– Mit gondol a gyermekotthonokban elkövetett szexuális bűncselekményekről?

– Az, hogy kiszolgáltatott gyerekek még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek közismert szakmai tény. Ráadásul itt arról is szó van, hogy ezek a gyerekek általában azért kerülnek a rendszerbe, mert előzőleg már bántalmazást szenvedtek el. A nevelőtanárok, mivel nincsenek speciális továbbképzések, nem értik a gyerekek provokatív viselkedését. Az ilyen szexuálisan bántalmazott gyerekek megszokták, megtanulták, hogyha hagyják magukat, akkor ezért cserébe figyelmet és szeretetet is kaphatnak. Ez az egyetlen kommunikációs csatornája marad sokszor a külvilág felé. Itt az a tragédia, hogy a bántalmazott gyerekek jelentős része, amikor bekerül egy gyermekotthonba, semmiféle segítséget nem kap a trauma feldolgozására. Ennek a szakemberek hiányán túl az is az oka, hogy a gyermekotthon nem kap megfelelő tájékoztatást egy rosszul értelmezett személyes adatvédelmi okból arról, hogy a gyereket korábban szexuális bántalmazás érte. A nevelőtanároknak pedig speciális továbbképzésekre lenne szükségük az ilyen gyerekek, kamaszok megfelelő kezeléséhez.

– Sok szó esett arról, hogyha ennyire rosszul működnek a gyermekotthonok, akkor kerüljenek a gyerekek inkább nevelőszülőkhöz

– Általában sokan azt gondolják, hogy az a gyerek, aki bent van a rendszerben, okkal van bent. Ha nem jó a gyermekotthon, át kell tenni egy nevelőszülőhöz, és akkor majd jobb lesz. Ott hibádzik ez a gondolkodás, hogy az egész világ azon dolgozik, hogy a gyerekek a vér szerinti családjukban nőhessenek fel. Ez a legjobb nekik. Ehhez az kellene, hogy elfogadja a kormányzat és a közvélemény, hogy erre áldozni kell. Ha meg tudnánk erősíteni a rászoruló családokat annyira, hogy velük maradhasson a gyerek, az lenne a legjobb. Az a gyakorlat, hogy a könnyebben kezelhető gyerekek mennek a nevelőszülőkhöz, a kisebbek, a kevésbé problémásak. A nehéz, magatartási problémákkal küzdő, bántalmazott vagy fogyatékos gyerekek mennek a lerobbant és erre a feladatra föl nem készült gyermekotthonba. Egyébként ma Magyarországon nagyon kicsi azoknak a száma, akik hajlandók és alkalmasak arra, hogy nevelőszülőként dolgozzanak. Ráadásul nekik sincs hova fordulniuk, ha a gyerekkel gond van, egyedül viszont nem nagyon lehet megbirkózni a feladattal. Jelenleg tehát nem oldja meg a problémát a nevelőszülői rendszer sem.

– Horváth León története is felkavarta a közvéleményt az elmúlt hetekben. Bentlakóként kritizálta a gyermekotthonok körülményeit, igaztalanul egy speciális nevelőintézetbe rakták. A mai napig küzd az igazáért, mára fejből idézi a gyermekvédelmi szabályokat. Miért olyan nehézkes bármiféle változás ezen a területen?

– Azok a gyerekek és családjaik, akik a gyerekvédelemben érintettek, a legkiszolgáltatottabb, leghátrányosabb helyzetű, legnehezebb életkörülmények között élő emberek. Nemcsak a szegénység, hanem adott esetben a szülő fogyatékossága, mentális betegsége vagy éretlensége is probléma lehet. A politika nem nagyon szereti, ha túl sok figyelem irányul erre a területre. Világjelenség, hogy a fogyatékos ügy, az állami gondoskodás, a mentális betegek kezelése, a különféle függőségektől szenvedők, a nagyon szegények ügye mindig a rövidebbet húzza, többnyire alulfinanszírozott területek ezek, és megpróbálják eldugni a problémákat az emberek szeme elől.

– És akkor még nem is beszéltünk a speciális gyermekotthonokról, ahova León is került büntetésből, mert nem bírta befogni a száját. 

– A zalaegerszegi, a kalocsai gyermekotthonok gyűjtőhelyül szolgálnak nagyon eltérő szükségletű és eltérő problémával rendelkező gyerekek számára. Összekerülnek olyan gyerekek, akiknek nem szabadna egy helyen tartózkodni. Mondjuk egy fogyatékos gyereket nem szabad összezárni egy súlyos magatartási problémával rendelkező gyerekkel, mert verni fogja. A másik nagy probléma, hogy az ott dolgozók semmiféle speciális felkészítést és szolgáltatási támogatást nem kapnak. Tehát nincsenek igazi szakemberek, nincsenek szakmai programok, nincs szakmai cél, amelyet el kellene érni, nem működnek együtt a családdal, a korábbi gondozó hellyel. Amikor lejár ez a másfél-két év, amelyet ott töltenek a gyerekek, akkor egy kicsit rosszabb állapotban kerülnek vissza a rendszerbe.

– Gondolom, ez összefügg a nevelők képzésével. Miért nem jó?

– Ha valaki megnézné azt, hogy ki mit tanít ma Magyarországon akár a pedagógusképzésben, akár a szociálpedagógus képzésben, akár a szociális munkás képzésben a gyerekvédelemről, az elszörnyedne. Össze lehetne vetni a világ más országaiban tanítottakkal. Ráadásul nem feltétlenül azok tanítják, akik a legjobban értenek hozzá, akiknek széles a tárgyban az ismerete, akik olvasnának idegen nyelven. Gyermekotthonokba az helyezkedik el, akinek nincsen más lehetősége, vagy esetleg nagyon elhivatott, de ez a kevesebb. Sokszor olyanok is megjelennek, akik nagyon nagy bajban vannak. Például nincsen hol lakniuk, ezért vállalnak éjszakai műszakot. De az is baj, hogy kollégáink nem kapnak megfelelő szupervíziós pihenési lehetőséget. Alacsonyak a fizetések, és nagyon nagy a nyomás rajtuk, mert nagyon nehéz élethelyzetű gyerekekkel vannak egész nap együtt. Nagy a kiégés veszélye is. A másik baj, hogy soha nem költöttek annyit a gyerekvédelmi törvény végrehajtására, ami elég lett volna az abban foglaltak megvalósításához. Az, aki a gyerekekkel foglalkozik, szociális munkás, pedagógus, nevelőszülő, de akár egy nagymama vagy szülő semmilyen a gyerek nevelésével kapcsolatos szolgáltatást nem vehet igénybe, hogyha erre szüksége lenne. Arról már nem is beszélve, hogy azok az emberek, akik ezekben az intézményekben dolgoznak, sokszor nincsenek jobb helyzetben, mint azok a szülők, akiknek a gyerekeiről gondoskodnak. Erről például szemérmesen nem beszélünk.