Kertész Anna

Kertész Anna

2025. április 11., péntek 10:04

Gyerekrészvétel

Kézikönyv a gyerekek részvételéről

 

Ez a könyv azért készült, hogy segítse a gyerekek jogainak, kiemelten a részvételükkel kapcsolatos ismereteknek a terjedését, alkalmazását, bemutatva azokat a módszertani és gyakorlati ismereteket, amelyek segíthetnek mindazoknak, akik szeretnék érvényesíteni a gyerekek aktív részvételének, véleményük meghallgatásának és figyelembevételének a lehetőségét, kötelezettségét.

Elkészült és akkreditálásra került a gyerekek részvételével foglalkozó tananyag, szakmai továbbképzések, és a felsőoktatásban tanulók számára, mindazoknak, akik gyerekekkel, gyerekekért dolgoznak, amihez forrás-anyagként szolgálhat ez a kötet.

       A gyerekek részvételhez való jogának témája sok szempontból kiemelkedő jelentőségű de sok más gyermeki joghoz képest többnyire kevesebb figyelmet kap, annak ellenére, hogy a gyermeki jogok három alapelve, a három „P” (provision, protection, participation) között szerepel: ellátás/gondoskodás, védelem, részvétel.

            

       Ez a könyv azért készült, mert a JóKer program megvalósítása során is egyértelművé vált, hogy sem a gyerekek, sem a felnőttek nagy része nem tudja, hogy mik a gyerekek jogai általában véve, és különösen a részvételre vonatkozóan, hogyan lehet ezeket érvényesíteni, a gyakorlatban alkalmazni, és miért van kiemelkedő jelentősége annak, hogy ezeket biztosítjuk minden gyerek számára. Az is egyértelművé vált az elmúlt évek tapasztalatai és hazai vizsgálatok alapján is, hogy szükség van a tájékoztatásra, a minél közérthetőbb és könnyen hozzáférhető információkra és módszerekre.

 

A gyerekek otthon, a gyermekintézményekben, iskolai, családi és közösségi életük során folyamatosan találkoznak olyan döntési helyzetekkel, amelyek közvetlenül vagy közvetve őket is érintik. A gyerekek részvételéről szóló részletes kiadvány segíthet abban, hogy a gyerekek minél nagyobb számban, tudatosan és aktívan vehessenek részt saját életük alakításában, az őket érintő kérdésekben történő döntéshozatalban, és a kisközösségi, valamint a társadalmi kérdések megvitatásában, a különféle aktivitásokban egészen kora gyermekkoruktól. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a felnőttek tanuljanak új ismereteket, készségeket, módszereket a gyerekekkel történő együttműködéshez, értő figyelemmel történő meghallgatásukhoz, és a véleményük, vágyaik, szükségleteik figyelembevételéhez, egyben ők maguk is tudatosabban éljenek saját jogaikkal és hallassák a hangjukat minden lehetséges fórumon az őket és gyerekeiket érintő kérdésekben,

Ahhoz, hogy a gyerekek élhessenek a véleményük meghallgatásához, annak figyelembevételéhez és aktív részvételükhöz való jogukkal minden őket érintő kérdésben, mind nekik, mind pedig a családtagjaiknak, szakembereknek, és a közösség tagjainak is tudniuk kell erről a jogosultságról, azok jelentőségéről, valamint azokról a módszerekről, technikákról, tennivalókról, amelyek e jog megfelelő alkalmazását biztosítani tudják.

Az a felismerés, hogy a gyerekek kibontakozó képességeik és teljesítőképességük, érettségük alapján fontos szerepet játszik fejlődésükben és lehetőségeik további kiszélesítésében, ha maguk alakítják az életüket, ismerik erőforrásaikat és korlátaikat, felkészültek a kihívásokra és akadályokra is, alapvető jelentőségű.

 

Célunk, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a gyerekek érdemi részvételét biztosító lehetőségek és ezek feltételei, el kívánjuk érni mindazokat a főiskolai, egyetemi hallgatókat, szakmai továbbképzésen részt vevőket, érdeklődőket, akik gyerekekkel és gyerekekért dolgoznak. Az ő ismereteik, felkészültségük, nyitottságuk lehet a garancia arra, hogy minél inkább elfogadottá váljék a gyerekek bevonása, meghallgatása és véleményük figyelembevétele, aktív részvételük, minden őket érintő területen.

A könyv nagymértékben támaszkodhatott azokra a forrásmunkákra, amelyek az elmúlt években jelentős segítséget nyújtottak a nemzetközi közösségnek a gyermeki jogok érvényesítéséhez, kiemelten a gyerekrészvétel kérdésében. A Eurochild és a Learning for Well-being Alapítvány közös munkája „Itt vagyunk: Egy gyerekrészvételi szerszámosláda”, a képzésekhez, az alkalmazáshoz készült módszertani eszköztár, az Európa Tanács könyve a gyermekrészvételről, Hallgasd meg - cselekedj -változtass, Kézikönyv a gyerekek részvételéhez, szakembereknek, akik a gyerekekért és gyerekekkel dolgoznak, illetve a gyerekekek részvételét felmérő eszköztár amely indikátorokkal segíti, hogy mérhetőek legyenek az előrehaladás a gyerekek és fiatalok részvétele terén , az ír család- és gyermekvédelmi központi intézmény, a Tusla gyermek- és ifjúsági részvétel eszköztára, ugyancsak azt szolgálja, hogy a gyerekeket és fiatalokat, családtagjaikat és a közösséget, akikkel kapcsolatba kerülnek tevékenységük során bevonják az őket érintő, a gondoskodás és támogatás különböző formáiról történő döntésekbe, hogy legyenek megfelelő eszközeik, hogy kezelni tudják a felmerülő kihívásokat a nekik nyújtott szolgáltatások során, amelyek optimális esetben arányosak és időszerűek.

Néhány további szempont a gyerekek részvétele érdekében:

  • A tudatosság növelése: A gyerekek megtanulhatják saját jogaikat, kiemelten a részvételhez való jogot;

  • Empátia és felelősség: A gyerekek megtapasztalják a megértés, mások véleményének érzéseinek és jogainak tiszteletben tartását, az empátiát a részvételen és saját élményen keresztül;

  • Társadalmi felelősségvállalás: A gyerekkorban megtanult és gyakorolt véleménynyilvánítás, meghallgatás, részvétel az alapja annak, hogy felnőttként is tudják, hogyan alakíthatják a környezetüket, a társadalmi normákat és szabályokat, hogyan hozzanak megfelelő döntéseket, és hogyan járulhatnak hozzá a közjóhoz;

  • Demokratikus értékek alapozása: A gyerekkorban megtapasztaltak tesznek leginkább képessé arra, hogy a demokratikus értékeket tiszteletben tartsák és alkalmazni tudják a felnőtt életük során is. Minél több gyerek számára biztosított ez a lehetőség, annál jobbak az esélyei egy igazságosabb, élhetőbb és tisztességesebb világ megteremtésének;

E kötet tehát szándéka szerint segíteni kíván abban, hogy a gyerekek aktív és örömteli gyerekkorukat követően tudatos polgárokká váljanak, akik nemcsak passzívan elfogadják a körülöttük és velük történteket, hanem aktívan részt vesznek azok alakításában, ami elősegíti a társadalmi fejlődést és az egyéni felelősségvállalást is egészen korai gyerekkortól a felnőtt életben is. Reményeink szerint mindazok haszonnal forgatják majd a kötetet, akik gyerekkel dolgoznak, gyerekeket nevelnek, fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél harmonikusabb és örömtelibb gyerekkort éljenek, és ehhez saját tevékenységükkel is hozzá kívánnak járulni.

A könyv elkészültét az Európai Unió CERV-2022-CHILD, JóKer projekt tette lehetővé, amelyért ezúton is köszöntet mondunk.

ketlogo

 

 

Gyerekrészvételi képzés

Képzés célja: Megismertetni a gyermeki joggokkal összefüggő ismereteket, a gyerekek aktív részvételének biztosításához szükséges feltételeket.

A jelenlegi hazai kínálatban nem szerepel olyan továbbképzés, amely speciálisan a gyermeki jogokkal összefüggésben, vagy attól akár függetlenül a gyerekek részvételének feltételeivel, szakmai programjával foglalkozik. Egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, hogy mik a feltételei a gyerekek részvételével zajló programoknak, hogyan lehet a gyerekek biztonságát, védelmét és részvételét biztosítani. Felmérésünk szerint a programra növekvő igény mutatkozik mindazon intézmények körében, ahol gyerekekkel foglalkoznak, gyerekeket látnak el, pl. óvoda, iskola, Tanoda, iskolán kívüli szabadidős programok, sport, táboroztatás, bentlakásos intézmények, pl. kollégium, gyermekotthon.

A visszajelzések alapján folyamatosan aktualizáljuk képzési programunkat, melyben a felnőttképzési módszerek használatával, az információközvetítésen túl a készségek fejlesztésére, valamint a team munka erősítésére is koncentrálunk a szakterületen, mely igényként fogalmazódik meg a gyermekvédelemi alap- és szakellátásában egyaránt.

 

 

A könyv elkészültét az Európai Unió CERV-2022-CHILD, JóKer projekt tette lehetővé, letölthető itt:

Kezikonyv a gyerekek reszvetelerol

Kezikonyv-a-gyerekek-reszvetelerol.pdf

2025. január 21., kedd 11:23

Gyermekrészvétel

Képzés célja: Megismertetni a gyermeki joggokkal összefüggő ismereteket, a gyerekek aktív részvételének biztosításához szükséges feltételeket.

A jelenlegi hazai kínálatban nem szerepel olyan továbbképzés, amely speciálisan a gyermeki jogokkal összefüggésben, vagy attól akár függetlenül a gyerekek részvételének feltételeivel, szakmai programjával foglalkozik. Egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, hogy mik a feltételei a gyerekek részvételével zajló programoknak, hogyan lehet a gyerekek biztonságát, védelmét és részvételét biztosítani. Felmérésünk szerint a programra növekvő igény mutatkozik mindazon intézmények körében, ahol gyerekekkel foglalkoznak, gyerekeket látnak el, pl. óvoda, iskola, Tanoda, iskolán kívüli szabadidős programok, sport, táboroztatás, bentlakásos intézmények, pl. kollégium, gyermekotthon.

A visszajelzések alapján folyamatosan aktualizáljuk képzési programunkat, melyben a felnőttképzési módszerek használatával, az információközvetítésen túl a készségek fejlesztésére, valamint a team munka erősítésére is koncentrálunk a szakterületen, mely igényként fogalmazódik meg a gyermekvédelemi alap- és szakellátásában egyaránt.
A 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról, továbbá a 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről minőségi követelményeinek megfelelve, folyamatosan fejlesztjük a képzés tartalmát és formáját.

Képzés felépítése

Az 1. foglalkozás (10 óra)
alkalmával áttekintésre kerül a gyermeki jogok rendszere, a gyerekek joga a meghallgatáshoz, véleményük figyelembevétele minden őket érintő kérdésben és az aktív részvétel joga. Mit jelent a gyerekek részvétele, miért fontos ez, elmélet és elvek, módszerek, gyakorlatok
Tervezés és előkészítés, feltételek tisztázása
Az információk megosztása, a gyerekekkel történő kapcsolatteremtés különféle formáinak áttekintése, a lehetőségek és kihívások elemzése, feldolgozása.

A 2. foglalkozás (10 óra)
alkalmával áttekintésre kerül a különféle lehetőségek felmérése és a prioritások meghatározása, Az inklúzió és érdemi részvétel feltételei, a közösségi részvétel feltételei, az egyesülés és szólásszabadság jogának érvényesítése és a gyerekek biztonságának garanciái és a gyerekbarát panaszmechanizmusok rendszere.
A gyerekek részvételének kilenc alapvető feltételei

A 3. foglalkozás (10 óra)
témája a hatékony, eredményes és etikus gyakorlat megvalósítása, kihívások és lehetőségek, A Gyerekek részvételével kapcsolatos aggályos gyakorlatok, a gyerekrészvételi programok monitorozása és értékelése

A képzés befejezéseként tervek születnek a lehetséges alkalmazás feltételeiről és kereteiről más gyerekekkel kapcsolatos programokba történő beillesztéséről, valamint értékelésén túl az elégedettségi kérdőívének kitöltése, összegzésként szóbeli visszajelzés a képzésről.

A képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételei: -
Képzési idő: 30 óra (3 képzési nap, alkalmanként 10 óra)
A képzés formája: csoportos képzés

A képzésről szóló igazolás/tanúsítvány kiadásának feltételei:
- a hallgató hiányzásának mértéke nem lépi át az összóraszám 10 százalékát,
- az egyéni és csoportmunkák elvégzése a továbbképzés során.


Kapcsolódó képzés: http://www.csagyi.hu/kepzesek/van-jogod

Kiknek ajánljuk a képzést?

A képzést bármely segítő szakterület dolgozóinak ajánljuk. Hatékony segítséget nyújthat a többi között az oktatási, nevelési intézményekben dolgozó valamennyi szakembernek, így szociális munkások, gyermekek gondozását végzők, pszichológusok, fejlesztő – és gyógypedagógusok számára is. Ugyancsak hasznos lehet a képzés elvégzése gazdasági szervezetek dolgozói, HR területen dolgozók, az egészségügy, igazgatás, rendvédelem, igazságügy területén dolgozó szakemberek számára is.



Egyesületünk felnőttképzési nyilvántartási száma: B/2020/005295. Képzésünk általános felnőttképzés, annak elvégzéséről minden résztvevő számára tanúsítványt állítunk ki.

A képzés a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által minősített szociális szakmai továbbképzés. Engedélyszáma: T-05-039/2024. A minősítésnek megfelelően a képzés elvégzéséről a személyes gondoskodásban dolgozók továbbképzési 32 pontot igazolunk vissza, melyről külön igazolást állítunk ki.

A képzés óraszáma (30 óra) a pedagógus továbbképzési rendszerben is elszámolható.

A képzés részvételi díja 140 000 Ft.


Az ENSZ gyermekjogi egyezménye számos olyan jogosultságot sorol fel, amelyet a gyerekek jogaiként garantálnak. E jogok között szerepel a meghallgatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jog az őket érintő valamennyi kérdésben hozott döntésekkel kapcsolatban, valamint az a jog, hogy ezeket a véleményeket figyelembe vegyék, a véleménynyilvánítás szabadsága, a vallás- és lelkiismereti szabadság, valamint az egyesülési és békés gyülekezési szabadság keretében. E konkrét jogokon túlmenően a részvételt a gyerekek valamennyi jogának gyakorlása és megvalósítása során vezérelvként határozzák meg. Így a gyermek jogairól szóló egyezmény kiemeli a gyerekek központi szerepét a saját jogaik biztosítására irányuló erőfeszítésekben.
Az ENSZ gyermekjogi egyezménye elismeri, hogy a gyerekek más helyzetben vannak, mint a felnőttek, és gyakran eltérő szükségleteik vannak, valamint a gyermekkori fejlődés különböző szakaszaihoz kapcsolódó különleges kihívásokkal szembesülnek. Az egyezmény valamennyi cikke három fő témát ölel fel:
Részvétel, gondoskodás és védelem (Három P – participáció, provízió, protekció)
- A védelmi cikkek a gyerekek és fiatalok kizsákmányolásával foglalkoznak. Az egyezmény a kormányok kötelezettségévé teszi, hogy megvédjék a gyerekeket és fiatalokat az erőszak, kizsákmányolás és a visszaélés minden formájától, és szükség esetén rehabilitációt kínáljanak számukra.
- Az ellátással kapcsolatos cikkek a gyerekek és fiatalok túléléshez és fejlődéshez való alapvető jogaival foglalkoznak. Ezek az alapvető fizikai, egészségügyi ellátáson, és tiszta vízen, érzelmi é értelmi gondoskodáson, az oktatáson keresztül a gyerekek legjobb fejlődését lehetővé tevő optimális környezetig terjednek.
- A részvételről szóló cikkek azon az elképzelésen alapulnak, hogy a gyerek olyan személy, aki aktívan hozzájárul a közösség, társadalom életéhez, mint állampolgár itt és most, és nem csak egy olyan személy, aki mások jó vagy rossz bánásmódjának és szolgáltatásainak a befogadói oldalán áll, vagy felkészül a majdani, felnőttkori aktivitásra.


Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 12. cikke kimondja :
A részes államok biztosítják a saját véleményének kialakítására képes gyermek számára a véleményének szabad kifejezéséhez való jogot minden, a gyereket érintő kérdésben, a gyermek véleményének a gyermek életkorának és érettségének megfelelő súlyt adva.

E célból a gyereknek különösen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyereket érintő valamennyi eljárás, így kiemelten a bírósági és közigazgatási eljárásban meghallgassák, akár közvetlenül, akár képviselője vagy megfelelő szerv útján, a nemzeti jog eljárási szabályaival összhangban lévő módon. "
A Gyermekjogi Bizottság, az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény végrehajtásának nyomon követésére létrehozott nemzetközi testület 2009-ben elfogadta a 12. átfogó kommentárt a gyermek meghallgatáshoz való jogáról. Ez a 12. átfogó kommentár útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy a 12. cikket hogyan kell végrehajtani a különböző helyzetekben.
Az átfogó kommentár világossá teszi, hogy a meghallgatáshoz vagy a "részvételhez" való jog minden gyereket, mint egyént és mint egy társadalmi csoport tagját illeti meg, és az országok kormányai kötelesek különös erőfeszítéseket tenni a kiszolgáltatott vagy diszkrimináció által érintett gyermekek bevonása érdekében, és biztosítani, hogy a gyerekek részvétele folyamatos folyamat legyen, ne pedig egyszeri konzultációs esemény. A gyerekek részvétele az Egezmény cikkeinek egy csoportjába van beágyazva, amelyek a gyerekeket társadalmi szereplőként ismerik el: Az 5. cikk (tájékoztatáshoz, útmutatáshoz és tanácsadáshoz való jog), a 13. cikk (a véleménynyilvánítás szabadságához való jog), a 14. cikk (a gondolatszabadsághoz való jog) és a 15. cikk (az egyesülési szabadsághoz való jog), valamint az információhoz való hozzáférés jogáról szóló 17. cikk.
A 3. számú kiegészítő jegyzőkönyv a gyermek jogáról a kommunikációs eljárásban való részvételről (https://www.ohchr.org/en/instruments-mechanisms/instruments/optional-protocol-convention-rights-child-communications) 2014-ben lépett életbe, és célja a gyerekek panaszjogának biztosítása. Magyarország nem írta alá ezt a kiegészítő jegyzőkönyvet még, ami minden gyerek számára lehetővé tenné, hogy saját hazájában minden szinten és regionálisan elérhetőek legyenek megfelelő panasztételi mechanizmusok, ahová a gyerekek jogsérelmükkel fordulhatnak. A panaszt a gyerek személyesen vagy képviseletében, illetve egy azonos problémákkal küzdő gyerekcsoport nevében lehet benyújtani olyan esetekben, amikor a részes állam követ el jogsértést, okoz ártalmat, kárt, a többi között az ENSZ Gyermekjogi Bizottságához.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elfogadta a 18 év alatti gyermekek és fiatalok részvételéről szóló CM/Rec (2012)2 ajánlást (a továbbiakban: a részvételről szóló ajánlás). A Miniszteri Bizottság ajánlásokat dolgozott ki, amelyek iránymutatást adnak a szakpolitikákhoz, amelyeket a kormányoknak nemzeti szinten végre kell hajtaniuk. Az ajánlás megléte jelzi, hogy a tagállamok milyen jelentőséget tulajdonítanak a gyerekek részvételének, és rámutat a nagyobb tudatosságot és a jobb gyakorlatot elősegítő intézkedések szükségességére. A részvételről szóló ajánlás a következőképpen határozza meg a részvételt:
„A gyerekek egyénileg vagy csoportjaikban rendelkeznek azzal a joggal, az eszközökkel, a térrel, a lehetőséggel és - szükség esetén - a támogatással, hogy szabadon kifejthessék véleményüket, meghallgassák őket, és hozzájáruljanak az őket érintő ügyekben történő döntéshozatalhoz, és véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően kellő súllyal vesszük figyelembe.”

Az Európa Tanács más releváns területekre - például a gyermekbarát igazságszolgáltatásra és a gyermekbarát szociális szolgáltatásokra - vonatkozó szabványai iránymutatásokat tartalmaznak a tagállamok és a gyermekekkel foglalkozó számos különböző szakember számára az egyes gyermekek meghallgatáshoz való jogának a bírósági és közigazgatási eljárásokban való érvényesítésére vonatkozóan.
A képzés során a tematikában felsorolt témákról lesz szó, azok megbeszélése és a résztvevők saját tapasztalatainak megosztása keretében.

A képzésekre jelentkezni, és azokról bővebb információt kapni a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:


Tel.: 06-30-459-2739


Web: www.csagyi.hu


E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

img 2847 3

Hogyan tovább? A magyar gyermekvédelem kihívásairól rendezett szakmai konferenciát az UNICEF Magyarország

Budapest, 2024.10.11. – Neves szakértők, állami gyermekvédelmi vezetők és civil szervezetek képviselői ültek össze az UNICEF Magyarország székházában, hogy megvitassák a gyermekvédelmi rendszer legfontosabb aktuális kihívásait és a jövőbeni fejlődési irányokat. A rendezvényen összegezték az UNICEF „Kilátó Élményprogram” tapasztalatait, a személyes élményeken alapuló edukáció fontosságát, amely hosszú távú hatással lehet a magyar gyermekvédelmi szakellátásra. 

Dr. habil. Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke, az Európai Bizottság 2024 áprilisi ajánlásának pontjait mutatta be. Az ajánlás célja egy integrált gyermekvédelmi rendszer megerősítése, amely az érintett intézmények közötti hatékony együttműködést segíti elő. 10 alapelvét, amik már megtalálhatók a Gyerekjogi Civil Koalíció honlapján részletesen járták körbe a szakemberek.

“Az EU vizsgálatai ijesztő eredményeket hoztak etekintetben: a jelenlegi helyzetben a mentális egészséggel összefüggő problémák több mint 54 milliárd EUR humántőke veszteséget jelentenek az uniós polgárok számára. A gyerekvédelem hosszú távú stratégiai befektetés. Az államoknak megéri most támogatni azokat, akik bajban vannak, mert befektetésük kifizetődő lesz a jövőben. Nem csak azért, mert a jelenleg rászorulók jó adófizető polgárokká válhatnak, hanem azért is, mert ha a gyerekek jól vannak, jobban teljesítenek, sokkal kevesebb lesz a súlyos probléma az életben, könnyebben boldogulnak felnőttként, akik ebben a szellemben nevelik majd gyermekeiket. A nemzetközi számítások is azt bizonyítják, hogy a kisgyerekkori univerzális és célzott támogatások, a tényleges családsegítés hosszú távon sokszorosan megtérül” – hangsúlyozta Dr. habil. Herczog Mária.

Herczog

 Teljes cikk itt olvasható: https://unicef.hu/sajto/sajtokozlemenyek/hogyan-tovabb-a-magyar-gyermekvedelem-kihivasairol-rendezett-szakmai-konferenciat-az-unicef-magyarorszag

2024. szeptember 12., csütörtök 10:05

Induló képzéseink

mediator kepzes

 Facilitátor képzés - resztoratív technikák alkalmazása, jóvátételi szemléletű mediációs eljárások levezetése

 


Következő képzés időpontja: 2025. 05 12-13-14.

Facilitátor képzés

Szeretnél Te lenni az, aki felszabadítja a csoportok rejtett energiáit, és segít nekik hatékonyan elérni közös céljaikat? A facilitátor nem adja a megoldásokat, hanem megmutatja az utat – irányít, motivál és teret biztosít a kreatív együttműködésnek. Ha úgy érzed, hogy ez a Te utad, csatlakozz facilitátor képzésünkhöz, és sajátítsd el a csoportdinamikák mesteri kezelésének képességét

 


 

 

Mediátor/Közvetítői képzés

 


Következő képzés időpontja: 2025. 05. 5-6-7.  és 06. 2-3-4.

Mediátor képzés

Szeretnél Te lenni az, aki fájdalommentesen oldja meg a legnehezebb konfliktusokat? A mediátor nem az ítélkező, hanem a béketeremtő, aki segít a feleknek megtalálni a közös hangot és a megoldást. Ha úgy érzed, hogy ez a Te képességed, csatlakozz mediációs képzésünkhöz, és tanuld meg, hogyan lehetsz mesteri a konfliktuskezelésben!

 

ill24 cover gyermekvedelem 2048x1152Milyen döntésekben szeretnél részt venni. "A gyermekotthoni, illetve a kórházi vagy bármilyen intézményi ellátás esetén éppen ez az érzelmi stimuláció marad ki a többi között a gyerekek életéből hiszen – amint ebben a leírásban is olvasható a pszichológus véleménye – ez a kisfiú megtanulta, hogy nem figyel rá senki, és jobb, ha csöndben marad – magyarázza Herczog Mária szociológus." A 24.hu cikkét ajánljuk

2024. máj. 15., szerda 12:25

2023. évi közhasznúsági jelentés

A Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület 2023. évi közhasznúsági jelentésének dokumentumai.

Éves beszámoló és közhasznúsági melléklet 2023 - letölthető innen

Kiegészítő melléklet 2023 - letölthető innen

eu kerdoiv png 1536x1024Milyen döntésekben szeretnél részt venni? Van-e elég beleszólásod a téged érintő döntésekbe? És mi lenne a legjobb módja ennek? Személyes beszélgetések vagy inkább online felmérések? Sok más mellett ilyen kérdésekre keresi a választ az Európai Unió, amelyhez a csatlakozásunk huszadik évfordulóját éppen a napokban ünnepeltük. 

2024. máj. 03., péntek 20:15

Volna mit szabályozni, lenne mit tenni

atvstartAz ATV Start vendége volt április 25-én dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, egyesületünk elnöke, akit a Kocsis Máté által a parlament elé terjesztett újabb gyermekvédelmi törvénycsomagról kérdeztek.

child bicycleA HírKlikk interjút készített dr. Herczog Máriával annak kapcsán, hogy egy napon került nyilvánosságra az Európai Bizottságnak az integrált gyermekvédelmi rendszerek fejlesztéséről és megerősítéséről szóló ajánlása a Fidesz salátatörvényben benyújtott gyermekvédelmi törvénycsomagjával. Ajánlókban a beszélgetésből idézünk.

little girlA Népszava cikkét ajánljuk, amelyben egyesületünk elnöke, dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember is megszólalt, akit azt követően kerestek meg, hogy a Fidesz-KDNP benyújtotta az újabb, a „gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” című törvénycsomagját.

1. oldal / 108