Háttér információk/bevezetés

 

1. A kiválasztás folyamata

 

A fókuszcsoportos beszélgetések célja az volt, hogy információkat szerezzünk az értelmi fogyatékossággal, pszichés és/vagy magatartási problémákkal küzdő gyerekektől mindennapjaikról, a gyerekjogok érvényesüléséről, akadályozásáról. A résztvevők kiválasztásának fő szempontjai a következők voltak:

 

- családban, illetve intézményekben élő

- 5-18 éves

- fejlődési rendellenességgel vagy mentális problémákkal küzdő

- azonos számú fiú és lány

 

A szervezés során 4-6 fős csoportok kialakítását és a beszélgetés céljával kapcsolatosan a résztvevők előzetes tájékoztatását is kértük a koordinátoroktól, akik végül 6 találkozót szerveztek.

 

2. A beszélgetésekre négy budapesti és két vidéki helyszínen került sor:

 

a) egy csecsemőket, kisgyerekeket, fogyatékosokat befogadó gyermekotthon egyik részlegében, ahol fiatalkorú anyák gyermekükkel való együttes elhelyezésére van lehetőség.

b) a Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szolgálatának kapcsolattartásra kialakított helyiségében.

c) egy középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekeket fogadó gyermekotthonban

d) egy alapítványi fenntartású iskolában, amelyet az 1990-ben létesítettek abból a célból, hogy olyan iskolát működtessenek, ahol a gyerekek leküzdhetik hátrányaikat. Az iskolába való felvétel fő szempontja ma is a rászorultság (rossz anyagi helyzet, egyedülálló vagy egészségileg veszélyeztetett szülő, megoldatlan lakhatás, etnikailag hátrányos helyzet, stb). Jelenleg 12 évfolyamon és 2 szakképző évfolyamon tanulnak a növendékeik, továbbá gyermekotthont is működtet az alapítvány

e) egy vidéki gyermekotthonban, amely tanulási valamint halmozott lelki fejlődési nehézségekkel, sérülésekkel küzdő gyermekek számára biztosít teljes körű otthont nyújtó ellátást, és ehhez állandóan rendelkezésre álló pszichológusok és gyermekpszichiáter is szakmai segítséget nyújt és

f) a Máltai Szeretetszolgálat 5 éve folyó felzárkóztató, fejlesztő programjának egyik helyszínén, egy 400 lakosú cigánytelepen.

 

3. A csoportok összetétele és a beszélgetés környezete

 

a) Az anyaotthonban jelenleg négy, 18 évesnél fiatalabb lány él néhány hónapos – egy éves gyermekével. Négyük közül hárman kapcsolatot tartanak gyerekük apjával, ketten házasságukat és a család egyesítését, közös jövőjüket tervezik.

 

A 15-17 éves lányok egyike sem fejezte be az általános iskola 8. osztályát, 3-4 évvel lemaradtak hasonló korú társaiktól.

 

Mind a négyen vállalkoztak a beszélgetésre, ám egyikük a bemutatkozást követően leendő férje érkezése okán elhagyta a beszélgetés színhelyéül kijelölt közös nappalit, és nem tért vissza később sem.

 

Hárman egy kanapén ültek egymás mellett, ahonnan szemmel tartották egymást a tőlük 2 méterre, kissé oldalt, egy széken helyet foglaló, a beszélgetés alatt végig jelen lévő részlegvezető helyettessel. A helyzet oldására tett javaslatunkat, a kerti sétával egybekötött face to face beszélgetést, elutasították.

 

b) A Fővárosi TEGYESZ adott helyet az egy kivétellel különféle fogyatékossággal élő, nevelőszülőkkel érkező gyerekek fókuszcsoportos beszélgetésének. Két testvérpár – 4 éves hallássérült és 5 éves egészséges, súlyosan bántalmazó szülőktől nevelőszülőhöz került kisfiúk, valamint 14 éves, nem képezhető értelmi fogyatékos és 16 éves Down-szindrómás lányok -, egy 9 éves hallássérült és más születési rendellenességgel élő, egy agyvérzéssel született 15 éves fiú valamint egy 17 éves fiú volt velünk a délelőtt folyamán.

A gyerekek kis asztalok mellett, tetszés szerint foglaltak helyet, nyugodtak, nyitottak voltak, fesztelenül jöttek-mentek, rajzoltak és folyamatosan ettek. A négy nevelőszülő a helyiség könyvespolcokkal elkülönített részében egymással beszélgetett vagy az intézmény udvarán sétált, egyikük sem avatkozott bele a történésekbe. (A továbbiakban Nevelőszülői csoport elnevezéssel hivatkozunk rájuk)

 

c) A fogyatékkal élő gyerekek otthonának lakói közül 12 fő döntött úgy, hogy a délutánját velünk tölti. A külső lakásotthonból érkező két, 18. évét augusztusban betöltött lány mellett 5-5, 13-17 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos fiú és lány érkezett meg az otthon egyik kb. 25m2-es játszó szobájába, minden bizonnyal annál az oknál fogva, hogy így lehetőségük volt megszokott környezetükből kilépni. A gyerekek nem tudták, feltehetően nem is firtatták a váratlan program tartalmát, célját, többségük az érkezéskor és az együttlétünk során is vidám, élénk, többségük állandó mozgásban volt. (Őket Csalogány csoportnak nevezzük)

 

d) Az iskolában 10 gyerekkel találkoztunk, akiknek fele saját családjával, másik fele az alapítvány gyermekotthonában él. A szociálisan hátrányos helyzetű, érzelmileg elhanyagolt, jellemzően magatartászavaros gyerekek a tanévkezdésre készülést (osztályok berendezése, dekorálása) segíteni jöttek az iskolába, és az igazgatónő kérésére csatlakoztak hozzánk az egyik osztályteremben. A csoportot 5 fiú és 7 lány alkotta, életkor szerint 5 fő 10-12 éves, 5 fő 13-15 éves, 2 fő 18 éves.

 

e) A vidéki gyermekotthonban egy 9 éves kislány és hat 16-18 éves cigány származású fiú vállalkozott a gyerekjogokkal kapcsolatos beszélgetésre. Bántalmazó, súlyosan elhanyagoló családból vagy az utcáról rendkívül rossz állapotban, 2 fiú másik gyermekotthonból került ebbe a gyerekbarát Balaton parti intézménybe, ahol eredményesen kezelik pszichiátriai és/vagy pszichés betegségeiket is. Mindannyian két vagy több éve lakói a gyermekotthonnak. Az intézmény igazgatója több helyiséget megmutatott, ránk bízta a legalkalmasabbnak vélt terem kiválasztását, és a fiatalokat ismerve, előre gondoskodott mindannyiunk megvendégeléséről is, és magunkra hagyott. (A Fiúk csoportja)

 

f) A Szeretetszolgálat helyi koordinátorának előzetes egyeztetése ellenére érkezésünkkor résztvevőként senki nem várt bennünket. A gyerekek az omladozó, minden tekintetben elhanyagolt házak között játszottak, és csak a magunkkal vitt édességek, ajándékok reményében, hirtelen rohamosan növő számban gyülekeztek a közösségi térként funkcionáló hangárnál, közülük választottunk öt-öt 10-12 éves fiút és lányt. (a továbbiakban telepi gyerekek)

 

4. A gyerekek felkészítése

 

A gyerekek/fiatalok előzetes tájékoztatása a fókuszcsoportos beszélgetés témájáról – a vidéki gyermekotthon kivételével - nem történt meg, ami egyfelől szervezési hiányosság volt, másfelől azzal magyarázható, hogy a gyerekjogokat sem a szakemberek, sem a nevelőszülők nem ismerik, véleményünk szerint részben azért, mert a Gyermekjogi Egyezmény általánosan alig ismert az országban, s ha mégis hallottak korábban az Egyezményről, akkor sem tartják fontosnak, mivel a gyerekjogok jelentőségét alábecsülik vagy sajátosan értelmezik. (A gyerekjogokkal kapcsolatos vélekedés leggyakoribb előfordulása szerint a gyerekek előbb a kötelességeiket teljesítsék, utána eshet szó a jogaikról.)

 

A vidéki gyermekotthon lakói tudták, hogy léteznek gyerekjogok, az egyik fiú pedig, aki a gyermekotthonok országos diákparlamentjén intézményének delegáltja volt, önállóan meg tudott nevezni kettőt (az oktatáshoz és a véleménynyilvánításhoz való jogokat), és ő volt az egyetlen, aki az 5 alkalom résztvevői közül erre képes volt. (a továbbiakban Fiúk)

 

Az iskola működése, szellemisége, légköre a gyerekek tanítása mellett egészséges személyiségük kialakulását, végső soron sokféle gyerekjog érvényesülését támogatja, ám ebben a vonatkozásban a napi gyakorlat tanulságait nem emelik egy magasabb absztrakciós szintre, így a tudatosság valamint a gyerekjogok teljesebb körű megismerése/ismerete elmarad.

 

A nevelőszülői képzésnek nem része a Gyermekjogi Egyezmény vagy a magyar jogszabály ismertetése, ezért a nevelőszülők tájékozottsága/tájékozatlansága hasonló a felnőtt lakosságéhoz, amelyről kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy lényegesen alacsonyabb az európai átlagnál.

 

Az anyaotthonban és a fogyatékkal élők gyermekotthonában dolgozók határozottak abban a tekintetben, hogy az állam a feltételek biztosítása terén, munkatársaik pedig tevékenységük minden mozzanatában a gyerekek érdekeit szem előtt tartva végzik munkájukat, ezek által biztosított a gyerekjogok érvényesülése.

 

A telepi gyerekek véletlenszerű összeverődése miatt felkészítésük fel sem merült.

 

5. Program/módszertan

 

A mentálisan sérült gyerekekkel közös munka nehézségeit megtapasztaltuk korábbi Európai Uniós projektek alkalmával, ezért az előkészített játékok/gyakorlatok és a mellékletben szereplő gyerekjogi kártyák mellett pasztellkrétákat, A3-as, nagyméretű, rajzolásra alkalmas papírokat, enni és innivalót valamint ajándékokat vittünk magunkkal a találkozókra. A játékok/gyakorlatok alkalmazhatóságáról, felajánlásáról, kipróbálásáról helyben, a résztvevők képességei, hangulata, érdeklődése alapján döntöttünk.

 

Hol azonnal, hol némi tanakodást követően valamennyi helyszínen hozzájárultak a gyerekek és gyámjaik/nevelőik/tanáraik fotók és hangfelvétel készítéséhez, amennyiben azok kutatási céllal készülnek, és nem kerülnek nyilvánosságra. (reméljük utólag majd ahhoz is hozzájárulnak)

 

Az anyaotthoni beszélgetés kivételével, valamennyi alkalommal jó hangulatú, de előzetes elképzeléseinkhez képest rövidebb időtartamú programok valósultak meg. A Nevelőszülői csoporttal a lehetőségeket kihasználva 3 órát töltöttünk. Az értelmi fogyatékos csoport 2-3 tagja szívesen folytatta volna a beszélgetést, de a közösen eltölthető időt a nevelők 2 órában limitálták. Az iskolai csoport az izgatott, türelmetlen többségnek köszönhetően oszlott fel két és fél óra után, és a Fiúkkal is ennyi ideig dolgoztunk. A telepi csoport a csokik, sütik, ajándékok utáni vágyát másfél óráig tudta fékezni, utána helyt kellett adnunk a befejezést kérő sürgetésüknek.

 

Az anyaotthon tizenéves lányanyái nem voltak képesek az intézménnyel szembeni ellenállásukat félretenni. Ott voltak, mert elvárták tőlük, de a fizikai jelenléten túl érdemben nem vállalták a közreműködést, ezért a továbbiakban nem foglalkozunk az általuk nagy nehézségek árán, néhány szóban megfogalmazott, témánk szempontjából csak erőltetetten értelmezhető, irreleváns véleményekkel.

 

Egyetlen csoportban, az iskolai csoportban, volt lehetőség közös játékra, kis csoportokban ugyancsak ők és a vidéki gyermekotthon lakói tudtak együtt dolgozni.

 

A nevelőszülőknél és a fogyatékkal élők gyermekotthonában a beteg vagy sérült gyerekek egyéni, kizárólag rájuk irányuló figyelmet igényeltek és toleráltak, tőlük eltérően a telepi gyerekek alkalmanként reflektáltak egymás megszólalására.

 

A gyerekjogi kártyák eltérő módon és mértékben, de alkalmas eszköznek bizonyultak a gyerekjogok megbeszélésére. A színes, műanyag borítású 13x19 cm-es kártyák megfoghatók, tapogathatók, forgathatók, stb. nemtől és életkortól, képességektől függetlenül minden gyerek érdeklődését felkeltették. A kiscsoportban dolgozni képes ( társas érintekzési, viselkedési, és/vagy pszichés problémákkal küzdő) gyerekek maguknak olvasták fel, közösen tárgyalták meg, majd súlyozták az egyes jogokat. Többségüket megnevettette a jogok közé kevert vicces lehetőségek sora, amely így egyszerre volt figyelemfelkeltő és koncentrációra serkentő. A különböző mértékben értelmi fogyatékos gyerekekkel csak egyénileg tudtunk dolgozni, akik képességeiknek és habitusuknak megfelelően önállóan olvasták a kártyán szereplő szöveget, vagy hallgatták az általunk egyenként felolvasott mondatokat, értették vagy nem értették a tartalmát, nevettek vagy bosszankodtak a tréfás, nem gyerekjogot megfogalmazó állításokon.

 

Amint bemutattuk, a résztvevők életkorukat és képességeiket figyelembe véve sokfélék voltak, és az eltéréseket tovább növelte aktuális hangulatuk. Az előre kiszámíthatatlan körülmények befolyásolták figyelmüket és a téma iránti érdeklődésük intenzitását. Például a Nevelőszülői csoportban a Down-szindrómás kislány figyelmét részben az édesanyjával délutánra tervezett találkozó vonta el rendre, a Fiúk csoportjának tagjai barátaik aznapi pótvizsgáinak sikeréért izgultak, s ez időről-időre megszakította, eltérítette a figyelmet a gyerekjogokról, az értelmi fogyatékos csoportból néhányan a hirtelenjében rájuk szakadt szabadság/kötetlenség fékezhetetlen örömét élvezték, és elnézték nekünk, hogy kérdéseket teszünk fel, de ezekre nem válaszoltak, az iskolai csoport tagjai pedig lélekben az iskolában szorgoskodó osztálytársaikkal voltak.

 

6. A csoportok munkájának bemutatása, hasznosítható tapasztalatai

 

Az iskolai csoport kialakulását követő bemutatkozásunk és jövetelünk céljának ismertetése után koncentrációt és ügyességet igénylő, babzsákkal végezhető, mozgásos játékot kezdeményeztünk. A játék nem keltette fel különösebben a csoport érdeklődését, és a tapasztalatok összegzésében is csak 1-2 gyerek volt aktív, a többiek elviselték a helyzetet. A következő gyakorlat a „hélium bot” elnevezésű feladat volt, amely – korábbi tapasztalataink alapján - szinte kivétel nélkül minden korosztályban népszerűségnek örvend. A gyakorlat célja, hogy a csoport tagjai együttműködve, egymásra figyelve tegyék le a mellmagasságban, a két mutatóujjukon nyugvó könnyű műanyag rudat a földre. A feladatot rövid idő alatt megoldották, de a máskor szokásos vita, hangoskodás, nevetés nem kísérte a folyamatot, a gyerekeknek inkább terhére volt, mint sem érdeklődésére, örömére szolgált a közös játék.

 

Mivel a bemutatkozáskor többen azt mondták, hogy hallottak a gyerekjogokról, megkérdeztük, hogy milyen gyerekjogokat ismernek, de választ senkitől nem kaptunk.

 

Odaadtuk a csoportnak a gyerekjogi kártyákat, és azt kértük, először válogassák ki azokat, amelyek nem gyerekjogokat fogalmaznak meg, majd a gyerekjogok közül közösen döntsenek a 4 legfontosabbról. A 10 gyerek 3 kiscsoportra szakadt, a hallgatagok, a sokat beszélők és az elgondolkodók alkották a kiscsoportokat. Hosszasan tárgyalták a tréfás állításokat, egymás kezéből kapkodták ki a kártyákat, végül a következőkre esett a választásuk:

 

-          egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni

-          minden gyerek egyenlő

-          minden gyereknek joga van az egészségügyi ellátáshoz

-          minden gyereknek joga van az oktatáshoz

 

Amint megerősítést kértünk arról, hogy ezek a kiválasztott gyerekjogok mind a tízük szerint a 4 legfontosabb, többen jelentkeztek, hogy külön véleményüket elmondják:

 

V: az egyenlőség helyett a játéknak kellene bekerülni, mert a gyerek azért van, hogy játsszon. Igaz, hogy egyenlők vagyunk, de az nem jogunk, mert egyenlők vagyunk

V2: a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mert ha van egy megbeszélés, akkor el kell mondani a véleményedet, mert ez van olyan fontos, mint a felnőtteké

K: Mikor szokták megkérdezni a véleményedet?

V2: Nem igazán szokták

K: Az iskolában miről szokták megkérdezni a véleményedet?

V2: A tanulásról

K: Olyat szoktak kérdezni, hogy pl. a matek tanár jól tanít-e?

V2: nem

V3: A tájékoztatásnak kell bekerülnie

 

Hangos szóváltás alakult ki. Voltak, akik komolyan foglalkoztak a gyerekjogokkal, mások visszahozták a vicces állításokat, pl. „minden gyereknek joga van az ágyban reggelizni”, ennek kapcsán a jog és a lehetőség közötti tartalmi különbségről esett szó.

 

A kiválasztott jogokkal kapcsolatos ismereteiket, mindennapi tapasztalataikat az alábbi beszélgetés részlettel illusztráljuk:

K: Mit jelent az, hogy „Egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni”.

Nincs válasz, csendben ülnek

K: Előfordult már valakivel, hogy bántották?

Többen jelezték, hogy igen

V: Egy olyan gyerekkel sem szabad rosszul bánni, aki – mondjuk – rossz.

V2: Azt is jelenti, hogy az egyik gyerekkel kivételeznek, a másikkal nem. Ha van 3 gyerek, és mondjuk, van 2, aki ugyanolyan, mint a harmadik, de mindig csak az a 2 kap valamit.

K: Mit tekinthetünk még rossz bánásmódnak?

V2: Ha az egyik gyerek üti-veri a másikat vagy terrorizálja

V3: Ha az egyik gyerek csúnyán beszél a másikkal

V4: Minden gyereket vernek. Egy ütés az mi? Nem a világ vége.

K: A gyerekek egymással hogyan tudnak rosszul bánni?

V5: Veszekednek, verekednek

K: A veszekedés bántás?

V: Nem, csak akkor, amikor eldurvul, lehordják egymás anyukáját

Ismét elkalandoznak, valaki felolvassa, hogy „Minden gyereknek joga van évente ellátogatni a Holdra”

K: „Minden gyereknek joga van az egészségügyi ellátáshoz”

V: Hát, igen, ha betörik az orrodat, elvisznek az orvoshoz.

K: Nálatok az iskolában van orvos?

V kórusban: van, és van körzeti orvos

K: Ismertek olyan gyereket, akinek szüksége lett volna orvosi ellátásra, és nem kapta meg?

V2: Igen. Az egyik fiúnak betört a feje, nem tudtak segíteni rajta, és elvitték kórházba.

V3: Én szilveszterkor elvágtam a kezem, és órákig utaztunk, amíg találtunk egy rendes kórházat, mert a Heim Pál sem volt nyitva és más kórház sem, nem volt ügyelet.

K: A következő gyerekjog, amit kiválasztottatok, az oktatáshoz való jog. Miért fontos ez?

V: Azért, hogy tanultak legyünk.

V2: Van olyan gyerek, aki úgy születik meg, hogy bolond, és ha nem oktatják, akkor felnőttkorában is bolond lesz

V3: Téged fejre ejtettek, stb. (bohóckodnak)

K: Azok számára, akik átlagos gyerekként születtek, miért fontos az oktatáshoz való jog?

V3: Hogy sok mindent tudjunk

V4: Hogy tanulhasd a kedvenc tantárgyad. (Innen egymás szavába vágva mondják, hogy ki milyen tárgyat szeret)

V5: Még a felnőttek is tanulnak. Az egyik tanárunknak 5 diplomája van, és még mindig tanul.

 

Néhány gyerek elkezdett rajzolni, akik nem rajzoltak beszélgettek, mások rajzához fűztek megjegyzéseket, ettek, ittak és az ajándékok felől, valamint a pontos időről érdeklődtek. Négyen elhagyták a termet, de látótávolságban maradtak, hogy az ajándékról ne maradjanak le.

 

Az iskolai csoport tagjai olyan szerencsés gyerekek, akik biztonságban és jól érzik magukat az iskolában és a gyermekotthonban, de a fókuszcsoportos beszélgetés időpontja (a nyári szünidő kontrollálatlan szabadsága, a hasznos és vidám iskolai nyüzsgésből való kimaradás) valamint a felkészítés elmaradása miatti motiválatlanság hozzájárult a reméltnél kisebb eredményességhez.

 

A Fiúk csoportját fiatalemberek csoportjának is nevezhetnénk, hiszen az egyetlen 9 éves kislány nem volt partnere a többieknek. Ő és a horgász szenvedélyéről és ügyességéről ismert 15 éves fiú rajzát készítette, nem vettek részt a beszélgetésben. Egy másik 16 éves fiú (V5) folyamatosan kőrözött a beszélgetőket hallgatva, kérdésre sem válaszolt, végül azonban a számára lényeges közlendőjét elmondta. A többiek érett fiatalember oldalukat igyekeztek bemutatni, mindannyian kedvesek, udvariasak, sőt előzékenyek voltak, de egyszerre csak ketten-hárman figyeltek a kérdésekre és egymásra. Mint egy forgószínpadon, csaknem folyamatosan cseréltek helyet, hol ülve, hol állva szóltak egymáshoz, hol ki, hol beléptek a beszélgetésbe.

 

K: Hallottatok gyerekjogokról?

V: (többen) Igen

K: Ki hol hallott ezekről?

V. Itt az otthonban

V2: A diákparlamenten

K: Melyik diákparlamenten?

V2: Voltam Budapesten a gyermekotthonok diákparlamentjén

V3: Itt is mindig elmondják, hogy mik a jogaink és a kötelességeink

K: Szerintetek a jogok vagy a kötelességek a fontosabbak?

V3: Mind a kettő egyszerre, mert ha nem teljesítjük a kötelességeinket, akkor nincsenek jogaink.

V4: Valamilyen szinten a kötelességeink fontosabbak

V2: A jog nem függ semmitől

 

Vita alakult ki a jogok és a kötelességek viszonyáról, kis idő múlva azonban az asztalra kitett gyerekjogi kártyák felé fordult 3 fiú figyelme, a többiek inkább rajzolni kezdtek. A kártyákkal dolgozó fiúk az állításokat megbeszélték, de nem sikerült a 4, számukra legfontosabb jogban megegyezniük. Két jog esetében teljes volt az összhang, ezek:

 

- minden gyerek egyenlő

- egészségügyi ellátáshoz való jog

1-1 fiú azonban ragaszkodott az általa fontosnak tartott jogokhoz. Egyikük

- az oktatáshoz való jogot és

- a kisebbséghez tartozó gyerekeknek saját kultúrájuk gyakorlásának jogát,

másikuk a következő két jogot tartotta kiemelendőnek:

- az egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni, és

- a fogyatékkal élő gyerekeknek joguk van a különleges gondozáshoz.

 

A gyerekjogi kártyával a kezében a harmadik fiú azt fejtegette, hogy a játék lehetőség, nem jog, hiszen viselkedéstől függ. Megkérdeztük, hogy mindannyian így gondolják-e, ezzel vette kezdetét a kiválasztott gyerekjogokról szóló beszélgetés.

 

K: Mit gondoltok arról, hogy a játék nem jog csak lehetőség?

V: Nem muszáj játszani

V2: Muszáj felszabadulni meg ilyenek, na jó, nem muszáj, de jó

K: Ez jog. Miért fontos, hogy jogként határozzák meg és leírják ezt?

(nincs válasz)

K: Van olyan gyerek, aki nem játszhat?

V: (kórusban) Nincs

V3: Ha van kedvem játszom, ha nincs kedvem, nem játszom.

K: Szerintetek mi értelme volt annak, hogy a gyerekjogokat pontokba szedték, és felsorolták? Kinek szól ez első sorban?

V2: A gyerekeknek

V3: és a felnőtteknek is, mivel vannak gyerekjogok és vannak felnőtt jogok

V: A rendőröknek is. Attól, hogy játszunk, nem szólnak oda, meg nem jelentenek fel, mert ha egy kicsit hangosabban kiabálunk, akkor csak ránk szólnak

(megszakad a beszélgetés, mert valaki a rajzára hívja fel a figyelmet, és ezért a többiek elkezdenek a rajzokkal foglalkozni, de sikerül visszatérni a kiválasztott jogokhoz)

 

K: Kiválasztottad azt a gyerekjogot, amely szerint a fogyatékkal élő gyerekeknek joguk van a különleges gondoskodáshoz. Kíváncsi lennék, hogy miért tartottad kiemelkedően fontosnak?

(nincs válasz, de negyedikként bekapcsolódik egy újabb fiú a beszélgetésbe)

V4: Én sorba tettem. Első „A fogyatékkal élő gyerekeknek joguk van a különleges gondozáshoz”

K: Miért ez a legfontosabb szerinted?

V4: Ők el vannak zárva a világtól, ezért én inkább úgy tennék, hogy mindent inkább elsőnek nekik, hogy tudják ők is jól érezni magukat, és ne azzal törődjenek, hogy most velük mi történt. Ne bánatosak legyenek egész nap, egy kis boldogságot adnék ezzel nekik

A következő, hogy „Minden gyerek egyenlő” Attól mert fiú, lány, barna, sárga, lila, attól még ugyanolyan az ember, ugyanúgy vesz levegőt, 2 lába, 2 keze van, ugyanúgy esznek, isznak.

K: A következő az, hogy „A kisebbséghez tartozó gyerekeknek joguk van a saját kultúrájuk gyakorlásához.

V4: Ez azért jó, mert mit tudom én, mi romák nem tanulhatunk zenét, ha úgy kerültünk volna ide, hogy benne lettünk volna egy nagy gitáros csapatban, és nem folytathattuk volna a zenét, pedig van zeneiskola. Ha meg akarok tanulni cigányul, itt elmehetnék olyan iskolába, ahol tanítják

K: Tudsz valamilyen nyelvet?

V4: Angolul valahogyan beszélek

K: Valamelyik cigány nyelvre gondoltam.

V4: Van a lovári meg a beás. Nem beszélem. Nagyjából megértem, de nem beszélem.

K: Arról szól az egyik jog, hogy lehetőséget kell adni a saját kultúra gyakorlásához, te pedig nem tudod a nyelvet. Miért van ez?

V4: Nem is tudom. Majd meg akarom tanulni, de nem most. Úgy vagyok vele, hogy előbb ki akarom tanulni a szakmámat.

K: Minden gyereknek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Ez miért fontos?

V2. Ez nem csak a gyerekeknek, hanem minden embernek fontos. Bejöttünk ide, itt is megszólalhattunk, beszélhettünk, kérdezhettünk, válaszoltunk, mozogtunk.

K: Olyannal még nem találkoztatok, hogy egy felnőtt azt mondja, hogy nem számít, amit a gyerek mond?

V3: Hallottam már ilyet, de még nem tapasztaltam.

V4: A mi környékünkön ilyet nem tapasztaltam.

V2: A gyereknek ugyanolyan joga van, mert ő is egy ember, bár nem azzal a tapasztalattal van, mint egy felnőtt, de azért… Egy felnőtt másképp tud megfogalmazni egy dolgot, mint egy gyerek

K: Nézzük az utolsót, amit kiválasztottál: A törvénnyel összeütközésbe került gyerekeknek joga van a különleges bánásmódhoz. Miért választottad ki?

V4: Csak úgy

K: Ha már szóba került, akkor elmondom, hogy ez azokra a gyerekekre vonatkozik, akiket elzárnak, kihallgatnak, s bármit is követett el, pl. nem kerülhet felnőtt bűnözők közé.

V5: Én sok hülyeséget követtem el

K: Hányadik osztályba fogsz járni?

V5: Most leszek 8, mert egyszer buktam, de nem azért, mert nem tudtam megtanulni, hanem, mert nem jártam be.

K: És most rendesen bejársz?

V5: Igen

K: Mi lesz a 8. után?

V5: Szakács leszek vagy burkoló. Azon gondolkodtam, hogy melyiket válasszam

K: Mi szól az egyik mellett és mi a másik mellett, mert ezek nem rokonszakmák.

V5: Azt hiszem, burkoló leszek

(Bejönnek a frissen sikeres pótvizsgát tett fiúk, mesélik az élményeket, vége a gyerekjogokról szóló beszélgetésnek)

 

A fiúk életkoruknál és az elfogadó, befogadó, az önállóságot, felelősségvállalást erősítő intézményi környezetnek köszönhetően élményeiket, tapasztalataikat a többi csoporttól eltérő módon és differenciáltabban fogalmazták meg.

 

Mind az iskolai, mind a Fiúk kiscsoportjainak résztvevői rövid ideig foglalkoztak a felmerült kérdésekkel, kevéssé figyeltek mások mondanivalójára, a megegyezéshez hiányzott a többiek véleményének átgondolásához szükséges figyelem, türelem és/vagy érvrendszer. A kiscsoportokat laza és könnyen felbomló kapcsolat jellemezte az erős önérvényesítési igény miatt is.

 

A telepi gyerekcsoport tagjait egyértelműen az édességek és az ajándékok vonzották, ezek reményében foglalták el helyeiket az egy sorban rendezett iskolapadokban. Fesztelenek, közvetlenek voltak, és ritka kivétellel mindenki egyszerre és folyamatosan beszélt. Ezek a gyerekek nem csak verbálisan, de fizikailag is piszkálták, bántották egymást. A viccesnek szánt beszólások nem egyszer érzékenyen érintették megcélzott társukat, de neheztelésük gyorsan elszállt, viszont percenként hol egyik, hol másik gyerek adott vagy kapott hátba, fejre vagy vállra ütést. Az izgő-mozgó, sokat nevetgélő gyerekek tartós összpontosításra képtelenek voltak. A beszélgetés alábbiakban közölt részleteit több alkalommal szakították meg a tárgyhoz nem tartozó párbeszédek, közbeszólások.

 

K: Komolyra fordítva a szót, azt szeretném kérdezni, hogy ha reggel felébredtek, mire van szükségetek ahhoz, hogy ilyen vidámak legyetek?

V: Megmosakszunk, fogat mosunk, reggelizünk,

V2: ebédeljünk, uzsonnázzunk, vacsorázzunk

K: Mit csináltatok akkor, amikor mi megérkeztünk?

V3: Játszottunk

V2: Kártyáztunk

K: Milyen játék van még a kártyán kívül?

V: römizni

K: A römi is kártyajáték

V4: hintázni

V5: Unózni

K: Fontos, hogy a gyerekek játsszanak?

V (kórusban): Igen

K: Ha valaki megbetegszik, mi történik vele?

V (sokan): el kell vinni orvoshoz

K: Az egy szükséglet, hogy orvoshoz kell vinni a beteget?

V (egyszerre többen): Igen, kórházba

V6: Ha nem megy orvoshoz, meghal

K: Úgy látom, itt tanulni szoktatok. Fontos, hogy tudjatok tanulni?

M: Fontos, hogy okosodjunk

K: Márió azt mondta, hogy fontos, hogy tanuljatok. A többiek is így gondolják?

V (kórusban): igen

K: Minden gyerekre igaz, hogy fontos, hogy egyenek, játszanak, tanuljanak, elvigyék őket az orvoshoz, ha betegek?

V(többen): igen, igen, naná

K: Ez arra a gyerekre is igaz, aki rossz?

V (többen): nem

K: Miért nem?

(Sikongatnak, másról beszélnek, felállnak)

V3: Ha rossz, akkor beállítják a sarokba

(Egymást bökdösik, lökdösik, ráütnek a mellettük ülő vállára)

K: Van egy olyan gyerekjog, ami szerint egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni. Szerintetek nektek szabad?

V2: Igen (nevet)

K: Szerinted abból ért, ha fejbe vágod?

V2: nem

K: Akkor mi értelme van annak, hogy bántod?

V2: Az, hogy fogadjon szót.

K: Az a gyerekjog, hogy egy gyereket sem szabad bántani, az azt jelenti, hogy a felnőttek nem bánthatják a gyerekeket vagy azt, hogy a gyerekek sem bánthatják egymást?

M: mindkettőt

K: Nagyon okos vagy. Ki ért egyet Márióval?

V (többen): én, én

K: A pofozáson kívül milyen bántás van még?

V (többen): rugdosás, csípés, harapás, szaggatás, csikarás

K: Ezeket úgy hívják, hogy fizikai bántalmazás. Hogy lehet még fájdalmat okozni?

V4: Elesik, szaggatják

K: Ez volt már, de a Márió mond valami okosat

M: beszéddel

K: Így van. Ide tartozik az is, ha csúnyán beszélünk egymással (elhalkulnak, mert rádöbbennek, hogy néha durván szólnak egymáshoz)

K: Az a gyerekjog, hogy minden gyerek egyenlő, szerintetek mit jelent?

V: szófogadók, jó magaviseletűek

K: Tapasztaltatok már olyat, hogy különbséget tesznek a gyerekek között?

(nem érthető a számukra)

K: Kinek van több testvére?

V: nekem 5

V2: nekem 7,

V3: nekem 6

V4: nekem 10

V5: nekem is annyi lenne, de 2 testvérem meghalt

V3: nekem is meghalt testvérem

K: A családban a szülők minden gyereküket egyformán szeretik, nem tesznek különbséget köztük. Az iskolában előfordult-e, hogy különbséget tettek gyerekek között?

V3: hogy ki legyen a hetes

K: Az más, amikor egy feladattal bíznak meg valakit. Egyszer te vagy a hetes, máskor egy másik gyerek.

K: Ki miért szeret iskolába járni?

M: Sokat akarok tudni

V2: szeretek írni, olvasni

V4: Én matekozni szeretek

V5: Én focizni szeretek

K: Azt kérem, hogy mindenki gondolkodjon el azon, hogy mikor érzi jól magát? Mit csinál, vagy hol van akkor, amikor nagyon jól érzi magát?

V2: Én az iskolában érzem jól magam

V3: Én akkor, ha kártyázom

V4: Én akkor, ha olvasok

K: Mit olvasol éppen?

(nem válaszol, vonogatja a vállát, de az egyik kislány mondja, hogy ő látta tegnap olvasni)

V5: Én, ha focizok

(zajonganak, egymás szavába vágnak)

K: Most azt szeretném tudni, hogy mitől lesztek szomorúak?

V: Amikor megvernek

V2: Amikor virrasztás van

(elkalandoznak, másról beszélnek)

K: Amikor bajban vagytok, segítségre van szükségetek, akkor kihez fordultok?

V (egymás után sorban) a mamámhoz, anyához, apához

K: Ha nem családtagtól kértek segítséget?

V (többen): a testvéremtől, a bátyámtól

(előkerülnek a fémpénzek, mindenki számolja, hogy mennyi pénze van)

K: Honnan tudjátok, hogy mit szabad és mit nem?

V: Nem lehet csúnyán beszélni

K: Azt honnan tudjátok, hogy nem lehet csúnyán beszélni?

V3: Ki mondja meg?

K: igen

V3: A szüleim

(nagy a nyüzsgés támad. Az egyik gyerek közli, hogy olvasni akar, a másik kártyázni, a többiek elkezdenek rajzolni)

 

A cigánytelep földes utcáin, lepusztult házai között, többségében munkanélküli szülőkkel, rokonokkal élő gyerekek esetében a nyelvi kifejező készség szegényessége nem csak életkorukkal magyarázható. Az ingerszegény környezet, a gyakran rossz magatartásminták, a tapasztalatszerzés korlátozottsága, a lakóközösségen belül az egysíkú érintkezések mind közrejátszanak a gyerekek fejlődési lemaradásában. (Feltehetően a Málta tevékenysége segíti az életüket, ennek ellenére alapvetően nincs összehasonlítási alapjuk, de nem boldogtalanok)

 

A Nevelőszülői csoport életkor és képességek szempontjából is rendkívül szélsőséges összetételű volt, a közös munka személyi feltételeinek egyike sem volt adott. Minden résztvevő a megismerkedésünk pillanatától barátságos volt, hamar bizalmukba fogadtak, s az idő előrehaladtával egyre nagyobb szeretettel viseltettek irántunk. Ebben a csoportban az egymás után érkező gyerekek boldogan, nagy lendülettel láttak hozzá rajzuk elkészítéséhez. A gyerekekkel külön-külön, változó hosszúságú és tartalmú beszélgetéseket folytattunk, amelyek közül a legérdekesebbet és a módszertani szempontból is tanulságokkal járót a teljesség igénye nélkül közöljük. Interjúalanyunk, egy agyvérzéssel született, számos, főként mozgáskorrekciós műtéten átesett, kissé autisztikus magatartási tüneteket produkáló 14 éves fiú volt, aki tízed magával él nevelőszülői családban. A beszélgetés vezérfonalaként az interjú alanyunk érdeklődését felkeltő gyerekjogi kártyákat szolgáltak.

 

(1)

K: Mit gondolsz arról a jogról, hogy a fogyatékkal élő gyerekeknek joguk van a különleges gondoskodáshoz?

V: Az biztos.

 

(2)

K: és arról, hogy minden gyereknek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz?

V: Ez nem annyira fontos, de (elgondolkodik, nem fejezi be a mondatot)

K: Neked mi a fontos?

V: Az egy fontos gyerekjog, hogy minden embernek joga van megvédeni magát. Ha például rád akarnak bizonyítani valami balhét, ha például azt mondják, hogy loptál a tanári asztalról, de közben nem igaz, akkor jogod van megvédeni magad, bizonyítod, hogy ez hazugság.

(egyenként olvassa a gyerekjogi kártyákat)

 

(3)

V: Minden gyerek egyenlő. A fiúk például egyenrangúak, de nem egyenlő a fiú a lánnyal.

K: Ez a jog arról is szól, hogy a lányok és a fiúk ugyanolyan lehetőséget kell, hogy kapjanak. Ezt így gondolod?

V: Nem mindenben.

K: Miben nem?

V: A fiúk erősebbek. Hallottam, hogy az olimpián a fiúk külön versenyeznek.

 

(4)

K: Mit gondolsz arról, hogy minden gyereknek joga van az egészségügyi ellátáshoz?

V: Hát, ez fontos, mert ha megbetegszik, meg kell gyógyítani, de ez a felnőtteknek is fontos.

K: A gyerekjogok ismerete azért is fontos, hogy a felnőttek, akik gondoskodnak a gyerekekről tudják, hogy mit kell biztosítaniuk a gyerekeknek.

V: Én már 14 éves vagyok.

K: De nem vagy nagykorú, sok esetben a szülőknek kell képviselni téged.

V: Ugyanakkor nekem is tudnom kell, hogy mihez nincs jogom.

K: Mire gondolsz?

V: Szerintem nekem nincs jogom ahhoz, hogy kínozzak valakit vagy valami ilyesmi.

K: Van egy olyan gyerekjog, hogy senkit nem szabad bántani.

(ránéz a piktogramra, elszörnyed, és azt mondja „Te jó ég! Ez már gyilkosság!)

V: Sem szóval, sem tettel?

K: Gondolj arra, hogy érzed magad, amikor valaki olyasmit mond neked, ami neked nagyon rosszul esik.

V: Az másképp néz ki, ha így nézzük. Általában dühbe vagy verekedésbe fajul. Volt egy lány az iskolában, aki azt mondta, hogy ilyen-olyan vagyok, nyálas fiú vagyok, ilyenekkel bántalmazott, azt mondta, hogy nem tudok megváltozni, nem is fogok megváltozni. Egyszer csak elegem lett belőle, azt mondtam, hogy jó vége, nem fogok hozzá szólni. A lány megérezte, mert abbahagyta.

K: Szerinted a lány gondolt arra, hogy ez milyen rossz neked?

V: Szerintem inkább igen, különben nem csinálta volna. Csak az őrültek csinálnak olyat, amit nem gondolnak, csak csinálnak.

 

(5)

K: A gyerekeknek joga van a tájékoztatáshoz. Ez a jog mit jelent a számodra?

V: Ez nem olyan fontos. Olvastam olyan tájékoztatást, hogy június 15-től máshol fognak járni a buszok, de sok olyan szó volt benne, amit nem értettem, és akkor anyukámhoz fordultam, hogy mit jelenthet, és akkor mondta, hogy jaj!, ez csak tájékoztatás (és legyint egyet).

 

(6)

K: Egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni.

V: Vannak dolgok, amikor megérdemli. Akkor pofonokat kap általában vagy fenékre verést.

K: Elmondom neked, hogy a gyerekeket senkinek sem szabad fizikailag bántalmazni.

V: És az elfenekelés?

K: Elfenekelni sem szabad. Szerinted abból tanul egy gyerek, ha elfenekelik?

V: A kisgyerekeket el szokták fenekelni. Akkor szokták csinálni, ha rossz a gyerek. Gondolj bele, ha nem lenne fegyelmezés. Elgurulnának a ceruzák, repülnének a papírok, nem lenne ilyen csend, mint most itt.

K: Most sem azért van viszonylag rend (óriási volt a hangzavar), mert bárki megfenyítette volna őket, hanem mert elfoglalják magukat a rajzolással.

V: Nálunk volt olyan a családban, hogy pofont kapott valaki, hogy legközelebb ne tegye ugyanezt, és nem tette.

K: Ha egy gyerek csak azért nem tesz meg valamit, mert fél, hogy pofont kap vagy azért mert tudja, hogy miért nem szabad megtennie, az ugyanaz?

V: Nem ugyanaz, de ha előtte figyelmeztetik, akkor mi van?

K: Biztosan van valami oka, hogy a figyelmeztetés ellenére csinálja. Veled már előfordult ilyen?

V: Volt ilyen, emlékszem rá.

K: Elmondod, hogy miért csináltad?

V: Általában ilyen okaim vannak, hogy mit tudom én… van egy szabály otthon, hogy délelőtt munka, de én zenét akarok hallgatni.

K: Ezt nem lehet anyuval megbeszélni, hogy munka közben hallgasd a zenét? Úgy jobban is megy a munka.

V: Áááá! Én másképp hallgatok zenét. Végülis van benne igazság.

K: Szeretsz iskolába járni?

V: Hát amilyen jó iskola, ki ne szeretne oda járni.

K: Melyik ez az iskola?

V: A Korong utcában a mozgásjavító iskola. Egyébként, a Mexikói út 6, úgy jobban ismerik.

K: Mit szeretsz az iskolában?

V: A tanulást szeretem a legjobban, Vannak olyan órák, amiket nem bírok, de…

K: Mit nem szeretsz?

V: Vannak olyan órák, amik nem izgalmasak, ott inkább a tanárt nem szeretem. Van a matek, ami kinek nem nehéz? Nekem nagyon.

K: Mik a kedvenceid?

V: Életvitel, gépírás, irodalom, osztályfőnöki

 

(7)

Magamról szívesen elmondanám, hogy tudom, hogy mikor vagyok bunkó.

K: Ha tudod, az jó, mert tisztában vagy azzal, hogy mit nem szabad csinálnod. Mondj egyet, amiről le kellene szoknod.

V: Ilyen a káromkodás, de arról nehéz leszokni. Ilyen még a bosszúállás.

K: A bosszúállásnak mi értelme?

V: Semmi, csak az, hogy megkönnyebbülj. Kielégíti az embert, de a kibékülést jobban szeretem, de vannak olyan emberek, akikkel nem tudsz kibékülni. Ott van az a lány, akiről meséltem – elmondjam a nevét? -, az én bosszúm annyiban telt ki, hogy örültem, amikor egyeseket kapott, örültem, amikor leszidták, mert rosszul rajzolt. Vele már kibékültem, de korábban azt mondtam, hogy esküdt ellenség.

Ezek a töredékek több dologra hívják fel a figyelmet. Pl.

- Az evidenciák kezelése. Amivel egyetértett válaszolónk, nem fordított rá figyelmet, mert magától értetődőnek tartotta, nem akart sok szót vesztegetni rá. (1)

- A szó- és fogalomértelmezés egyedisége, minősítése alaki tényezők alapján (5), amely sok félreértés forrása lehet

- A finom különbségek iránti fogékonyság (3), amely kiscsoportban rejtve maradhat

- A mentálisan sérült gyerekek számára a piktogramok átdolgozásának szükségessége (4)

- A gyerekek elfogadják a fizikai bántalmazást, (6)

 

A beszélgetés nem volt zavartalan, hol egyik, hol másik gyerek szakította meg azért, mert sürgős közlendője támadt vagy azért, mert türelmetlen volt, nem tudott/akart várni, azt szerette volna, hogy vele foglalkozzanak.

 

A kisfiú testvérpár 4 éves súlyosan hallássérült tagját teljes mértékben lekötötték a játékok, szemkontaktust sem sikerült vele létesíteni. 5 éves testvére szorongva válaszolt a kedvenc játékait firtató kérdéseinkre. Úgy véljük, a két kisfiú kiválasztása feldolgozatlan traumájuk miatt hiba volt.

 

A csoport 9 éves, több fejlődési rendellenességgel bíró, az iskolában kitűnő eredménnyel tanuló fiú tagja kizárólag terveiről, vágyairól, fantáziájának állandó szereplőiről beszélt. Kedvessége, derűs erőszakossága, történeteinek egyre jobban kiszínezett részletei elfogadásának és a rá irányuló figyelem megerősítésének eszközei is voltak. Szívesen rajzolt, közlékeny volt, de minden hozzá intézett kérdést figyelmen kívül hagyott.

 

A középsúlyos értelmi fogyatékos csoport tagjainak fele képességeinek korlátai miatt teljesen alkalmatlan volt a gyerekjogokról folytatott beszélgetésre. A verbális kommunikációra képtelen, írásra, olvasásra nem tanítható gyerekek saját élményeiket, érzéseiket rajzban is nehezen, korlátozottan tudták kifejezni. A kérdéseket megértő, azokra választ adni képes gyerekek képességeinek eltérését illusztráljuk az interjúk részleteivel.

 

Attila, aki a szivárványt rajzolta, 13 éves, de külseje alapján 8 évesnek látszik.

K: A szivárvány miről jutott eszedbe?

V: Nem tudom

K: Amikor azt kértük, hogy olyasmit rajzoljatok, amit szerettek, miért a szivárvány jutott az eszedbe?

V: csak úgy

K: Hány éves vagy?

V: Nem tudom

K: Jársz iskolába?

V: Igen, járok

K: Mit szeretsz az iskolában?

V: Tollak vannak, meg halak

K: Szoktál segíteni a halak etetésében?

V: Igen, szoktam

Érdekli a diktafon, el kell magyarázni, hogy mire való.

K: Mi volt jó a nyári szünetben?

V: A Balaton. Voltunk Balatonkenesén

K: Mit csináltál ott?

V: Fürödtem

K: és még?

(nincs válasz)

K: Ezek szerint a fürdés volt a legjobb

V: Igen (határozottan, tisztán válaszol)

K: Nemsokára kezdődik az iskola

V: Igen

K: Szerinted az jó dolog, hogy a gyerekeknek iskolába kell járni?

V: Igen

K: A halakon kívül mi jó az iskolában?

V: Tanulni

K: Mit szeretsz tanulni?

V: Nem tudom. Betűket.

K: Tehát szeretsz írni

V: Igen

K: És olvasni?

V: Igen

K: Mit olvastál legutoljára, ami nagyon jó volt?

V: Nem tudom

V: számok

K: Mesét szokott valaki neked olvasni?

V: nem

K: és verseket?

V: igen

K: Énekelsz a kórusban?

V: Igen

K: Mi a kedvenc dalod?

V: Nem tudom

K: Mi a kedvenc játékod?

(feláll és elmegy)

 

A beszélgetés lehetőségét többször magához ragadó, kb. 165 cm magas, izmos, 16 éves fiú mondanivalója kizárólag egy televíziós tehetségkutató versenyhez kapcsolódott, rajzolás helyett a versenyzők és egy kedvelt társa neveivel írt tele több lapot.

 

K: Tudod, hogy miért vagyunk mi itt?

V: Nem

K: A gyerekjogokról szeretnénk veletek beszélgetni. Tudod, hogy vannak gyerekjogok?

V: Nem

K: Olyan szükségleteket jelent, amelyeket minden gyereknek biztosítani kell, hogy gyerekként jól érezze magát, és klassz felnőtt legyen belőle. Az egyik gyerekjog, hogy iskolába járhattok, hogy tanulhattok. Szerinted ez fontos dolog vagy nem?

V: Nem

K: Szereted az iskolát?

V: Szeretem, csak nem várom

K: Mi az oka, hogy nem várod?

V: Szeretem, csak nem várom.

V: A tanulást, a tanulást….. (szünet)

K: Szereted is meg nem is. Melyik tárgyakat szereted?

V: Az éneket, a számolást, mérést

K: És mit nem szeretsz az iskolában?

V: Hát, mondjuk…., mondjuk…..

K: Az fontos, hogy tudj írni, olvasni, számolni?

V: Hááát

K: Az iskolában tanítják ezeket.

V: Hohó! Ha nem lenne iskola, akkor mehetnék bárhová, ahova akarnák.

K: Mit gondolsz arról, hogy a gyerekeknek joguk van a játékhoz? Ez fontos?

V: Háááááááát. Nem annyira

K: Miért nem?

V: Háááát

K: Akkor azt szeretném tudni, hogy van-e valaki a környezetedben, akiben megbízol?

V: Mondjuk, a Bego (egy lány társa)

K: Ha valami baj ér, ő segít neked?

V: Ááá!

K: Ha valami problémád van, akkor kihez fordulsz, hogy segítsen neked megoldani?

V: Jó kérdés.

(Szólnak hozzá, másra figyel, majd együtt olvassuk a neveket, amiket a papírra írt, akik mind az X-faktor döntősei)

 

Következő interjú alanyunk egy pici, törékeny, 13 évesnek látszó 18 éves lány volt, aki kezdetben megilletődve, majd lassan oldódva válaszolt a kérdésekre.

 

K: Mesélsz nekem a képről? (4 pálcika ember van az általa rajzolt képen)

V: Mi lakunk együtt egy külső lakásotthonban

K: Együtt laktok és barátok is vagytok?

V: Igen. Együtt lakunk, együtt járunk iskolába

K: Ide jártok iskolába?

V: Igen

K: Szerinted jó dolog, hogy iskolába kell járni?

V: Jó dolog. Megtanuljuk a jó tulajdonságot.

K: Mondj egy jó tulajdonságot

V: Hát, hogy jó az ajándék

K: Hányadikos voltál?

V: Most voltam tizenegyedikes, szakiskolába jártam, és most fogok elballagni.

K: A szakiskolában mit tanultok?

V: Szakmákat tanulunk

K: Te milyen szakmát tanulsz?

V: Árufeltöltőnek tanulok, júliusban fogok levizsgázni.

K: Nem nehéz ez neked, hiszen te egy kicsi, vékony lány vagy?

V: Egy kicsit, de pont a kedvencem, nagyon szeretem csinálni

K: Dolgoztál most nyáron is?

V: Nem, nyáron nyári szünet van, majd szeptembertől kezdődik újra.

K: Amikor iskolaév van, akkor van gyakorlat?

V: Igen

K: Hol szoktál dolgozni?

V: A CBA-ban

K: Ezt a szakmát te választottad?

V: Nem, ezt a tanárunk. Először megkérdezték tőlünk, hogy mit szeretnénk, hogy melyik a kedvenc szakmánk, és a legtöbb szavazatot ez kapta.

K: Rajtad kívül ki szavazott még?

V: A többi osztálytársam.

K: És ezt te elfogadtad, és úgy gondolod, hogy ez jó lesz neked?

V: Igen

K: Hallottál már arról, hogy vannak gyerekjogok?

V: Nem

K: A gyerekjogok olyan szükségletek, amelyek ahhoz kellenek, hogy a gyerekek, egészségesen, boldogan éljenek. Azért kérdeztem, hogy szereted-e az iskolát, mert pl. az is egy gyerekjog, hogy a gyerekeknek joguk van az oktatáshoz. Egy másik gyerek jog, hogy a gyerekeknek joguk van a játékhoz.

(Csitítani kell a többieket, nagyon hangosak)

 

K: Tehát, a gyerekeknek joguk van a játékhoz. Szerinted fontos dolog?

V: Igen

K: Néha jársz orvoshoz, megnéz benneteket orvos?

V: Itt az iskolában van egy betegszoba, oda be szokott jönni az orvos, meg szokott mérni, hogy hány cm magasak vagyunk, milyen a súlyunk

K: Ha beteg vagy, megmondja, hogy mi a bajod és, hogy mit kell csinálnod?

V: Igen

K: Meg is érted, amit mond?

V: Igen

K: Ha megmutatom a gyerekjogi kártyákat, tudunk beszélni róluk?

V: Igen

(hozzánk fordul egy kisfiú, megkérdezi, hogy mi van a kezemben, és amikor válaszolok, hogy gyerekjogi kártyák, azt feleli, te jó isten!)

K: Olvasod vagy felolvassam neked?

(olvassa) Egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni

K: Szerinted ez egy fontos gyerekjog?

V: Igen

(a 16 éves fiú beleszól: Én mindjárt rosszul bánok)

K: Mit jelent az, hogy egy gyerekkel sem szabad rosszul bánni?

Gondolkodik a válaszon, de ismét beleszól a fiú, megismétli, hogy mindjárt rosszul bánok

K: Nézzünk egy másikat? Pl. A gyerekeknek joguk van a szabad véleménynyilvánításhoz.

Ez érthető így?

Határozatlan, tétova, nem lehet tudni, hogy érti-e vagy sem.

K: Ez azt jelenti, hogyha valamit gondolsz valamiről vagy valakiről, elmondhatod, hogy te hogy látod. Jó dolog a számodra, rossz, problémás, bármit. Pl. azért kérdeztem tőled, hogy az árufeltöltő szakmát ki választotta, mert tudni szerettem volna, hogy megkérdezték-e tőled, hogy mi szeretnél lenni. Hogy mit szeretnél csinálni a lakásotthonban, azt meg szoktad mondani?

V: Nem nagyon

K: Mi az oka?

V: El szokott velünk beszélgetni, vagyis meg szoktuk kérdezni a felnőtteket, hogy ma mit csinálunk, el szokták mondani, hogy ma mi lesz, és ha nem lesz semmi, akkor megkérdezzük, hogy szabad-e csinálni, amit szeretnénk.

K: Meg szokták engedni?

V: Meg szokták.

K: Mit szeretsz csinálni, ha van szabadidőd?

V: Gyöngyöt fűzni szeretek, rózsákat, tulipánt, árvácskát. Unozni, társasozni, rajzolni

K: Nagyszerű. Egy másik jog, hogy a gyerekeknek joguk van a tájékoztatáshoz. Szerinted ez egy fontos jog vagy nem annyira fontos?

V: (hallgat)

K: Érthető ez? Minden, ami veled vagy körülötted történik, és számodra fontos lehet, de az sem baj, ha kevésbé fontos, arról tudnod kell. Akkor tudsz véleményt mondani, ha ismered a körülötted lévő dolgokat. Ez fontos neked?

V: Igen

K: Kapsz elég információt? Tudod, hogy mi fog veled történni, mit csinálhatsz?

V: Kapok információt. Most például voltunk a bíróságon, hogy hová kerülök, amikor kijártam a sulit, mit szeretnék csinálni? Elmondta a bíró és a nevelők is, hogy mit várhatok, felkészítenek. Elmondták, hogy készüljek fel.

K: Amikor befejezted az iskolát, akkor kikerülsz a lakásotthonból?

V: Attól függ, hogy meddig maradok, hogy mikor hozzák meg a határozatot, hogy befejezhetem-e az iskolát vagy nem.

K: Miért kérdés, hogy befejezheted-e az iskolát?

V: Mert, ha szeretnék egy másik szakmából is levizsgázni, akkor maradhatok.

K: Hány éves vagy?

V: Most lettem 18 augusztus 8-án, és azért kellett elmenni a bíróságra, mert alá kellett írni a jegyzőkönyvet.

K: Azért, hogy tovább maradj a lakásotthonban. Az apukáddal és az anyukáddal van kapcsolatod?

V: Minden hétvégén megyek haza, akkor találkozom az anyukámmal, apukámmal ritkán

K: Testvéred van?

V: Van

K: Ő az anyukáddal él?

V: Nem, a kicsi testvérem intézetben van, a Vasvári Gyermekotthonban, a nagy testvérem pedig otthon van. Neki van családja, van gyereke

K: Akkor, te már nagynéni vagy

V: Igen (mosolyog)

K: Az anyukád támogatja, hogy tanulj egy másik szakmát?

V: Ezt nem tudom, erről még nem hallottam.

K: Mit csinálsz, amikor az anyukáddal találkozol? Mit csináltok együtt?

V: Beszélgetünk, játszunk, segítek neki, amit akar

K: Azért segítesz, mert ügyes nagylány vagy, vagy azért, mert neki erre szüksége van?

V: Magamtól mindenkinek szoktam segíteni, a mosogatásban, a mosásban, mindenben.

K: Úgy, mint a lakásotthonban. Ott te vagy a legnagyobb?

V: Nem, a Szobatársam, ő 19 éves

K: Menjünk tovább. Van egy olyan gyerekjog, hogy minden gyerek egyenlő. Szerinted ez így van?

V: (szünet)

K: Fontos lehet?

V: (nem mond semmit)

K: Ez nehéz?

V: Kicsit

K: Ha gondolod, mehetünk tovább, de ha szívesen gondolkodsz róla, megvárom.

V: Ez az egyenlő azt jelenti, hogy majdnem egyforma?

K: Van egy olyan gyerekjog, hogy a fogyatékos gyerekeknek joguk van a különleges gondoskodáshoz.

(nem szól)

K: Ez érthető?

V: Igen

K: Az itt lévő gyerekek különféle képességekkel rendelkeznek. Abban a lakásotthonban, ahol te élsz, vannak teljesen egészséges gyerekek és valamilyen szempontból sérültek is?

V: Hát így nem tudom.

K: Ha valami gondod, bajod van, kihez szoktál fordulni?

V: A felnőttekhez

K: Ki az, akiben megbízol, akinek szívesen elmondod, hogy mi fáj, ki bosszantott fel? Aki, mondjuk a barátod.

V: Leginkább a barátnőmnek szoktam elmondani.

K: Ő tud neked segíteni vagy elég, hogyha meghallgat.

V: Elég, ha meghallgat.

K: És ha segítségre van szükséged?

V: Akkor a felnőttekhez

K: Mindegy, hogy ki az?

V: Igen

K: Azért, mert egyformán segítenek neked?

V: Leginkább annak, aki ismer, akivel többet vagyok, a lakásotthonban

K: Van kedvenc nevelőd? Nem kell a nevét mondanod.

V: Van

K: Mikor van nagyon jókedved?

V: Amikor megyünk koncertre, meg amikor megyünk ilyen jó programokra

K: Melyik a jó program?

V: A kézműves program mindig felvidít, meg amikor beszélgetünk, vagy vicces filmet nézünk

K: Van kedvenc filmed?

V: Hát így, vannak.

K: Tudsz egyet mondani?

V: Nagyon sok van

K: Tévében látjátok vagy dvd-én nézitek?

V: Tévében is és dvd-én is.

K: Köszönöm a beszélgetést.

(A kislány/nagylány átölelt és hosszan szorított befejezésként.)

 

Az utolsóként idézett beszélgetés aláhúzza a mentálisan sérült gyerekek fokozott függő viszonyát, ráutaltságát, kiszolgáltatottságát, ami megerősít bennünket abban, hogy a gyerekjogok érvényesülése a felnőttek/gyámok/nevelők/szülők gyerekjogi ismereteit, körültekintő alkalmazását kívánja meg. A megfelelő szakmai felkészültség és jóindulat sem teheti szükségtelenné az ismeretek bővítését, a módszertani, szemléleti megújulást. Ennek fontos része a gyerekek fizikai szükségleteinek kielégítésén és a kötelező szolgáltatások nyújtásán túl a gyerekek képességeinek fejlesztése oly módon, amely a lehetőségekre tekintettel ugyan, de a gyerekek igényein alapul.

 

A mentálisan sérült gyerekekkel való találkozások tapasztalatait a jövőben alkalmazott módszerek hatékonyságának javítása érdekében a következőkben foglaljuk össze:

 

• Pszichológusok bevonásával szükséges kidolgozni az életkori csoportok, értelmi képességek, mentális állapotok, stb. alapján kialakított klaszterekre kidolgozott eszközöket, amelyek a gyerekekkel folytatott beszélgetéseket támogatják
• A fókuszcsoportos beszélgetések helyett egyéni interjúk készítését tartjuk eredményesebbnek
• A gyerekjogok (egy-egy csoportjának) interjúkat megelőző előzetes ismertetése/bemutatása a speciális segédletek alkalmazásával az együttműködés mikéntje és a reakciók révén kijelöli a további munka irányát és hatékonyabbá teheti azt.
• Az értelmi fogyatékossággal élő gyerekekkel több, rövid időtartamú találkozó megszervezése javasolt
• Kis létszámú, hasonló képességekkel rendelkező gyerekcsoportokkal végzett munka esetén is biztosítani kell a zavartalan egyéni beszélgetés lehetőségét

 

Budapest, 2012. szeptember 19.        

 

foto: sxc.hu