“Úgy kezdődött, hogy egy magas presztízsű szülő elkezdte elhordani a gyerekét a régebben jóhírű, de egyre több roma gyereket tömörítő helyi iskolából egy távolabbi intézménybe. Valószínűleg nem szándékosan, de a család példát mutatott ezzel a többi középosztálybeli szülőnek, akik nem akartak lemaradni a többiektől, és gyakran erőn felül, de felvállalták, hogy ők is a távoli iskolába viszik a gyereküket. Ezt a folyamatot tovább erősítette az iskola azzal, hogy buszt küldött minden reggel a gyerekekért, így már nemcsak a nagyobbakat, hanem a kistestvéreket is felültették a hajnali buszra. Ezzel a helyi iskola válságos helyzetbe került: egyrészt a nehezebben kezelhetőként besorolt gyerekek maradtak ott, másrészt az intézmény alig tudta biztosítani az osztályok beindításához szükséges minimális gyereklétszámot. A problémát úgy oldották meg, hogy beolvasztották a közeli, száz százalékban romák által lakott település iskoláját, ezzel a kisvárosi iskola végleg szegregálódott. Ugyanis, ahogy egyre több lett a roma diák, úgy vitték el a nem roma szülők gyerekeiket az iskolából. Így pont azok a hátrányos helyzetű gyerekek maradnak az etnikailag szegregált intézményekben, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a vegyes iskolai közegre és a magas szakmai tudású tanárok munkájára” – az alábbi történet a kadarkúti kistérségből származik, de bárhol, ahol szegregálódik egy iskola, nagyjából hasonló a dolog lefolyása.

Az iskolák szegregálódásának témájában ugyan már sok tanulmány megjelent, de ezek többnyire a városokra koncentrálnak, Kiss Márta kutatása a leghátrányosabb, falusias térségekről szól, ahol a helyzet legalább annyira kiélezett, hiszen itt a romák aránya az általános iskolákban jóval meghaladja az országos átlagot. 

Kiss a Magyar Tudományos Akadémia Gyerekesély csoportjával közösen a 23 leghátrányosabb helyzetű térségben kereste arra a választ, hogy a falusias térségekben milyen arányban viszik el a szülők a gyerekeiket a helyi iskolákból, mi jellemző ezekre a szülőkre, miért döntenek így, és hogy van-e minőségbeli különbség az új és az elhagyott iskolák oktatási színvonala között.

Önbeteljesítő jóslat

Az egyik ok, ami szerepet játszik abban, hogy a szülő elviszi-e a gyerekét az adott iskolából, az az, hogy milyennek látja az intézmény színvonalát. Ezt pedig nagyon erősen befolyásolja, hogy milyen az oda járó gyerekek etnikai összetétele.

Sőt, nemcsak az etnikai szegregáció maga, hanem gyakran már a veszélye is elhordásra készteti a szülőket” – állítja a kutatás.

Adatokkal igazolható tény ugyanis, hogy azokban az osztályokban, ahol a roma gyerekek többségbe kerülnek, csökkenni kezd az egész osztály iskolai teljesítménye, amit a tanulmányi eredmények, illetve a kompetenciamérések is bizonyítanak. Szintén kutatások bizonyítják, hogy “nem a roma gyerekek rontják le az osztály teljesítményét, hanem a roma gyerekek arányának növekedésével párhuzamosan az egész osztály teljesítménye romlik”.

Amikor egy szegregálódó iskolában romlani kezd az oktatás minősége, annak három oka lehet:

• a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek oktatása nagy többletterhelést jelenthet, amit a pedagógusok többsége nem tud felvállalni, inkább lecsökkenti az elvárásokat, követelményeket. A pedagógus hozzáállása pedig önmagában képes megbélyegezni egy osztályközösséget, és visszahat a gyerekek iskolai teljesítményére is, az alacsony elvárások ugyanis önbeteljesítő jóslatként hatnak
• a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek egy osztályba tömörítése kedvezőtlen csoportnormákhoz vezethet, ahol akár kiközösítéssel is járhat az, ha valaki tanulni szeretne
• az oktatási rendszer anyagilag nem értékeli a tanárok plusz erőfeszítéseit, ezért a szegregálódó osztályokat, intézményeket a magasabban képzett szakemberek elhagyják, a szolgáltatások minősége pedig leromlik.

Nemcsak a tanulmányi eredményeket rontja, ha egy osztályba túlnyomórészt roma gyerekek kerülnek, hanem a továbbtanulási szándékot is. Ha negyven százaléknál több roma gyerek van egy osztályban, akkor meredeken lezuhan a gimnáziumban továbbtanulni vágyók, és háromszorosára emelkedik az érettségit nem adó iskolákban továbbtanulni tervezők aránya.

Negyven százaléknál romlik el minden

A kutatás szerint, amint a jobban kvalifikált nem roma származású szülők megérzik a szegregálódás veszélyét, elviszik gyermeküket az iskolából. Az eljárók csaknem több mint hetven százaléka olyan intézményt látogat, ahol 40 százalék alatti a roma gyerekek aránya. Amint a romák aránya 40 százalék fölé kerül, minimálisra csökken az iskolába más településről bejáró gyerekek száma.

Valahol 40–50 százalék között van a határ, ahol érezhetően megindul a szegregálódás folyamata, amelynek következményeként a szakirodalom szerint megkezdődik az iskola/osztály eredményeinek leromlása is. Ezzel pedig elérkeztünk a társadalmi csapdahelyzethez” – írja a kutatás.

Az elhordásra hatással van az anyák iskolai végzettsége: az eljáró gyerekek 47 százalékának édesanyja érettségizett, egyötödük diplomázott. A helyben maradó gyerekek esetében az édesanyák nagy része nyolc osztállyal vagy annál is kevesebbel rendelkezik, 24 százalékának van érettségije, és csak 7 százalékának felsőfokú végzettsége.

Az eljáró gyerekek kétharmada nem roma családból, 15,5 százalékuk roma családból származik, látszik tehát, hogy az elhordás valóban a nem roma családok privilégiuma. Két ugyanolyan végzettségű anya esetén is háromszor akkora eséllyel visznek el a helyi iskolából egy nem roma származású gyermeket, mint egy roma családban élőt. 

Kiss Mártáék azt is megnézték, hogy az elhordott gyerekek az új iskolában jobb minőségű oktatást kapnak-e, mint a régiben. Ezt a 8. osztályos évfolyamok kompetenciaeredményeivel mérték, és egyértelműen az jött ki, hogy az eljáró gyerekek valóban jobb teljesítményt nyújtó iskolákba járnak, mint helyben tanuló társaik. A leghátrányosabb helyzetű térségekben élő gyermekek matematikában és szövegértésben is jelentős hátránnyal küzdenek, de utóbbiban még nagyobb a lemaradásuk.

Ez a cikk az Abcug internetes portálon jelent meg

Szerző: Prókai Eszter

Fotó: sxc.hu