Az előadásokat fotók kísérték: agyonvert, megerőszakolt, halálra éheztetett gyerekekről. Egyik ügy sem volt néhány évesnél régebbi, egyik áldozat sem volt 15 évesnél idősebb.

– A világon mindenütt megtörténnek ezek a tragédiák, aljas emberek mindenhol élnek – mondhatnánk, ha nem derült volna ki az is, hogy Magyarország a fejlett országok legrosszabbjai között van a bántalmazás miatt meghalt gyerekek arányát tekintve. Ha nem hangzott volna el, hogy a magyar gyerekek tíz százaléka, több mint kétszázezren veszélyeztetettek, több ezret pedig bizonyíthatóan vernek, kínoznak közülük. A résztvevők egyetértettek: hatékonyabb védelem kell a gyerekeknek.

Eközben a politikusok mintha éppen fordítva gondolkodnának: ők is hatékonyabb védelmet szeretnének, csak éppen a felnőtteknek. Az egyik legemlékezetesebb kezdeményezés egy kereszténydemokrata képviselő, Michl József nevéhez fűződik, aki tavaly azt javasolta, hogy kerüljön ki a köznevelési törvényből, hogy „a gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak”. Később visszavonta javaslatát, pedig egyáltalán nem biztos, hogy támogatók nélkül maradt volna: egy online felmérés szerint a válaszadó szülők negyven százaléka nem kifogásolná, ha az iskolában egy pofon vagy fenékre ütés is a fegyelmező eszközök része lenne.

Michl kudarca nem vetette vissza azt a szándékot, hogy megvédjék a felnőtteket a gyerekektől. Először a testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrök, majd a büntethetőségi korhatár bizonyos esetekben 12 évre való leszállítása került a kormányzati elképzelések közé.

Az utóbbi időben tizedannyi szó sem esett a felnőttek által megvert gyerekekről, mint az iskolai erőszakról vagy a gyerekkori agresszióról. Pedig az UNICEF vagy az Európa Tanács statisztikái szerint ez utóbbi kettő nem kirívó Magyarországon: az alsó középmezőnyben vagyunk, ebben nem térünk el az átlagtól.

Tovább a teljes cikkre

foto:sxc.hu