Evolúciósan arra vagyunk beállítódva, hogy a potenciális veszélyt, illetve a negatív tényezőket minél előbb észrevegyük. Ezeket az emlékeket agyunknak abban a részében tároljuk, ahonnan bármikor könnyedén előhívhatjuk. Őseinknél ez a túlélést szolgálta, ám ebből a szempontból napjainkra sem változott agyunk felépítése.  Mindez nemcsak a fizikai tényezők esetén, hanem a szavak szintjén is működik.

Sokkal gyorsabban és ERŐTELJESEBBEN VÁLASZOLUNK A MINKET ÉRT KRITIKÁKRA, MINT A DICSÉRETRE, továbbá pontosabban emlékszünk vissza a sértő megjegyzésekre, mint a bókokra. Egyaránt igaz ez a felnőttekre és a gyermekekre.

Nem meglepő tehát – különösen annak tudatában, hogy a pozitív és negatív eseményeket két különálló agyi terület dolgozza fel –, hogy nem kárpótol egy szerető és szavait megválogató szülő a másik fél esetleges bántalmazásaiért. Polcari és munkatársai (2014) kutatásukban épp ezt a kérdést vizsgálták: Vajon az egyik szülő szeretetteljes viselkedése mérsékli-e a másik szülő által okozott károkat? A válaszuk egyértelműen „nem” volt. Sőt, abban az esetben, ha ugyanaz a szülő váltogatja a verbális agressziót és a szeretetteljes viselkedést, még erőteljesebb hatás mutatkozott. Így levonható a következtetés, hogy „a rossz erősebb hatású a jónál”.

Ezek az eredmények ellentétesek mindazzal, amit gondolni szeretnénk a velünk történt rossz dolgokról. Ideális esetben a jó kiegyenlítené a rosszat, ám erre nincs tudományosan megalapozott bizonyíték. Épp ellenkezőleg. John Gottman pszichológus házastársak közötti interakciók vizsgálata közben, azt találta, hogy öt pozitív mozzanat szükséges ahhoz, hogy egy elkövetett baklövésen javítani tudjunk. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a rossz emlékek ki is törölhetők.

A verbális erőszak negatív hatással van a fejlődő agyra.

Teicher és munkatársai (2003) szerint az emberi agy rendkívül adaptív. Az evolúciós cél, hogy a környezetünkhöz minél jobban alkalmazkodni tudjunk, és ne legyünk állandó stressznek kitéve. Ha egy biztonságos, odafigyelő környezetbe születünk, akkor agyunk nagy valószínűséggel a normális fejlődési ívet követi. Ám ha környezetünk mindezt nem biztosítja, akkor a fejlődés eltolódik atipikus irányba. Ekkor agyunk következő részei érintettek: corpus callosum (információt szállít a két agyfélteke között), hippocampus (a limbikus rendszer része, az érzelmek szabályozásáért felelős) és a frontális kéreg (a döntésekért felelős). Tomoda és munkatársai (2011) a verbális agresszió következményeként a szürkeállomány strukturális változásait is tapasztalták.

A fizikai és érzelmi fájdalom közötti kapcsolat

Ahogy az a legtöbb nyelvben tükröződik, az emberek régóta érzik a fizikai és érzelmi fájdalom közötti összefüggést. „Megszakad a szívem” – gyakran hangzik el szánkból a mondat. Tudományosan is kimutatható, hogy ez nem csupán a metaforák szintjén igaz, hanem valódi kapcsolat van a kettő között.

Eisenberger (2012) kutató kimutatta, hogy a szociális elutasítás érzése ugyanazokat az idegpályákat aktiválja, amelyek fizikai fájdalom esetén jönnek ingerületbe.

Egy további vizsgálatban Kross és munkatársai (2011) MRI készüléket használtak az agyi aktivitás bemutatásához. A kísérleti személyeknek olyan fényképet mutattak, amelyen elvesztett szerelmük látható, vagy hővel fájdalmat okoztak az alkaron. Milyen eredményt kaptak? Ugyanazon neurális körök aktiválódtak mindkét esetben. Tehát kijelenthetjük, hogy A TÁRSAS ELUTASÍTÁS SZÓ SZERINT FÁJDALMAT OKOZ. A verbális erőszakot pedig egyfajta társas elutasításként tarthatjuk számon.

A verbális bántalmazás pszichológiai hatása

A verbális agresszióval szembesülő gyereknek nemcsak az adott pillanatban okoz fájdalmat a szidalmazás, hanem egész életükre is kihathat. Olyan megküzdési stratégiákat fejlesztenek ki, amelyek sok esetben maladaptívnak bizonyulnak. Általában jellemző rájuk az alacsony önértékelés, az elutasítástól való félelem, ambivalens kötődési stílus, valamint a depresszióra való esetleges hajlam.

A gyerekek érzelmeik szabályozását és önmaguk megnyugtatását a szülőkkel folytatott interakciókból sajátítják el. Ám a verbálisan agresszív szülők elérhetetlensége nem teszi ezt lehetővé. Ebben az esetben a gyermek folyamatos érzelmi elárasztottsága gátolja az érzelmi intelligencia fejlődését, valamint annak készségét, hogy érzelmeiket azonosítsák és feldolgozzák.

A verbálisan bántalmazott gyerekek NEHEZEN ISMERIK FEL A FÉLELEM, A SZÉGYEN, A FÁJDALOM ÉS A DÜH KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGET.

A lealacsonyító, kritizáló jelzőket a gyermek egy idő után internalizálja, amely megváltoztatja személyiségét, önértékelését és viselkedését. Azt mondhatjuk, hogy a gyermek folyamatos önkritikát gyakorol, ám ez a kifejezés nem tükrözi reálisan a helyzet súlyosságát. Egy olyan gondolkodásmódot alakít ki, mely elsősorban önvádló jellegű. Így hát nem szokatlan, ha ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallhatunk: „nem csoda, hogy nem sikerült, hisz semmire sem vagyok jó” vagy „nem véletlen, hogy elhagyott egy olyan embert, mint én”.

Verbális bántalmazás és családdinamika

Természetesen az agresszió az egész családra kihat, nem csupán két ember között lejátszódó folyamat. Azok a felnőttek, akiket gyermekkorukban hasonló sérelmek értek gyakran mesélik, hogy a testvéreik inkább a bántalmazó anya mellé álltak. Folyton bántották őket, vagy bűnbak szerepet öltöttek rájuk, hogy saját magukat megvédjék. Az apák pedig inkább félreálltak, tudomást sem vettek az anya és a gyermek között zajló konfliktusról.

Felépülés 

Az első lépés, amelyet beszámolók alapján meghatározhatunk, hogy észrevesszük a problémát. Fontos tudatosítanunk, hogy bántalmazásnak vagyunk kitéve! Ez sok esetben bonyolultabb, mint gondolnánk. Legtöbben arra törekszünk, hogy fenntartsunk egy látszólag „normális” családdinamikát. A problémákkal azonban szembe kell néznünk. Ám a jó hír az, hogy az évek alatt rögzült sémák a megfelelő segítséggel és sok munkával felülírhatók és helyettük egy új, egészségesebb működésmód alakítható ki.

Ez a cikk a Mindset pszichológiai szaklappban jelent meg

Szerző: Dudás Dóra

fotó: sxc.hu