
Kertész Anna
Az ombudsmanhelyettes szerint a szegénység ütközik az emberi méltósághoz való alapjoggal
A nemzetiségek jogaiért felelős ombudsmanhelyettes közlése szerint a szegénység és a társadalmi kirekesztés önmagukban az emberi méltósághoz való alapjoggal ütköző jelenségek. Szalayné Sándor Erzsébet a hétfőn tartott szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a történelmi fejlődés sajátosságai folytán a roma nemzetiséghez tartozó emberek jóval nagyobb arányban küzdenek szociális, megélhetési vagy lakhatási problémákkal, mint a nem roma állampolgárok.
Nyolcmilliárd forint uniós forrásból újabb Biztos Kezdet Gyerekházak nyílhatnak
Nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak létesítésére, fejlesztésére – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten. Czibere Károly elmondta, a szeptember végén megjelent pályázat a kistelepüléseken élőket segítheti, a kiírásra jelentkezhetnek önkormányzatok, civil szerveztek és egyházak is.
Szociális jogok európai pillére
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a szociális jogok európai pilléréről tartott nyilvános konzultációt. Kazatsay Zoltán, az Európai Bizottság, Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóság helyettes vezetője előadásában sikertörténetnek nevezte az európai szociális modellt.
Gyerek/Kor/Kép - Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban
A gyerek fogalmának változásait vizsgálja magyar művészek festményein, szobrain, fotóin, videóin és a gyerekkorhoz kötődő, jellegzetes tárgyakon keresztül a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) csütörtöktől látható, Gyerek/Kor/Kép című kiállítása. A magyar képzőművészet rendkívül gazdag szebbnél szebb gyerekábrázolásokban, mégis utoljára 1940-ben nyílt olyan tárlat, amely a gyerekkor hazai ábrázolásait mutatta be.
Gyermekmolesztálás Bicskén - Emberi Erőforrások Minisztériumának nyilatkozata
Ahogyan azt az EMMI pénteki közleményében jelezte, bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan. A kormány mindent megtesz a gyermekek szexuális kizsákmányolásának és zaklatásának megelőzése és a gyermekek védelme érdekében. Szigorítottuk a gyermekvédelmi rendszert.
Gyerekmolesztálás Bicskén - Utóvizsgálatot rendelt el az ombudsman
Utóvizsgálatot rendelt el az alapjogi biztos a bicskei gyermekotthonban négy évvel ezelőtt felmerült szexuális visszaélések gyanújának kivizsgálásáról szóló ombudsmani jelentéshez kapcsolódóan, hogy kiderüljön, négy év alatt milyen lépések történtek a rendszeren belül a visszaélések érdemi feltárására - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
A nemi egyenlőtlenség már gyerekkorban is jellemző
Az öt és tizennégy év közötti lányok negyven százalékkal több időt töltenek fizetség nélküli házimunkával, mint a hasonló korú fiúk, ezáltal kevesebb lehetőségük van a tanulásra, játékra, a gyerekkor élvezésére - olvasható az UNICEF pénteken bemutatott tanulmányában, amelyet a lányok világnapja előtt tettek közzé.
A gyermekvédelmi intézmények nincsenek felkészülve a kettős szükségletű gyermekek ellátására
Az ombudsman szerint nincsenek felkészülve a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények a kettős szükségletű, vagyis egészségi és pszichés problémával egyszerre küzdő gyermekek ellátására, ezért a speciális intézményrendszer mielőbbi kiépítését és az érintett szakterületek valódi együttműködését sürgeti – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Több tízezer rosszul látó gyermek nem juthat szemüveghez
Megkezdődött a Látás Hónapja, amely egész Európában egyedülálló kezdeményezés, keretében több mint 250 vizsgálati ponton ingyenesen végeznek látásellenőrzést és szaktanácsadást októberben. Az esemény részleteit a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal közös sajtótájékoztatón ismertette a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
Mérges Buddha, avagy lehetséges-e a felzárkóztatás a spiritualitás segítségével?
Szeptember 28-án a budapesti Művész moziban a Szemrevaló Filmfesztivál keretében mutatták be a Mérges Buddha című dokumentumfilmet, mely a háromezres lakosú, kelet-magyarországi faluban, Sajókazán alapított buddhista Dr. Ambédkar gimnázium hétköznapjait mutatja be. Az iskola azzal a céllal jött létre, hogy kiutat biztosítson a környéken élő, hátrányos helyzetű roma fiataloknak.