Az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már évtizedekkel ezelőtt állást foglalt abban, hogy ezek az egyén beleegyezése nélkül, ill. kívánsága ellenére történt beavatkozások, szokások erőszaknak minősülnek. Különösen kiszolgáltatottak ebből a szempontból a gyermekek és a nők az egész világon. 2011-ben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága kiadta a 13. számú átfogó kommentárját „A gyermek joga az erőszak bármely formájától való védelemhez" címmel, amelyben külön bekezdés foglalkozik a káros hagyományok témájával.

Az ENSZ gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó hivatala több civil szervezettel együttműködve külön foglalkozott a káros tradicionális/hagyományos gyakorlatokkal (kiadványuk a témában itt érhető el). Ezeket úgy definiálja, mint amik társadalmi beágyazottságuk és elfogadottságuk révén az adott társadalomban, közösségben elterjedt és emiatt nem vagy kevéssé vitatott, a gyerekek jogait sértő, életminőségüket és jövőbeli kilátásaikat negatívan befolyásoló gyakorlatok. Eredhetnek vallási meggyőződésből, babonából, a gyermek fejlődésének, szükségleteinek stb. nem-ismeretéből vagy félreértéséből, generációkon átívelő hagyományokból vagy kulturális sajátosságokból.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye egyrészt elismeri, „hogy a gyermek védelmében és harmonikus fejlődésében minden egyes nép hagyományai és kulturális értékei jelentősek", ugyanakkor leszögezi:

19. cikk
1. Az Egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas, törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás - ideértve a nemi erőszakot is - bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek, vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll.
2. Ezek a védelmi intézkedések szükség szerint olyan hatékony eljárásokat foglalnak magukban, amelyek a gyermek és gondviselői számára szükséges szociális programok létrehozását teszik lehetővé, továbbá a fentebb leírt rossz bánásmód eseteiben hozzájárulnak a cselekmény felismeréséhez, bejelentéséhez, a jelentés illetékes helyre juttatásához, vizsgálatához, kezeléséhez és az esetek figyelemmel kíséréséhez; szükség szerint magukban foglalják a bírói beavatkozással kapcsolatos eljárást is.
Vagyis a gyermeket az államnak meg kell védenie a fent említett esetekben.

A káros tradicionális gyakorlatok összességébe sok további olyan hagyomány is beletartozik, mint pl. az étkezéssel kapcsolatos tabuk (pl. menstruáció, szülés, stb. esetén) és szokások (túletetés, koplaltatás / éheztetés), szexuális cselekmények (különböző hiedelmek miatt szexuális erőszak, kényszer), testmódosítás (a nemi szervek vagy a test más részeinek csonkítása, átformálása), káros „népi" gyógymódok, erőszakos vagy veszélyes beavatási vagy átmeneti rítusok, gyermekházasság, és további, a gyerekeket kizsákmányoló cselekmények.(Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.)

Szerencsére e fentiek hazánkban csak ritkán tapasztalt esetek, amik általában közfelháborodást váltanak ki (pl. 2013. tavaszán szülei halálra éheztettek egy kisgyereket).

Talán megfeledkezünk azonban – esetleg éppen széleskörű elfogadottsága miatt - arról, hogy meghatározása szerint a gyermekbántalmazás (azaz a fizikai, szexuális, lelki/érzelmi erőszak, a rossz bánásmód, a testi és érzelmi elhanyagolás) is ide tartozik, és számos vizsgálat bizonyította már, milyen hosszú távú káros hatásai vannak a lélektani fejlődésre (és itt még nem is szóltunk a családon belüli erőszakot „végignézni" kénytelen gyerekekről).

„A büntetőjog szerint a gyermekekkel szembeni erőszak ugyanúgy büntetendőnek számít, mint a felnőttek sérelmére elkövetett testi sértés, és más élet, testi épség elleni cselekmények. Az 1978. évi IV. Törvény a büntető törvénykönyvről (Btk.) az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények leírása mellett, a kiskorú veszélyeztetése tényállását is megfogalmazza. 195. § (1) szerint „a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". Egyes cselekményeknél, így például emberölés esetén minősítő körülményt jelent, ha az áldozat (sértett) 14 éven aluli személy. Gyermekvédelmi Törvény szerint: a gyermek veszélyeztetése: a gyermek alapvető fizikai és/vagy pszichológiai szükségleteinek tartós elhanyagolása és/vagy a gyermek bántalmazása."- áll az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) a témával kapcsolatos módszertani ajánlásában.

Az „egy pofon nem pofon", a „nevelő célzatú pofon", az „engem is így fegyelmeztek a szüleim, néha másképp nem megy" szemléletmód biztosítja, hogy a probléma látenciája megmaradjon, bár Dr. Herczog Mária szerint az ezzel kapcsolatos általános tolerancia szerencsére fokozatosan csökken.
Pedig a „pozitív szülőség" (positive parenting) tanulható. Fontos volna, hogy a szülők, akiknek lássuk be, manapság egyre több elvárásnak kell megfelelni, megfelelő támogatást, segítséget kapjanak, akár családjuk, akár a szakma – védőnők, családsegítők, pedagógusok, stb. – részéről. Számos kiadvány, könyv található a témában (hamarosan itt, az oldalunkon is bemutatjuk a Szülők iskolája új kötetét), addig is figyelmükbe ajánljuk az OGYEI ezzel kapcsolatos, bárki számára letölthető anyagait:

Sose rázd a kisbabádat!
Hogyan figyeljünk a gyermekünkre
Balesetmegelőzés témában pedig itt olvasható egy hasznos összefoglaló.

Cikkünk a „19 akciónap a gyermekek és fiatalok elleni erőszak megelőzéséért" c. kampány részeként jelent meg. Egyesületünk a Women's World Summit Alapítvány nemzetközi mozgalmához csatlakozva november 1-19. között minden nap a megadott nemzetközi tematika mentén dolgoz fel, főként hazai vonatkozású anyagokat.