Írta: Varga Éva Flóra

„Az ugrás a gyermekvédelmi gondoskodásból az egyetemre óriási és azok, akik átjutnak mégis a túloldalra hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Bianca azt mondta, hogy egészen kiskora óta az iskola volt az a hely, ahol boldognak érezte magát. Kaleef szerint a tanárai átérezték nehézségeit az életben és mindig bátorították őt. Donovan Arrington, aki most másodéves a Kaliforniai Egyetemen elmondta, hogy imponálni akart az embereknek; ha jól teljesített az iskolában, kevésbé érezte magát tehernek másokon.”

„Az én egyetememen voltak különféle programok az elsőgenerációs diplomásoknak, a fogyatékossággal élő hallgatóknak, a nőknek, a kisebbségeknek és a külföldi, vagy menekült státuszú diákoknak is. (…) Remélem, hogy egyszer majd minden főiskolán és egyetemen lesz olyan program, ami kifejezetten a szakellátásból jövő hallgatóknak segít. A pénzügyi támogatás mellett, azt gondolom, hogy nagyon fontos az az érzelmi támogatás is nekik, amit a tanáraiktól és a diáktársaiktól kapnak. Ez az, ami felbecsülhetetlen.” Anon

„Amikor 15 éves voltam kerültem be a gyermekotthonba. 17 évesen megpróbáltam otthagyni az iskolát, de volt egy iskolai tanácsadó pszichológus, aki képes volt a jegyeim ismeretében írni egy kérvényt a helyi főiskolának, ahova ezért fel is vettek. Azután két héttel, hogy ott akartam hagyni mindent, már egyetemi órákra jártam. 9 évembe telt, hogy alapdiplomát szerezzek. (…) A BA diplomával el tudtam helyezkedni egy olyan állásban, amiben háromszor annyit kerestem, mint a főiskolai évek alatt végzett munkámmal. (…) Visszamentem az iskolába továbbtanulni. (…) Most már egyetemi professzor vagyok. (…) Minden egyes lépés nehéz volt, de ha nem csináltam volna, akkor még nehezebb lett volna minden.” S. Franz

A gyermekvédelmi szakellátásban élő, ott felnövő és kikerülő gyerekek és fiatalok sokszor le vannak maradva és hátrányokkal küzdenek az oktatás terén. Vannak, akik már eleve túlkorosan kezdik az iskolát, vannak, akik közben maradnak le és vannak, akik ideje korán kiesnek az oktatási rendszerből. A világon mindenhol, Jordániától Németországon keresztül Amerikáig[1], és hazánkban is kevesebb esélye van egy gyermekvédelmi gondoskodásban felnövő gyereknek arra, hogy felsőfokú képzettséget szerezzen, mint másoknak. Sőt Magyarországon ez már a középfokú végzettségre is igaz. A KSH adatai szerint 2011-ben a szakellátásban élő, általános iskolás gyerekek 35,5%-a (gyermekotthonban élők közül 51,4%, a nevelőszülőknél élők közül 22,9%) túlkoros volt[2]. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársának[3] egy konferencián tartott előadásából pedig kiderült, hogy az utógondozói ellátást 2011-ben elhagyók (tehát a 19-24 évesek), „több mint 40%-ának csak általános iskolai végzettsége” volt.

A képzettség hiánya meghatározza munkaerő-piaci esélyeket, a jövőbeni életszínvonalat, az esélyt a társadalmi beilleszkedésre, és ezáltal a hátrányos helyzet „továbbörökítésének” lehetőségét is. Az iskolai sikerek amellett, hogy hozzájárulnak a sikeres élethez, növelik a gyerekek önbizalmát és általános elégedettségüket, boldogságukat is elősegítik, a kockázatokkal szemben védő tényezőt jelentenek. Nagyon fontos tehát az oktatási hátrányok felismerése, kezelése, kompenzálása és megszüntetése.

Gyermekvédelmi gondoskodásból egyetemre?!

Az elterjedt definíció szerint azok a gyerekek, akik szülők nélkül, szakellátásban nőttek fel, gyakran bűnelkövetők, elhagyottak, elhanyagoltak, testileg, szexuálisan és/vagy érzelmileg bántalmazottak és ez a meghatározás még figyelembe se veszi a törvényekben nem nevesített olyan visszaéléseket és tragédiákat, mint például a szív és a lélek korai meg- és összetörése. A helyettesítő gondoskodásban felnövő gyerekek kétharmada nem tanul tovább a felsőoktatásban és a maradék egyharmad közül, akik elkezdik a főiskolát/egyetemet is kevesen diplomáznak le. Néhányuknak, akik kiemelkedő rugalmassággal, alkalmazkodó képességgel rendelkeznek azonban sikerül diplomát szereznie.

Az átlagos gyerektársadalommal ellentétben, ahol a fiatalok még a huszas éveikben is a szüleikkel laknak, a helyettesítő ellátásban élő gyerekek korán és gyorsan megtanulják, hogy csak saját magukra számíthatnak. Kaleef Starks, aki most kitűnő tanuló a Kaliforniai Egyetemen (University of California, Los Angeles - U.C.L.A.), de régebben a saját szavaival élve „buzi, csajos, bántalmazott tini” volt, 10. osztályban arra kényszerült, hogy bemenjen a helyi közkönyvtárba és a számítógépen rákeressen arra, hogy „hajléktalan szálló fiataloknak”, mert nem volt hova haza mennie.

A legjobb barátjának az egyetemen, Bianca Boccarának ugyan voltak szülei, de koldulásra kényszerítették őt, mert tudták, hogy a járókelők egy gyermek láttán inkább adnak majd nekik pénzt.

Manny Roquenak, aki most a Los angelesi városi főiskolán (Los Angeles City College) tanul, 18 éves korára már 7 különböző nevelőcsaládja volt és 5 különböző középiskolába járt. Egyedülálló, krekkfüggő, prostituált anyukája nevelte őt, „káoszos” körülmények között, ezért nem is ment iskolába egészen 6.-os koráig és csak akkor, 12 évesen jött rá, hogy nem normális, hogy ennyi idősen még nem ismeri fel az ABC betűit.

Az egyik csoporttársa, Shamir Moorer, aki állítása szerint „krekkel a vérében született”, azt mondja, hogy körülbelül 15-17 családnál és lakóotthonban élt gyerekkorában, de nem emlékszik pontosan, mert kisbabaként került be a rendszerbe.

•

A Chicagói Egyetem (University of Chicago) egy 2010-ben készült kutatása szerint az előzőleg szakellátásban élő fiatalok 6%-a szerzett csak felnőttképzési, vagy felsőfokú képzettséget 24 éves korára. Akik nem jelentek meg a felsőoktatási statisztikákban, azok lehet, hogy a börtönben vannak, hiszen a szakellátást 17-18 évesen elhagyóknak 34%-át 19 éves korukra már le is tartóztatják valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt az USA-ban.

A Chicagói Egyetem kutatásának nagy része érdektelennek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Leírják benne, hogy extra segítséggel változást lehet elérni. A kutatás 700 nevelt gyereknek követte nyomon az életét Illinois, Iowa és Wisconsin államokban. Az illinoisi gyerekek, akik még 19 éves korukban is gyermekvédelmi gondoskodásban éltek, kisebb eséllyel lettek letartóztatva, mint a másik két államból származó társaik (22% kontra 34%), akik ekkora már kikerültek a helyettesítő ellátásból. Az oktatással kapcsolatban is hasonló tendencia figyelhető meg. Illinois államban a törvények megengedik, hogy a gyerekek hosszabban, egészen a 21. születésnapjukig gyermekvédelmi gondoskodásban maradjanak, így náluk valószínűbb, hogy még a szakellátás idején befejezik legalább az első tanévüket a felsőoktatásban, míg az iowai vagy a wisconsini társaiknak már 18 évesen önálló életet kell kezdenie és önellátóvá kell válnia, így kisebb eséllyel tanulnak tovább.

Ezt felismerve egyre több főiskola és egyetem – azok is, amelyekbe a bekerülés felvételihez kötött, mint például a Kaliforniai Egyetem és azok is, amelyek mindenki előtt nyitva állnak, mint a Los angelesi városi főiskola - hoz létre átfogó támogatási programokat kifejezetten a nevelt, vagy a nevelésből kikerülő fiatalok számára. A Kaliforniai Egyetemnél ez a speciális támogatási csomag magában foglalja az ösztöndíjat, az egész éves kollégiumi lakhatás biztosítását azoknak, akiknek nincs lehetősége máshova mennie, a tanulmányi és terápiás konzultációkat, a mentorálást, az egészségügyi kezeléseket és a társadalombiztosítást, a munkalehetőségeket a kampuszon belül, az ágyneműt, a törölközőket, a tisztítószereket, illetve tisztálkodási és pipere szereket és még alkalmanként más juttatásokat, jutalmakat is. Bianca például megemlítette, hogy kapott ajándékutalványt, amit a közeli boltban vásárolhat le. A Los Angelesben található városi főiskola juttatásai közül pedig Marcellia Goodrich nagyon szereti az ingyenes ételeket, amiket a programirodában kapnak, míg Manny az ingyenes papírhoz és nyomtatáshoz történő hozzáférést emelte ki a lehetőségek közül, hisz „ez hasznos és segít, hogy ne lépd túl a költségvetésedet”, mondta.

Egyelőre senki sem követi figyelemmel a gyermekvédelmi gondoskodásban élők, vagy onnan kikerülők számára indított összes felsőoktatási programot, de az így is nyilvánvaló, hogy az elmúlt években jelentősen megnövekedett a számuk. A programok elterjedésére ösztönzőleg hatott a 2003-ban indított „Chafee” elnevezésű ösztöndíjprogram, amelynek keretében az évi 48 millió dolláros szövetségi költségvetési előirányzatból lehet támogatni 5000 dollárig terjedően egyéni ösztöndíjasokat. Fontos volt továbbá, hogy 2008-ban a szövetségi törvénykezés megengedte, hogy az államok kiterjesszék a helyettesítő ellátásban élő gyerekeknek szóló segélyprogramjaik korhatárát 18 évről 21-re.

Hét államnak különösen hatékony programjai vannak. Kalifornia állam programja „Guardian Scholars” néven ismert. Texas, Ohio és Észak-Karolina a saját programjukat „Reach”-nek nevezik; Michiganben a „Fostering success” program áll a diákok rendelkezésére; míg Washingtonban a „Passport to College Promise”; Virginiában pedig a „Great Expectations”. Sok más egyetem is kínál szolgáltatásokat, de kevésnek van olyan átfogó, kiterjedt támogatási rendszere, mint amit a következő felsőoktatási intézmények kínálnak: a Nyugat Michigani Egyetem, a Sam Houston Állami Egyetem, a San Francisco Városi Egyetem és a közösségi főiskolák Tallahasseeban (Floridában) és Austinban (Texasban).

Kaliforniában él a legtöbb gyerek családot helyettesítő ellátásban - körülbelül 54.000-ren, az országos 400.000-ből – és a városok közül pedig Los Angelesben van a legtöbb gyerek (18.500) szakellátásban, még többen, mint New Yorkban, ahol körülbelül 14.000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban.

A Kaliforniai Egyetem 5 évvel ezelőtt kezdett kiemelten foglalkozni a gyermekvédelmi szakellátásban élő diákokkal, ekkor került bevezetésre a kifejezetten nekik szóló ösztöndíjprogramjuk a „Guardian Scholars”. Jelenleg 250 olyan hallgatója van az egyetemnek, aki helyettesítő gondoskodásban él, vagy élt korábban. Az első ösztöndíjas csoport 65%-a lediplomázott a 4 éves képzési rendszerben és 80%-a pedig az ötéves képzésen, ami felülmúlja az alacsony jövedelmű családokból jövő gyerekek teljesítményét (61% és 84%) és közelít az egész egyetemi polgárság átlagához (69% és 88%).

Kalifornia állam honlapja alapján 33 két, illetve négy éves felsőoktatási programot kínáló intézménynek van már működő, vagy éppen fejlesztés alatt álló saját „Guardian Scholars” programja. Az első 1998-ban indult a Kaliforniai Állami Egyetemen, Ronald V. Davis pénzügyi segítségével, aki a Perrier csoport korábbi vezérigazgatója. A jótékonyság, adományozás kiemelkedő szerepet játszott a legtöbb egyetemen a program bevezetésekor. Paul Balvin például, aki mint befektető szerezte kiemelkedő vagyonát a Michigani Egyetemen és az Észak-Arizonai Egyetemen is támogatta az ösztöndíjprogramot. A Pritzker Alapítvány pedig 3 millió dollárt adott nemrég a Kaliforniai Egyetem programjára. A „Casey Family Scholars” magán program pedig ösztöndíjat és támogató szolgáltatásokat kínál közvetlenül a diákoknak, átlagosan évente 3.500 dollár értékben, 220 egyetemi hallgatónak.

De miért kell másként kezelni a gyermekvédelmi szakellátásból érkező hallgatókat, mint az alacsony jövedelmű családból érkezőket?

Janina Montero rektor, aki részt vett a Kaliforniai Egyetem ösztöndíjprogramjának kifejlesztésében, azt mondja, hogy a legtöbb szegénységben élő gyereknek van legalább egy olyan szülője, aki irányítja, segíti és biztosítja számára az alapvető szükségletek kielégítését - arról nem is beszélve, hogy van egy olyan hely, amit otthonuknak nevezhetnek.

Jelenleg 25 olyan hallgatója van a Kaliforniai Egyetemnek, beleértve a cikkünkben szereplő Kaleeft és Biancát, akiknek nincs hova menni a tanítási szünetekben, vagy az ünnepekkor és egész évben a kollégiumban tartózkodnak. A hálaadás, vagy a karácsony eltöltése a 10 emelet magas, majdnem teljesen üres kollégium épületében szomorúnak hangozhat, de ahogy Bianca látja, ez még mindig jobb, mint a másik lehetősége, hogy egy olcsó motelszobában „ünnepeljen”. Az első kollégiumban eltöltött karácsonyáról azt mondja: „megpróbáltam ugyan elfoglalni magam, de mégis igen magányos voltam – senki nem volt benn, akit ismertem volna, csak pár külföldi diák. Ez el tudja ám keseríteni az embert.”

Kaleef is átélt nehézségeket: „Az első éjszaka sírtam – egy fiatal felnőtt az egyetemen, totál egyedül.” De aztán hozzátette: „Nem hagyom, hogy a letörtség az utamba álljon; Mindig is tudtam, hogy ha keményen dolgozom, az ajtók kinyílnak majd előttem.”

A legnagyobb eddigi „ajtó” 2011 tavaszán nyílt meg előtte, amikor felvételt nyert a Kaliforniai Egyetemre. Kaleef számára ez bebizonyította, hogy ő tényleg olyan ember, amilyennek önmagát tartja, önbecsülése megnőtt.

„Ünneplésképpen”, mondta „vacsorát készítettek nekem a lakóotthonban”.

Múlt nyáron már nem volt olyan nehéz a kollégiumban élni, mert Bianca és Kaleef addigra megismerkedtek egymással és jó barátságot kötöttek. Bianca úgy gondolja, hogy a szobatársának ugyan lehetnek feltételezései a körülményeiről, de a részleteket nem tudja. „Hall engem, amikor telefonon beszélek, de amúgy nem beszélek erről vele”. Bianca hozzátette: „Az egyetlen ember itt, akinek mesélek az Kaleef.”

•

Nehezebb viszont az élet Los Angeles városi főiskoláján.

A hallgatók majdnem háromnegyede jogosult a tandíjmentességre, mert mind túl szegények ahhoz, hogy az évi 1400 dollár tandíjat kifizessék. Az átlagéletkor 30, ami azt is jelenti, hogy sokan közülük korábban már kiestek a felsőoktatásból, nem tudták elvégezni azt. A sikeres végzések aránya csupán 6% 6 év alatt (ellentétben a közösségi főiskolák országos átlagával, ami 3 év alatt 14%).

A városi főiskolának (hasonlóan a legtöbb közösségi főiskolához) nincs saját kollégiuma és a hallgatók nagy része szociális szolgálatokon keresztül jut lakhatási lehetőséghez. Manny például egy olyan lakásban él, amit a „First Place for Youth” nevű nonprofit szervezet üzemeltet és finanszíroz kimondottan a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok számára. Manny 18 évesen hagyta el a hetedik és egyben utolsó „otthonát” 2010-ben, és, mint oly sok állami gondozott esetében, neki is vannak önmaga számára is ismeretlen részletek a múltjában. Arra például egyáltalán nem emlékszik, hogy az első két gondoskodási helyéről miért emelték ki, hiszen még túl fiatal volt ekkor. Egy másik gyermekotthont, ahol élt a sorozatos visszaélések miatt zártak be. A 4. nevelőszülője örökbe szerette volna fogadni, de aztán meggondolta magát.

Múlt tavasszal a városi főiskola ki akarta rúgni Mannyt, mert nem teljesítette az elvárt szakmai fejlődési szintet; elmondta nekünk azt is, hogy korábban már kétszer is járt a környékbeli főiskolákra, de abbahagyta őket, anélkül, hogy egyetlen kreditet is teljesített volna. Annak érdekében, hogy most a Los Angeles főiskola megváltoztassa az elutasító határozatát, méltányossági kérelmet kellett beadnia, leírva benne az enyhítő körülményeket, ami Manny esetében konkrétan a hajléktalanság volt.

Azt írta, hogy az átlépés a gyermekvédelmi gondoskodásból a „gondoskodás nélküliségbe” lényegében: „kanapé szörfölés a rokonoktól, akik nem szeretnek engem a barátokhoz, akik már unnak. Nem voltam képes koncentrálni az iskolában vagy akár az átlagomat 2-es felett tartani így”. Emellett Manny még teleírt egy egész, normál sorközzel gépelt oldalt a többi enyhítő körülményről és a végén, konklúzióként ígéretet tett arra, hogy fejlődni fog: „Van egy jó támogató hálóm most, olyan emberek, akik többet várnak el tőlem, és így most olyan helyzetben vagyok, hogy előtérbe tudom helyezni az iskolát. Most tényleg komolyan gondolom.”

Jon Lee, a „Guardian Scholars” mentorprogram igazgatója azt mondta, hogy Manny jobban teljesített, mint ahogyan azt megígérte. „Egész nyáron ő volt az első reggelente, aki megérkezett. Felrakta a fülhallgatóját, leült egy számítógéphez egy szótárral és honlapokat keresett nyelvtangyakorláshoz. Megmutatta a mondatait és megkérdezte, hogy helyesen írta-e le őket.”

Az újonnan felvett, gyermekvédelmi gondoskodásból érkező hallgatóknak kötelezően el kell végezniük egy külön felkészítő kurzust, aminek része egy lista a szükséges tanulási készségekről és tippeket is tartalmaz a sikerhez, ezeket Manny megtanulta kívülről.

„A tanterem elejében ülj le.” – elevenítette fel nekem. „Látogasd meg a tanáraidat a fogadóórák során. Legyen külön jegyzetfüzeted minden órához, ne egyet használj mindenhez. Jegyzetelj minden órán és adj magadnak 5-8 percet minden óra után arra, hogy átfusd, amit leírtál. Kérdezz, még akkor is, ha úgy érzed, bután hangzanak is kérdéseid. Légy gyors és figyelmes a feladatok és a részvétel során.”

Szünetet tartott, majd folytatta: „Tegyél meg mindent, amit mondanak neked és te leszel a legjobb.”

Amellett, hogy Manny új barátokra lelt, az ösztöndíjprogram keretében, sorsoláson nyert egy számítógépet is és azt is tudja, hogy nem fog „kiöregedni” a támogatott lakhatási programból egészen 2015. március 27.-éig, és még munkája is van, heti 4 alkalommal dolgozik a főiskolával szemben lévő Subway étteremben. „Az élet még soha nem volt ilyen jó”, mondja.

Amikor Lee elkezdett mentorként dolgozni a közösségi főiskolán azt gondolta, hogy mindenkit meg fog menteni, aki átlépi az ajtaja küszöbét. Azt gondolta, hogy ez csak a velük eltöltött óraszámokon múlhat. Azonban hamar látnia kellett, ahogy a legtöbben „kihullottak a repedéseken keresztül”. A 2009-es indulás óta 300 hallgató vett már részt legalább egy szemeszteren át a programban, és mostanáig 14 végezte csak el a képzést, vagy jutott tovább a 4 éves főiskolai programba.

„Reménytelen segíteni azoknak a diákoknak, akik nem jutnak el a felismeréséig annak, hogy ha csinálni akarják az iskolát, akkor azt nekik maguknak is tényleg akarniuk kell”, mondta.

Randy Davisnek, aki jelenleg a főiskola legjobb tanulóinak listáján van és hallgatói önkormányzati képviselő is, ez a felismerés későn érkezett el, két évvel ezelőtt, amikor 25 éves volt. A problémái egy jelentős részét a családja jelentette, állítja. Egyáltalán nem ismerte az apját, az anyukáját 10 éve nem látta, a nagymamája, aki felnevelte meghalt és a két bátyja börtönben van.

De részben ő is tehetett a problémákról, árulta el. Többször is letartóztatták kábítószerrel összefüggő ügyekben.

„Nem foghatom az egészet másokra”, mondta. „Nincs rossz érzésem a vérszerinti szüleim felé. Azt mondom mindig az embereknek, hogy ’hagyd a múltat a múltban’, de az emberek azt válaszolják, hogy ’ha lettek volna szüleim, jobban teljesítettem volna’. Rendben, nincsenek szüleid. Hát, meg kell tanulnod így élni, lépj tovább.”

Randyt, Marcelliát és Shamirt olyan összetartónak ismerik a többiek, mint „3 borsót egy hüvelyben”, amióta tavaly közös tanuló csoportot alapítottak, ami segített, hogy mindannyian kitűnő érdemjegyet kapjanak az egyik geológia kurzuson. Ennek ellenére, amíg Randy és Marcellia jelentkezni fognak a 4 éves továbbképzésre, addig Shamir, aki 27 éves, kiesett a főiskolai oktatásból nemrég.

Azon a pénteken, amikor először készítettem vele interjút elmondta nekem, hogy „Ugyan eddig nem mondtam senkinek, de ez az utolsó napom itt.” Ő egyedülálló anyuka és a távozása a 8 éves kisfiával kapcsolatos. „Mindig rohanok, Vannak olyan esték, hogy este 9-ig nem eszünk”, mondta. „Ettől a hétvégétől kezdve új terveket szövök.”

De a következő héten még nem volt készen az új terv, azt az egy dolgot leszámítva, hogy Shamir továbbra sem akarta, hogy az ösztöndíjprogram munkatársai értesüljenek a döntéséről. „Nyomást fognak rám gyakorolni, hogy menjek vissza.”, mondta. „Többször összeomlottam már életem során, és most is érzem, hogy közeledik ez a pont, le kell lassítanom.”

Amikor végül Veronica Garcia, aki az ösztöndíjprogramot vezeti értesült a hírről, akkor szorgalmazta, hogy Shamir legalább egy kurzust vegyen fel és erre ígéretet is kapott. Shamir azt mondta, hogy fél attól, hogy ő is egy olyan nő lesz, aki még 40 évesen is próbálkozni fog azzal, hogy diplomát szerezzen valahogy.

Az ugrás a gyermekvédelmi gondoskodásból az egyetemre óriási és azok, akik átjutnak mégis a túloldalra, hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Bianca azt mondta, hogy egészen kiskora óta az iskola volt az a hely, ahol boldognak érezte magát. Kaleef szerint a tanárai átérezték nehézségeit az életben és mindig bátorították őt. Donovan Arrington, aki most másodéves a Kaliforniai Egyetemen elmondta, hogy imponálni akart az embereknek; ha jól teljesített az iskolában, kevésbé érezte magát tehernek másokon.

Ha már eljutottak idáig, nem adják fel. Amikor Rayvonn Anthony Lee, aki átélt és túljutott bántalmazáson, jogi problémákon, komoly betegségen és a hajléktalanságon is, annak idején elsőre nem nyert felvételt a Kaliforniai Egyetemre, de fellebbezett. Ő most már végzős kortárs klasszikus zeneszerzés szakon. Egyik professzora, Adam Schoenberg azt mondja, hogy Anthony minden szempontból kitűnő tanuló, de amiben főleg kiemelkedik, az az akaratereje.

„Lehetőségem nyílt megismerni őt órák után”, írta nekem Schoenberg emailben, „hiszen mindig is nagyon ambiciózus volt”. „Többször is megkért arra, hogy megmutathassa nekem az általa komponált műveket az elméleti órák után és még arra is képes volt, hogy busszal – mert nem volt kocsija – eljöjjön nyugatról egészen a belvárosba csak azért, hogy órát tartsak neki (ez talán 2 órába is telhetett neki, olyan sokszor át kellett szállnia). A legelejétől világos volt, hogy Anthony tényleg nagyon szeretne zeneszerzővé válni.”

Angel Gabarret régebben Los Angeles utcáin élt, és nem szeretné, hogy ez megint bekövetkezzen. Már szeptemberben egy autómosóban kapott fizetetéséből kifizette a lakása bérleti díját egészen az év végéig. „Most csak a tanulás és az étkezés miatt kell aggódnom és semmi másért”, mondta.

Hondurasban született, egészen kiskorában elvesztette szüleit és még gyerekként, egyedül eljutott észak Guatemalába, majd Mexikóba és végül az Egyesült Államokba. Utcagyerekként abból tartotta fenn magát, hogy tűzifát gyűjtött, újságot hordott ki és segített a helyi piacon a kofáknak zöldséget árulni. 18 éves koráig nem tanult meg angolul beszélni, 5 évébe telt, hogy elvégezze a városi főiskolát, de most 27 évesen 4-es átlaga van és a Long Beach-en található Kalifornia Egyetemre készül tovább.

A legtöbb napon reggel 7-re megérkezik a kampuszra és leül tanulni egy kültéri padon. Délután pedig elmegy az ösztöndíjprogram irodájába mentorálásra, tehetséggondozásra. Néhány elhibázott kezdés után, mostanra eldöntötte, hogy milyen karriert szeretne befutni.

„Azt hiszem, hogy a könyvelés megfelelő munka lesz nekem”, mondta. „Megértem a fogalmakat, összefüggéseket. Megtanultam a számviteli egyenleteket. Ez egy nagyon-nagyon tiszta munka. Benn dolgozhatsz egy irodában. Csillogós cipőbe és elegáns nadrágba kell felöltöznöd.”

Az eredeti cikk angol nyelven elérhető itt.

Cikkünk a „19 akciónap a gyermekek és fiatalok elleni erőszak megelőzéséért" c. kampány részeként jelent meg. Egyesületünk a Women's World Summit Alapítvány nemzetközi mozgalmához csatlakozva november 1-19. között minden nap a megadott nemzetközi tematika mentén dolgoz fel, főként hazai vonatkozású anyagokat.