ukraine 300x251A Gyermekjogi Civil Koalíció szeretne segíteni az Ukrajnából Magyarországra érkező gyerekeknek és családjaiknak eligazodni a hazai szabályok között, ezért négy nyelven (magyarul, angolul, oroszul, ukránul) elérhető tájékoztatót készített számukra.

gyermek unio2022. február 11-én került sor a Szociális Demokráciáért Intézet szervezésében megvalósuló gyermekszegénységgel és gyermekjogokkal foglalkozó konferenciára.

sejtjeink gyorgyi karcsiAlmási Tamás Sejtjeink című filmjét vetítik a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon 2022. január 29-én, szombaton, 11:30-tól a Mammut mozijában. A vetítés után az érdeklődők beszélgetésen vehetnek részt a rendezővel és a szereplőkkel, a téma pedig a lombikprogramon keresztül: mitől lesz valaki szülő, mitől lesz család egy család.  A film provokatív, és elgondolkodtató, hűen a rendező életművéhez.

bidf 2022Január 22. és 30. között közel 50 filmmel és 200 vetítéssel érkezik a dokumentumfilm fesztivál. 2022-ben nemcsak Budapesten, hanem országszerte, 10 nagyvárosban vetítik az alkotásokat. Budapesten minden vetítés után beszélgetést szerveznek a filmek alkotóival, vagy meghívott szakértőkkel. A fesztivál kínálatából A köd gyermekei (Children of the Mist) című filmet ajánljuk, melynek egyik nagykövete egyesületünk alelnöke, Molnár László.

270110483 4873576602708843 3444594557334049288 nAz Amnesty International Magyarország SZKÓP című oktatási podcastjének januári vendége Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi és gyerekjogi szakértő volt. Wéber Dórával való beszélgetésünkben azt a témát járták körül, hogy mely az a korai időszak, amely alapvetően meghatározza a gyerekek későbbi fejlődését, boldogulását, gyakorlatilag az egész életét.

6. oldal / 101