Lars von Trier, dán rendező 1995-ben egy új filmes mozgalmat indított el, ekkor készültek az első Dogma-filmek. Az irányzat szakított a konvencionális filmkészítési technikákkal, és arra tett kísérletet, hogy valóban a valóságot mutassa be. Az új forgatási stílus megkövetelte a kézi kamerák használatát, nélkülözi a speciális világítást, az optikai trükköket és a képtől független hangokat. A rendező csak a helyszínen található eszközökkel dolgozhat, és a cselekmény egy helyszínen, egy időben játszódik. A mozgalomhoz csatlakozott Thomas Vinterberg is, aki 1998-ben mutatta be új filmjét, a Születésnapot.
A film – ahogy a címéből is megtudhatjuk – egy születésnapi ünnepséget mutat be. A köztiszteletben álló családfő 60. születésnapjára gyűlik össze a vendégsereg az apa által üzemeltetett hotelben. A filmben egy átlagos családot ismerhetünk meg. Először a legidősebb fiút, Christiant, majd a legfiatalabbat, Michaelt.
Christian visszafogott, sikeres, láthatóan jó viszonyt ápol szüleivel, míg Michael családos ember, a család fekete báránya; a feleségével folyamatosan veszekszik, sokat iszik, és nem tud viselkedni a családi összejöveteleken. Az apa mindig vicceket mesél, az anya pedig az életét tette arra, hogy boldoggá tegye férjét. Később megismerkedhetünk Helene-vel, a házaspár egyetlen lányával. Ő látszólag a laza, önfejű és szókimondó lány, aki rágyújt a kocsiban és fizet a taxisnak, hogy lépje túl a sebességhatárt. Tőle tudhatjuk meg, hogy volt még egy lány a családban, Christian ikertestvére, aki pár hónapja öngyilkos lett a családi szálloda egyik szobájában.
A bevezető után a film feszültté válik. Minden pillanatban azon gondolkodtam, hogy mikor hullik le a lepel a családi idillről. A vacsora alatt mindenki lényegtelen, felszínes témákról beszélget, a rendező több rövid beszélgetést mutat be, melyben az asztalnál ülő rokonok az utazás részleteit tárgyalják meg. Míg az asztaltársaság mulat és ünnepel, addig Christian többször maga elé mered, megszakítva ezzel az ünnepség felhőtlen pillanatait. A néző feszülten várja, hogy történjen valami.
Majd hirtelen megtörténik. Az apa felkéri Christiant, hogy mondjon köszöntőt. A fiú feláll, és elmondja, hogy két beszédet írt, és szeretné, ha az ünnepelt választana, hogy melyiket mondja el. Az apa a szókimondóbb verzióra mutat rá, és Christian minden érzelmet nélkülözve felfedi a szörnyű igazságot a családjáról és húga haláláról. Az igazi feszültség pedig csak ezután kezdődik. Miután a fiú leül, mintha mi sem történt volna. A rokonok tovább esznek, nevetgélnek és énekelnek, senki nem tesz semmit. Azonban Christian úgy dönt, hogy most nem hátrál meg. El akarja érni, hogy végre történjen valami, azonban a rokonok ellene fordulnak, és egyedül marad a tragikus igazsággal.
A filmet végig ez a kettőség jellemzi. Egyik oldalon a nagy és boldog család képe jelenik meg, ahol a rokonok felhőtlenül ünneplik az apa 60. születésnapját. Számukra mindennél fontosabb a látszat fenntartása. Inkább táncolnak és énekelnek, csak ne kelljen szembenézniük a családi problémákkal és titkokkal. Másik oldalon pedig Christian, aki végre elégtételt szeretne. Aki a felszínes és kétszínű családja miatt elveszítette az ikertestvérét. Az egyetlen embert az életében, aki még ismerte az igazságot. A film talán legsokatmondóbb jelenete pont ezt a kettősséget fejezi ki, amikor, míg a család férfitagjai Christiant és az igazságot próbálják elhallgattatni, addig a nagymama egy családi idillről szóló dalt énekel el a rokonok előtt.
A Születésnap varázsa igazából abban rejlik, hogy érzelmeket vált ki. A rendező mesterien ábrázolja a családi idillt és a titkot, melyhez nagyban hozzájárul a színészi játék is. Ha Vinterberg szándéka az volt, hogy azonosuljunk a legidősebb fiúval, akkor sikerült neki. A film alatt végig ideges és feszült voltam, és haragudtam a szülőkre, amiért inkább feláldozzák a gyermekeiket, mintsem feladják a tökéletesség illúzióját. A filmben minden egyes pillanatnak jelentősége van, és minden jelenetnek mondanivalója. A Születésnapot nem lehet úgy nézni, hogy közben mással is foglalkozunk. Úgy sem, ha éppen nem állunk készen egy nagyobb érzelmi sokkra.
Az elrontott életek, a feltörő emlékek és a könyörtelen igazság napvilágra kerülése által okozott feszültség miatt igazán valóságossá válik a történet, és ez a valódiság teszi igazán lebilincselővé a filmet. Hiszen minden családban lehetnek titkok.