Kétségtelen, hogy a felsőoktatást érő durva politikai rombolás közepette a képzés tartalmi elemeiről folyó viták nem tűnnek időszerűnek. Miközben egyelőre nem világos, hogy milyen módon, milyen veszteségekkel éli túl a kultúra az átalakításokat, milyen következménye lesz a tehetséges hallgatók elvándorlásának és bizonyos szakokon a mobilitási csatornák bezárulásának, az egyetemi képzés színvonaláról szóló érvek időszerűek maradtak. Sőt, hosszan lehetne érvelni amellett, hogy éppen ebben a helyzetben van szükség olyan aktív adaptációra, amely tartalmi változtatásokkal segíti a túlélést és ennek nem lehet más tartalma, mint a minőség javítása. - Fleck Zoltán írását ajánljuk.
Tudvalevő, hogy az állam kivonult a jogász- és közgazdászképzésből, a jelenlegi tandíjak a magyar társadalom jövedelmi szerkezete miatt ezen pályák bezárulását eredményezik. A tehetős és tehetséges hallgatók jelentős része keres olyan országokban egyetemi képzést, ahol a munkaerőpiaci kilátásai is jóval kedvezőbbek, mint a hosszú válság elé néző Magyarországon. A magyar egyetemek az eddigieknél sokkal intenzívebb versenyhelyzetben találják magukat. Nem maradt más választásuk, mint az előremenekülés.
A jogászképzésből az állam nagyrészt kiszívta azokat, akiket maga akar alkalmazni és egy autoriter természetű, a lojalitás kikényszerítésére szakosodott monstrumba koncentrálta, amely megkap minden állami kényelmet, pénzt, paripát és különösen fegyvert, de ezért elvárja a teljes és kritikátlan alárendelődést. Ilyen körülmények között ez a közszolgálati képzési hely nem versenytársa a jogi karoknak, hanem az állami hatalom része. Amivel ezek után a jogászképzésnek is minden bizonnyal szembe kell néznie, az a nyugat-európai egyetemek kínálata, a szűkülő érdeklődés és a széles látókörű, a munkaerőpiacon rugalmasan közlekedő jogász szakemberek előállításának kényszere. A hatalom technikusait ezentúl máshol képzik, lehet hát a gondolkodó, kritikus és a jogállami elveknek elkötelezett európai szakemberek kinevelésére szakosodni!
Az idén befejezett kutatásunk a társadalmi egyenlőség fontosságát és a jogászi szerepekről vallott nézeteit vizsgálta a magyar joghallgatók kultúrájában. Nagyrészt arra jutottunk, hogy a modern jogállam működéséhez szükséges értékek átadásának feladata csak akadozva, súlyos ellentmondásokkal zajlik. Ennek jól nyomon követhető strukturális és történeti okai vannak, amelyekre szintén kitér megjelenés előtt álló könyvünk.* Ebben a cikkben a hallgatói gondolkodásmód néhány jellemző elemét ismertetjük.
A kutatás során abból indultunk ki, hogy a lenéző-megkülönböztető ítéletek és cselekvések (az előítélet és a diszkrimináció) egy zárt, átjárhatatlan rétegekből álló hierarchia létrehozására tett kísérletnek tekinthetők. Mivel a jog a közhatalom intézménye, és ezt az intézményt a jogászok működtetik, meghatározó jelentőségű, miként viszonyulnak ennek szerepéhez. Ezt a viszonyt neveztük hivatali hatalomnak. A társadalmi hierarchia konstruálásának másik fontos tényezője a többségi hatalom, amely informális módon igyekszik befolyásolni a közjavak elosztását. Mindezek azonban nem elegendők egy merev, átjárhatatlan társadalmi hierarchia létrehozáshoz és fenntartásához, ahhoz ugyanis szükség van a szolidaritás és a magánszféra hierarchikus kialakítására is.
A hivatali hatalom az adott rendszer és a hivatalos rendszerhez tartozó egyén viszonya a hivatalban megjelenő ügyfelekhez, legyen ezeknek bármilyen a státusuk. A jogászok „hivatali” hatalma attól függ, hogy milyen szerepet szánnak a jognak a konfliktusok megoldásában, azaz milyen, a jog és az ügyfél közötti viszonyt tartanak helyesnek. A lehetséges szerepek skálájának pólusain a kényszer és a konfliktusok kezelése, megoldása áll. Az 1. ábrán látható skála gondolkodásmódokat jelent. Arra utal, hogy miként használnák, értelmeznék a jogot a hallgatók az egyes konkrét esetekben. A jogászhallgatók az első és a negyedik évfolyamban is a konfliktuskezelést preferálták, ám az évfolyamok között jelentős különbségek vannak. Pozitívnak tekinthető, hogy mintegy nyolc százalékponttal csökken a kényszert és tíz százalékponttal a konfliktuskezelést preferálók aránya, viszont ugyanennyivel nő azoké, akik nem tudják eldönteni, melyik út a helyes. Csökken viszont azok aránya, akik mindkét megközelítést egyaránt fontosnak tartják, azaz a joghallgatók között elfogadottabbá válik, hogy a kényszer és a konfliktuskezelés kizárják egymást. Mindennek ellenére a negyedik évre is sok híve marad a kényszernek, és ami legalább ennyire fontos, a kényszert preferálók és a döntésképtelenek együttes aránya tulajdonképpen változatlan marad. Feltételezhető tehát, hogy a változás az egymáshoz közeli véleménycsoportok között ment végbe: a kényszert preferálók elbizonytalanodtak, a mindkettőt fontosnak tartók egy része pedig a konfliktuskezelés irányába mozdult el.
Tovább a teljes cikkre
foto:sxc.hu