Az árva, elhagyott gyerekek vélhetően nagy számban másodrendű családtagokká váltak, és gondozásuk színvonala nagymértékben vagyoni helyzetüktől is függött. (Herczog, 1995) Az 1901-es gyermekvédelmi törvény bevezetésével az állami gondozás szinte kizárólagosan egyet jelentett a nevelőszülői elhelyezéssel. A gyermekek elhelyezésében a társadalmi szervezetek mellett az állam is aktív részt vállalt. A gyerekek életkörülményeit alapvetően meghatározta a nevelőszülők anyagi helyzete, valamint az, hogy a gyerekekre gyakran munkaerőként tartottak számot.

 

 

Debrecenben 1904 januárjában megkezdte működését a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely. Az intézet működési területe Hajdú- és Szabolcs megyék voltak, majd 1907-től a Szatmár és Máramaros vármegyéket is idecsatolták. Az állami menhely körzetéhez tartozó falvakban telepeket szerveztek, ahol a gyerekeket elhelyezték. A nyitás évében felvett és kihelyezett gyermekek száma 1509 fő volt. „A létszám állandóan nőtt, 3000-re, sőt egyes években 4000-re is. Az intézet 1904. január 1-től 1918. december 31-ig összesen 15.200 gyermeket nevelt fel." (Tóth László, 1974, 24.)

A megye területén az első nevelőszülői telepek Püspökladányban, Derecskén, Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben, Kabán, Nádudvaron és Hajdúsámsonban létesültek.

1945 után a nevelőszülői hálózat leépítésére került sor, a gyermekek elhelyezésében a gyermekvárosoknak, nevelőotthonoknak jutott elsődleges szerep.

1. ábra A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma Hajdú-Bihar megyében 1953-1960 között

A nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek száma csökkent az '50-es évektől kezdődően. (1. ábra). Olyan ütemben történt a csökkenés, amilyen ütemben nőtt a nevelőotthoni férőhelyek száma, illetve amilyen mértékben csökkentek a gondozásba vételek. (1945-ben négy nevelőotthon működött megyénkben, míg ez a szám 1964-re már kilencre emelkedett). Ahogy országosan megfigyelhető volt a nevelőszülői hálózat elöregedése, úgy megyénkben is tapasztalható volt ez a jelenség. Az új nevelőszülők is az idősebb korosztályból kerültek ki.

 

2. ábra A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma Hajdú-Bihar megyében 1979-1988 között

A 70-es évek végétől folyamatos és drasztikus csökkenésnek indult a nevelőszülői gondozási forma Hajdú-Bihar megyében. (2. ábra). A 80-as évekre érte el a mélypontját a kihelyezések száma. Nehezítette a nevelőszülői hálózat fejlesztését, hogy a gondozásba került gyermekek életkorában változás történt. Csökkent a csecsemő és óvodáskorúak szám és nőtt a kamaszkorú korosztály száma, akiknek a nevelőszülőknél történő elhelyezésére nem volt fogadó készség. Nemcsak a nevelésbe került gyerekek kora változott meg, hanem a bekerülés oka is. Míg a háború után elsősorban anyagi nehézségek és szociális okok miatt kerültek gondozásba a gyerekek, addig 60-as, 70-es években egyre több antiszociális magatartású, nehezen kezelhető gyermek került a rendszerbe. Ez tovább nehezítette a nevelőszülőknél történő elhelyezést.

 

 

A 80-as évektől fogalmazódott meg a nevelőotthoni hálózat középtávú fejlesztési tervében, hogy a nevelőszülői hálózat fejlesztése indokolt. 1984-ben -országos adatokat tekintve- az állami gondozott gyermekek 25%-a, 7747 fő nevelkedett nevelőszülőknél, ami a fejlettebb szociálpolitikával rendelkező országok mutatóitól nagyságrendekkel elmaradt.

 

 

A '80-as évekre sürgetővé vált a családon kívüli nevelés reformja, korszerűsítése is. A Kormány (akkor Minisztertanács) 1985-ben hagyta jóvá e terület reformkoncepcióját, amelyben fontos szerepet kapott a nevelőszülői munka presztízsének megerősítése, munkaviszonyként való elismerése, a családban történő nevelés lehetőségének kiterjesztése, valamint a nevelőotthoni hálózat differenciálatlanságának feloldása. (Veressné Gönczi, 2002)

 

3. ábra A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma Hajdú-Bihar megyében 1989-1997 között

A 80-as évek végén ismét emelkedni kezdett a nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma. (3. ábra) Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy az intézményes nevelés nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket vártak tőle. A nevelőotthonokból kikerült fiatal felnőttek nem rendelkeztek olyan készségekkel és ismeretekkel, melyekkel önálló életet kezdhettek volna. Az intézetből kikerült fiatalok nem tudtak beilleszkedni a környezetükbe, így egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a gondozási forma nem az életre készíti fel őket. Ezt támasztja alá Hanák (1985) kutatása is, melynek során a következő helyzetkép született a társadalmi beilleszkedést befolyásoló főbb tényezőkre vonatkozóan: a válaszadók 1/5-e szerint a nevelőotthon semmire nem készít fel. A másik ötöde az önállóságra való felkészítést nevezte meg erényként. A többiek hiányolták az önállóságra nevelést, a mindennapi életben való eligazodáshoz szükséges ismereteket. A kutatásban a fiatalok két nagy csoportja látszott kirajzolódni az egyik az önbíráskodó, akiben kifejlődött az állandó készenlét az őt ért valós vagy vélt sérelmek önhatalmú visszafizetésére. Konfliktuskezelési nehézségekkel küzd, agresszíven reagál. A másik csoport a megfélemlített „nyuszi", aki nem tud sehol egyenrangú partnerkapcsolatot teremteni, és nem mer szólni, a sérelmeket az élet törvényének tekinti. (Hanák, 1985)

 

Az 1990-es évek elején felerősödött a gyermekvédelem reformjának igénye. Csökkentették a nevelőotthonok férőhelyeit. A hajdú-bihar megyei önkormányzat hosszú idő után először a nevelőszülői hálózat fejlesztését célzó törekvés mellé állt, ezt motiválta a nevelőszülői elhelyezési forma gazdaságossága is. A tanácsadók továbbképzését az 1990-es években kezdték rendszeresebbé tenni.

Az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény megjelenésével hangsúlyossá vált a családias körülmények között való elhelyezés, így ismét felértékelődött a nevelőszülői ellátási forma, valamint a gyermekotthonok átalakítása. A gyermekek életkörülményeinek kialakításában mára a legfontosabb szempont a családias körülmények biztosítása lett.

 

4. ábra A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma Hajdú-Bihar megyében 1998-2008 között

 

 

 

Az 1997-es gyermekvédelmi törvényt követő években Hajdú-Bihar megyében a nevelőszülőkhöz való kihelyezés nőtt. (4. ábra) Ez a tendencia napjainkig tart, míg 1988-ban a gyerekek 9 %-a, (2. ábra) 1998-ban 22 %-a, addig 2008-ban már 54 %-uk nevelkedett ebben az ellátási formába.

5. ábra A nevelőszülők számának változása 1988-2008 között

1988-ban jelentek meg az első hivatásos nevelőszülők a megyében. Velük olyan új elhelyezési formákat próbáltak ki, ami addig nem volt gyakorlat pl. az anya- csecsemő elhelyezést, 4-5 fős testvérek együttes elhelyezését stb. Számuk folyamatosan növekedett. 2002 óta 27 hivatásos nevelőszülő áll munkaviszonyban a Hajdú-Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatban. Azoknak a nevelőszülőknek a száma, akik elvégezték a hivatásos nevelőszülős képzést jóval nagyobb, mint ahány hivatásos nevelőszülőt alkalmazni tud a szakszolgálat. Megfigyelhető, (5. ábra) hogy 1988-1999-ig a hagyományos nevelőszülők száma jelentősen nem változott. Ennek az az oka, hogy ebben az időszakban ismételten megfigyelhető volt a nevelőszülői hálózat elöregedése, így a rendszerbe belépő új nevelőszülők csak szinten tudták tartani a létszámot.

 

 

2000-től ugrásszerűen nőtt mind a hivatásos, mind a hagyományos nevelőszülők száma. Az elmúlt 20 évben pedig közel duplájára nőtt a létszámuk. A gyermekvédelmi törvény hatályba lépését követően kialakult növekedés oka, hogy egyértelműen meghatározott lett a nevelőszülői ellátás helye a gyermekvédelem rendszerében, konkrétan megfogalmazódtak a nevelőszülővé válás kritériumai. Nőtt a nevelőszülők megbecsülése, illetve a gyermekek után kapott gondozási díjak összege. A növekedés okaként valószínűsíthető a munkanélküliség növekedése is.

 

A gyermekvédelmi törvény a nevelőszülők több típusát különbözteti meg. A nevelőszülői jogviszony a működtető és a nevelőszülő között létrejött, írásba foglalt megállapodás. A nevelőszülő saját gyermekével együtt legfeljebb négy gyermeket, vagy fiatal felnőttet nevelhet háztartásában.

 

Hivatásos nevelőszülő lehet, aki a külön jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak megfelel. A hivatásos nevelőszülő és a hálózatot működtető között foglalkoztatási jogviszony jön létre. Háztartásában saját gyermekével együtt minimum három maximum hét gyermeket és fiatal felnőttet láthat el.

 

Speciális hivatásos nevelőszülő az a hivatásos nevelőszülő, aki alkalmas a nála elhelyezett súlyos pszichés, vagy disszociális tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő, speciális ellátást igénylő gyermek kiegyensúlyozott nevelésére. Speciális nevelőszülő saját gyermekét is beleszámítva maximum három gyermeket és fiatal felnőttet nevelhet.

 

Különleges hivatásos nevelőszülő az a legalább három gyermeket ellátó hivatásos nevelőszülő, aki a képesítési előírásoknak megfelel és alkalmas a nála elhelyezett tartósan beteg, fogyatékos, illetve három év alatti különleges ellátást igénylő gyermek kiegyensúlyozott nevelésének biztosítására és családjába történő visszakerülésének elősegítésére. A különleges hivatásos nevelőszülő legalább három legfeljebb öt gyermek és fiatal együttes ellátását biztosítja.

 

Ideiglenes feladatokat ellátó nevelőszülő lehet hivatásos, vagy hagyományos nevelőszülő. Általában rövid távú feladatok ellátására alkalmazzák őket azonnali beavatkozást igénylő esetnél. Ez a nevelőszülői típus a törvényben nincs meghatározva, de a Hajdú-Bihar Megyei Területi Szakszolgálatnál működnek ilyen típusú nevelőszülők, akiket krízisszülőknek hívnak. 1995-ben pályázati programként indult a krízisprogram, amely beépült a nevelőszülői szolgáltatás rendszerébe, ennek alapján gyakorlattá vált, hogy azokat az újszülötteket, akik régebben a kórházakból a csecsemőotthonba kerültek, nevelőszülőkhöz helyezzék a családba történő visszahelyezésig, vagy az örökbefogadásig.

 

Hajdú – Bihar megyében jelenleg is a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat működteti a legnagyobb nevelőszülői hálózatot. A nevelőszülői hálózat legalább 5 nevelőszülőből áll. A nevelőszülői hálózatban 253 nevelőszülő lát el nevelőszülői tevékenységet 797 férőhellyel (2008. december 31.-ei állapot).

 

A megyében Tetétlen Község Önkormányzata volt az első, ahol nevelőszülői hálózatot szerveztek és működtettek. A Szivárvány Nevelőszülői Hálózat 2007 júniusában kapta meg a működési engedélyét 7 nevelőszülővel és 11 férőhellyel.

A Magyar Református Egyház országos nevelőszülői hálózat kiépítését kezdte el. Jelenleg Hajdú-Bihar megyében is működtetnek nevelőszülői hálózatot.

 

A TEGYESZ nevelőszülői hálózatának működése kiterjed a megye teljes területére. A nevelőszülők részére 11 fő gyámi gondozói tanácsadó, 7 fő hivatásos gyám és 19 fő nevelőszülő tanácsadó nyújt szakmai segítséget.

Nagy hagyománya van a nevelőszülőségnek, és jelentős számban működnek nevelőszülők Püspökladány, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Téglás, Nyíracsád, Polgár településeken. Annak ellenére, hogy a nevelőszülői hálózat fenntartása megyei kötelezettség, néhány település éveken át segíttette e feladat ellátását. Ide tartozik Debrecen, Püspökladány, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló.

 

A megye szakmai egységeket tekintve 3 részre tagolható. Ezek a következők:

• Az első szakmai egységhez 76 nevelőszülő és 229 gyermek tartozik. (Püspökladány, Kaba, Báránd, Szerep, Ebes, Nagyrábé, Berekböszörmény, Gáborján, Konyár, Derecske, Bakonszeg, Földes, Biharnagybajom, Furta, Sáp, Biharkeresztes, Berettyóújfalu, Sáránd, Mikepércs)

• A második szakmai egységhez 77 nevelőszülő és 185 gyermek tartozik. (Debrecen, Hosszúpályi, Nagyhegyes, Hajdúszoboszló, Nádudvar, Hajdúnánás, Polgár, Görbeháza, Balmazújváros).

• A harmadik szakmai egységhez 100 nevelőszülő és 308 gyermek tartozik. (Debrecen, Berettyóújfalu, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Nyíracsád, Nyíradony, Vámospércs, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény)

A vizsgálat módszertana

Kérdőíves vizsgálatot végeztünk a Hajdú-Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat által működtetett nevelőszülői hálózatban 2009-ben. A nevelőszülői tanácsadókat megkérve, 253 nevelőszülőhöz juttattuk el a kérdőívet, amiből 100 érkezett vissza. 92 hagyományos és 8 hivatásos nevelőszülő válaszolt.

 

Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy:

• milyen a nevelőszülők végzettsége; életkora;

• kitől hallott arról, hogy nevelőszülő lehet;

• mi volt a jelentkezés motivációja;

• hogyan viszonyul a környezete a nevelőszülői munkájához;

• a sikertelen kihelyezések száma és oka;

• van-e a nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekeknek a vérszerinti szülőkkel kapcsolattartása, ha igen az hol valósul meg;

• elegendőnek és megfelelőnek tartja-e a nevelőszülő a szakmai segítségnyújtást.

 

A kapott eredményeket –ott ahol lehetséges volt- összevetettük egy 1994-ben végzett vizsgálat eredményeivel. 1994-ben a FICE Magyarországi Egyesületének kérésre kérdőíves vizsgálat készült Hajdú-Bihar megyében a nevelőszülők körében. 118 nevelőszülőt kérdeztek meg közülük 102 hagyományos, 16 hivatásos nevelőszülő volt. A kutatás a megyében működő nevelőszülők helyzetének feltárására vállalkozott.

 

Eredmények

A megkérdezett nevelőszülők 20 %-a a 30-40 év közötti, 45 %-a a 41-50 év közötti, 28 %- a az 51-60 év közötti, 7%-a: pedig a 60 év feletti korosztályba tartozik. Az adatok alapján megállapítható, hogy a megkérdezett nevelőszülők több, mint fele (65%) az 50 éven aluli korosztályba tartozik. A nevelőszülők átlagéletkora a hálózat leépülésének kritikus szakaszaiban volt a legmagasabb. Az 1960-as 70-es években a nevelőszülők több mint egyharmada 70 év feletti volt. Ez az elöregedési folyamat mára megszűnt.

 

A Gyermekvédelmi törvény meghatározása szerint a nevelőszülő és a kihelyezett gyermek között minimum 18 év, maximum 45 év korkülönbség lehet. A szabályozás behatárolja, hogy milyen életkorú gyermek kerülhet a nevelőszülőhöz. Tapasztalataink szerint megyénkben megfigyelhető, hogy az 50 év feletti új jelentkezők gyakran visszalépnek emiatt, mert egészen kis gyermeket szeretnének nevelni.

 

6. ábra A nevelőszülői jogviszony időtartama a megkérdezettek körében

Az 5. ábra szerint 1996-2000-ig stagnált a nevelőszülők száma, holott a megkérdezettek körülbelül fele ebben az időszakban lett nevelőszülő. Ez alátámasztja azt a korábban megfogalmazott feltevésünket, hogy az elöregedő hálózatba belépő új nevelőszülők csak a szinten tartását tudták biztosítani a létszámnak.

A 6. ábra adatai szerint a nevelőszülők közel fele (46%) 6-10 éve további 33%-a pedig 11-15 éve látja el ezt a feladatot.

 

7. számú ábra Akiktől tudomást szereztek a nevelőszülőség lehetőségéről

Arra a kérdésre, hogy honnan szereztek tudomást a nevelőszülői tevékenységről, mindössze a megkérdezettek 15%-a mondta azt, hogy a területi gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársától hallott először erről a lehetőségről. A 7. számú ábra adatai alapján megállapítható, hogy a nevelőszülőség lehetősége „szájhagyomány útján terjed". Elsősorban rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől hallottak róla. Hasonló eredményeket mutat az 1994-ben végzett vizsgálat is, ahol elsősorban szintén a rokonoktól (32,2%), barátoktól (27,12%) szereztek tudomást erről a tevékenységről. Lényeges különbség azonban a két időszak adatai között, hogy míg 1994-ben a megkérdezettek 10,17 %-a addig 2009-ben mindössze 1 % értesült a médiából a nevelőszülői tevékenységről. Ez felveti a média jobb kihasználásának a kérdését. A nem megfelelő tájékozottság is az oka lehet annak, hogy sokan téves információkkal ellátva jelentkeznek nevelőszülőnek. A kapott eredmények azért is elgondolkodtatóak, mivel a nevelőszülői hálózat fejlesztése a területi gyermekvédelmi szakszolgálat feladata, így a szakszolgálat vezetői és munkatársai rendszeres időközönként tájékoztatókat tartanak erről a tevékenységről a megye területén, ahová általában azok mennek el, akik már valakitől hallottak a nevelőszülőségről és itt szeretnének pontos képet kapni.

 

A nevelőszülő tanácsadóknak is munkaköri feladata a hálózat fejlesztése. Sajnos olyan nagy gyereklétszámmal dolgoznak, hogy azon kívül, hogy a lakóhelyükön hetente fogadóórát tartanak az érdeklődőknek, illetve, hogy tájékoztatást adnak a jelentkezni szándékozóknak egyéb információ nyújtásra kevés lehetőségük marad.

 

8. ábra A nevelőszülők iskolai végzettsége 1994-ben és 2009-ben Hajdú-Bihar megyében

A nevelőszülők iskolai végzettségét tekintve megállapítható, hogy többségük 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. (8. ábra) Összehasonlítva 1994-es és a 2009-es kutatás adatait megállapítható, hogy lényegesen csökkent a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya, ami részben a törvényi előírások, részben az iskolázottsági mutatók javulásával függ össze. A 2001-es népszámlálás adatai szerint az észak-alföldi régióban az általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya a felnőttek minden ötéves korcsoportjában 90 % felett van. Legalább a középiskola 12. évfolyamát minden ötéves korcsoportban a felnőttek több, mint 35 %-a elvégezte.

 

 

A szakképesítéssel rendelkezők aránya 9 %-kal emelkedett 2009-ben az 1994. évi adatokhoz képest, az érettségizettek aránya közel azonos, míg a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya csökkent. Megállapítható, hogy a gyermekvédelmi törvény bevezetése előtti évekhez képest 2009-ben is elsősorban az alacsonyabban iskolázott nevelőszülők vannak többségben. Ennek oka lehet többek között, hogy ők azok, akik a munkaerőpiacon kevésbé esélyesek, ebben a tevékenységben viszont hasznosnak érezhetik magukat.

 

Arra a kérdésre, hogy miért választotta a nevelőszülői hivatást a megkérdezett nevelőszülők többsége (34%) a gyermek utáni vágyat; 21%-a a munkanélkülivé válást; 16 %-a a modell követést; 14%-a az elhivatottságot, segítő szándékot; 3 %-a a szakmai indíttatást; 5%-a a sajátélményt és 7 % egyéb okot jelölt meg. (Az egyéb okok között 3 fő a rokon gyerek nevelését, 3 fő saját gyerektelenségét, 1 fő pedig férje halála utáni magányát jelölte meg okként).

 

A nevelőszülők 21%-a jelölte meg motivációként azt, hogy munka lehetőséget lát a tevékenységben. Itt megjegyezzük, hogy vélhetően a gazdasági válság miatt is nőtt a nevelőszülői feladatra jelentkezők száma (míg 2008-ban összesen 40 új házaspár, illetve egyedülálló személy jelentkezett nevelőszülőnek, addig 2009 augusztusáig ez a szám elérte az 50-et). Az új jelentkezők közül szinte minden esetben előfordult, hogy legalább az egyik fél a jelentkezés időpontjában munkanélküli volt.

A környezet válasza a nevelőszülői tevékenységre

 

A nevelőszülői tevékenység szempontjából fontos, hogy hogyan reagál a környezet erre a tevékenységre. Megkérdeztük a nevelőszülőket arról, hogy mi a tapasztalatuk, hogyan viszonyulnak az őket közvetlenül körülvevők a tevékenységükhöz.

 

9. ábra A nevelőszülői tevékenység negatív megítélése a környezet részéről

A 9. ábra adatai szerint összesen 31 fő tapasztalta a környezet negatív megítélését. A legtöbben (13fő) a gyermek nevelési-oktatási intézmények részéről tapasztaltak negatív hozzáállást. Őket követi a lakókörnyezet (12 fő). Az 1994-es vizsgálat eredményei szerint legtöbben a lakókörnyezet (15fő) és a család, rokonság (11 fő) felől érkező negatív viszonyulást emelték ki.

 

 

Valószínűleg azok a nevelőszülők tapasztaltak inkább negatív hozzáállást a környezetükben, akik olyan településen élnek, ahol csak egy-két nevelőszülő működik. Ott, ahol hagyománya van a nevelőszülői ellátásnak, a környezet inkább megszokta és elfogadta ezt a tevékenységet. Vannak azonban olyan települések is, ahol minden erőfeszítés ellenére sem sikerül nevelőszülőt toborozni, mert még élnek a negatív sztereotípiák az elhelyezésre kerülő gyerekekkel kapcsolatban. Az adatok szerint megállapítható, hogy nemcsak a laikus szűkebb környezet részéről éri támadás a nevelőszülőket, hanem sokszor a pedagógusok, illetve a gyermekjóléti alapellátás szakemberei részéről is. Ezt támasztják alá Győrfi Éva (2005) interjúi is. „....aztán jön a gyerekjóléti, az iskola, az óvoda meg a többi. Amikkel mind meg kell küzdeni a nevelőszülőnek. Mert nálunk olyan is van, hogy a gyermekjólétis kimegy és megnézi, hogy a nevelőszülő gyermekének lyukas-e a zoknija vagy sem, visz e szalámis kenyeret uzsonnára, és ha nem visz, feljelenti, mert a nevelőszülő éhezteti a gyereket. Ilyen helyzetekre is megpróbáljuk felkészíteni őket, és úgy vélem ez a legnehezebb része." (Győrfi Éva 2005. 46.)

 

Sikertelen kihelyezések

Kíváncsiak voltunk arra, hogy hány gyerek került el sikertelen kihelyezés miatt a nevelőszülőktől. A megkérdezettek több, mint felénél (58%) fordult elő, hogy elkerültek gyerekek, összesen 178 fő. Többségük (78 fő) visszakerült a vérszerinti családba, 36 gyermeket örökbefogadtak, 3 főt egészségügyi állapota miatt nem tudtak tovább nevelni. Összesen 21 fő került el magatartási problémák miatt, 15 fő érzelmi viszony megromlása miatt és egyéb okot 25 fő esetében jelöltek meg. Az egyéb okok között szerepelt a testvéregyesítés, ideiglenes hatályú elhelyezés utáni hazakerülés, zárt intézetbe való kerülés, beilleszkedési problémák, illetve egy esetben a vérszerinti nagymama volt a nevelőszülő szomszédja, ami nem bizonyult a legoptimálisabb helyzetnek. A sikertelen kihelyezések, ahol valamilyen magatartási probléma, illetve érzelmi viszony megromlása vagy beilleszkedési probléma volt összesen 42 esetben fordult elő. Lényegesen „pozitívabb" a kép az 1994-ben végzett vizsgálatban. Itt úgy találták, hogy 105 családból nem került el gyerek, mindössze 13 családban fordult elő, hogy nagykorúsága előtt elkerült gyerek a családból. 8 esetben a nevelőszülői család kezdeményezte, 3 esetben maga a gyerek kérte, hogy elkerülhessen. Annak, hogy ilyen magas számban kerültek el gyerekek a nevelőszülői családból a gyermekvédelmi törvény bevezetése után az az oka, hogy a kapcsolattartás a vér szerinti szülővel nagyobb hangsúlyt kapott, az ellátórendszer felépítésénél fogva sokkal alkalmasabb a gyerek vér szerinti családjába való visszagondozására. Korábban a gyerekek nagy részének nem is volt kapcsolata a vér szerinti szülőkkel, amit a későbbiekben mutatunk be.

 

A kapott válaszaink alapján felmerült az a kérdés, hogy vajon mennyire voltak őszinték, mennyire válaszoltak az elvárásoknak megfelelően a nevelőszülők, mivel ez egy olyan szituáció, amikor a kudarc megnyilvánulása egyértelmű. Kudarcként élheti meg a szülő, a gyermek, de a nevelőszülő tanácsadó is. A sikertelen kihelyezések okainak felderítésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy ezeket jobban meg lehessen előzni.

 

Kapcsolattartás a vér szerinti szülőkkel

A nevelőszülők képzésben helyet kap a vérszerinti szülőkkel való kapcsolattartás fontosságának megértetése. Minden gyermek számára fontos, hogy ismerje múltját és a gyökereit, mert így fog benne kialakulni az identitása, a valahova tartozás érzése.

Elvárás a nevelőszülőknek jelentkezőknél, hogy ne legyen örökbefogadási szándéka illetve, hogy tisztában legyen azzal, hogy nevelőszülőként nemcsak a gyereket fogadják a családjukba, hanem fel kell tudni vállalniuk a gyermek vérszerinti családját is. Még mindig elég sok jelentkezőnél derül ki a pszichológiai szűrés során, hogy burkolt örökbefogadás áll a jelentkezése hátterében.

A vizsgált nevelőszülők összesen 361 gondozásban lévő gyermeket nevelnek. Közülük 199 gyermeknek van kapcsolata vérszerinti szüleivel. 98 gyereknek az édesanyjával, 17 gyereknek az édesapjával és 84 gyereknek mindkét szülővel van kapcsolata. 11 gyerek esetében fordult elő, hogy volt kapcsolata, de megszűnt. Az 1994-ben végzett vizsgálat szerint -a megkérdezett 205 főből-, a gyerekek többségének (91,71%) nem volt kapcsolata a vér szerinti szüleivel. Mindössze 1 fő tartott kapcsolatot mindkét szülővel. Az adatok alapján jól látszik, hogy a gyermekvédelmi törvény jelentősen előmozdította a vér szerinti szülőkkel való kapcsolattartást a nevelőszülőknél élő gyerekek esetében is.

1. táblázat A kapcsolattartás helyszíne

 

Az 1. táblázat adataiból megállapítható, hogy a kapcsolattartás leginkább a TEGYESZ épületében történik. Az elmúlt év során a meglévő egy kapcsolattartó szoba mellett kialakításra került még két szoba a megnövekedett igény miatt.

A nevelőszülő saját háztartásában megvalósuló kapcsolattartást igénybe vevők száma közel annyi, mint a gyermekjóléti szolgálatokban. Ez tükrözi, hogy a nevelőszülők egyre nyitottabbak a vérszerinti szülők felé, illetve egyre hatékonyabb az a törekvés, hogy megértsék a nevelőszülők a szülőkkel való kapcsolattartás szükségességét és fontosságát.

 

2. táblázat A problémák megbeszélésének lehetőségei

 

 

Arra a kérdésre, hogy kivel tudják megbeszélni a problémáikat a legtöbben (79 fő) a házastársat és a rokonokat jelölték meg, őket követik a (62 fő) a nevelőszülői tanácsadók (2. táblázat). Magas azoknak a száma (36 fő) is, akik önerőből igyekeznek megoldani a problémás helyzeteket. Rendkívül kevesen fordulnak a gyermek pedagógusához, orvosához, vagy a gyermekjóléti alapellátáshoz segítségért, ennek okát is érdemes lenne tovább vizsgálni.

Hasonló eredményeket mutatott a korábbi vizsgálat is, mely szerint leginkább a nevelőszülő felügyelőkkel, a házastárssal, tudták leginkább megbeszélni a felmerülő problémákat.

54 nevelőszülő jelezte konkrétan, hogy miben igényelne segítséget, illetve mi az, ami problémát jelent számára.

 

3. táblázat Leggyakoribb problémák

 

A legtöbben (16 fő) a segítő szakemberek (nevelőszülő tanácsadó, gyámi gondozói tanácsadó, hivatásos gyám) személyének gyakori változását említik meg. Legjobban azt nehezményezik, ha a nevelőszülő tanácsadó személye változik, mivel vele vannak a legszorosabb kapcsolatban. A szakszolgálatnál dolgozó szakemberek körében nagy a fluktuáció (intézményen belül is gyakran változik egy-egy szakember munkaköre). Bár a nevelőszülő tanácsadók körében a legkisebb ez a mozgás, mégis sokszor változik a területek átszervezése miatt. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy csak 62-en jelölték meg a nevelőszülő tanácsadót a segítségkérés kapcsán. Ez azért probléma, mert egy új tanácsadó első féléve rendszerint a családok megismerésével, illetve az esetleges problémák feltérképezésével telik. A tanácsadóknak mind a gyerekkel, mind a nevelőszülővel bizalmi kapcsolatot kell kialakítani. Ha a tanácsadó személye sűrűn változik a nevelőszülő bizalmatlanabbá válhat a segítő szakemberekkel szemben.

 

A problémák között jelezte 14 fő, hogy a serdülőkorú, illetve nagykorú utógondozói ellátott fiatalra szűkösen elég az ellátmány.13 nevelőszülő jelzett olyan jellegű problémát, hogy a pedagógusok az óvodában, illetve iskolában nem úgy kezelik a nevelt gyerekeket, mint a többieket. 5 főnek az örökbeadás feldolgozása jelentett nehézséget. Ilyen jellegű probléma a legtöbb esetben felszínre szokott kerülni, amit a szakszolgálat pszichológusai segítenek. 6 nevelőszülő egyéb jellegű problémát jelzett. Így például 3 fő a vérszerinti kapcsolattartásra panaszkodott, 2 fő arra, hogy beteg gyereket nevel, és nehezen jut el a különböző szakrendelésre, 1 fő pedig szeretné ha több pályázati lehetőség lenne a nevelőszülők számára.

 

Összegzés

A hajdú-bihar megyei nevelőszülői elhelyezéssel kapcsolatos főbb megállapításaink a következők:

A nevelőszülői elhelyezés történetét áttekintve megállapítható, hogy egyfajta ciklikusság jellemzi ezt az ellátási formát. Voltak olyan időszakok, amikor elsősorban a nevelőszülői elhelyezés volt a domináns a gondoskodásra szoruló gyermekek ellátásában, majd 1945. után visszafejlesztették és 1997. után ismét prioritást kapott a gondoskodásra szoruló gyerekek elhelyezésében. Ez a ciklikusság Hajdú-Bihar megyében is megvalósult. A vizsgálat alapján megállapítható, hogy bár iskolai végzettségüket tekintve ma is elsősorban az alacsony iskolai végzettségűek vállalják ezt a feladatot, a megkérdezettek többsége a gyermek utáni vágyat jelölte meg fő motivációként, és mindössze a megkérdezettek 21 százaléka mondta azt, hogy munkalehetőséget lát a tevékenységben. A kapott válaszokból az is megállapítható, hogy a szűkebb környezet ma sem egyértelműen elfogadó a nevelőszülői tevékenységgel, fontos lenne a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók nagyobb nyitottsága a gondoskodásra szoruló gyerekek felé. A kapcsolattartás terén jelentős változások következtek be az elmúlt években a nevelőszülők nyitottabbak lettek a vér szerinti szülőkkel való kapcsolattartásra, felismerték ennek fontosságát. A nevelőszülői tanácsadók lehetnek a nevelőszülők fő támaszai, de ehhez az szükséges, hogy a szakemberek körében minél kisebb legyen a fluktuáció.

 

Felhasznált irodalom

Győrfi Éva (2005): Mindenki írja egy kicsit (A FIKSZ program bemutatása a programban képzett nevelőszülőkkel és trénerekkel készült interjúk alapján). Család, Gyermek, Ifjúság 14. 2. sz. 46-51. o.

Hanák Katalin (1985): A volt állami gondozottak társadalmi beilleszkedése. In Kósáné Ormai Vera, Münnich Iván (szerk.): Szocializációs zavarok-beilleszkedési nehézségek. Budapest, Tankönyvkiadó

Herczog Mária (2001): Gyermekvédelmi kézikönyv. Budapest, Kjk. Kerszöv

Herczog Mária (1995): A nevelőszülő helye és szerepe a gyermekvédelemben. Esély, 6. 2. sz. 82-100.

Tarjányi Eszter (1994): Adatok és tények a Hajdú-Bihar Megyei nevelőszülő-hálózatról. Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet

Tóth László (1974): Hajdú-Bihar megye gyermekvédelme. Debrecen Hajdú-Bihar megyei Tanács VB. Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet

Veressné Gönczi Ibolya (2002): A gyermekvédelem pedagógiája. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó