Az Egyezmény 37. Cikke szerint[3]

Az Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy

a) gyermeket ne lehessen sem kínzásnak, sem kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. Tizennyolc éven aluli személyek által elkövetett bűncselekményekért sem halálbüntetést, sem szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró életfogytiglan tartó szabadságvesztést ne legyen szabad alkalmazni;

b) gyermeket törvénytelenül vagy önkényesen ne fosszanak meg szabadságától. A gyermek őrizetben tartása vagy letartóztatása, vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal;

c) a szabadságától megfosztott gyermekkel emberségesen és az emberi méltóságnak kijáró tisztelettel, életkorának megfelelő szükségleteinek figyelembevételével bánjanak. Különösképpen el kell különíteni a szabadságától megfosztott gyermeket a felnőttektől, kivéve, ha a gyermek mindenek felett álló érdekében ennek ellenkezője tűnik ajánlatosabbnak; a gyermeknek, rendkívüli körülményektől eltekintve, joga van levelezés és látogatások útján kapcsolatban maradni családjával;

d) a szabadságától megfosztott gyermeknek joga legyen igen rövid idő alatt jogsegély vagy bármely más alkalmas segítséget igénybe venni, valamint joga legyen arra is, hogy szabadságelvonásának törvényességével kapcsolatban bírósághoz vagy más illetékes, független és pártatlan hatósághoz forduljon, és hogy az ügyben sürgősen döntsenek.

 

Álláspontom szerint a 37. Cikkben meghatározott követelmények mind a jogalkotásban mind a jogalkalmazásban megfelelően érvényesülnek, ám aggályosnak tekintendő a hazai gyakorlat a 37. Cikk b) pont második fordulatát illetően.

Ennek kapcsán indokolt rövid kitérőt tennünk az ún. Pekingi szabályokra[4], ezen belül is a 19. szakaszra. Eszerint: „A fiatalkorú zárt intézményben való elhelyezése mindig csak utolsó intézkedés legyen és csak a legrövidebb időtartamra történjen.” Az e szakaszhoz írt kommentár is utal arra a számos káros hatásra, ami a zárt intézetekben történő elhelyezés esetén éri a fiatalkorút, amit a nevelők részéről való legemberségesebb bánásmód sem képes kiegyenlíteni.[5] A Pekingi szabályok ezért e tekintetben kettős követelményt tartalmaznak: a szabadságvesztés csak a legvégső szankció lehet, és a lehető legrövidebb ideig tarthat. A Btk. idevonatkozó szabálya az Egyezménnyel és a minimum-követelményekkel összhangban van, amikor akként rendelkezik, hogy „szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni, vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el”.[6]

A jogalkotáson túl a jogalkalmazás is – általában – érvényesíti a fenti követelményt, amit igazolni lehet azzal, hogy a büntetőjogi jogkövetkezményeket tekintve a fiatalkorúakkal szemben alkalmazott büntetések, intézkedések megoszlása lényegesen eltér a felnőtt korúakhoz képest. Ezen különbség oka a jogszabályi rendelkezésekben és az ehhez igazodóan enyhülést mutató ítélkezési gyakorlatban keresendő. Az ítélkezési gyakorlat enyhülését mindenekelőtt a végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazási arányának csökkenése mutatja.

A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak aránya az elítéltek százalékában nemek szerint, 1991-98 (%)[7]

Év                 Leányok          Fiúk

1991                       5,9                        15,1

1992                       7,4                        13,3

1993                       7,6                        12,8

1994                       4,6                        10,8

1995                       3,1                         7,2

1996                       2,4                         6,4

1997                      3,3                         8,2

1998                       3,5                         7,0

 

Ha elégedettek is lehetünk a jogi szabályozással, és bírói gyakorlattal, ám a végrehajtást illetően aggályok merülnek fel, és ez főként a fiatalkorúak elhelyezéséből adódik. Számos büntetőügy tapasztalatai utalnak arra, hogy a végrehajtás során a legnegatívabb hatások a fogvatartottakat egymás részéről érik, és ezek terepe a zárka. A bírói gyakorlat e deliktumokat nevezi a „zárkatársak sérelmére elkövetett bűncselekményeknek”. Ilyen bűncselekményekre a foglalkoztatás nélküli időszakokban, – de főként az éjszakai órákban – a zárkákban, illetve közös hálóhelyiségekben kerül sor.[8] Ezek megelőzése pedig csak úgy érhető el, ha olyan intézeteket sikerül kialakítani, ahol a nappali tevékenység (tanítás, munkáltatás, étkeztetés, sport- és szabadidős elfoglaltságok) közös területén valósulnak meg, míg a fogvatartottaknak lesz olyan intim szférájuk, ahova a társaik zaklatása elöl (is) vissza tudnak vonulni. Megjegyzendő, hogy ezen ügyekben is – hasonlóan a családon belüli erőszakhoz – a cselekmények nagyobb része látens marad, mert a kiskorú[9] sértettek részben szégyenérzetből, részben bosszútól tartva nem is mernek feljelentést tenni.

 

 

Az Egyezmény 40. Cikke szerint

1. Az Egyezményben részes államok elismerik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermeknek olyan bánásmódhoz való jogát, amely előmozdítja a személyiség méltósága és értéke iránti érzékének fejlesztését, erősíti a mások emberi jogai és alapvető szabadságai iránti tiszteletét, és amely figyelembe veszi korát, valamint a társadalomba való beilleszkedése és abban építő jellegű részvétele elősegítésének szükségességét.

2. Ebből a célból, valamint figyelemmel a nemzetközi okmányok erre vonatkozó rendelkezéseire, az Egyezményben részes államok különösen gondoskodnak arról, hogy

a) a gyermeket ne lehessen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítani, vádolni vagy abban bűnösnek nyilvánítani, olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely az elkövetés idején sem a hazai, sem a nemzetközi jog értelmében nem volt bűncselekmény;

b) a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított gyermeknek legalább az alábbi biztosítékokra legyen joga:

(i) mindaddig ártatlannak tekintsék, ameddig bűnösségét a törvény szerint be nem bizonyították;

(ii) a legrövidebb határidőn belül közvetlenül vagy szülei, illetőleg adott esetben törvényes képviselői útján tájékoztassák az ellene emelt vádakról, és védelme előkészítéséhez és benyújtásához jogsegélyben vagy bármely más alkalmas segítségben részesüljön;

(iii) ügyét késedelem nélkül illetékes, független és pártatlan hatóság vagy bíróság a törvény értelmében igazságos eljárás során, ügyvédjének vagy egyéb tanácsadójának, valamint - hacsak különösen koránál vagy helyzeténél fogva ez nem mutatkozik ellentétesnek a gyermek mindenek felett álló érdekével - szüleinek vagy törvényes képviselőinek jelenlétében bírálja el;

(iv) ne lehessen kényszeríteni arra, hogy maga ellen tanúskodjék vagy beismerje bűnösségét; kérdéseket intézhessen vagy intéztethessen az ellene valló tanúkhoz, és a mellette valló tanúk ugyanolyan feltételek mellett jelenhessenek meg és legyenek meghallgathatók, mint az ellene valló tanúk;

(v) ha bűncselekmény elkövetésében bűnösnek nyilvánítják, e határozat és az ehhez fűződő bármely intézkedés ellen a törvénynek megfelelően, jogorvoslattal élhessen illetékes, független és pártatlan felsőbb hatóságoknál vagy bíróságnál;

(vi) díjmentesen vehessen igénybe tolmácsot, amennyiben nem ért vagy nem beszél a tárgyaláson használt nyelven;

(vii) magánéletét teljes mértékben tartsák tiszteletben az eljárás minden szakaszában.

3. Az Egyezményben részes államok minden erejükkel azon lesznek, hogy előmozdítsák különleges törvények és eljárások elfogadását, hatóságok és intézmények létrehozását a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermekek számára és különösen

a) olyan legalacsonyabb életkort állapítsanak meg, amelyen alul a gyermekkel szemben bűncselekmény elkövetésének vélelme kizárt;

b) minden lehetséges és kívánatos esetben tegyenek intézkedéseket e gyermekek ügyének bírói eljárás mellőzésével való kezelésére, annak fenntartásával, hogy az emberi jogokat és a törvényes biztosítékokat teljes mértékben be kell tartani.

4. Rendelkezések egész sorát, így különösen a gondozással, az irányítással és a felügyelettel, a tanácsadással, a próbára bocsátással, a családi elhelyezéssel, általános és szakmai oktatási programokkal és nem intézményes megoldásokkal kapcsolatban rendelkezéseket kell hozni annak érdekében, hogy a gyermekek számára jólétüknek megfelelő, valamint helyzetükhöz és az elkövetett bűncselekményhez mért elbánást lehessen biztosítani.

 

A 40. Cikk érvényesülése szempontjából számos kérdés vetődik fel, melyeket az alábbiak szerint célszerű áttekinteni:

1. Szükség lenne-e a fiatalkorúak bíróságára?
2. Szükség lenne-e külön kódexre a fiatalkorúakra vonatkozóan?
3. Az életkori határok megfelelőek-e, indokolt-e ezeken változtatni?
4. Az eljárás nyilvánossága, a média felelőssége érvényesül-e?
5. A szankciórendszer megfelelő-e, alkalmas-e az egyéniesítésre, és a nevelési célok érvényesítésére.

 

****

 

A fiatalkorúak bíróságáról

 

„ügyét késedelem nélkül illetékes, …. bíróság ….. bírálja e”

„előmozdítsák különleges ….hatóságok és intézmények létrehozását a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermekek számára”

 

Jelenleg ilyen külön bíróság nem létezik. Az ellene szóló legfőbb érv a bíróság egységessége, bár látható, hogy léteznek viszonylagos önállósággal rendelkező bíróságok, így a minden megyében működő Munkaügyi Bíróság, vagy a regionális módon szervezett – néhány megyei bíróságon eljáró – katonai tanácsok. Ezek tehát az első fokú ítélkezést illetően mindenképpen önálló egységek, még akkor is, ha a katonai tanácsok jogosultak egyéb ügyekben is ítélkezni.

A fiatalkorúak ügyeit a helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyekben a megyei bíróságok székhelyein működő városi bíróságok, a fővárosban pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, míg. a megyei határkörbe tartozó perekbe a megyei bíróság, illetve Budapesten a Fővárosi Bíróság jár el első fokon, mint a fiatalkorúak bírósága. Ezek azonban a fiatalkorúak mellett a felnőtt korúak (sok esetben soronkívüliséggel bíró) ügyeit is tárgyalják, így csorbát szenved az időszerű ítélkezés követelménye.

 

Ezt jól mutatja az alábbi tábla[10] is.

 

ügyszám	a nyomo­zás elrendelése	a vádeme­lés dátuma	az elsőfokú határozat kelte	a jogerő napja
30490/2005	1999. 02. 06	2005. 05. 03.	2006. 02. 01.	2006. 02. 01.
30404/2005	2004. 10. 19.	2005. 04. 15.	2006. 02. 10.	2006. 02. 10.
30418/2005	2004. 10. 19.	2005. 04. 19.	2006. 01. 17.	2006. 06. 08.
30973/2005	2004. 12. 01.	2005. 09. 05.	2006. 06. 28.	2006. 06. 28.
30879/2005	2004. 01. 09.	2005. 08. 12.	2006. 05. 24.	2007. 03. 30.
31229/2004	2004. 05. 03.	2004. 11. 08.	2006. 05. 26.	2007. 02. 22.
31215/2004	2004. 05. 10.	2004. 11. 04.	2006. 01. 26.	2006. 01. 26.
31424/2004	2003. 12. 30.	2004. 12. 16.	2006. 05. 30.	2006. 05. 30.
30183/2004	2002. 10. 29.	2004. 02. 25.	2006. 06. 07.	2006. 06. 07.

 

„A fiatalkorúak ügyeinek időszerű intézése néhány hónap alatt jogerősen befejeződő büntetőeljárások esetében valósulna meg. A büntetőeljárás ma hatályos szabályai oly nagy területen írnak elő soron kívüliséget, hogy azok közül a Pesti Központi Kerületi Bíróságon jelenleg 200 folyamatos üggyel dolgozó bírák lényegében csak a személyi szabadság megvonásával járó "foglyos" ügyek soron kívüliségét tudják megtartani, egyébként az ügyek érkezés szerinti sorrendjére törekszünk. A Be jelenleg a fiatalkorúak ügyeire nem ír elő soron kívüliséget. Véleményem szerint a megoldást csak a jogalkotástól várhatjuk. A fiatalkorúak ellen folyó büntetőeljárásnak a nyomozástól a büntetés-végrehajtás (utógondozás) befejezéséig terjedő teljes vertikumát egyetlen speciális igazságszolgáltatási rendszerbe lenne szükséges összefogni, amelyre tudomásom szerint van példa más országokban.”[11]

Az időszerűséggel semmiképpen nem lehetünk elégedettek, hiszen milyen nevelő hatás érhető el azzal a fiatalkorúval szemben, aki már többgyerekes családanyaként, apaként kerül a bíróság elé, vagy éppen az első elkövetés óta jelentősen gyarapodott bűnözői múlttal.

 

A büntetés akkor érheti el a célját, ha arányos és időszerű. Abban az esetben, ha az elkövetés után csupán annyi történik, hogy a fiatalkorút kihallgatja a rendőrség, majd – ha nem kerül előzetes fogvatartásba – szabadon és ugyanúgy él tovább, mint korábban, akkor az évek során azt gondolhatja, hogy tette semmilyen következménnyel nem jár. Ha megmarad abban a környezetben, ahol megvalósította az első deliktumot, (ha nem eseti elkövetőről, és nem a személyiségétől teljesen idegen cselekményről van szó) újabb és újabb bűncselekményeket követhet el, így mire valóban bíróság elé kerül, már jelentősen gyarapodik a bűnlajstroma, és ilyenkor az idő múlása ellenére is már csak szigorú jogkövetkezmény alkalmazására kerülhet sor. Mindeközben az eredeti ügye újabb és újabb társakkal bővül, és végül sok esetben nagy létszámú bűnszövetség tagjaként áll majd a bíróság elé, nem egyszer ekkor már előzetes fogvatartottként.

 

Ezért tartanám szükségesnek az ideiglenes (vagy előzetes) pártfogó felügyelet bevezetését. Ez annyit jelentene, hogy az első kihallgatást követően a fiatalkorú részére a bíróság előzetes pártfogást rendelne el, és az Igazságügyi Hivatal által kijelölt pártfogó felügyelő figyelemmel kísérné a terhelt további életvezetését, kevésbé ellenőrző, inkább segítő jelleggel. Az ilyen pártfogó azután a bíróság előtti eljárásban sokkal megalapozottabban készíthetne véleményt, és adott esetben indítványtételi joggal segítené a bíróságot a megfelelő szankció kiválasztásában is.

Ezzel kapcsolatban ellenérvéként vethető fel, hogy egy ilyen intézkedés prejudikálást jelentene. Ez azonban nem helytálló, hiszen ennél szigorúbb és súlyosabb, tényleges joghátrányt jelent pl. az előzetes letartóztatás, a házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom, miközben ezek alkotmányos büntetőeljárási kényszerintézkedéseknek minősülnek. Az ideiglenes vagy előzetes pártfogó felügyelet miközben tényleges joghátrányt nem okozna, ugyanakkor jelentős további bűnmegelőző hatása lehetne.

 

A fiatalkorúk bírósága működhetne a jelenlegi szervezeti keretek között is, de ez esetben az ilyen ügyeket tárgyaló bírókat tehermentesítni kellene az egyéb ügyek tárgyalásától.

 

A fiatalkorúak bírósága tárgyalhatná tovább a fiatalkorúak ügyeivel összefüggő felnőtt korúak ügyeit is, ha az elkülönítés egyáltalán nem lehetséges, továbbá a fiatal felnőtt korúak által elkövetett, valamint a kiskorúak sérelmére elkövetett egyéb bűncselekményeket is. Álláspontom szerint – figyelemmel az ügyérkezés mennyiségére is – nem minden megyében, hanem csupán a táblabíróságok székhelyein lenne célszerű a fiatalkorúak bíróságainak felállítása.

 

A szervezeti változáson túl személyi változások is indokoltak. Jelenleg bárki lehet a fiatalkorúak bírója, semmilyen speciális tudást, képzettséget, ismeretet nem vár el a kijelölésre hatáskörrel rendelkező Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Álláspontom szerint olyan képzés bevezetésére lenne szükség, melynek keretében a fiatalkorúak ügyeit tárgyaló bírók, ügyészek, de akár az ilyen ügyekben eljáró védők, valamint az ilyen ügyeket vizsgáló rendőrök is speciális szakmai ismereteket, módszereket tanulhatnának, melynek keretében helye lehetne pszichológia, nevelés-módszertani, kriminalisztikai oktatásnak egyaránt. Ez történhetne valamelyik jogi karon szakjogász-képzés formájában, de e területen – a továbbképzést illetően – szerepet kaphatna a Magyar Bíróképző Akadémia is.

 

A fiatalkorúak bíróságának a hivatásos tanácselnökön kívül az egyik tagja pedagógus, a harmadik tagja jelenleg bárki lehet. Ezen is célszerű lenne változtatni. A harmadik tagként leginkább gyermekvédelmi szakember jelenlétét látnám indokoltnak. A fellebbviteli bíróságokon már csupán azt követeli meg a jogszabály, hogy az egyik bíró fiatalkorúak ügyekre kijelölt legyen, míg a Legfelsőbb Bíróságon még ezen szabály sem érvényesül. A jelenlegi megoldások nem állnak összhangban az Egyezményben foglaltakkal, és a változtatás (ami részbeni visszatérést jelentene a XX. század első felében alkalmazott magyar megoldáshoz) azért is indokolt lehetne, mert az önálló fiatalkorúak ügyészsége, bírósága, rendőrsége egymással is hatékonyabban tudna együttműködni a nevelési célok megvalósítása érdekében.

 

 

A külön kódex igénye

 

„…előmozdítsák különleges törvények és eljárások elfogadását …a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermekek számára „

 

A jelenlegi megoldás szerint a Btk. illetve a Be. külön fejezetben szabályozza ezen eljárásokat, modellül tekintve az Általános normákat, a külön fejezetekben csupán néhány – bár kétségkívül nem jelentéktelen – kivétel fogalmazódik meg.

A minisztériumban folyt kodifikációs munka során – örvendetes módon – tervezet készült a fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozóan. Ennek keretében a jelenlegi szabályokból, a fiatalkorúakra vonatkozó fejezeteket kiemelve, és minimális módosításokkal egymás mellé helyezve készült el egy tervezet, holott számos egyéb változtatásra is szükség lenne.

 

Ezek közül most csak néhányra utalnék. Az anyagi jog területén a felelősség fokozatosságának elve érvényesülne, ami az életkorban előre haladva terjedne ki a cselekmények mind szélesebb körére. Ehhez igazodnak a szankciók is, melyek köre bővíthető lehetne további speciális a – fiatalkorúakra vonatkozó – szankciókkal. Az eljárás során a legfontosabb követelmény az időszerűség biztosítása, ami mindenképpen speciális határidők kialakítását indokolná, úgy, hogy a szakszerűség és a törvényesség követelménye ne szenvedjen csorbát. A mediációt sem szűkíteném le az első fokú eljárásra, erre még a büntetés végrehajtási szakaszában is lehetőséget látnék.[12]

 

A fiatalkorúak külön kódexébe tartozhatnának a speciális anyagi jogi-, eljárásjogi-, büntetés-végrehajtási normák, a gyermekvédelmi szankciók, továbbá a fiatalkorúakkal kapcsolatos szabálysértési joganyag is. Ez a joganyag ugyanakkor az alapvető elveket és normákat illetően már a középiskolákban is oktatható lehetne, ezáltal is segítve a felnövekvő nemzedék jogkövető magatartásra való nevelését.

 

 

Az életkori határokról

 

„olyan legalacsonyabb életkort állapítsanak meg, amelyen alul a gyermekkel szemben bűncselekmény elkövetésének vélelme kizárt”

 

A jelenlegi szabályok szerint egy születésnap mindent eldönt. Ez olyan abszurd helyzeteket is eredményez, hogy a gyermekkorúként elkövetett minősített emberölés is büntetlen marad, míg a büntethetőség alsó korhatárát éppen betöltött fiatalkorúval szemben ugyanazon cselekményért akár tíz évig terjedő fiatalkorúak börtöne büntetés is kiszabható. Nem élezném ki a kérdést arra, hogy a büntethetőségi korhatár leszállítása indokolt-e. Ehelyett az átmenet, a fokozatosság és az egyéniesítés elveinek érvényesülését szorgalmazom. Következésképpen nem egyszerűen a büntethetőségi, hanem a felelősségi korhatárok leszállítását tartanám elfogadhatónak. Ehhez azonban végiggondolandó az is, hogy a gyermekkorú hogyan válik/válhat felelőssé, honnan ismeri meg, ki tanítja meg neki, hogy mi a bűn, és annak megvalósítása milyen következményekkel járhat.

Utalok arra is, hogy a fiatalkorúak erőszakos cselekedeteinek áldozatai jellemzően gyermekkorúak, nők, rokkant, illetve idős – azaz olyan – személyek, akik maguk is egyébként védelemre szorulnak. A gyermekvédelem ez esetben nem csupán a gyermek elkövetők, hanem a gyermek áldozatok védelmét is jelentené.

 

A korábban kifejtett álláspontomat fenntartva: megoldást kell találni a kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni cselekményeket tizenkettedik életévük betöltése után elkövetett kiskorúak szigorúbb szankcionálására, a felismerési-beszámítási képesség körültekintőbb vizsgálatára, a fiatal felnőtt-korúakra vonatkozó szabályoknak a kiskorúak büntetőjogához közelítésére.[13]

 

 

Az eljárás nyilvánossága, a média felelőssége

 

„mindaddig ártatlannak tekintsék, ameddig bűnösségét a törvény szerint be nem bizonyították”

„magánéletét teljes mértékben tartsák tiszteletben az eljárás minden szakaszában”

 

Az Egyezmény erre vonatkozó szabályait alapvetően nem a hatóságok, hanem a média sérti meg, és főként a semmilyen módon nem szabályozható Internet. Nem vitásan a bírósági eljárás nyilvánosságának elve és a fiatalkorú magánélete tiszteletben tartásának elve összeütközésbe kerül, és végiggondolandó, hogy e normák némelyikén milyen változtatások lennének szükségesek.

 

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága aggodalmát fejezte ki a magánélethez való jog megsértése miatt a fiatalkorúakat illető igazságszolgáltatásban, és teljes körű védelmet javasolt.[14] Az egyezményhez írt Kommentár szerint:

„Nem tehető közzé olyan információ, amely beazonosíthatóvá teszi a gyermekkorú elkövető személyazonosságát, mert ez megbélyegezheti és hatással lehet arra, ha később tanulni szeretne, lakhatást vagy munkát akar szerezni, vagy biztonságban akar élni. A magánélethez való jog egyben azt is jelenti, hogy a gyermekkorú elkövetőkkel kapcsolatos aktákat szigorúan bizalmasan kell kezelni és a harmadik felek elől el kell zárni, kivéve a nyomozásban, az ítélethozatalban vagy az ügy lezárásban közvetlenül érintetteket. A megbélyegzés és/vagy az előítéletek elkerülése érdekében a gyermekkorú elkövetők aktáit később nem használhatják fel az egyazon elkövetővel kapcsolatos felnőtt eljárásokban vagy a későbbi büntetések szigorítása céljából”.[15]

 

Ezen felfogást elfogadva az a következtetés vonható le, hogy e területen alapvetően reformra szorul a hazai szabályozás, valamint az igazságszolgáltatási gyakorlat, és nagyobb szerepet kell felvállalnia a médiát felügyelő hatóságoknak is.

 

 

A szankciórendszer reformjának szükségessége

 

E körben az vizsgálandó, hogy a jelenlegi felelősségi rendszer megfelelő-e, alkalmas-e az egyéniesítésre, és a nevelési célok érvényesítésére. Álláspontom szerint alapvetően megfelel a nemzetközi normáknak, ám bizonyos részeiben továbbfejlesztésre szorul. Javaslatom:

 

ÉLETKOR	MIÉRT FELEL	BŰNÖSSÉG	SZANKCIÓ
12 - 14 év	Kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmények	bűnösség kimondása nélkül	enyhe, de szabadságelvonással nem járó jogkövetkezmények
14-16	személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények	esetleg bűnösség kimondásával	speciális intézkedések, kivételesen szabadságelvonással
16-18	a Btk. Különös Része (kivéve a csak a felnőtt korúak által elkövethető bűncselekményeket, továbbá a gazdasági bűncselekmények jelentős részét, és a honvédelmi, katonai bűncselekményeket )	bűnösség kimondása büntetés esetén	speciális intézkedések, speciális büntetések
18-21	teljes Btk Különös Rész	bűnösség kimondása	intézkedések, büntetések, az enyhítő szakasz szélesebb körű alkalmazásával.

 

Helyesnek tartanám, ha továbbra is fennmaradna a főbüntetések, mellékbüntetések és az intézkedések rendszere. Azonban indokoltnak mutatkozhat további szankciók létrehozása, így pl. átmeneti forma létrehozása a zárt nevelőotthon és a javítóintézeti nevelés között, a javítóintézeti nevelésnél az életkori keretek tágítása, a házi őrizet nem csupán eljárásjogi kényszerintézkedésként, hanem büntetőjogi szankcióként való alkalmazása stb.

 

 

*****

 

Az Egyezmény 40. cikkének érvényesülését illetően most arra adhatok egyértelmű választ, hogy a Btk., a Be. fiatalkorúakra vonatkozó szabályai, de ezen túl a végrehajtási és a szervezeti szabályok ítéltettek – számos esetben – radikális változtatásokra.

Ehhez azonban először a szakmán belül kell konszenzust teremteni, ezt követően lehet megszerezni a jogalkotó támogatását.

[9] ezen belül, hiszen fogvatartottakról van szó: fiatalkorú sértettek

[10] Részlet a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárások
tapasztalatairól folyatott OITH vizsgálattal anyagából, amely a PKKB-n 2006. első félévében befejezett eljárások időtartamát értékelte.

[11] PKKB elnökhelyettesének jelentése 2008. január 14-én

[12] Ennek függvényében lehetne dönteni a feltételes szabadságra bocsátás, vagy a javítóintézetből való ideiglenes elbocsátás esetleges korábbi időpontjáról.

[13] Bogár-Margitán-Vaskuti: Kiskorúak a büntető igazságszolgáltatásban.(KJK-Kerszöv, Budapest, 2005., 201. oldal)

[14] Kézikönyv a Gyermekjogi Egyezmény alkalmazásához (Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, Budapest, 2009., szerk. Herczog Mária, 432. oldal

[15] 10. számú átfogó kommentár, 2007, CRC/C/GC/10, 23 bekezdés