A másik végletes meggyőződés szerint a közösségnek, az államnak nem csak lehetősége, hanem kötelessége is beavatkozni, ha úgy ítéli meg, a családtagok, gyerekek családi élete egy közelről meg nem határozott norma szerint nem elfogadható. A sokféle köztes megközelítésről is érdemes lenne vitát nyitni, mert a jelenlegi bizonytalanságot részben az a tisztázatlanság okozza, hogy nem egyértelmű, mikor, hogyan és ki által eldönthető az, hogy egy adott gyerek veszélyeztetett, milyen módon lehet, kell ezt a helyzetet kezelni, megváltoztatni, és mikor van szükség arra, hogy a gyereket ki is emeljék átmenetileg, vagy tartósan a családjából. A sokféle kérdés között arra is választ kellene adnunk, mi a minimálisan elvárható, az elégséges, és szükséges segítségnyújtás, beavatkozás, kinek milyen támogatás, segítség jár, kell, és kinek az érdeke a meghatározó. Ténylegesen a gyerek legfőbb érdeke dominál, érvényesül bármilyen módon a stratégiai, hosszú távú, holisztikus gondolkodás, tervezés és cselekvés? Ha nem miért nem? Az Európa Tanács azért tűzte programjára e kérdések elemzését, mert több országban, szervezetben felmerültek az itt feltett kérdések, és sajnos nem sikerült rájuk megnyugtató válaszokat adni. Egyaránt nagy a félelem azzal kapcsolatban, hogy indokolatlanul és túlságosan is beleavatkoznak sok helyen a családok életébe, míg más helyeken akkor sem, amikor erre nagy szükség lenne. Ennél is aggasztóbb, hogy milyen ideológia, nevelési elvek, megközelítés mentén történik a beavatkozás, vagy a be nem avatkozás, és az is, milyen módszerekkel, milyen módon, és milyen eredményességgel, mennyire ellenőrzött, utólag elemzett módon teszik ezt a hatóságok, intézmények, szakemberek, és mik a következményei a káros döntéseknek, lépéseknek.

A gyerekeknek minden fajta erőszakkal, és elhanyagolással szemben joguk van a védelemhez. Ahhoz is joguk van azonban, hogy akaratuk ellenére ne emeljék ki őket családjukból, kivéve akkor, ha az illetékes hatóságok szerint ez a gyerek legfőbb érdekét szolgálja. A gyermek távollétében nehéz megítélni, hogy milyen kockázata van a családban maradásának, és milyen komoly sérüléseket szenvedhet el, különösen fizikai, szexuális vagy lelki abúzus terén. Nem elég azt feltételezni, hogy a gyerek a fejlődése szempontjából kedvezőbb környezetbe kerül, miután elszakítják a szüleitől, és még kevésbé szabad a családi köteléket teljesen elszakítani.

A gyerekek jogai egyrészt azért sérülnek, mert a tagállamokban indokolatlanul döntenek a kiskorúak kiemeléséről, vagy nem kerülnek vissza a szüleikhez. Másrészt azért, mert helytelenül határoznak arról, hogy nem veszik el a szülőktől a gyereket, vagy idő előtt kerülnek vissza a családba. A tagállamoknak ezért olyan törvényeket, rendeletek és eljárásokat kellene bevezetniük, amelyek valóban a gyerek legfőbb érdekét szolgálják mind a kiemeléskor, mind az elhelyezéskor, illetve a családba történő visszahelyezéskor.  Az Európa Tanács illetések szervezetének szakpolitikai iránymutatásokat kellene kidolgoznia a tagállamok számára, hogyan kerüljék el az olyan hibás döntéseket, mint a gyerek és a szülők közötti kapcsolat teljes megszakítása, a gyerek kiemelése születéskor a családból, az indokolatlanul hosszú ideig tartó döntés a gyermek elhelyezésének ügyében, a gyerek örökbeadása szülői beleegyezés nélkül.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén elhangzott jelentés angolul ezen a linken olvasható:  http://website-pace.net/documents/10643/1127812/EDOC_Social+services+in+Europe.pdf/dc06054e-2051-49f5-bfbd-31c9c0144a32

Talán nem túlzás azt állítani: mindennaposak az indokolatlan kiemelések a családból. A legtöbb ilyen eset azonban néhány jogvédőn, gyermekvédelmi szakértőn és jóérzésű emberen kívül hidegen hagyja a közvéleményt. Ritkán fordul elő az is, hogy egy-egy hatósági túlkapás sajtóvisszhangot, és felháborodást vált ki. Ilyen kivétel volt például a tavaly novemberben kirobbant botrány Norvégiában, amikor egy házaspár egyetlen nap leforgása alatt elvesztette öt gyermekét. A Bodnariu család a széles körű nemzetközi tiltakozásnak köszönhetően végül visszakapta öt gyermekét.  Mártonffy Zsuzsa írása

A Norvégiában élő, Romániából bevándorolt férjtől és norvég feleségétől a gyermekvédelem azért vette el a gyerekeket, mert az alsós lányok az iskolában elmesélték, hogy otthon elfenekeléssel fenyegetik őket, ha rosszalkodnak. A szülők tudta nélkül azonnal kihallgatták a lányokat, akik már haza sem mehettek az iskolából, majd a család otthonából elvitték két kisebb öccsüket és végül a három hónapos kisbabát is. A szülőknek semmilyen fellebbezési joga nem volt. A gyerekek három különböző nevelőcsaládhoz kerültek, a két idősebb lányt nem is láthatták a szülők, az óvodáskorú kisfiúkat hetente egyszer, a csecsemőt hetente kétszer látogathatta az anya. A vádak között szerepelt az is, hogy a pünkösdista felekezethez tartozó házaspár túlzottan keresztény szellemben nevelte a gyerekeket. Bár a házaspár elismerte, hogy valóban elfenekelték néha a gyerekeket, külsérelmi nyomokat, elhanyagolásra utaló jeleket nem találtak rajtuk. A szülők azonban semmilyen gyereknevelési tanácsot, segítséget nem kaptak, az első lépés a gyerekek kiemelése volt, s a Barnevernet, a norvég gyermekvédelmi szervezet azzal fenyegette őket, hogy nem is fogják soha visszakapni a gyerekeket. Az ügyben óriási nemzetközi tiltakozás indult meg, áprilisban számos országban tüntetést szerveztek a Bodnariu család érdekében, 170 szakember a miniszternek írott nyílt levélben követelte a Barnevernet reformját. A norvég gyermekvédelem szakemberei eleinte azt állították, hogy teljesen korrekt eljárás történt, majd az anya áprilisban váratlanul visszakapta a csecsemőt. A június eleji bírósági tárgyaláson pedig végül – vélhetően a széles körű nemzetközi tiltakozás hatására is– az ügy ejtése mellett döntöttek, a nagyobb gyerekek is visszakerültek a családba hét havi kényszerű távollét után.

A Bodnariu-ügy egyáltalán nem egyedülálló. A norvég gyermekvédelmi szervezet, a Barnevernet túlkapásairól ismert, számos ügy bekerült a nemzetközi sajtóba is, mikor puszta gyanú alapján kiemeltek gyerekeket a családból, és nem is adták őket vissza. Eva Michalakova ügye az Európai Parlamentig is eljutott. A cseh bevándorló anya óvodáskorú két fiát 2011-ben emelték ki a családból, mert az idősebb fiú az óvodában azt mondta, hogy az apja „a pizsamanadrágjában matatott”. A fiúkat azonnal elvitték. Később kiderült, hogy nem történt szexuális molesztálás, Michalakova azóta el is vált a férjétől, ám a fiait nem kapta vissza. A gyerekeket két külön norvég nevelőcsaládnál helyezték el, az anya évente csak pár alkalommal láthatja őket, nem beszélhet hozzájuk csehül, és nemrég a hatóság engedélyezte, hogy a kisebbik fiút örökbe fogadja a nevelőszülő, noha az anya nem mondott le róla és szeretné visszakapni.

Az indok nélkül, vagy csekély indokkal kiemelt gyerekek ügye kap némi nyilvánosságot Norvégiában, de a közvéleményt sokkal jobban foglalkoztatják azok az esetek, mikor a hatóság túl későn avatkozott be, és ez egy gyermek életébe került. Az egyik ilyen nagy felháborodást kiváltó ügy 2005-ben a nyolcéves Christoffer halála volt, akit az anya új élettársa hónapokig súlyosan bántalmazott. A kisfiú többször kórházba került, ám sem az iskola, sem a kórházi személyzet nem tett bejelentést. A késedelem a kisfiú életébe került, 17 centis koponyatöréssel halva találták meg az ágyában. Azóta a gyerekvédelmi jelzőrendszer tagjai sokkal jobban figyelnek és az első jelre bejelentést tesznek. 2008 és 2013 között 38 százalékkal nőtt a bejelentések, és 70 százalékkal a kisgyerekek azonnali kiemeléseinek száma.

Norvégiában – ahogy hazánkban is – törvény tiltja a gyerekek a testi fenyítésének érzelmi bántalmazásának bármilyen formáját, a gyerekbántalmazással szemben „zéró tolerancia” van érvényben. Egy pofon vagy elfenekelés sem bocsánatos bűn, ha a szomszéd vagy óvónő ilyet tapasztal, akkor gyermekvédelmi bejelentést fog tenni, mert ez azt jelzi, hogy a szülőnek gyermeknevelési nehézségei, problémái vannak. Az a mélyszegénység, aminek következményei miatt Magyarországon sokszor gyermekvédelmi gondoskodásba kerülnek a gyerekek, ott ismeretlen. A kiemelések oka a bántalmazás, a szülő alkohol- vagy droghasználata lehet, de egyre gyakrabban indokolják az állami gondozásba kerülést a szülők nem megfelelő gyereknevelési ismereteivel, készségeikkel.

Egy norvég-kínai házaspár négyhónapos kislányát arra hivatkozva emelték ki a családból, hogy a gyerek nem létesít szemkontaktust, és a szülők nem tudják ellátni a kisbaba érzelmi igényeit, noha a megelőző hetekben minden orvosi vizsgálat egészségesnek és jól fejlődőnek találta a csecsemőt. Azóta évek teltek el, a szülők nem kapták vissza a gyereket, és azt sem sikerült elérni, hogy a norvég nagyszülőknél helyezzék el nevelőszülők helyett, noha a nagyapa az Állami Levéltár vezetője. A nemzetközi sajtóban, interneten számos hasonló történetet találni, mikor csekély indokkal, figyelmeztetés nélkül vették el a gyermekeket a családtól, és évek múlva sem adták vissza őket.

A botrányos kiemelések nagy része nemzetközi ügy, a bevándorló családokra különösen figyel a hatóság. Az SOS Gyermekfalvak norvégiai alternatív gondoskodásról szóló jelentése szerint 1000 norvég gyerekből 4,3-at emelnek ki átlagosan, a bevándorlók közül pont kétszer ennyit, 8,6-ot. Számos kelet-európai család ügye is szerepel a botrányos eseteket felsoroló http://www.stopbarnevernet.com/ oldalon. „Nehéz megítélni, hogy mi kulturális különbség, és mi bántalmazás, ami nem tolerálható” – teszi hozzá Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagja, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője, aki szerint a norvég hatóság vélhetően előítéletek hatására túlreagálta a kelet-európai ügyeket, és nem is voltak kíváncsiak a szülők véleményére.

Mikor lehet kiemelni egy gyereket a családjából? Ehhez a jogi alapot az ENSZ Gyerekjogi egyezménye és az ebből következő útmutatók adják, ezeket Norvégia is elfogadta.„Ezek az irányelvek azonban nem adnak konkrét esetekre lebontható útmutatást” – hangsúlyozza Herczog Mária. „Ezt a helyi szakmai protokollok határozzák meg. És minden esetet több szakma teamjében kellene megbeszélni, amiben egészségügyi, oktatási és szociális szakemberek is jelen vannak. Szakmai szupervízió szükséges, a problémás eseteket pedig utólag elemezni kell, és ennek alapján módosítani a gyakorlatot.”

A fő alapelv a gyermek legfőbb érdeke, ami egy adott esetben szubjektív megítélés tárgya lehet. A Barnevernet ügyeiben azonban több konkrét gyermekvédelmi ajánlás is megsérült. Az egyik ilyen elv, hogy a gyermeket csak akkor emeljék ki a családból, ha nincs más megoldás, ez szolgálja a gyermek érdekét, és előtte dokumentáltan minden családtámogatási eszközt bevetettek, hogy elkerüljék a kiemelést. Ez a Bodnariu-ügyben sem történt meg, hiszen egy nap alatt vitték el az öt testvért. Persze lehetnek olyan esetek, mikor a gyermek olyan súlyos veszélynek, bántalmazásnak van kitéve, hogy azonnal ki kell menekíteni a családból, de ennek a megítélése megint csak szubjektív. További elv, hogy először a családon belül keressenek elhelyezést, csak ezután jöhetnek szóba a külső nevelőszülők, és hogy a testvéreket együtt helyezzék el, ez is számos esetben megsérült. Az SOS Gyermekfalvak jelentése is kifogásolja, hogy a gyermekek elhelyezése sokszor nem a szükségleteiknek megfelelő és gyakran szétválasztják a testvéreket, és a gyerekek véleményét nem veszik figyelembe az eljárás során. A gyerekeknek joguk van látni a szüleiket, és megőrizni eredeti kultúrájukat. Ezt súlyosan sérti, ha például a látogatás alatt a szülő nem beszélhet az anyanyelvén a gyerekhez, de egy ideális rendszerben az adott nemzetiséghez tartozó nevelőcsaládot is keresnek neki.