Súlyos csend nehezedik a házasságra és mindenekelőtt magára a feleségre, aki éjt nappallá téve fáradozik azon, hogy minél tökéletesebben megváltoztassa a személyiségét, meg akarván felelni egy ideálnak, amely a régmúlt időket idézi, és amely tiszta formájában valószínűleg soha nem is létezett. Egy acélketrec foglyaként mosolyog, selypeg, boldog és jóságos, közben már régen elveszítette önmagát. Aztán feltűnik egy idegen férfi, aki lehet, hogy a férje nyomába sem érhet, mindössze őszinte és nyílt, meg akarja őt kapni úgy ahogy van, teljes valójában, színjáték nélkül. A házasságtörés nyélbe üttetett, és a nő ámulva veszi észre, hogy az idegen hálószobák rejtekében, a csak őrá kíváncsi férfi mellett mintha újra testet öltene az a régi, csillogó szemű fiatal lány, akit – hitte ő – már mindenki elfeledett.