A Bizottság előzetesen egy témavázlatot tesz közzé, mely kiemel néhány aggodalomra okot adó kérdést, és lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ezekről részletes információkkal készülhessenek fel. Fontos hangsúlyozni, hogy a párbeszéd célja a tagállamok segítése egy nemzetközi emberi jogi eszköz hatékonyabb végrehajtásában, melyet az állam aláírt és ratifikált. Mindez elkötelezettséget mutat ezeknek az emberi jogi normáknak a teljesítésére. Következésképpen, a Bizottságok és kormányok közös érdeke, hogy a jelentéstételi folyamat során egy termékeny vita bontakozzon ki; és az elért eredmények elismerése mellett kiemeljék, hogy az adott országnak mely területeken szükséges további fejlődést mutatnia.

Magyarország első európai államként ratifikálta az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét (CRPD ratifikációjának időpontja: 2007. március 30.) és annak Alternatív Jegyzőkönyvét (Alternatív Jegyzőkönyv ratifikációjának időpontja: 2007. július 20.) Magyarországnak tehát 5 éve volt a végrehajtás terén eredményeket felmutatni.

A magyar országjelentés előadója bevezetésében beszámolt az elért eredmények soráról, különös tekintettel a jelnyelvi törvény és a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó törvénykezés területére. Prezentációjában megemlítette, hogy a magyar fogyatékossággal élő személyek szervezetei nagyszerű munkát végeztek az előkészületek során, és a Bizottságot értékes jelentésekkel és adatokkal látták el. Az előadó megjegyezte: „Sajnálatunkat kell kifejeznünk azért, hogy a konstruktív párbeszéden nem vesz rész egy ilyen szervezet képviselője sem.” A fogyatékos emberek részvétele a politika, döntéshozás és az Egyezmény megfigyelésének minden szintjén a sikeres végrehajtás előfeltétele, ezért sajnálatos dolog, hogy a magyar fogyatékosügyi mozgalom a témáról szerzett tudásával és elsőkezű tapasztalatival nem járulhatott hozzá a konstruktív párbeszédhez.

A következőkben egy rövid összefoglalót adok a Bizottság által az ülésen kiemelt néhány főbb területről, valamint szólok a tárgyalást illető személyes benyomásokról.

A nyitó előadásban a delegációvezető iránymutatóként utalt a CRPD-re, melyet az országok gazdasági helyzetüktől függően teljesíthetnek. A CRPD Bizottságnak egy tagja egyértelmű megjegyzést tett arra vonatkozóan, hogy a CRPD egy emberi jogi eszköz, melyet minden tagállamnak ésszerű időkereten belül jogi úton végre kell hajtania. Ezt követően a CRPD Bizottság tagjai nagyon precíz kérdéseket tettek fel a témalista alapján, érintve minden olyan jogot, melyeket a fogyatékos emberek számára biztosítani kell annak érdekében, hogy a társadalmunkban történő egyenlő részvételük és teljes integrációjuk megvalósuljon. Elsőként a Bizottság a fogyatékosság fogalmának kérdését hozta fel, mely a magyar törvénykezésben nem vonatkozik a pszicho-szociálisan fogyatékos emberekre, akiknek jogai így a CRPD hatályán belül egyáltalán nincsenek biztosítva. A kormány tervezi az 1998. évi fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény felülvizsgálatát, valamint egy olyan definíció megfogalmazását, mely összhangban áll az Egyezménnyel.

Ugyan a magyar törvénykezésben fejlődést jelent, hogy a fogyatékos emberek választójoga nem vonható meg automatikusan, a Bizottság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új Alaptörvény szerint (mely 2012. január 1-jén lépett hatályba) választójoguk egyéni bírósági döntésen alapulva elvehető. A Bizottság érdeklődött az új törvényben foglalt megvonás indoka felől, amely a Velencei Bizottság döntése és Magyarországnak az Egyezmény végrehajtására irányuló kötelezettsége ellenére szerepel. Kérdést tettek fel azoknak a fogyatékos polgároknak a helyzetéről, akik korábban vesztették el választójogukat. A CRPD-nek a törvény előtti egyenlőségről és a jogképességről szóló 12. cikke az ülés egyik legvitatottabb témája volt. A Bizottság dicsérte a kormányt a támogatott döntéshozatalnak az új Polgári törvénykönyv tervezetébe való bevezetéséért, ugyanakkor további információkat kért a lényegi döntéshozatal, valamint az alkalmatlanná tétel lehetőségének még létező formáiról. A delegáció érvelése szerint ez egyedül különleges esetekben, rendszeres felülvizsgálat lehetőségével együtt fordulhat elő, és hangsúlyozta, hogy a saját döntéshozatalhoz való jogot a CRPD világosan biztosítja, mely következtében az új Polgári törvénykönyv összeütközik a CRPD-vel.

Számos más kelet-közép-európai országhoz hasonlóan, megközelítőleg még mindig 25 000 fogyatékos ember él Magyarországon nagyméretű intézményekben, melyek elfogadhatatlanok az Egyezmény értelmében. A CRPD Bizottság üdvözölte, hogy a kormány összeállított egy az intézményesítés leépítésére irányuló stratégiát (deinstitucionalizáció), ugyanakkor a kitűzött harmincéves időkeretet túl hosszúnak ítélte meg. Aggodalmát fejezte ki továbbá a háromféle lakhatási formákat, az úgynevezett „lakóközpontokat” illetően, melyek legfeljebb 50 ember elhelyezésére alkalmasak. Ezek feltehetőleg kisebb intézményeket alkotnának, ahelyett, hogy méltányos elhelyezést, valamint annak lehetőségét biztosítanák, hogy a fogyatékossággal élők közösségbe integrálva élhessenek, mint bárki más.

Több kérdés érintette a fogyatékos emberek bevonását. „Szeretnénk megismerni a tagállam által alkalmazott pontos mechanizmust, mely a civil társadalom részvételét biztosítja az Egyezmény hazai jogrendszerbe való átültetésének harmonizációs, tervező fázisa során. Pontosan szeretném tudni, hogy milyen szinten áll a fogyatékossággal élő személyek szervezeteinek bevonása.” A delegáció utalt az Országos Fogyatékosügyi Tanács szerepére, mely a kormány és a civil társadalom közötti konzultáció legfőbb és egyetlen kezességet vállaló formális platformjának bizonyul. A Tanács tagjai között nagyszámban szerepelnek a kormány képviselői (27 tagból 13 fő), emiatt annak függetlensége az ellenőrzések (monitoring) alkalmával erősen megkérdőjelezhető. A Tanács felkérte a kormányt, hogy nevezzen ki egy független, a párizsi elvekkel összeegyeztethető szervet az Egyezmény végrehajtásának ellenőrzésére. Félreértés történt a bevonás elvét illetően, így a kormány folyton néhány a törvénytervezet megvitatására tartott találkozóra hivatkozott, illetőleg azon stratégiákra, melyeket a civil erőkkel együttesen dolgoztak ki. Ez nem teljesítette a fogyatékosügyi mozgalom a politikába és a döntéshozó folyamatokba történő bevonásának követelményét.

A tárgyalás azt a benyomást kelthette, hogy az elmúlt két napban két különböző vita folyt a Wilson Palotában. Míg a CRPD Bizottság fontos, precíz és aggasztó kérdéseket vetett fel az Egyezmény magyarországi végrehajtásával kapcsolatban, a kormány delegációja nem adott túl világos válaszokat és a végrehajtási folyamat időbeosztását sem tisztázta. Sajnálatos módon a delegáció legtöbb válasza általában kifogott a magyar törvényhozáson, a fogyatékos személyekre való különös tekintet nélkül. Jó példa lehet, mikor egy Bizottsági tag közvetlen intézkedéseket kért a fogyatékos nők és gyermekek védelmére irányuló politika létének felmérésére, a Minisztérium képviselője egy sor válságközpontokra irányuló programot és a családon belüli erőszak csökkentését célzó kezdeményezést olvasott fel. Az első nap végén az egyik bizottsági tag figyelmeztette a kormányt, hogy a megvitatandó kérdésesekről szóló bizottsági irányvonal követésének mellőzése magának az Egyezménynek egyfajta megsértéseként értelmezhető. Sajnálatos módon, a legtöbb küldött által az előadásukban használt nyelvezet nem illeszkedett a CRPD nyelvezetéhez; és inkább a régi orvosi fogyatékosügyi modellt reprezentálta, (néhány használt szó: „szánalomra méltó”, „gyógyítás”, „genetikailag sérült”, „egészséges gyerekek szemben a fogyatékos gyerekekkel az iskolákban”) ahelyett, hogy azt kizárólag emberi jogi kérdésként kezelte volna. Ez az Egyezményben és annak elveiben való járatlanságot tükrözheti. Több megjegyzés érte a rossz interpretációt, így előfordulhat, hogy néhány kérdést félreértelmeztek a delegáltak.

Összességében elmondható, hogy a magyar kormány felhasználhatta volna ezt az alkalmat arra, hogy egy konstruktívabb párbeszédet folytasson a Bizottsággal, és közösen keressenek megoldásokat a fogyatékos személyek jogainak előmozdítására. A jövőben bármely küldöttség számára előnyt jelentene egy alaposabb felkészülés, mely lehetővé tenné a Bizottság részletekig menő és kiváló kérdéseinek megválaszolását; valamint a CRPD-re és annak a nemzeti törvényhozásra gyakorolt hatásaira való fókusz. A tagállamok közös érdeke, hogy a Bizottság korlátozott idejét és erőforrásait a leghatékonyabban kihasználják. Remélhetőleg a Bizottság záró megjegyzései iránymutatóként szolgálnak majd, és segítik Magyarország elkötelezett munkáját a CRPD végrehajtási folyamatának folytatásában és a teljes megfelelés mihamarabbi elérésében.

Eredeti cikk: http://disabilityrightsresearch.com/2012/09/24/how-constructive-a-dialogue-could-be/

Fordította: Németh Barbara

Birtha Magdolna eredeti cikke a Fundamentum 2012/2. XVI. lapszámában jelent meg: Mennyire lehet konstruktív egy párbeszéd? Az ENSZ CRPD Bizottságának felülvizsgálata a Fogyatékosjogi Egyezmény magyarországi végrehajtásáról