Az alapvető jogok biztosa annak érdekében, hogy átfogó képet kapjon a gyermekeltűnés társadalmi problémájáról, hivatalból vizsgálatot rendelt el, nem függetlenül a tavaly, az Eus elnökség idején Magyarországon rendezett Európai Eltünt Gyerekekek konferenciájától[2]. . A probléma teljes körű feltárása érdekében a biztos megkereste a nemzeti erőforrás minisztert, a nemzetgazdasági minisztert, a közigazgatási és igazságügyi szaktárca vezetőjét, a belügyminisztert, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjét (ORFK), a fővárosi és a megyei kormányhivatalok főigazgatóit, Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálatának igazgatóját (módszertani szakszolgálat), a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Eltűnt Gyermekek Munkacsoportját, valamint a Csellengők (eltűnt gyermekeket és felnőtteket kereső) televíziós műsor vezetőjét.

A megkeresett szervektől a következőkre várt választ:

– van-e hazánknak kifejezetten a tizennyolc év alatti személyek eltűnésére vonatkozó olyan adatgyűjtési, felmérési rendszere, amely alapján a problémakört hatékonyan elemezni és eredményesen kezelni lehetne,

– melyek azok a teendők, amelyek segíthetnék a megelőzést vagy a probléma megoldását,

– amikor egy gyermek eltűnik, elszökik, vagy úgy tűnik el, hogy elszökött, akkor az érintett hatóságok megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy a lehető legalaposabban megismerjék a konkrét veszélyhelyzetet, illetve megfelelően vizsgálják-e ki az eltűnés mögöttes okát,

– a gyermekeltűnések visszaszorításával összefüggésben milyen az együttműködés a családok, az állami szerepvállalás és a civil kezdeményezések között,

– megfelelőek-e a vonatkozó jogszabályok, a törvény erejénél fogva elegendő szigorral lehet-e azt a személyt felelősségre vonni, aki az eltűnt gyermeket „bújtatva” kivonja őt az oktatásból, nevelésből, esetleg bűnözési célra használja fel,

– célszerű lenne -e felszámolni azt a helyzetet, amit az okoz, hogy az eltűnt gyermekét kereső szülő munkahelyétől való távolmaradása okán (e jogcímen) nem jogosult fizetett szabadságra,

– biztosított-e a gyermekek felvilágosítása arról, hogy mennyire veszélyes lehet az otthon, a család elhagyása, vagy a szakellátásból, illetve milyen veszélyekkel ját a gyermek számára, amennyiben megszökik az intézményi gondozásból,

– mennyire tudatosítottak a gyermekekben a szökés, a csellengés, a családtól való elszakadás magányos, bizonytalan, kiszolgáltatott, félelmetes állapotának, valamint a szülői (intézményi) gondoskodás hiányának a veszélyei?

A biztos az adatszolgáltatokat arra is kérte, hogy tájékoztassák az általa felvetett problémakörökkel (szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, gyámügyi stb. feladatok ellátásával) összefüggő véleményükről, tapasztalataikról, a szükségesnek gondolt intézkedésekről, valamint áttekintette az eltűnt gyermekekre vonatkozó nemzeti ajánlásokat is.

Az Európai Bizottság 2007. február 15-én kelt határozatával kötelezte az uniós tagállamokat arra, hogy 2011. május 25-éig az Unió teljes területén működtessék az eltűnt gyermekek eseteinek bejelentésére, az érintett családok tájékoztatására és támogatására szolgáló, 116 000-ás segélyszámot. A forróvonalat eddig 12 tagállam vezette be. Magyarországon a segélyvonalat 2008 júniusától a Kék Vonal Alapítvány működteti.

A vizsgálat megállapította, hogy az eltűnt gyermekekre vonatkozóan sem hazánkban, sem az Európai Unió tagállamiban nincs egységes definíció és egységes adatgyűjtés. Ezen hiányosság akadályozza a megelőzést, tájékoztatást, az egyes országok adatainak összehasonlíthatóságát, illetve egyúttal a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő alapjoga sérelmének közvetlen veszélyét is keletkezteti.

A vizsgálat feltárta, hogy az eltűnés (csellengés, szökés) elsősorban a gyermekvédelmi szakellátásban élő, 14 év feletti gyermekeket – jellemzően a lányokat – érinti. Sokan speciális ellátást nyújtó intézményben élnek, többnyire szüleikhez, más rokonaikhoz, ismerőseikhez mennek, a 14 évnél idősebb lányok jellemzően a barátjukhoz szöknek. Gyakori, hogy egy gyermek többször távozik engedély nélkül az intézményből, van aki folyamatosan szökésben van, vagy egyetlen napot sem tölt a gyermekotthonban. Sajnálatosan van olyan gyakorlat is, hogy az ellátást nyújtó, vagy a rendőrség emiatt kezdeményezi a gyermek szakellátása szükségességének felülvizsgálatát. Ez a gyakorlat azonban ellentmond a Gyermekjogi Egyezményben, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben Gyvt.) deklarált – a gyermek mindenek felett álló érdekeinek figyelembevételére vonatkozó – elvvel, és a gyermekvédelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét is keletkezteti.

Megállapítható volt az is, hogy a nevelőszülői gondoskodásból kevesen szöknek. Ennek feltehető oka, hogy a nevelőszülőhöz általában a kisebb, kevésbé „problémás” gyermeket helyeznek, speciális szükségletű gyermek pedig csak elvétve nevelkedik ebben a gondoskodási formában.

A gyermekvédelmi szakellátásból való szőkés okai: a családi környezetbe való visszavágyás, az intézményi kötöttségektől való szabadulás, szabadságvágy, az intimitás hiánya, a bezártság-érzés, az impulzusok hiánya, a kortárs csoport követése. Az adatszolgáltatók azonban nem számoltak be arról, hogy a szökést a nevelői magatartás is kiválthatja (fizikai és/vagy verbális agresszió), de a háttérben lehet a kortárscsoporttal való kapcsolat ellehetetlenülése is.

A családból való szökés okaként az adatszolgáltatók a családi konfliktusokat, a rendezetlen családi viszonyokat, a gyermeket túlzottan korlátozó szülői magatartást, a gyermek súlyos magatartási problémáit, a kortárs csoport hatását, szerelmi kapcsolatokat, a rossz iskolai teljesítmény miatt felelősségre vonástól való félelmet jelölték meg. Arra, hogy a csavargást a nevelők agresszív magatartása is kiválthatja, mindössze egyetlen adatszolgáltató utalt. Nagyon kevés az adat arra vonatkozóan, hogy a gyermek eltűnésének hátterében családon belüli erőszak (a gyermek elhanyagolása, lelki és/vagy fizikai bántalmazása) is állhat.

Összességében az adatok között a családból eltűnt gyerekek száma nagymértékben pontatlan, és erősen alábecsült. Nem jelennek meg azok a 18 év alattiak, akiket családjuk „kidob”, vagy azért mennek el otthonról, mert elhanyagolják, bántalmazzák, elüldözik őket, illetve azok is hiányoznak a statisztikából, akiket senki nem keres. Pedig sajnálatos módon ők azok, akik a legnagyobb mértékben áldozatul esnek a prostitúciónak és más kereskedelmi célú kihasználásnak.

A gyermekeltűnés megelőzése, ismétlődéseinek megakadályozása érdekében több megyében a rendőrkapitányságok az oktatási intézményekben és/vagy a gyermekvédelmi intézményekben tartanak prevenciós foglalkozásokat. Több megyében működik „Az egy iskola, egy polgárőr mozgalom”. A megkeresett szervek többsége utalt arra, hogy a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltésével (klubfoglalkozások, játszóházak, táborok stb.) megelőzhető a gyermek csellengése, csavargása. Egy megyében az utcai szociális munkások is figyelemmel kísérik a kallódó gyermekeket.

A Gyvt. meghatározása szerint a veszélyeztetettség: olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza. A gyermek veszélyeztetettségét a rendőrség köteles a gyermekjóléti szolgálatnak jelezni, valamint annak megszüntetése érdekében a szolgálattal együttműködni. A családon belüli erőszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 32/2007. (OT. 26.) ORFK utasítás 25. pontja szerint a kiskorú eltűnése miatt folytatott közigazgatási eljárás során – ha a gyermek családból tűnt el – az eltűnés tényéről, és körülményeiről haladéktalanul értesíteni kell a gyermekjóléti szolgálatot.

A tapasztalatok azt sugallták, hogy a rendőrkapitányságok nem mindegyike ismeri az idézett ORFK utasításban foglaltakat. A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok szerint sem tesz minden esetben eleget a rendőrség az eltűnt gyermekkel kapcsolatos jelzési kötelezettségének.

Mindamellett a válaszadók egy része hangsúlyozta – a biztos által is megfogalmazott– azon álláspontot, mely szerint az intézményekből eltűnő, szökő gyermekek ottartása, a szökések megelőzése – még, ha a hatékonyság növelése érdekében, több társszervet is be kell vonni – elsősorban a gyermek védelmét és gondoskodását helyettesítő állami helytállási kötelezettség, illetőleg gyermekvédelmi feladat. Más kérdés, hogy érdemes megvizsgálni, pontosan miért is szökik el onnan a gyerek, jól döntöttek-e az ekhelyezéskor, kapott-e megfelelő segítséget a beilleszkedéshez, megfelelő-e az elhelyezése.

Tekintettel arra, hogy a gyermekeltűnések (még egzakt adatok híján is) vélhetően az ismertté váló esetszámnál jóval gyakrabban érintik a vér szerinti családokat – az ombudsman véleménye szerint – a gyermekvédelmi alapellátásnak is van feladata e téren. A megelőző helyi ellátás, a szabadidős programok biztosítása, a családgondozás kiemelkedően fontos lehetőség e téren is.

Miután maga a csavargás, szökés, eltűnés már önmagában a gyermeket veszélyeztető helyzetnek tekinthető, továbbá a jelzési kötelezettséget a rendőrség számára jogszabály írja elő, a gyermekvédelmi szakszolgálat rendőri szerv által való értesítésének elmaradása visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, továbbá a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogával összefüggésben.

A biztos nem kapott konkrét választ arra a kérdésre, hogy az érintett hatóságok és szervek, szolgáltatók megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy a lehető legalaposabban megismerjék a konkrét veszélyhelyzeteket, illetve – a családból eltűnt gyerekek tekintetében – megfelelően vizsgálják-e ki az eltűnés mögöttes okát.. Egyes gyermekjóléti szolgálatok a család kérésére, vagy a rendőrség jelzésére nyújtanak segítséget. Eszköztárukat, szakember ellátottságukat azonban az okok feltárásához nem tartják elegendőnek. A szolgálatok tehetetlennek érzik magukat azokban az esetekben, amikor a családjából rendszeresen, esetleg huzamosabb ideig távol lévő kamaszt a szüleik nem keresik, jelzéssel nem élnek, bejelentést nem tesznek. Problémát okoz, hogy a különböző szakemberek sokszor egymás mellett és nem egymással összehangoltan dolgoznak. Nincsenek olyan elérthető háttérszolgáltatások sem, ahová az okok feltárását követően tovább lehetne küldeni a gyermeket, a családot.

A gyermekvédelmi szakellátás intézményei számára jogszabály³ írja elő a gondozott gyermek eltűnése okainak és körülményeinek feltárását, aminek a szolgáltatók többé-kevésbé eleget tesznek. A családjából eltűnt gyermekek tekintetében a hatóságok és a gyermekvédelemi szolgáltatók az eltűnés okainak feltárásával kapcsolatos tevékenysége azonban szabályozatlan és esetleges, ami a gyermeket megillető gondoskodás és védelem jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét idézi elő.

A gyermekeltűnés visszaszorításával összefüggésben az együttműködés a hatóságok és a gyermekvédelmi szolgáltatók között gyakorlatilag csak a szakellátásból engedély nélkül távollévő gyermekek esetében fordul elő, és ott sem működik rutinszerűen valamint minden esetben hatékonyan. Kevés helyen megtalálhatóak a civil szervezetek, akik többnyire nem vesznek részt a gyermekeltűnés megelőzésében, illetve a probléma kezelésében. .Ezen a téren nem létezik  a családok, az állami szerepvállalók és a civil szervezetek között jogszabályban rögzített, számon kérhető kötelezettség, protokoll sem. Ezen hiányosság ugyancsak a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti.

Az eltűnt gyermeket „bújtató”, őt az oktatásból, nevelésből kivonó, esetleg bűnözési célra felhasználó felnőtt felelősségét megállapító jogszabályok [4] tekintetében a vélemények eltérőek voltak. Van, aki az idézett jogszabályokat alkalmasnak tartja a felelősség megállapítására, mások szerint nem megoldott, vagy nem elég szigorú a szülők, illetve a gyermeket bújtatók szankcionálása. Eltérőek az álláspontok abban a tekintetben is, hogy mi meríti ki a gyermekelhelyezés megváltoztatása tényállását, illetve a bűncselekmény elkövetése hogyan bizonyítható. Többek véleménye szerint kívánatos lenne annak büntetőjogi szankcionálása, ha a szülő nem jelenti be gyermeke elcsavargását, csellengését, gyermekvédelmi intézményből való szökését. Van olyan álláspont is, amely szerint, a jogszabályváltozás önmagában nem jelentene megoldást.

Mivel a biztos véleménye szerint a különböző álláspontok ütköztetése, egymáshoz közelítése, összehangolása csak széles körű, az érintett hatóságok, szakmai és civil szervezetek bevonásával folytatott párbeszéddel lehetséges,így az ezzel kapcsolatos alapjogsérelem megállapítását mellőzte.

Az eltűnt gyermeket kereső szülő részére nyújtandó esetleges fizetett szabadság tekintetében – az elvi támogatástól, a szabadságolás lehetőségének elutasításáig – megoszlottak a vélemények. Az ombudsman e tárgykört érintő megkeresése alapján, a nemzetgazdasági miniszter egyeztető tárgyalást tervez, amit a biztos támogatandónak tart.

Baranya megyében jelentős problémát okoz az iskolai napközik számának csökkenése. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 11. § (1) bekezdése szerint a tanuló joga, hogy napközi otthonos ellátásban részesüljön. A 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő köznevelési törvény [5] a napközi otthonos foglalkozás szervezésére vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz, és csak a 2013. szeptember 1-jétől hatályos 27. § (2) bekezdés alapján az általános iskolában kötelező lesz a nevelés-oktatást úgy szervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak. Ebből következően 2012 szeptembere és 2013 szeptembere között a tanórákat követő, délutáni foglakozások szervezésére az iskolákat jogszabály nem kötelezi, a gyermekek napközbeni ellátása gyermekjóléti alapellátási feladat.[6]

A Gyvt. 2011. december 31-éig hatályos rendelkezése szerint a gyermekek napközbeni ellátása – egyebek mellett – megszervezhető volt nyári napközis táborban, valamint a Kt. hatálya alá tartozó óvodában, iskolai napköziben. A 2012. január 1-jétől hatályos szabályozás a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott gyermekek napközbeni ellátásának formái között a nyári napközis tábort, valamint a Kt. hatálya alá tartozó óvodát, iskolai napközit nem említi. A Gyvt. 41. § (2) bekezdése szerint a gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek. Napközbeni ellátásban kell részesíteni azt a gyermeket is, akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a csellengéssel, csavargással érintett korosztály számára a szorgalmi időszakban a délutáni napközi otthonos foglakozások alatt van lehetőség – a probléma megelőzését elősegítendő – értelmes szabadidős foglakozások szervezésére. A prevenció területén pedig különösen nagy jelentősége van a nyári szünet értelmes eltöltésének. A gyermeket nevelő családok munkavállalását, munkavégzését is ellehetetlenítheti, ha a gyermeke számára – különösen a nyári időszakban – nem érhetők el a korábban jól bevált napközis táborok. A hátrányos helyzetű családok számára pedig megfizethetetlen – bármely más, az iskola, vagy a gyermekjóléti alapellátáson kívüli –, az olyan üzletszerűen szervezett program, amely az egész nyári szünet időtartamát kitölti..

A jogi szabályozás hiányossága visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben, valamint a gyermeket megillető gondoskodás és védelem jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét is előidézi.

A vizsgálat feltárta, hogy nincs arra vonatkozó jogszabályi előírás sem, ami a közoktatási és/vagy a gyermekjóléti alapellátási intézmények számára tájékoztatási kötelezettséget írna elő a napközbeni ellátásról. Jogszabály az ellátásra vonatkozó igények felmérésére sem ír elő kötelezettséget. A jogi szabályozás hiányában az iskolák és/vagy a gyermekjóléti szolgálatok a tájékoztatásról és az igények felmérésről szabadon – akár a gyermek és a család igényeinek, szükségleteinek figyelmen kívül hagyásával, az intézmény és/vagy a fenntartó érdekeinek és kapacitásának függvényében – dönthetnek.

E jogi szabályozás hiányossága ugyancsak visszásságot okoz a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint a gyermeket megillető gondoskodás és védelem jogával összefüggésben.

Az adatszolgáltatók jelezték az oktatási-nevelési intézmények – jogszabályon alapuló – gyermek- és ifjúságvédelmi felelősi rendszerének teljes körű kialakításának hiányát. A hatályos közoktatási törvény szerint a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős alkalmazásáról a nevelési-oktatási intézmény vezetője dönt. Az idei év szeptember 1-jén hatályba lépő köznevelési törvény szerint a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért a köznevelési intézmény vezetője felelős. A törvény azonban nem rendelkezik a feladatellátás módjáról (pl. iskolában dolgozó pedagógust bíz meg a vezető a feladattal, több oktatási intézmény foglalkoztatott egy szakembert) és nem tartalmaz a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős képesítésére, órakeretére, valamint finanszírozására vonatkozó előírást sem. Az ombudsman álláspontja szerint a feladatellátás keretjellegű szabályozása lehetővé teszi a gyermek mindenekfelett álló érdekeit figyelmen kívül hagyó döntést.

A hivatkozott jogi szabályozás hiányossága ez esetben is visszásságot okoz a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével és a gyermeket megillető gondoskodás és védelem jogával kapcsolatban.

A korábbi évek gyermeki jogok érvényesülése tárgyában folytatott ombudsmani vizsgálatok tapasztalatait megerősítve, az adatszolgáltatók ^7] ezúttal is jelezték a gyermekpszichiátriai szakellátás hiányosságait. Az AJB 1298/2011. számú jelentésében tett ajánlásra adott miniszteri válaszra tekintettel a biztos újabb intézkedést nem tett. ^8]

A gyermekek eltűnésével, szakellátásból való engedély nélküli távollétével kapcsolatos eljárások tekintetében eltérőek voltak a vélemények. Az országos rendőr-főkapitány szerint a gyermekvédelmi intézményekből engedély nélkül távol levők felkutatását és előállítását követően a gyermekek gondozási helyére való visszaviteléről – döntő többségben – a rendőrség gondoskodik, abban az intézmény nem vesz részt.

Ezzel szemben több szakszolgálat számolt be arról, hogy a gyermeket keresik, ha lehetőségük van rá, vissza is viszik az intézménybe. Volt olyan megye is ahol kifogásolták, hogy az otthonról, vagy gyermekvédelmi intézményből eltűnt kamaszt a rendőrség ritkán keresi megfelelő intenzitással, az ügyet elbagatellizálják. Előfordul az is, hogy a szakellátásból megszökött gyereket az első alkalommal felkutatják, ha többször, vagy folyamatosan szökik, bár tartózkodási helyét ismerik – hivatkozva arra, hogy úgyis azonnal ismét elmegy az intézményből – nem intézkednek. Problémát jelent, hogy a 14 év feletti gyerekek esetében a szökést gyakran tulajdonítják életkori sajátosságnak. Nincs egységes gyakorlat a gyermek akár otthonról, akár a szakellátásból való eltűnésére, önkéntes visszatérésére, intézmény általi visszavitelére vonatkozó jelzések tekintetében sem. Az országos rendőrfőkapitány és a módszertani szakszolgálat vezetője egyaránt aggályosnak tartja, hogy a gyermeket akkor is eltűntként kell kezelni és köröztetni kell, ha tartózkodási helye ismert, a gondozó intézménnyel tartja a kapcsolatot.

Az NM rendelet 86. §-a egyértelműen rendelkezik arról, hogy a szakellátásban élő gyereket mely esetekben kell eltűntként kezelni, felkutatása érdekében a rendőrséget mikor kell értesíteni. A rendelet szabályozza az ellátást nyújtó kötelezettségeit, a BM[9] rendelet pedig a gyermek megtalálását követő teendőket írja le. Az egységes jogértelmezés hiánya a jogállamiság elvéből eredő jogbiztonsághoz követelményét sérti.

A vizsgálat során feltárt alapjogokkal összefüggő visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében a biztos a nemzeti erőforrás minisztert arra kérte, hogy gondoskodjon a tanulók napközi otthonos ellátáshoz való joga biztosításának jogszabályban való rögzítéséről, a családok a gyermekek napközbeni ellátásának lehetőségeiről való tájékoztatásáról, valamint az ellátási igények kötelező írásbeli felméréséről.

A szaktárca vezetőjét a nemzeti köznevelésről szóló törvénynek az oktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelősei képesítésére, órakeretére és finanszírozására vonatkozó kiegészítésének megfontolására kérte.

Javaslatot tett az eltűnt gyermekekre vonatkozó egységes fogalom- és adatgyűjtési rendszer kidolgozására, valamint arra, hogy a közoktatási intézmények tananyagában kötelező jelleggel szerepeljen a gyermekek felvilágosítása az eltűnés veszélyeiről, annak következményeiről.

A biztos a 116 000 számon elérhető forródrót működtetésének kiemelt segítését, és a gyermek eltűnés jelenségével kapcsolatos széleskörű konzultáció lefolytatását, a nemzetközi szinten jól működő, jó gyakorlatok megismertetését is javasolta a nemzeti erőforrás miniszterének.

Szabó Máté az országos rendőr-főkapitánynak javasolta, hogy hívja fel a megyei rendőr-főkapitányságok és a városi rendőrkapitányságok figyelmét a Gyvt.-ben és a vonatkozó ORFK utasításban foglalt jelzési kötelezettségük maradéktalan teljesítésére.

Végül, a belügyminisztert az eltűnt gyermek felkutatására vonatkozó jogszabályok egységes értelmezése, az esetleges törvénymódosítás szükségességének felülvizsgálata, valamint az eltűnt gyermeket „bújtató”, őt az oktatásból, nevelésből kivonó, esetleg bűnözési célra felhasználó felnőtt felelősségére vonatkozó jogi szabályozás áttekintése érdekében széleskörű szakmai egyeztetés kezdeményezésére kérte.