Egyedülálló szülőnek lenni rossz. „A válás akkor is fáj, ha te döntesz úgy, elég volt… Ha téged hagytak el, úgy érzed, hogy becsaptak, mély sértettség van benned, elutasítottság, hiszen valaki azt mondta arra, amit nyújtottál, hogy kevés.”
Nagy Anna volt kormányszóvivő tíz évvel ezelőtt hozta létre az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt. Fontos kiállás volt ez akkoriban, hiszen az „egyszülős modell” egyfajta stigma. Az elvált nő nem tett meg mindent a család egyben tartásáért, nem volt elég toleráns, hibás, mint a férges alma a piacon. „Mi lenne, ha egy veszekedés után én is elváltam volna apádtól?” – mondják anyáink, akik szemében a tűrés, a nyelés, a gondok szőnyeg alá seprése, s a külvilág felé mutatott tökéletes családkép még egyfajta erénynek számított.
Az Európa Kiadónál megjelent könyv szándéka szerint az egyszülős családoknak, az egyedül maradt anyáknak és apáknak kíván egyfajta fogódzót adni arról, hogyan éljék túl a kezdeti sokkot, amit a partnerük lelépése, elvesztése jelent, miként navigálják a hétköznapjaikat, hogyan reagáljanak a külvilág felől érkező rosszallásra, s nota bene, miképp élvezzék azt az új életformát, amit „a gép dobott”. Jó vastag könyv, 470 oldal, egyedülálló szülő legyen a talpán, aki az első betűtől az utolsóig végigolvassa, miközben épp azokkal a problémákkal küszködik – nincs ideje, szalad a lakás, a gyereket oviba kell vinni, nem kapott tartásdíjat, hó végére elfogy a pénze, apukának új, csinos nője van, felbukkant egy férfi, de nem szereti a gyerekünket –, amelyekről neki üzennek a lapokon.
A terjedelem emiatt kissé terjengőssé is tette a szerzőt, aki így már-már végtelen folyamban mutathatta meg, milyen az élet ebben az életformában. Mintha cukrászdában ülnének a csajok, akik egymás után mesélik el a történeteiket, lassan beesteledik, a pultos lány már összerakta a minyonokat, a pincér háromszor is elment mellettünk, hátha végre fizetünk, de mi nem veszünk észre semmit a külvilágból, hisz végre van valaki, aki meghallgatja a mi mesénket, a mi történetünket is, s mi ontjuk is rendesen.
Jó érzés, ha kiöntjük magunkból, ami a lelkünket nyomja. Sok fontos is elhangzik közben – miként a könyv második fele is teli van praktikus tanácsokkal arról, milyen támogatások járnak az egyedül maradt anyáknak, s hogyan ne szégyelljük ezeket bevasalni volt férjünkön vagy épp az ellátórendszeren –, sokszor ismételjük magunkat, és sokszor mondunk közben olyan közhelyeket is, mint „ a szerelem sötét verem”, vagy „nekünk ezt dobta a gép”. Ilyenkor kell egy jó szerkesztő, aki felére meghúzza a szöveget, s akkor épp elég feszes, tartalmas és olvasható lesz.
Nagy Anna: Egyedülálló szülők könyve. Európa Kiadó, 2015.
Szerző: Doros Judit
nol.hu