A biztos több hasonló tartalmú beadvány alapján vizsgálta az örökbefogadások egy speciális területét, az örökbefogadó és az örökbe fogadni kívánt gyermek közti korkülönbség kérdését. A beadványozók jelezték, hogy idejétmúlt, pontatlan és alapjogilag aggályos a Polgári Törvénykönyv azon rendelkezése, amely az örökbefogadó és örökbefogadott közötti életkori különbséget 45 évben maximálja. 

Három ügyben az örökbe fogadni kívánó nem sokkal több, mint 45 évvel volt idősebb az örökbe fogadni kívánt gyermeknél. Mindhárman nevelőszülők voltak, a náluk nevelkedő gyermeket szerették volna örökbe fogadni. Egy további esetben az objektív akadályt, a 45 évnél nagyobb korkülönbséget csak az után észlelték, hogy az örökbefogadni szándékozó felnőtt és a gyermek már megkezdte az összeszokás „barátkozásnak” nevezett folyamatát. A gyámhatóság csak ekkor hozott elutasító határozatot. A biztos megállapította, hogy sérült a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elve. Az első három esettel összefüggésben kiemelte, hogy indokolt az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozat pontosítása, az, hogy a szülő hány éves gyermek esetében lehet örökbefogadó. Más ügyekben is kiderült, hogy a hatóság hibázott: az alkalmassági határozatában foglalt kritériumok módosítására írt kérelemre egyik esetben késedelmesen, egy másik esetben egyáltalán nem reagált.

A biztos hangsúlyozta, hogy az örökbeadások során soha nem az örökbefogadó szülőknek keresnek gyermeket, hanem az adott gyermek örökbefogadására leginkább alkalmasabb személyt igyekeznek kiválasztani. Nem tekinthető alapjogi szempontból visszásnak az, hogy a törvényalkotó az örökbefogadáshoz a korkülönbség objektív minimális és maximális feltételét állapítja meg. Ez az akadály nem önkényes: mögötte a gyermek jogainak és legjobb érdekének védelme húzódik meg. Az életkori különbség mértéke kapcsán a biztos leszögezte, hogy ez alapvetően nem alkotmányossági kérdés. A törvényalkotó megteheti, hogy a várható élettartamot és más társadalmi fejlődési irányokat figyelembe véve csökkenti, növeli, vagy fenntartja a korkülönbségnek ezt a feltételét. A biztos azt is rögzítette a jelentésben, hogy napjainkban a gyermekvállalás időpontja kitolódott, ami önmagában alapul szolgálhat a jogalkotó által meghúzott normatív határvonal megváltoztatására.

Mivel négy panaszbeadványt nevelőszülők küldtek, a biztos a nevelőszülői örökbefogadás lehetőségeit is áttekintette. A nevelőszülő a saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az ideiglenes hatállyal nála elhelyezett, nevelésbe vett gyermeknek. Ez addig tart, amíg a gyermeket vissza nem tudják gondozni saját családjába, vagy – ha nem lehetséges – akkor az új családjába, örökbefogadó szülőhöz vagy szülőkhöz. Nem kizárt, hogy a nevelőszülő a gyermek örökbefogadására jelentkezzen, de vizsgálni kell az ott nevelkedő más gyermekek számát, státuszát, e viszonyok hatását a gyermekek nevelkedésére. Elképzelhető olyan helyzet, mikor a gyermek legjobb érdekét éppen a nevelőszülő örökbefogadása szolgálja, de ezt minden esetben egyedileg vizsgálandó. Székely László ombudsman szerint diszfunkcionális lenne, ha a nevelőszülő automatikus előnyt élvezhetne, így nem vet fel alapjogi visszásságot, hogy nem részesül előnyben a nála nevelkedő gyermek örökbefogadásakor.

A biztos az egyedi ügyekben tett intézkedései mellett felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy kezdeményezze az örökbefogadásra alkalmassá nyilvánító határozatok kötelező tartalmi elemeinek jogszabályi rögzítését. Azt is ajánlotta a szaktárcának, hogy a nevelőszülői képzés szakmai programjának felülvizsgálatakor nagyobb hangsúlyt kapjon az életkori különbségre és annak indokaira való figyelemfelhívás, és annak egyértelműsítése, hogy a nevelőszülőség célja alapvetően nem az örökbefogadás. Javasolta, hogy szakmai oldalról fontolják meg annak a felülvizsgálatát, hogy indokolt-e az a szabály, amely alapján 25 éves kor alatt nem lehet örökbefogadni, illetve az örökbefogadó és az örökbefogadott közti korkülönbséget 45 évnél magasabban lehetne meghatározni.

A jelentés teljes szövege itt érhető el.