A gyermekek és fiatalok védelmét biztosító intézmény, a Gyermekvédelmi Szolgálat (Child Safety Service). Ebből az intézményekből 49 található az állam területén. Továbbá a gyermekvédelem részeként működik még a Nevelőszülői és Rokoni Felügyeletet biztosító és Adoptáló Központ (Foster and Kinship Care and Adoptatin Service). A gyermekvédelem törvényi kereteit az 1999-es Gyermekvédelmi törvény (Child Protection Act 1999) biztosítja. Olvasva az egy évvel ezelőtt készített visszajelzését a Közösségi ellátást biztosító intézmény –nek (Department of Communities) a Queensland-i gyermekvédelemről, a következőket tapasztaltam. A „no wrong door” elv érvényesülést hangsúlyozzák, mely azt jelenti, hogy a hozzájuk forduló klienseknek teljes segítséget nyújtanak, értve ez alatt, hogy amit ők helyileg nem tudnak biztosítani azt a más velük kapcsolatban álló szervezetekhez való közvetítésük útján oldják meg. Nem maradhat ellátatlanul kliens.

A következőképpen fogalmazzák meg, hogy mely tényezők hathatnak a gyermek jólétére veszélyeztetőleg és ebből kiindulva mely problémákra kell intézményhálózattal rendelkezniük. „Biztosítanunk vagy ajánlanunk kell olyan ellátásokat, amelyek a meghatározott kockázatokat kiküszöbölhetik, melyek a következők lehetnek: hajléktalanság, erőszak, fogyatékosság hatásai, izoláció, drog- és alkoholfüggőség, anyagi problémák vagy bármely probléma ezek kombinációjában. Bármely ezek közül okozhat zavart a gyermek vagy fiatal jólétében, ezek meghatározása elengedhetetlen a hatékony segítéshez.” [1] (Child Protection Partnership Report 2009-10)

Nem igazán találunk Gyermekjóléti Szolgálatnak megfelelő intézményt ebben a rendszerben, inkább az itthoni gyámhivatalnak megfelelő intézménnyel találkozhatunk. Ez az intézmény tölti be mind a gyámhivatal, mind a gyermekvédelmi központ szerepét. Rockhamptonban két ilyen Gyermekvédelmi központ (Child Safety) található, az egyik látja el az északi részen a feladatokat, a másik pedig a déli részét fedi le Rockhamptonnak.

Queenslandban a Gyermekvédelmi Központhoz-hoz beérkezett jelzéssel a következő módon foglalkoznak:  

9.ábra: Queensland-i Gyermekvédelmi rendszer

Amint láthatjuk először a beérkezett jelzésre a panasz felvételével (intake-el) reagál a Gyermekvédelmi Központ (Child Safety Service), mely során utána kérdez a gyermekkel kapcsolatban álló jelzőrendszeri tagoknál a gyermekre, valamint egy környezettanulmányt készít. Az panaszfelvétel(intake) során eldöntik hogy megalapozott volt-e a jelzés, amely beérkezhetett a közvetlen családtól, szomszédoktól, egészségügyi dolgozóktól, barátoktól, rokonoktól, rendőrségtől vagy az iskolától. 2011-es adatok szerint a legtöbb jelzést a rendőrség adja nevesítve 35 százalékot, majd ezt követik az iskolai és a szülői jelzések 13-13 százalékkal, 12 százalékát a jelzéseknek az egészségügyi dolgozók adják. A többi jelzés vagy a közösség tagjaitól kapják vagy egyéb forrásokból. Továbbá a jelzések száma 2006-2007-ről 2010-2011-re 60,5  százalékkal növekedet. Ha megalapozottnak vélik az aggodalmakat, leülnek egymással a szakemberek (minden héten megtörténik) és egy megbeszélés során összesítik tapasztalataikat. A megbeszélés neve: SCAN meeting(felderítő találkozás). Én is részt vettem egy ilyen találkozón. Érdekes tapasztalat volt számomra hogy az ott dolgozók mennyire belátják, hogy mekkora jelentősége van a közös munkának . Valamint, ily módon mindenki érzi fontos szerepét a „rendszerben”. Egy ilyen találkozón részt vesz az iskola gyermekvédelmi felelőse, a queensland-i egészségügy adott osztályával foglalkozó szociális munkás, az intézményvezető, a másik esetben északi intézmény egy munkása, rendőrségtől, iskolától a gyermekvédelmi felelős, valamint ha őslakosról van szó, akkor egy „aboriginal szakértő”.

Ha a jelzést megalapozottnak találják, és úgy gondolják, a gyermeknek szüksége van védelemre, akkor bejelentést tesznek a Nyomozási és értékelési osztály(Invetigation and Assessment) felé, akik visszanézik a korábbi gyermekvédelmis adatbázist, felveszik más a gyermekkel kapcsolatban álló intézményekkel a kapcsolatot, valamint interjút készítenek a gyerekkel  és a szülőkkel . Ha ők is úgy gondolják a begyűjtött információk alapján, hogy a gyermeknek védelemre van szüksége akkor gyermeket Folyamatos Beavatkozás (Ongoing Intervention) „állapotba rakják”. Ennek a szakasznak az elején a családdal és a gyermekkel együtt kidolgozzák a gondozási tervet. Nagyon fontosnak tartják, hogy együtt dolgozzák ki a tervet mivel a szülőnek és a Gyermekvédelmi Központ-nak(Child Safety-nek) közös célokat kell megfogalmazni a gyermek érdekében. Ebben az esetben Szülői Megállapodással(Parental Agreement-tel) dolgoznak. Viszont ha a család nem egyezik bele az együttműködésbe, akkor a Gyermekvédelmi Központ a bírósághoz fordul, ahol ha a helyzet súlyossága megindokolja, a gyermeket kiemelik a családból 30 napra. Ezt követően mérlegelik, hogy történt-e érdembeli változás, ha nem, akkor 2 évre emelik ki a gyermeket, majd ha itt sem történik változás, akkor egészen nagykorúságáig kiemelik a családból. Fontos tudnivaló a dologhoz, hogy a gyermeket a meghatározott időpontok előtt semmiképpen sem lehet visszahelyezni a családba. A gyermek kiemelése esetén több lehetőség is felmerülhet: nevelőszülőnél való elhelyezés, rokoni szálak alapján történő elhelyezés vagy ideiglenesen jóváhagyott gondozónál helyezik el a gyermeket. Elsősorban megpróbálják a gyermeket rokonhoz helyezni, majd ha ez nem sikerül a lehető legközelebb a családhoz, én úgy tapasztaltam, ez utóbbi nagyrészt megvalósítható. Ha őslakos gyermekről van szó, akkor csak őslakos(aboriginal) nevelőszülőhöz vagy gondozóhoz lehet elhelyezni, a kultúrája megőrzése és tiszteletben tartása miatt.

A következőkben nézzük, mit mutatnak a statisztikák

Queensland lakossága 2010. június 30-ai adatok alapján 4.513.842 fő, ebből 1.088.000 a gyermekek száma.  A következő adatokat ismét a Gyermekvédelmi Jelentés-ből (Child Protection Partnership Report) idézem: 2009-2010-ben 101.356 Panasz felvétel(Intake) volt jegyezve, ebből a számból 21.885 gyermekkel foglalkozott a Gyermekvédelmi Központ a Nyomozási és értékelési (invetigation and assessment) fázisában tovább. Ebből a számból 10.606 estben volt szükség folyamatos beavatkozásra(ongoing intervention), 2580 esetben volt példa arra, hogy ez szülői megállapodás (parental agreement) útján volt megoldható. 8026 esetben kellet dolgozni a család beleegyezése nélkül, mely ugye a bíróság bevonásával jár és gyermekvédelmi megbizatás(Child Protection Orders(CPO) ) néven fut. Tehát az esetek 81,1 százalékában szükség volt a bíróság közbenjárására. Ebből a 10.606 esettből 7809-ban kellett a gyermeket kiemelni a családjából. (Child Proteciton Partnership Report 2009-10)[2] Nagyon magasnak tartom a kiemelt gyermekek számát. Körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg az őslakos és nem őslakos kliensek a Gyermekvédelmi Központban.

Ausztráliában ritkák a gyermekotthonok, ha mégis találunk, akkor azok családi házak ahol 4-6 gyermeket nevelnek általában, ide küldik a nagyon problémás gyermekeket vagy a fogyatékossággal élőket. Egy jól kiépített nevelőszülői hálózatott hoztak létre a gyermekotthonok helyett . A gyermekek nevelőszülőkhöz kerülnek a kiemelés után. A probléma jelenleg a nevelőszülői hálózattal, hogy nincs elég szülőjük. Vannak olyan nevelőszülők ahol 6-8 gyermek is él.

Egy „érdekesség” a magyar gyermekvédelemhez kapcsolódóan hogy az ott működő Gyermekvédelmi Központ mindig pozitív költségvetéssel tudja zárni az év végét. Ami Magyarországon tapasztalataim szerint sajnos nem valószínű, hogy bekövetkezhet. Valamint ők sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat tudnak nyújtani a gyermekek számára. Ez alatt a művészetterápiára, lovasterápiára stb. gondolok. Amit itthon nem tud az állam biztosítani.

Minden Gyermekvédelmi intézményben lennie kell egy őslakos segítőnek/szakértőnek (aki maga is aboriginal), aki segít a kommunikációban, megérteti a kulturális különbségeket az őslakosok és az ott dolgozók között. Nagyon jó ötletnek tartom, Magyarországon is hasznos tagja lenne a gyermekvédelmi rendszernek egy ilyen szakember.

Nagyon jó adminisztrációs rendszerrel rendelkeznek a Központokban. Minden ott dolgozónak el kell végeznie egy két napos tanfolyamot, ezt követően kap egy jelszót a rendszerhez, mely egész Ausztráliát lefedi. A rendszerbe hosszú évek óta kötelezően rögzíteni kell minden információt a gyermekvédelemmel kapcsolatba került gyerekekről, így bármikor bárki hozzáférhet a gyermek egész „gyermekvédelmis múltjához és jelenéhez”.

Ausztráliában is nagy különbségek tapasztalhatók a város és a vidék között, mind infrastruktúrájában, ellátottságában, problémáiban, szociális ellátórendszerében és nem utolsó sorban, a szociális munkában és ezen belül a gyermekvédelemben is. Cheers és Taylor mondják a következőket: „…a vidéki emberek között nagyobb a valószínűsége a munkanélküliségnek, többen kapnak jövedelmi támogatást, magasabb az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők aránya, valamint az egészségügyi állapotuk is rosszabb, továbbá magasabb a morbiditás aránya, valamint a halálozási arány is mint a városi populációban…”. (Cheers-Taylor 2005)

Ottlétem során egy eset kapcsán bizonyosodott be számomra, hogy milyen akadályokat jelenthet, ha valaki nem a városban él, hanem vidéken vagy farmon. Egy fiatal párnak gyermeke születet, mindketten 16 évesek voltak. Nem voltak egyáltalán felkészülve a szülői szerepükre. Ennek ellenére próbáltak  megtenni mindent, de szakszerű segítség nélkül nem lett volna biztonságos a gyermeket hazaengedni. Mindketten a „bush”-ból (Ausztrália kietlen területei) jöttek, így a Gyermekvédelmi Központ munkatársai nem engedték nekik hazavinni a gyermeket a kórházból, ha a városban laktak volna, abban az esetben felügyelet mellett náluk maradhatott volna a gyermek valószínűleg.

Mivel egy „gyámhivatalnak” megfelelő intézmény keretein belül próbálják szabályozni a gyermekvédelmet, így nagy problémát jelent számukra a bizalom kialakítása a szülővel, valamint a gyermekekkel. Az esetek többségében a kliensek azt a személyt látják a családgondozóban, aki miatt gyermeküket elvehetik. Magyarországon is felmerült ez a probléma. „Külső szemmel követhetetlen a rendszer, amennyiben egy családgondozó megjelenik a családnál, egyértelműen a hatósággal azonosítják. Nehéz kezelni, hogy egy szakember egyszerre tölt be segítő- támogató és számon kérő- kontroll funkciót.”(Zanáné 2011)[3]

Kint létem során megtapasztalhattam, hogy milyen előnyei lehetnek annak, ha nem kell a pénz és felszereltség hiányával megküzdeni. Mennyit tud változtatni a szociális munkán magán és a szociális munkásokon is. A szociális munkát hatékonyabbá teszi, a segítséget széleskörűbbé és ez által az eredmények is kézzelfoghatóbbak. A munka sikeressége és megbecsültsége pedig magát a szociális munkást teszi kiegyensúlyozottá, a munkáját szerető szakemberré.