
Kertész Anna
A menekültgyerekek panaszaira is tesz a magyar hatóság - Nem indul vizsgálat
Magyarország megítélése szerint az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának csütörtökön közzétett jelentésében semmilyen tényszerű dolog nincs, ezért nem látják értelmét bármiféle vizsgálatnak - ezt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte az állami televízióban.
Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról
Immár elérhető magyarul is a „Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról” című kézikönyv. A kötetet az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és az Európa Tanács az Emberi Jogok Európai Bíróságának Hivatala közösen készítette a Gyermekjogi egyezmény 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségekhez kapcsolódóan.
A gyerekek sokkal egészségtelenebbül élnek, mint 30 éve
Vesekő, magas vérnyomás, bélbetegségek. Felnőtt betegségek, amelyek egyre gyakrabban alakulnak ki gyerekeknél. A Semmelweis Gyermekklinika igazgatója szerint még húsz éve szinte egyáltalán nem volt gyerekeknél vesekő, ma már 1500 gyereket kezelnek ezzel országszerte.
A kormány célja, hogy amíg csak lehet, családban maradjanak a gyerekek
Együttműködésre szeretnék ösztönözni a szülőket a gyermekvédelmi törvény módosításával, amely szerint a jövőben a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival való együttműködés elhárítása, az attól való elzárkózás súlyos veszélyeztetésnek minősül - mondta Czibere Károly.
Nem kell lakcímkártya az alapvető szolgáltatásokhoz
Egyetlen gyermek sem eshet el alapvető szolgáltatásoktól azért, mert nincs lakcímkártyája - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Akasztott kutyák, rettegő gyerekek - működik a rendszer
Éveken át gyötörte családját egy pilisi férfi. Molesztálta az egyik lányát, verte az összes gyerekét, elrettentésül kutyákat akasztott fel előttük. Passz - ez volt a válasz arra a kérdésre, hogyan történhetett ennyi szörnyűség a családban, amelyet 13 éven keresztül figyelt a gyermekvédelmi szolgálat. A legijesztőbb az, hogy úgy tűnik, mindenki tette a dolgát, vagyis a rendszer nem alkalmas arra, hogy megállítson egy ilyen családi terrort.
Ne legyenek családok lakcím nélkül! - Kampány a lakcím nélküli gyerekek és családjuk jogaiért
A Város Mindenkié, az Utcajogász Egyesület és a Gyerekesély Közhasznú Egyesület nyílt levele Balog Zoltán miniszternek, a lakcím nélküli gyerekek és családjaik jogairól
Megjelent a "Társadalmi Riport 2016"
Megjelent az 1990-ben indított, kétévenként megjelenő Társadalmi Riport tanulmánykötet-sorozat legújabb, immáron tizennegyedik kötete. A kiadványban szereplő 20 tanulmány átfogó képet nyújt a magyar társadalom, gazdaság és politika fontosabb jelzőszámairól és trendjeiről az egyes területek vezető magyarországi szakértőinek elemző értékelésével.
Petíció a gyerekeket érő erőszak ellen
Gyerekek elleni erőszakról szóló parlamenti vitanapot, kötelező és komolyan vehető iskolai szex- és testkép-edukációt, az erőszakos esetek rendszerszintű kivizsgálását és a magyarországi gyerekprostitúció tényleges megszüntetését követeli a Hintalovon Alapítvány.
Az emberkereskedelem a mai modern kori rabszolgaság
Az emberkereskedelem a mai modern kori rabszolgaság és egyre több embert érint – közölte a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára. Hegyaljai Mátyás erről az áldozatsegítés és emberkereskedelem témakörében megrendezett, „II. Mennyit érsz?” című szakmai konferencián beszélt.