A (kár)helyreállításra épülő modellek a világ számos pontján mára alapelemei a napi konfliktuskezelésnek, iskolákban, intézményekben, továbbá a gyermek- és ifjúságvédelemben egyaránt. Magyarországon mind a szemlélet, mind az erre épülő technikák még viszonylag újnak számítanak annak ellenére, hogy a hazai büntetőjogban 2006 óta áll rendelkezésre ez a lehetőség, és folyamatosan nő az elterelés keretében lefolytatott helyreállító eljárások száma. Számtalan területen, így iskolai, közösségi, intézményi konfliktusok esetén is egyre többször és többen használják, kiemelkedő sikerességgel. A Köznevelési Törvény is kiemelten foglalkozik a közvetítés, mediáció lehetőségével iskolai konfliktusok esetében, akár külső mediátor, facilitátor igénybevételének a biztosításával is.

Kívánatos és célszerű lenne, hogy a gyermek- és ifjúságvédelemmel, oktatással, neveléssel foglalkozó intézmények, szolgáltatók, szakemberek is minél szélesebb körben és gyakorisággal illesszék be a gyakorlatukba. A resztoratív technikák nem csak a konkrét cselekmény esetében jelentenek mindenki számára tanulságokkal járó és hatékony megoldást, de jelentős hatást gyakorolnak az intézményi kultúrára, könnyítik és eredményesebbé teszik a szakemberek munkáját, jelentősen csökkentik az előforduló magatartási, fegyelmezési problémákat.

A közvélemény és a szakmai megközelítésében, attitűdjében is változásra volna szükség. Meg kellene ismerni, illetve tapasztalni, hogy ennek a módszernek az alkalmazása segíti az elkövetőket abban, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért, és tevékeny megbánást tudjanak tanúsítani, olyan jóvátételi lehetőségek elfogadásával, amik lehetővé teszik, hogy át- és megéljék a történteket, együtt tudjanak érezni az áldozattal, belássák, hogy ami tettek az kárt, fájdalmat okozott másoknak, és elfogadhatatlan, nem tolerálható. E módszerek ugyanakkor hangot adnak az áldozatoknak és a néma tanúknak is, ezáltal ők is egyenrangú szereplőivé, alakítóivá válnak a jóvátételi folyamatnak.

E módszerek alkalmazására az egyik legalkalmasabb terep az iskola. Ez az a hely, ahol a gyerekek, fiatalok az idejük nagy részét töltik, kortárs közösség veszi körül őket, szabályokhoz igazodik a mindennapi életük és számos nehezen kezelhető helyzetet élnek meg, akár a tanárokkal, szülőkkel vagy kortársaikkal kialakult vitákban, konfliktusokban. Ezek minden közösség mindennapjainak természetes velejárói, amelyek teljes elkerülése lehetetlen, és nem is célszerű, azonban a rájuk adott megfelelő megoldásokkal nagyban elősegíthetjük hosszú távú rendeződésüket, és egy erőszakmentes iskolai, intézményi légkör megteremtését.

Ha minden konfliktushelyzetet úgy fogunk fel, mint bizonyos közösségi szabályok megszegését, akkor a mindennapi kisebb sérelmek, összetűzések és a legsúlyosabb bűncselekmények ugyanazon skála két végpontját alkotják. Így kezelésük is épülhet azonos filozófiára épülő módszerre. Ha a kisebb szabálysértések, viták, konfliktusok esetében végiggondoljuk, tudatosítjuk és felelősséget vállalunk cselekedeteink következményeiért, akkor ezzel nagyban elősegíthetjük a súlyosabb következményeket eredményező magatartások megelőzését is.

„Az iskolákban ma annak a feszültségnek a lenyomatát látjuk, hogy a világ pörög, minden elérhető egy pillanat alatt. És akkor beül a gyerek egy tanterembe, szinte már múzeumi környezetbe, ahol egyirányú kommunikáció zajlik, statikus helyzetek vannak. Mindenképpen be kell vonni a gyerekeket és a közösséget a konfliktusok kezelésébe. Az, hogy kizárólag a tanár vállán nyugszik a rend fenntartása, helyreállítása nem reális elvárás és nem is hatékony. Jussunk el oda, hogy közösségi igény legyen a rend fenntartása!” – mondta Facilitátor képzésünk egyik oktatója, dr. Fellegi Borbála a Fejér Megyei Hírportálnak, amikor a megyei Pedagógiai Szakszolgálat Békés iskolák programjához kötődően tartott előadást az iskolai konfliktusokról.

A segítő szakember, tanár, nevelő szerepéről a békés konfliktuskezelésben

A békés konfliktuskezelés a kommunikációval és a kapcsolódás megerősítésével, a partneri viszony kialakításával, kölcsönös tisztelettel indul. Amikor a gyerekekben és magunkban is tudatosítjuk, hogy attól, hogy egy térben, egy időben mozgunk, hatunk egymásra. Néha jól, néha fájdalmasan, néha kárt is okozva. Ezt a fájdalmat pedig nem el- és megkerülni kell, hanem meg kell ragadni, mint pedagógiai lehetőséget. Ehhez elkerülhetetlen eszköz a kommunikáció, a történtek tisztázása, megbeszélése, hogy megbélyegzésmentesen, minősítések és kinyilatkoztatások nélkül tudjuk feltárni a történteket, és eljutni végül a mindenki számára elfogadható és kielégítő megoldáshoz, jóvátételhez. Ez lehet konstruktív büntetés, korlátozás, vagy olyan tanulság, ami az érzelmeket is eléri, nem csak a tudatot, amiben a felnőttek és a kortársak is hiteles modellt nyújtanak a gyerekek számára.

A kulcs, hogy tudjunk beszélni az érzéseinkről. El tudjuk mondani, hogy mi történt, mit éreztünk akkor, hogyan hatott ránk, hogyan érzünk most, és mi jelentené számunkra a megnyugtató megoldást, lezárást. Fontos, hogy tudjunk közösen szabályokat alkotni arról, hogy kinek mire van szüksége egy csoportban ahhoz, hogy ebben a csoportban mindenki jól érezze magát. Mindig előfordulnak hibák, vagy nem megfelelő elemek egy ilyen közös szabályrendszerben, de újra- és újra le tudunk ülni, és meg tudjuk vizsgálni, hogy mi ment jól, mi az, ami nehéz volt, és hogyan tudnánk ezt kijavítani. A kirekesztés, elutasítás helyett használjuk ezeket az alkalmakat arra, hogy beszélünk az érzéseinkről, a szükségleteinkről, a lehetséges megoldásokról, és a fenti kérdésekkel adjunk teret ahhoz, hogy a vétkes, elkövető és az áldozat, valamint a szemtanúk is elmondhassák, hogyan tudják elképzelni a kialakult helyzet rendezését.

A pedagógusnak ebben a folyamatban kiemelkedő a szerepe, hiszen neki az a célja, hogy a gyerekeket minél jobban megismerje, és segítse a tanulásban, a személyisége fejlődésében, ahhoz, hogy minél sikeresebb és örömtelibb legyen az élet az iskolában mindenki számára. A fenti folyamat facilitátora lehet egy pedagógus, más szakember, egy gyerek, fiatal, szülő, vagy akár külső személy is, ha arra van szükség. A lényeg, hogy a facilitátor ne legyen érintett az adott konfliktusban. Ez az élmény attól lehet nagyon pozitív, hogy a résztvevők megtapasztalják, sokféle módon gondolkodnak és éreznek különféle dolgokról, és hogy ezekben nem kell okvetlenül egyetérteni, hiszen pont ez a sokféleség az, ami a saját személyiségünk fejlődését is segíti. De az egyet nem értés nem jelent feloldhatatlan konfliktusokat, meg nem értést. Ha ez a közösségépítő és egymást elfogadó légkör kialakul, akkor a konfliktusok kezelése is egyre kevésbé szükséges formálisan, mindenki megszokja a resztoratív, helyreállító kommunikációt. A resztoratív megközelítésnek az a fő üzenete, hogy lehet, hogy rossz döntést hoztál, lehet, hogy olyan dolgot csináltál, ami nem jó, és kárt, fájdalmat okoz, de itt most lehetőséged van helyrehozni.

Az iskolai osztály, az iskola, gyermekotthon, kollégium vagy más intézmény is egy kisközösség, ahol ugyanúgy szükség van a szabályokra, mint a társadalomban. Meg kell vizsgálni, hogy ebben a közösségben melyek a jó és értelmes, elégséges, de nem túlkorlátozó szabályok. A különböző képességű és szükségletű gyerekek különböző módon tudnak hozzátenni a közösség jóllétéhez, eltérő módon képesek tartani a szabályokat. Befogadással és pozitív megerősítéssel, a partnerkapcsolat kialakításával jelentősen javul a szabálykövetés.

Milyen helyzetekben használhatóak eredményesen a resztoratív technikák?

A közösségi konfliktusok kezelésére többféle módszer is alkalmazható. A helyreállító – resztoratív eljárás (facilitáció) kiválóan működik olyan esetekben is, amikor az egyre ismertebb, de csak bizonyos konfliktusok kezelésére használható mediáció nem javasolt. Az eljárás lényege, hogy az elkövető mellett azonos súlyú szerepet kap az áldozat is, és mellettük állnak a támogatók, valamint jelen vannak azok a néma tanúk is, akik közvetetten maguk is elszenvedői voltak a történéseknek.

A resztoratív szemlélet megoldás lehet az iskolai, gyermekintézményi konfliktusok kezelésére, amikor konkrét károkozás, vagy sérelem, bántalmazás történik. A nyílt kommunikáció, a mindenki számára biztosított megszólalási lehetőség, a konkrét történet megoldása segíti a gyerekeket, fiatalokat, a pedagógusokat, nevelőket, más szakembereket, illetve a szülőket is abban, hogy a különféle történések megfelelően feldolgozásra kerüljenek, és az érintettek kívül a közösség valamennyi tagja tanulhasson ebből.

Ha egy bizonyos vagy néhány tanuló zavarja az órát, ha valakinek eltűnik valamije, ha egy vagy több diákot zaklatás ér a helyreállító technikák remekül alkalmazhatók, egy külső – nem érintett – facilitátor vezetésével megszervezett békéltető körben. Ebben szülők, tanárok és diákok is részt vesznek, a történet természete szerint, és sok iskolában már formálisan meg sem kell tartani ezeket a megbeszéléseket kisebb problémák esetén, annyira beépül a kommunikációba a módszer.

Egyesületünk resztoratív képzéseinek tapasztalata alapján állíthatjuk, hogy a kezdeti idegenkedések, nehézségek hamar megszűnnek, amikor érzékelhetővé válik a módszer hatékonysága, eredményessége.

Kiemelkedő pedagógia jelentősége is van a kortárs mediátorok, facilitátorok alkalmazásának. A gyerekek, fiatalok a kortársaik véleményét tartják a leginkább meghatározónak, és a gyermeki igazságérzet, őszinteség, a kortárs csoportok meghatározó szerepe nagy segítséget jelent a módszer hatékony alkalmazásában. Akár gyerekek, akár felnőttek facilitálnak, ahol a gyerekek egyenrangú partnerként vesznek részt a kapcsolat is jelentősen javul a felnőttek és a tanulók között, nő az empátiás készség, szolidaritás, egymás jobb megértése. Ennek pedagógiai, személyiség- és közösségformáló hatása felbecsülhetetlen.