Ilyenkor hosszan értekezünk a magunk módján, és megpróbálom a problémát egy olyan szituációba helyezni, ami őt magát érinti. Amiben ő kerül kisebbségbe, ő a kizárt, sokszor ok nélkül vagy csak előítélet miatt, és néha azért, mert valóban tesz olyan dolgot, amivel kivívja mások ellenszenvét.

Ilyenkor jól jönne egy mesekönyv. Hol Elmer, az elefánt jut az eszembe, aki Angliában született 1989-ben, és „más, mint a többi elefánt, mert ő foltvarrás", vagy a nagyon didaktikus, de épp ezért jól érthető Béka (és az idegen), aki ebben az évben született Hollandiában egy dán szerző-illusztrátor tollából. Vagyis más országokban 22 éve létezik egy-egy állat, ami mögé bújva beszélhetünk másságról, kirekesztésről, elfogadásról.

Most pedig itt van Mona madara, ami egy nagyon aktuális francia problémát visz át a mesék világába. Így már csak az a kérdés, mikor érkezik meg az a magyar mesekönyv, amely magyarországi kisebbségek, például a cigányság társadalmi helyéről, viszonyairól, helyzetéről szól a mese nyelvén.

Sandra Poirot Cherif illusztrátor-szerző (akinek honlapján egy sereg gyönyörű nézegetnivalót találunk), saját köteteiben több ízben is nekifutott „nehéz” témáknak. Mona madara című könyvét egy olyan kisfiú ihlette, akivel a Réseau Éducation sans Frontières (Oktatás Határok Nélkül Hálózat, RESF) révén találkozott. Az RESF olyan, általában egy-egy iskola-óvoda körül építkező sejtek laza szerveződése, ahol a nevelők, tanárok, szülők és a rajtuk keresztül csatlakozók bevándorló családokat segítenek. A hétköznapi, hivatalos-praktikus ügyekben éppúgy, mint az adminisztrációval folytatott küzdelemben.

A francia bevándorláspolitika „szigorításának” egyik következménye, hogy a belügyminisztérium néhány éve előre rögzíti a kitoloncolandó külföldiek kívánatos számát. Az egyre emelkedő kvóták teljesítéséhez a rendőrségnek gyakran szinte vadásznia kell az érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkezőkre, akiket többé-kevésbé bűnözőkként kezelnek.

Sandra Poirot Cherif könyve ebben a kontextusban fogant, és ez az olykor felfoghatatlanul méltatlan és kegyetlen valóság táplálja – melyet nem valamiféle emberfeletti sors, hanem nemzeti és uniós jogszabályok, irányelvek és rendeletek, azaz francia politikusok és európai kollégáik idéznek elő. Ez a valóság azonban egy nyolcéves gyerek szűrőjén és az élet hétköznapi, de világraszóló örömeivel, álmaival és reményeivel keveredve jut el az olvasóhoz."

Tovább az ajánlóra