekhez rendelt óraszám:
1. Modul - Bevezetés a gyermeki jogokkal kapcsolatos ismeretekbe: A résztvevők megismerkednek a gyermeki jogok kapcsán a nemzetközi és regionális összefüggésekkel, a gyermekek jogairól szóló egyezmény meghatározó alapelveivel, továbbá a gyermeki jogok országos és szakmai specifikációival.
Időtartama: 6 óra
2. Modul - Bevezetés a gyermeki fejlődés és kommunikáció témaköreibe: Ez a képzési rész a gyermeki fejlődés és kommunikáció alapvető elemeit, sajátosságait, egymásra gyakorolt hatását, gyermeki jogokkal való kapcsolatát veszi számba.
Időtartama: 6 óra
3. Modul - Kommunikációs készségek: A továbbképzés harmadik moduljában a résztvevők ismeretek szereznek arról, hogy mikor, miért és hol kell a szakembereknek beszélniük a gyerekekkel; mit tegyenek a tudomásukra jutó információval; miként ismerjék fel és alkalmazzák a non-verbális kommunikációs jeleket; hogy ismerjék fel és küzdjék le a kommunikációs gátakat; hogyan kommunikáljanak problémás magatartású és serdülő fiatalokkal; hogyan használhatják az alternatív kommunikációs módszereket; illetve, hogy pontosan mit is jelent és hogyan alkalmazható a gyermekbarát kommunikációs stílus, tónus, nyelv és megközelítés.
Időtartama: 12 óra
4. Modul - Iránymutató a gyermekbarát igazságszolgáltatásról: A képzés utolsó részében bevezetésre kerül sor ’az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról’ című dokumentumba, ennek kapcsán pedig a résztvevők mélyebb betekintést nyernek abba, hogy mitől lesz az igazságszolgáltatás rendszere gyermekbarát, és hogy melyek a fontos lépések egy gyermekbarát igazságszolgáltatási eljárás előtt, alatt és után.
Időtartama: 6 óra
A gyerekek testi fenyítésének tilalma: Válaszok a testi fenyítéssel kapcsolatban gyakran felmerülő kérdésekre magyar nyelven
Megjelent a Global Initiative, a Save the Children Sweden és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány új kiadványa, amely a gyerekek testi fenyítésének tilalmára vonatkozó kérdésekre ad válaszokat.
A Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata
Az adatvédelem terén már eddig is számos rendelkezés biztosította a személyes adatok védelmét. A jelenlegi adatvédelmi törvény tartalmazza a legfontosabb szabályokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló (2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról).
2018. május 25-től érvénybe lépett Magyarországon is az Európai Unió egységes adatvédelmi szabályozása, a GDPR - General Data Protection Regulation /Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)/.
Az egyesületünk által kezelt személyes adatok védelmének érdekében az adatkezelési szabályzatunkat a megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően aktualizáltuk. Adatkezelésünk így megfelel a GDPR előírásainak.
Az alábbiakban teljes egészében elérhető Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzatunk.
2017. évi közhasznúsági jelentés
A Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület 2017. évi közhasznúsági jelentésének dokumentumai.
Éves beszámoló és közhasznúsági melléklet 2017 -letölthető innen
Kiegészítő melléklet 2017 - letölthető innen