Dolgoztak biztonsági őrként, élő szoborként, lovak gondozójaként. Takarítottak szélvédőket és kirakatüvegeket. Este egy romos házban húzzák meg magukat, ha pénzük van, angolt tanulnak. Különös hajléktalan sors az övék... - a Diszpécserportál cikkét ajánljuk.
– Ide nézzen, ma jó volt a délelőtt, lesz már mit ennünk! – fogad mosolyogva a hajléktalan szolnoki Orr Gábor és barátja, Bede Csaba. A fiúk megmutatják reggeli szerzeményüket: egy liter tej és három üveg befőtt lapul szatyruk mélyén, egy nénitől kapták ezeket, akit végre valaki meghallgatott.
Nem hétköznapi, a két srác hogyan és miből él: élménybeszámolókat mesélnek idegeneknek izgalmas életükről vagy éppen csak hallgatnak. Szatyrot cipelnek időseknek, szélvédőt mosnak, lovakat csutakolnak.
Soha nem kérnek és nem könyörögnek, emelt fővel várják, hátha végre rájuk mosolyog a szerencse. Mégha pici is az a szerencse... Mint például most: egy hölgy érkezik mellénk, a fiúkat keresi. Saras lett a kirakat, meg kellene takarítani. A srácok bocsánatot kérnek tőlünk, dolgozni is kell, első a kötelesség.
A hátizsákból előkerül az ablaktisztító, rutinos mozdulatokkal kezdik el lemosni a kirakatot. Közben elmondják, bár tényleg nem kérnek semmit, ha kapnak valamit a munkájukért, azt azért elfogadják. Főleg az élelmiszert.
– Ha mi vesszük meg a napi menünket, az igen egyszerű: párizsi, zsömlével. Ezért jó, ha valakitől végre másféle ételt kapunk – teszik hozzá, a kirakat üvege egyre tisztább...
Tovább a teljes írásra (diszpecserportal.hu)
foto:sxc.hu