Meglehet, hogy nagy lépés ez az EU-s hivatalnokoknak, de hogy az emberiségnek, vagy romák millióinak? Még sok mindent kell tenni azért, hogy megfeleljünk ennek a túlzásnak is, hiszen a kihívás, amit a keretrendszer támaszt, óriási. Hogyan határozzunk meg „társadalmi értékeket", amikor a választásokat Európa-szerte sorra győzik a gyűlöletkeltő, szélső jobboldali politikai pártok, és a multikulturalizmus feladása egyre zavarosabban, fülsértőbben árad a mainstream jobboldalból?
És mit értünk „a mi gazdasági modellünk" alatt egy olyan Unióban, ahol a tagállamok jó része a neoliberalizmus ortodoxiájának szolgája? Nagyon is valós kilátás van arra, hogy 2020 Európája kiegyezik egy olyan képpel, melyen egyre zártabb társadalmakban és korlátozott demokráciákban az egyenlőtlenség és szegénység egyre nő, a romákat és más látható kisebbségeket bűnbakként és páriaként befeketítik, lealacsonyítják.
Bár a keretrendszer rámutat egy másik lehetőségre is: az előretekintő és tökéletesen befogadó társadalmak járható útjára, ahol a közös összetartozás érzését támogatják, a kohéziót és a kölcsönös tiszteletet minden polgár között, etnicitásukra való tekintet nélkül. Éppen ezért, és a figyelmeztetések ellenére, a keretrendszert a demokráciát elmélyíteni kívánók üdvözlik.
A romaellenes zavargások és tüzek Bulgária-szerte kegyetlen emlékeztetői egész Európának: a cigányellenesség oly mélyen beivódott – az előítéletesség és intolerancia velük szemben annyira átható –, hogy a nemzeti integrációs stratégiák nem járhatnak sikerrel eltökélt és egyértelmű cselekvéssel a rasszizmus és diszkrimináció ellen. Leegyszerűsítve, a meg nem akadályozott előítéletesség miatt siklik ki a fejlődés. Március 8-án az Európai Parlament határozatával felszólította a Bizottságot, hogy kapcsolja össze a társadalmi befogadás prioritásaival az objektívák átlátható halmazát, mely utóbbiba beletartozik az állampolgárok védelme a diszkriminációtól az élet minden területén; a társadalmi párbeszéd elősegítése a romák és nem romák között a rasszizmus és xenofóbia leküzdése céljából; és a Bizottságot, mint a szerződések védelmezőjét kötelezni, hogy biztosítsa a vonatkozó törvényhozásnak és a rasszista bűncselekmények megfelelő szankcionálásnak kivitelezését.
A Bizottságnak igaza van abbéli ragaszkodásában, hogy az egyes kormányoké az elsődleges felelősség állampolgáraik jogainak, jóllétének és biztonságának védelmében. Mindazonáltal, ha a keretrendszer meg akar felelni saját célkitűzésének – miszerint „10 év alatt változást érünk el"-, akkor a Bizottságnak mindent, ami hatáskörébe tartozik és kompetenciái engedik meg kell tenni, hogy eleget tegyen a Tanács felkérésének és jelezze a tagállamoknak és a jelölt országoknak, hogy ha cigány-ellenességről és romák elleni diszkriminációról van szó, a zéró-tolerancián kívül nincs más járható út.
A keretrendszer prioritásai azonosak a Roma Évtized programjáéval, melyben az EU tagállamokat sürgették, hogy jelöljenek ki célokat, állapítsanak meg megfelelő finanszírozási alapot, határozzanak meg konkrét cselekvési terveket, és fejlesszék az ellenőrző rendszereket, hogy lemérhessék a haladás ütemét.
Ezek a feltűnő hasonlóságok a Roma Évtized Program és a keretrendszer között jó példák arra, hogy ha néhány fontos tanulságot levonunk, azzal rengeteg időt takaríthatunk meg. Öt évvel a keretrendszer elindulása után nem akarunk a végrehajtási hiányosságokról, a prioritási területek reális célpontjainak hiányáról, nem megfelelő költségvetésekről, vagy a szakminisztériumok és a Nemzeti Roma Integrációs Stratégia közötti koordináció hiányáról beszélni. Nem akarunk konferenciákon és workshopokon ülni, gyászolva, hogy nincsenek megbízható bontású adatok, vagy azon elmélkedve, mit tegyünk az akadályokkal és hiányosságokkal, hogy mégis a legtöbbet hozzuk ki az EU-s támogatásokból a romák integrációjáért. És főleg nem akarunk azzal szembesülni, hogy a romák millióinak, akiknek addig is a létminimumon kellett élni, tovább romlott a helyzete, a cigányellenes előítéletek pedig továbbra is teret nyernek. Mert miközben lassan átlépünk a Roma Évtized második felébe, éppen itt tartunk.
Ezzel nem kisebbíteni akarjuk az Évtized Program eredményeit, hiszen munka-modelleket nyújtott arra, mit kell megtenni, hogy elérjük az integrációt, méltányosságot, társadalmi kohéziót, illetve legyőzzük az előítéletességet és a diszkriminációt. A legutóbbi nemzetközi irányító bizottsági ülésen Prágában, a cseh elnökség zárásának közeledtével, a programban részt vevő kormányok teljes egészében jóváhagyták az EU keretrendszert és elkötelezték magukat, hogy a program elindítása óta összegyűlt erőt, tapasztalatot és tudást egyesítsék, és biztosítsák: „A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere" eléri elsődleges célját, véget vet majd a romák kirekesztésének.
A program indulása óta sok értékes tapasztalat és jó gyakorlat halmozódott fel, melyeket érdemes a lehető legjobb hatásfokkal kihasználni és bővíteni. Az eltelt idő alatt egyvalami világossá vált: szükség van a Bizottságra, hogy bevezessen egy koordináló mechanizmust az előttünk álló feladatoknak megfelelően; egy koordináló mechanizmust, mely képes fenntartani a szükséges lendületet, hogy biztosan kijelenthesse – a Bizottság jelmondatával élve- „változást hoz 2020-ra".
A veszély az, hogy már láthattunk hasonlót: a csökkenő politikai akarat eredménye a gyenge megvalósítás, először reményeket adva a romáknak a felemelkedésre, hogy aztán ez újra meghiúsuljon. És ez igazi veszélyt fog jelenteni a jövőben, hiszen a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan.
Sajnálatos módon meg kell jegyezni, hogy nem sokkal a prágai találkozó után, bár a Roma Évtized elkötelezetten támogatja a keretrendszert, a cseh kormány volt az első, aki visszautasította a Bizottság felkérését, hogy előterjesszék az országos roma integrációs stratégiát. A kormány azt állította, jól kidolgozott, a Roma Évtizedre vonatkozó koordinációs mechanizmussal rendelkezik országuk. Nem kívánatos, és nem is hasznos új feladatokkal megbízni a minisztériumokat, főképpen nem a költségvetési megszorítások idején.
Eltekintve a szinte heti rendszerességű incidensektől az erőszakos, szélsőséges tömegek és a romák között, más dolgok is jelzik, hogy romák integrációjáért felelős, „jól kidolgozott" mechanizmus elromlott. Májusban a több mint 50 oktatási szakértő felmondása szükségessé tette egy integrált oktatással foglalkozó terv kidolgozását, a politikai pártok és civil csoportok azóta folyamatos tiltakozása, mely érinti Ladislav Bátora szerepét is az Oktatási Minisztériumon belül, azt sugallja, nincs sem megállapodás, sem haladás az elsőbbséget élvező ügyben, a romáknak oktatásban való egyenlő indulásában. Egy elítélő hangvételű nyilvános levélben jelentette be felmondását az 50 szakértő, állítva, hogy a reformok akadályozása azt jelenti: „A Cseh Köztársaság semmibe veszi a nemzetközi megállapodásokon és az Európai Emberi Jogi Bíróság döntésén alapuló kötelezettségét" és az „'integrált oktatás' nem más, mint puszta retorikai elem azért, hogy megnyugtassa a nemzetközi közösséget." Ivan Gabal szociológus szerint „jelenleg 16 ezer roma tanuló van 'speciális iskoláinkban', tavaly közülük csak kevesebb, mint ötvenen tudtak visszatérni a 'normális' iskolákba – más szóval nagyon kis számban. Ez azt mutatja, hogy a jelenlegi viszonyok nincsenek rendben."
Csehország egyfajta krízishelyzetben van, a politikusok romaellenes gyűlöletbeszéde egyre gyakoribb, a gyűlölet-bűncselekmények száma nő, a neonácik már menetelnek. Mindezek felett pedig, a megszorítások idején, Jiří Paroubek korábbi miniszterelnök szerint valós veszélye van annak, hogy az EU által a 2007 és 2013 közötti regionális fejlesztésekre szánt több százmilliárd koronához „hozzá sem fognak érni."
Remélhető, hogy a cseh elutasítás csak egyszeri alkalom, és az EU jelentős roma népességű tagállamai a magyar kormány által kidolgozott példát követik majd és megfelelnek a leadási határidőnek. A magyar kormány körvonalazta stratégia igen részletes, várható hatását tekintve pedig nagyratörő. Jó alapot teremt a párbeszédre, konzultációra és részvételre. Reméljük, a Balogh államtitkár által mutatott lelkesedés és elkötelezettség látható lesz a szakminisztériumok, főleg az oktatási minisztérium munkáján.
„Rólunk semmit, nélkülünk"- ez volt az Évtized indulásakor a jelmondat, azzal a megállapítással, hogy a romák részvétele „vagy továbbviszi, vagy megtöri" a programot. A valóság az, hogy a tényleges roma részvétel híján marad az Évtized is hiányos. Elmúltak azok az idők, amikor a romákat egyszerűen differenciálatlan, passzív, függőségben élő népességnek tekinthettük. A Bizottságnak alapvető szerepe van abban, hogy elősegítse a valós roma részvételt ebben a folyamatban, illetve bíztassa a tagállamokat az elképzelés beépítésére: az állampolgári aktivitás alapvető a társadalmi befogadáshoz, beleértve az összes polgárt, tekintet nélkül etnikai hovatartozásukra. A roma közösségeknek és képviselőiknek meg kell adni annak lehetőségét, hogy részt vehessenek azon irányelvek és kezdeményezések formálásában, melyek az életüket közvetlenül befolyásolják.
Az önkormányzatok szempontjából a társulás a közösségi alapú civil szervezetekkel alapvető fontosságú abban, hogy megszüntessék az örökös végrehajtási hiányosságokat. A civil csoportok már sok tapasztalatot gyűjtöttek eredményes gyakorlatok és tanulságok által. A civil szervezetek oldaláról nézve, hogy egy projekt-alapú tudást fenntartható változásokká alakítsanak, elengedhetetlen az együttműködés az önkormányzatokkal.
A mai napig kevés bizonyítéka látható a koherens, összetett és átfogó politikai beavatkozásnak, mely egyszerre győzné le a szegénységet, segítené a hozzáférést az egészségügyi ellátáshoz és minőségi oktatáshoz, és megoldaná a lakhatási és infrastrukturális kérdéseket. Ezek megoldásához szükséges a politikai akarat, az együttműködés, az elhatározás, a know-how és a tudás. Remélhetőleg a keretrendszer lesz az összetartó erő mindezek között.
Bernard Rorke
October 13, 2011
Posted in: Europe, Governance & Accountability, Rights & Justice