Ez az ajánlás nem adott választ azokra a szakmai kérdésekre, amelyek a gyermekek helyettesítő nevelése során, kisebbségi identitásuk méltóságteljes megélésének lehetőségével vannak összefüggésben. A Gyermek jogairól szóló nemzetközi Egyezmény, a gyermekvédelmi törvény, a közoktatási törvény, a kisebbségi törvény stb. egyaránt fontosnak tartja a „gyermek nemzetiségi, etnikai és kulturális hovatartozását”, és ezzel kapcsolatban, a nevelkedés és gondozás során, kötelezettségeket ír elő azoknak, akik felelősek biztosítani a gyermek egészséges személyiségfejlődésének lehetőségét.

Ezeknek a problémáknak a megvitatására – olyan, mindenki számára elfogadható megoldás kidolgozására – hoztunk létre Identitás – Integráció – Nyilvántartás – gondolatmenettel egy munkacsoportot, amely 2005. május – 2006. február 28. között a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben működött. Tagjai a kisebbségi jog, az integráció, a gyermekvédelem és a fejlődéslélektan országosan elismert szakemberei.

A munkacsoport állásfoglalása

A csoport tagjai áttekintve a fent felsorolt kérdéseket, átérezve a kisebbségi regisztráció dilemmáit, olyan, szélesebb lehetőségeket kínáló megoldást választottak, amely minden gyermekvédelmi gondoskodás látóterébe került gyermek számára biztosíthatja – családból kikerülése esetén– élete folyamatosságát. Szükségesnek érezzük a család történetének az eddigiektől eltérő, részletesebb, viszont sokkal emberibb megismerését. Ez a munka, amennyiben értően, kellő empátiával végzik, feltételezhetően igazán segíteni tud majd a gyerekeknek jobban megérteni és ez által feldolgozni saját helyzetüket, és őrizni azokat az élményeket, amelyek őket távollétük esetén is a családban tartják. A nyilvántartásról, folytatott több hónapos egyeztetésnek egy másik komoly tanulsága is volt. A gyerekekről származásukkal kapcsolatban – a szülők nyilatkozata alapján – jó esetben is csak egy szót regisztrálnak, azt hogy cigány. Tudjuk, hogy a Magyarországon immár 600 éve élő cigányságnak több csoportja, számtalan foglalkozási hagyománya van, és ennek megfelelően kisebbségi létüknek a megélése is változatos képet mutat. Sokat beszélgettünk arról, hogy van-e joga bárkinek, a család alapos megismerése nélkül, meghatározni az eltérő kulturális identitást erősítő faktorokat? A gyermekvédelem alapellátásban dolgozó szakembereinek, ha tényleg segíteni akarnak, fel kell ismerniük azt a többséghez viszonyuló stratégiát, amit a családok maguk számára kialakítottak, el kell fogadniuk azt, és csak ezután lehet meghatározni azokat a konkrét feladatokat, amelyek gyerek identitásfejlesztésével kapcsolatosak.

A családtörténet összegyűjtésének nem csak a szülők lennének a forrásai, szükség volna a tágabb rokonság, felmenők, szomszédok, barátok „emlékeire” is, fényképekre, és sok olyan jelentéktelennek tűnő apró részlet megörökítésére, amitől különbözik egyik család a másiktól. Ez a munka tartalmában és stílusában is jelentősen eltér attól, amit ma gyakorlatnak tekinthetünk, bár az elmúlt másfél évtizedben több próbálkozás is volt arra, hogy a beutalt gyermekek családjáról bővebb információ álljon rendelkezésre. (Tony Ryan – Rodger Walker: Élettörténetkönyv. Párbeszéd Könyvek, 1995; Fészek Alapítvány: Élettörténetkönyv-módszer.) Ezek a munkák azonban nem nyúlnak igazán vissza a múltba, inkább a gyermekeknek segítenek megismerni, elfogadni és némiképp megőrizni saját származásukkal kapcsolatos adatokat. Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy családok történetének jegyzését, a gyermek későbbi élete szempontjából fontosnak találják, szükséges lenne egyfajta „érzékenyítő”képzési tematika kidolgozására, amelyet először a gyermekjóléti szolgálatok munkatársainak ajánlanánk, de legalább ennyire fontos a szakellátás intézményeiben dolgozók számára.

A képzési anyag innen tölthető le (ncsszi.hu)

foto: sxc.hu