Bizonyított, hogy rövid ideig képesek ugyan a gyerek koncentrációs képességét növelni, de hosszabb távon megfosztják az iskolai sikerélményektől a gyereket és emellett a magatartászavart sem szűntetik meg. A közvetlen negatív hatásai közül pedig talán a legsúlyosabb, a számos területen tapasztalható fejlődés visszamaradása. A szülők és az orvosok gyakran mégsem veszik figyelembe e hátrányokat, mert a gyógyszerek bár csak átmenetileg, de hozzásegíthetik a családokat a kiegyensúlyozottabb mindennapi élethez.

A valós és érdemi megoldás hiánya abból fakad, hogy a viselkedés-, ill. figyelemzavar pontos oka, gyökere máig nem tisztázott.

Az 1960-as évektől találkozhatunk azzal az eszmerendszerrel, mely az agyban lévő elváltozásokkal, genetikai különbségekkel magyarázza a koncentrációzavar meglétét. Ha ezt elfogadjuk, akkor a probléma orvoslását a legérzékletesebben a cukorbetegek példájával lehetne illusztrálni, akiknek a szervezete „nem működik jól”, de inzulinhoz jutva képes helyreállni. A figyelemzavaros gyermekek is a speciális gyógyszerekhez jutva „majd jól fognak működni”.

L. Alan Sroufe átfogó elemzésében megvizsgálta a gyógyszeres kezelés sikerességeit mérő kutatásokat és azt tapasztalta, hogy bár rövid távon közvetlenül ezek a gyógyszerek valóban javítják a viselkedést, illetve a teljesítményt a koncentrációt igénylő feladatok esetében, de hosszabb távon agyi elváltozásokat idéznek elő a gyerekeknél.

Az 1990-es évektől az amerikai irodalom sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy ezek a gyógyszerek (1) a szervezetbe jutva miként érik el ugyanazt a hatást a figyelemzavaros, illetve a nem figyelemzavaros gyermekek esetében.

Ezek a stimulánsok növelik a koncentrációképességet, különösen akkor, ha a feladat monoton, ha valaki fáradt vagy unatkozik a feladat elvégzése közben, mindemellett fontos, hogy a tanulási képességet egyáltalán nem befolyásolják.

A gyógyszeres kezelés bizonyítottan segít kezelni a figyelem-, illetve viselkedészavart, ugyanakkor hosszú távon a szervezet hozzászokik, így a stimulánsok hatása csökken, valamint a gyógyszer elhagyása után a viselkedészavar súlyosabb lesz.

A probléma gyökeréhez visszanyúlva, kevés olyan kutatás áll rendelkezésre világszerte, mely hosszú távon vizsgálná (módszertani problémák nélkül) az azonos korú figyelem-, illetve viselkedészavaros gyermekek pszicho-szociális helyzetét születéstől felnőtté válásukig.

Az Egyesült Államokban 2009-ben publikálták egy évtizedeken át tartó kutatás eredményeit. A kutatásban 600 véletlenszerűen kiválasztott figyelemzavaros gyermeket vizsgáltak 4 gyógyítási mód szegmenséből (1. kizárólag gyógyszeres kezelés, 2. kizárólag kognitív-viselkedés terápia, 3. terápia és gyógyszeres kezelés, 4. közösségi gondozás kontroll-csoporttal együtt).

Az első eredmények azt mutatták, hogy a leghatékonyabb gyógymód a gyógyszeres kezelés, illetve a gyógyszeres és terápiás kezelés. Ezen kedvező hatások 3 év után elhalványultak, majd 8 év után nem volt semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a gyógyszeres kezelés megváltoztatná a viselkedést (a négy gyógymód egyike sem tudott hosszú távú eredményeket elérni).

Visszatérve a kezdeti kiindulóponthoz, a probléma gyökere nem tisztázott és napjainkban is azon neurológiai nézeteket fogadják el, melyek a „veleszületett” figyelemzavart feltételezik, és kizárják a környezeti hatást. Ezt a nézetet alátámasztó kutatások azt bizonyítják, hogy a figyelemzavaros gyermekek esetében a neurotranszmitterek különbözőek, valamint, hogy más anomáliák is felfedezhetőek. Ezek az eredmények félrevezetőek lehetnek, mert evidencián alapulnak. A figyelemzavaros gyermekek agyi térképe természetéből fakadóan különbözik a normál viselkedéses gyermekétől, ugyanis az agy és a viselkedés közvetlenül kapcsolódik egymáshoz, így ha a viselkedés különböző, az agyi térkép is különböző lesz. Ezek a vizsgálatok semmit nem mondanak arról, hogy egy veleszületett rendellenességről van szó, vagy egy gyermekkori trauma idézte elő az elváltozást.

A kérdés továbbra is az, hogy már születéskor jelen vannak a figyelemmel, illetve viselkedéssel kapcsolatos problémák vagy esetleg valamilyen külső inger hatására később alakulnak-e ki?

Az Egyesült Államokban 1975 óta 200 gyermeket követtek nyomon, akik szegény körülmények között születtek, mely a figyelem-, illetve viselkedészavar szempontjából egy különösen érzékeny csoportnak számít. A vizsgálat a terhesség szakaszától követte nyomon a gyermek pszicho-szociális fejlődését, különös figyelemmel kísérve a gondozóval, a tanárokkal és a kortársakkal való kapcsolatot. Rendszeres időközönként megnézték a gyerekek egészségi állapotát, intelligenciaszintjét, teljesítményét.

A mintában szereplő fiatalok 50 százaléka esetében diagnosztizáltak felnőttkorukra valamilyen pszichiátriai betegséget. Közel 50 százalék esetében jelentkeztek viselkedési problémák az iskolában legalább egy alkalommal, 24 százalékuk nem tudta befejezni a 12 osztályt, továbbá 14 százalékuk esetében lehetett figyelemzavart diagnosztizálni. A teljes amerikai társadalmat tekintve a figyelem-, illetve viselkedészavaros gyermekek aránya 8 százalék.

Nem ez az első epidemiológiai vizsgálat, amely bizonyítékul szolgál arra vonatkozóan, hogy a környezet hatással van a gyermek figyelem-, és viselkedészavarára, ezzel ellentétben a születéskor meglévő adottságokra (IQ, temperamentum), melyek nem befolyásolják a viselkedészavar megjelenését. A társadalom jelentős része (köztük szakemberek is) meg vannak győződve arról, hogy a gyermekek figyelemzavarát valamilyen organikus betegség okozza, így a háttérben zajló folyamatok, összefüggések vizsgálata már nem is foglalkoztatja őket.

Soha nem lesz egyetlen, „tiszta” megoldás a gyermekek tanulási és viselkedési nehézségeire. Lehet, hogy rövid távon segíthet a gyógyszeres kezelés, de fontos lenne észben tartani, hogy hosszabb távon ez nem nyújt biztonságos megoldást.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyógyszeres terápiákkal mi az, amit kommunikálunk. Mintha egy pirula bevételével egy komplex társadalmi probléma megoldható lenne.  Makacsul fenntartjuk azt az illúziót, hogy társadalmunk, illetve egyéni felelősségünk kis szerepet játszik a történet konstruálása szempontjából, hiszen a gyermekek viselkedési problémáinak leküzdését a gyógyszeripar feladatává tesszük. Valamint, nem utolsó sorban gyermekek milliói nőnek fel azzal a benyomással, hogy valami nincs rendben velük.