A jelentés célja - bár a magyar kormány megrendelésére készült, alapvetően egy uniós felhasználásra és összehasonlításra alkalmas anyag készítése, a nagyobb nemzetközi összehasonlító adatállományok, elsősorban az EU-SILC biztosította eszközökkel. A kutatás ugyan nem fókuszált közvetlenül Magyarországra, de bizonyos általános következtetéseket a gyermek jól-léti helyzettel kapcsolatban azért le lehet belőle vonni. Ebben volt segítségemre Gábos András, a TÁRKI kutatásvezetője.

- A jelentés az Európai Unió 27 tagállamban élő gyerekek jóllétének mérési lehetőségeit és a helyzetet akarta összehasonlítani, milyen főbb megállapításokat tartalmaz a kutatás Magyarországról?

Az egyik terület, amivel kiemelten is foglalkoztunk, az anyagi jóllét dimenziói: ide soroltuk a jövedelmi helyzetet, az anyagi deprivációt, a lakhatáshoz kapcsolódó indikátorokat, és a szülők munkaerő-piaci helyzetét, ami alapvetően meghatározza a gyermekek jelenlegi és jövőbeli kilátásait. Készült egy elemzési keret, amiből láthatjuk, hogy Magyarország nagyjából hol helyezkedik el az uniós összehasonlításban.

Az anyagi jóléttel kapcsolatos folyamatokat és változásokat már négy éve ugyanazokat az indikátorokat tartalmazó elemzési kerettel hasonlítjuk össze, ezek alapján pedig az mondható el, hogy Magyarország helyzete meglehetősen stabilnak mutatkozik; uniós összehasonlításban a gyerekek jövedelmi szegénysége átlag körüli, vagyis a gyerekek körülbelül egyötöde él tartós szegénységben, Sőt, a szegénységi részarány a gyermekek körében szintén az uniós átlagot közelíti meg. Ez persze több tényezőből tevődik össze, és jelentősen árnyalja a képet, hogy a magyar gyerekek helyzete a felnőtt népességhez viszonyítva lényegesen rosszabb, mint más tagállamokban. Nagyon magas a tartósan munkanélküli háztartásban élők száma, ahol egyetlen felnőtt sem dolgozik. Olyan országok közé tartozunk e tekintetben, mint az Egyesült Királyság vagy Írország, de míg a nyugati országokban jellemzően ez a helyzet az egyszülős családban élő gyerekeket érinti, addig Magyarországon mindez a kétszülős háztartásokra jellemző. Ezt árnyalja tovább, hogy meghatározott településtípusokon, jól beazonosítható régiókban, kistérségekben összpontosul a tartós munkanélküliség.

Ami ezt a képet kicsit enyhíti, az a készpénzes jóléti transzferek hatásossága, amelyek az összes szociális típusú pénzbeli támogatást jelentik, a nyugdíjat kivéve. Az elemzések alapján úgy tűnik, hogy e juttatások hatásosak a gyermekszegénység csökkentésében. Ezért fordulhat az elő, hogy egy meglehetősen összetett és tartós problémahalmaz mellett a szegénységi mutatók mégsem annyira rosszak nemzetközi összehasonlításban.

Azt mondhatjuk, hogy a jelentés általános képet ad arról, hogy a magyar támogatási rendszer viszonylag eredményesnek tekinthető, de azért figyelni kell a mérés hatékonyságát nehezítő torzulásokra is, mert például az adórendszeren keresztüli támogatások nem jelennek meg transzferként, ezeket a nettó keresetekben kellene látnunk. Továbbá azt figyelhetjük meg, hogy egyfelől hatásosak e juttatások, másrészt viszont a családok jövedelmében nagyon magas a transzferek aránya, ami egyfajta szegénységi csapda helyzetet is kialakít. Azt is tudjuk, hogy ezek a transzferek inkább azokban a háztartásokban hatásosak, ahol van kereső, ez pedig a fent említett tartós munkanélküliség ismeretében aggasztó képet mutat.

- Milyen következtetésre jutottak, a tartósan munkanélküli családban felnövekvő gyerekek, illetve a jólléti transzferek által szegénységi csapdába kerültek helyzetét milyen jellemzők határozzák meg alapvetően?

Ami nagyon erős hatásként jelenik meg, az a szülők iskolázottsága. Ez máshol Európában (éppen a visegrádi országok kivételével) nem annyira erős, nálunk azonban alapvetően meghatározza a gyermekek szegénységi kockázatát. Ez egyrészt azt mutatja, hogy a magasabb iskolázottság nehezebb munkaerő-piaci helyzetben is védelmet nyújt, és persze összefügg azzal, hogy az alacsony iskolázottság tekintetében tartós munkanélküliséggel is számolni kell. Ebből következik, amire más kutatások, például az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) adatok is világosan rámutatnak, hogy az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatását minél hamarabb növelni kell. Ez az egyik legsürgetőbb problémája a magyar társadalomnak. Az iskola szerepének és státuszának növelése pedig azért lenne kiemelten fontos, mert célját tekintve meg tudná törni ezt a fajta szegénység átörökítési folyamatot. A magyar oktatási rendszer erre képtelen, sőt, amint arra az OECD PISA (Programme for International Student Assessment) felvétel adatainak elemzése rámutat, inkább felerősíti az otthonról hozott különbségeket, nem pedig tompítja azokat. Látnunk kell, hogy ezek a fő jellemzők egymást erősítik és magyarázzák.

- Hogyan válogatták össze a kutatásba bekerült indikátorokat? Az EU-SILC meghatározta egy részét, de mik kerültek be ezeken kívül akár tagállami javaslatra?

Ennek a munkának szoros előzménye a TÁRKI és a brüsszeli Applica 2009-es, az Európai Bizottság Foglalkoztatási Főigazgatóságának megrendelésére készített jelentése, amire a mostani indikátorrendszer is jelentős mértékben épül. Mindkét munka során a legfontosabb vonatkoztatási pont az Európai Unióban a társadalmi befogadás területén folyó indikátorfejlesztési folyamat volt. Ezt alapvetően úgy kell elképzelni, hogy az Unió azokat az indikátorokat hajlandó befogadni és beengedni a folyamatokba, melyek tartalmilag és módszertanilag minden tagország számára elfogadhatóak. Az indikátorok egy része közös megállapodáson alapul, más része pedig nemzeti szinten kerülhet elfogadásra és használatra. A jelentés elkészítése során törekedtünk arra, hogy minél inkább olyan indikátorokra támaszkodjunk, amik közösen megállapodottak. Ezek jellemzően kemény indikátorok és az anyagi jól-létre vonatkoznak. A nem anyagi területeken vannak olyan indikátorok, amik már részei a társadalmi befogadásnak, például ilyen a PISA alapján a szövegértési kompetencia, vagy a korai iskolaelhagyók száma, illetve az egészségindikátorok egy része, elsősorban a kora gyermekkori állapotra vonatkozóak.

A gyermek jóllét indikátorainak köre ennél természetesen jóval szélesebb. Elsősorban azok az indikátorok kerülnek egyáltalán a kutató látókörébe, melyek megjelennek az ezen a területen is aktív nemzetközi szervezetek, tehát az OECD illetve az UNICEF jelentéseiben. Egyetértés van abban, hogy egy ilyen indikátor portfólió jó, ha kiegyensúlyozott és többféle életszakaszra is fókuszál, valamint fontos, hogy a gyermek jóllét különböző dimenzióin átívelően, és azokon belül is minél összetettebb képet legyen képes nyújtani. Amikor javaslatot tettünk más indikátorok felvételére, azt figyeltük, hogy ezek a lehető legjobban jelezzék előre a későbbi gyermek vagy felnőttkori teljesítményeket, jól vetítsenek előre, hogy az arra legalkalmasabb területeken lehessen beavatkozni a későbbiekben. Így tettünk az egészségügyi indikátorok ismeretében is, ahol mostanáig nagy figyelem fordult a szülés körüli életszakaszra, például a csecsemőhalandóság vagy a születés körüli halálozás jelzőértékeivel, de mi itt külön javasoltuk az alacsony születési súly felvételét is.

- A jelentés elsősorban kemény indikátorokkal dolgozik. Mely területeken érzi úgy, hogy szükséges lett volna szubjektív mutatókat is bevenni az elemzésbe, hogy árnyaltabb eredmények születhessenek?

Van egy erőteljes irányzat az Unión belül is, az érintettek körében, hogy jobban figyelembe kellene venni a gyerekek saját véleményét, a politikai gyakorlat megalapozásánál jobban figyelemmel kellene lenni a gyerekek által szolgáltatott információkra, és az általuk megfogalmazott igényekre. Egyrészt azonban ez csak egy meghatározott életkor felett lehetséges, másrészt a szubjektív mutatók mindig kevésbé megfoghatóak és összehasonlíthatóak, szemben a kemény indikátorokkal. Ezért, bár a kutatás nem kifejezetten az uniós indikátorfejlesztésben felhasználásra kerülő anyag, de elsődleges célja mégiscsak az volt, hogy a gyerekek jóllétének uniós monitorozásához adjon javaslatokat. Összességében, mi is úgy gondoljuk, hogy a kemény indikátorokra jobb politikai gyakorlatot építeni, mint a szubjektív mutatókra.

Ezen kívül, vannak olyan területek, amikről már tudjuk, hogy az Unió kiemelten kezel, de mi most itt nem tudtunk vele foglalkozni. Ilyen például a társadalmi részvétel, amiről szólt már korábbi TÁRKI jelentés, hiszen nem csupán a gyerek kognitív fejlődésével lenne fontos foglalkozni, hanem a társadalmi beágyazottságával, mindazon erőforrásokkal, kapcsolati hálóval, amik őt körülveszik és meghatározzák a készségeit a későbbiekben. Ezen a területen ugyan vannak már indikátorok, de nem annyira kidolgozottak, hogy jó szívvel ajánlani lehessen őket. Ezt jó lenne tovább kutatni.

- Azok a területek, amiket a jelentés érint, Ön szerint jól megfoghatóak a jelenlegi indikátorrendszerrel és ezen felül vannak olyan egyelőre még nem megfelelően kidolgozott területek, amiket nehezen lehet közös rendszerben összehasonlítani?

Azokkal az indikátorokkal, amiket mi is használunk, a jelentésben lévő területek jól mérhetőek és le vannak fedve. De ez még az anyagi jólét terén sem lezárt a munka.

A jelentés kifejezetten a családokban élő gyerekekre fókuszál, teljesen kimaradtak például az intézményekben nevelkedők és az utcán élők, vagy a migráció során hátrahagyott gyermekek helyzetének elemzése. Messze vagyunk attól, hogy ehhez közös indikátorokat tudnánk találni. Vannak a létező lefedett területekkel kapcsolatos hiányok (pl. oktatás, egészségügy terén), ahová jó lenne még indikátorokat bevonni, vannak a hiányzó területek (pl. társadalmi kapcsolatok) ahol több munka szükséges még, és akkor vannak az egyáltalán nem feltérképezett területek (pl. különösen védtelen, veszélyeztetett gyerekekkel kapcsolatosan), amiről szinte semmit nem tudunk nemzetközi összehasonlításban.

- Ezek alapján különösen érdekes az Önök által „Veszélyeztetett gyerekek"-nek („Children at risk") elnevezett indikátor. Ismertetné ezt kicsit bővebben, mely gyerek csoportok és minek alapján tartoznak a kockázati csoportba a kutatás alapján?

Az Unióban az Európa 2020 stratégia szegénységi célkitűzése, hogy a jelenlegi százhúszmillió szegénység által érintettek számát húszmillióval csökkentse, és ez három indikátorból áll össze: jövedelmi szegénység, anyagi depriváció és alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya. A jelentésben azt vizsgáltuk, hogy a szegénységi cél miként érinti az európai gyerekeket Az első nekifutás az Unión belül az volt, hogy a jövedelmi szegénységben élő gyerekek számát csökkentsék húszmillióval, majd a szegénység fogalma kibővült erre a három csoportra, de a cél továbbra is megmaradt. Kockázati csoportba tartoznak tehát azok a személyek, esetünkben gyerekek, akiket ez a szegénységi célkitűzés érint, vagyis a három indikátor alapján valamelyik tekintetében érintettnek mondhatjuk őket.

Ennek alapján pedig azt láthatjuk, hogy a nyugati országokban főként a jövedelmi szegénység, míg a kelet-európai országoknál az anyagi depriváció az, ami elsősorban megjelenik. Utóbbi az abszolút szegénység felé mutat és megjeleníti a tagországok közötti életszínvonal-különbségeket is.

- Minden területen elég a kemény indikátorok bevonása ahhoz, hogy árnyalt képet kaphassunk a kutatási eredményről? Ebből a szempontból nem jelent nehézséget az egészségügyi terület, ahol, ha jól láttam alapvetően a WHO ajánlásait figyelembe véve dolgoztak, ami elsősorban a következményeket méri, és kevésbé az okokat. Hogyan lehet ennek tudatában mégis preventív politikai gyakorlatot ráépíteni?

A kimeneti indikátor alapvetően jobb, és könnyebben kezelhető bizonyos területeken. Ha ezt monitorozzuk, akkor pontosabb képet kaphatunk arról, hogy egy bizonyos politikai gyakorlat mennyire volt sikeres vagy sem. Erre lehet valamilyen gyakorlatot építeni, következtetéseket lehet levonni belőlük. Természetesen az a jó, ha minél közelebb jutunk az okokhoz, és ehhez megfelelő indikátorokat is találnánk. Ez azonban már a nemzeti szintű politika terepe, amelyet hazai kutatások segítenek a pontos diagnózisban, uniós szinten pedig továbbra is a jól összehasonlítható adatokkal fontos dolgozni. Ez a mostani indikátorrendszer valamennyire a felülete a folyamatoknak, első lépésben az uniónak akar információt nyújtani ahhoz, hogy a tagországokra valamilyen hatást gyakoroljon a monitorozás, a célkitűzések és a politikai gyakorlat területén, és csak másodsorban a nemzeti kormányoknak mond valamit.

A kimeneti indikátorokat azért is szerencsésebb használni, mert nagyon fontos szem előtt tartani, hogy egy indikátor mennyire alkalmas a manipulálásra. Történik egy célkitűzés, hogy eszerint az indikátor szerint ezt kellene 5-10 év múlva elérni, akkor látni kell már előzetesen, hogy a kutatás mennyire valós adatokat fog monitorozni, vagy mennyire lesz majd alkalmas arra, hogy a politika ezt manipulálja azért, hogy elmondhassa, elérte a célját. Ebben a tekintetben azt mondhatjuk, hogy a bemeneti indikátorokat mindig könnyebb manipulálni, mint a kimenetieket.

Az, hogy valaki személyesen milyen életutat jár be, nagyon sok mindentől függ, de csoportszinten bizonyos indikátorokkal mégiscsak jól követhetők, megragadhatók a tipikus kockázatok . A politika szempontjából pedig ezek a fontosak. A jelentésben ajánlott indikátorrendszer egy nagyon általános képet ad erről, holott ha belegondolunk, valakire lehet, hogy a gyermekkori tévénézési szokások nagyobb hatással lesznek a későbbiekben, mint az, hogy tizenöt éves korában fogyasztott-e alkoholt. De a szakirodalom mégis ezeket a mutatókat találja meghatározónak. Így lehet ebben szelektálni, a több évtizedes hazai és nemzetközi kutatási gyakorlatra és eredményekre építve. Különböző kritériumokat érdemes felállítani az indikátorokkal szemben, azokat következetesen érvényesíteni és optimalizálni, ha összeütközésbe kerülnek egymással.

- A jelentés jól körülhatárolható területekre fókuszál, és például egyáltalán nem érinti az erőszaknak kitett, vagy veszélyeztetett helyzetben élő gyerekeket. Ki határozta meg, hogy mik legyenek a kutatás által érintett főbb területek és mik maradjanak ki belőle?

A kutatási anyag úgy született, hogy volt a TÁRKI-nak egy 2008-as, az Európai Bizottság Szociális Ügyek és Társadalmi Összetartozás Főigazgatósága részére készült jelentése, ami a monitorozási rendszer irányába ajánlásokat tartalmazott a gyermek jóllét nem csak anyagi szempontjainak figyelembevételére. Javasoltuk egy önálló gyermek jólléti indikátor portfólió létrehozását, ami a tagországok felé elvárásként megfogalmazná ezen adatok monitorozását és jelentését az Uniónak. A belga soros elnökség ideje alatt történt előrelépés ebben az ügyben, ugyanis ők elfogadtak egy, a tagországok számára követendő politikai gyakorlatra fókuszáló dokumentumot Who cares? Roadmap for a Recommendation to fight child poverty (Ki figyel oda? Útmutató a gyermekszegénység elleni harchoz) címmel, ami konkrét lépéseket tartalmazott a gyermekjólléti folyamatok előre viteléhez és megjelölte mely területeken lehet előrelépni a politikai gyakorlatban: a készpénzes juttatások, a szolgáltatások, és a szülők foglalkoztatását lehetővé tevő szolgáltatások esetében. Mivel a belgák a politikai gyakorlat felé tettek egy lépést, azt gondoltuk, a magyar elnökség idején nekünk a monitorozás irányába kell indulnunk. Mi is úgy gondoljuk, hogy nagyon sokat kellene előre lépni annak érdekében, hogy a veszélyeztetett helyzetben lévő gyerekekkel kapcsolatos területek is standardizált rendszerben követhetőkké válhassanak. De látniuk kell, hogy ez egy folyamat, ami az évek során ki fog még bővülni, hiszen mi is ismerkedünk a kontextussal.

A TÁRKI 2011-es gyermekjólléti jelentése olyan elemzési és összehasonlító értékelési eszközök köré szerveződik, melyek a gyermekek jóllétéhez kapcsolódóan a monitorozást, a kulcsproblémák azonosítását, valamint a szakpolitikai beavatkozásokhoz rendelt célok meghatározását és a beavatkozás területeinek kijelölését segítik. Az első részben javaslattételt tartalmaz a gyermek jóllétet és gyermekszegénységet mérő, kiegyensúlyozott indikátorrendszer kialakítására és ennek kiegészítésére oktatási, egészségügyi, és a társadalmilag kockázatos viselkedés indikátoraival. Ezt követően olvasható egy összehasonlító helyzetjelentés a gyerekek jóllétéről az Unió tagállamaiban, az 1. fejezetben javasolt indikátorrendszer segítségével, az anyagi és nem anyagi jól-lét fontosabb dimenzióiban. A jelentés végén a kutatók javaslatot tesznek a fejlesztés lehetséges irányaira, a szakmapolitikai célok teljesülésének és a beavatkozások hatásainak mérésére szolgáló eszközrendszer kialakítására.

A jelentést 2011. június 14-én vitatta meg az Európai Bizottság Szociális Védelmi Bizottságának Szociális indikátorok fejlesztéséért felelős munkacsoportja.