A 2011-ben készült, David Redmon és Ashley Sabin rendezte Girl model a túl korai felnőtté válás csapdáira, a csábító, gyors meggazdagodást ígérő modellipar visszásságaira hívja fel a figyelmet. A 13 éves, Szibériában élő, Nadya élete egy csapásra megváltozik, amikor két hónapos szerződést ajánlanak neki Tokióba, garantált munkával és további 8000 dollárral, ami hatalmas segítséget jelentene a nehéz anyagi körülmények között élő családjának A kislány teljesen egyedül, kísérő nélkül érkezik a városba, ahol a modellügynökségek kifejezetten keresik a hozzá hasonló, fehér bőrű, szőke hajú, épphogy a pubertáskorba lépő gyerekeket, hiszen itt „sosem lehetsz elég fiatal”. Nadya végtelenül elveszettnek érzi magát a világvárosban: alig beszél angolul, a „biztosra ígért” munka meghiúsulni látszik, hiszen sosem őt választják ki a válogatásokon, ráadásul még egyetlen támaszát, szintén modell lakótársát is hazaküldik, amiért annak csípőbősége 2 centivel nőtt…

Igen, ezt is szerződésben rögzítik: a lányok derék-, csípő-, és mellbősége egyetlen centiméterrel sem nőhet, mintha konzerválni akarnák őket gyermeki, még kevéssé nőies állapotukban. A szerződések csak az egyik fél érdekeit biztosítják, mert munkát egyik lány sem kap, így ahelyett, hogy egy szép összeggel térnének haza, amiért megdolgoztak, még adósságot is felhalmoznak. – Nem kéne ilyen gyorsan felnőni – mondja a kamerába Nadya, akit hiába sírt folyton az otthona után a messzi Tokióban, nem sokkal később újra útra kel a Távol-Keletre, ahonnan hasonlóan rossz tapasztalatokkal tér haza. A mai napig modellkedik. Ahogyan a film másik főszereplője, a ma már a lányok felhajtásával foglalkozó kiábrándult ex-modell, Ashley sem tud kikerülni a modelliparból.

Hogy milyen a mai (hamis) szépségideál és erre hogyan „nevelik” rá a kislányokat, arról Gregor Anikó szociológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanársegédjét illetve a Marie Claire munkatársait Veiszer Alinda kérdezte a filmet követő kerekasztal-beszélgetésen. Laczkó Mónika divatszerkesztő szerint nálunk nem jellemző, hogy szülői kíséret nélkül utazna egy tizenéves külföldi munkára, ugyanakkor Ázsia ma már kikerülhetetlen, hiszen sokszor Japán vagy Kína jelenti a belépést a divat világába, ahol a lányok gyakorlatot szerezhetnek. Kulturális okként Gregor Anikó a „nagy fehér ember” eszményét említette, ami az ázsiaiak számára megtestesíti a nyugati civilizációt – ezért keresik Japánban elsősorban a „Hamupipőke-kinézetű” lányokat.

Molnár Anikó stylist ugyanakkor hangsúlyozta: bár valóban igaz, hogy a legtöbb ruha a vékony, magas lányokon mutat jól, ezt (az alkatot) nem szabad összetéveszteni a valódi női szépségideállal. Annál is kevésbé, mert mint Gregor Anikó rávilágított, érezhető a modell-eszmény torzító hatása: munkája során találkozott már óvodásokkal, akik kijelentették, fogyni szeretnének illetve roma kislánnyal, aki szőke hajjal, fehér bőrrel rajzolta le magát. Ennek a „normának” a követését szorgalmazza a legtöbb női magazin is, kezdve egészen a 2-3 éves kislányoknak szóló „hercegnős” újságoktól a tinimagazinokon át az életstílus-lapokig. Tehát a szépség-fogalom globalizációjáról beszélhetünk, ezzel pedig szorosan összefügg a „lookizmus” jelensége, vagyis a külső kinézet alapján való (előnyös vagy hátrányos) megkülönböztetés.

És vajon miért ment vissza Nadya Ázsiába? Gregor Anikó szerint ennek több oka is lehetett: túl az önálló élet és a fényes modellkarrier reményénél. Egyrészt, mert nem volt más választása, kellett a családjának a pénz, így a szülők bár féltették, nem tartották vissza – ez a „gyermek, mint családfenntartó” nagyon is létező szerepre utal. Másrészt arra a fiatal lányra, aki már egyszer járt egyedül külföldön, közössége ferde szemmel néz, hiszen nem tudni, mit csinált kint - a prostitúció gyanúja is felmerülhet - ami egy nagyon nehezen lemosható stigma, és a visszailleszkedés legnagyobb gátját jelentheti.