Az ENYÜBS adatbázisban éves szinten átlagosan 30 esetet regisztrálnak, amikor emberrablás (1) ügyében folyik eljárás, és ezeknek az eseteknek a felében kiskorú az érintett. Az emberrablás utalhat idegen által elkövetett bűncselekményre, mely családon belül felnövő és gyermekvédelmi intézményben élő gyermeket egyaránt érinthet, és a válásokkal kapcsolatos jogellenes gyermekelvitelre egyaránt.

Az ombudsman 2012-ben gyermekjogi projektje keretében foglalkozott a gyermekeltűnéssel, és vizsgálata során megállapította, hogy a gyermekeltűnések kapcsán több gyermeki jog (2) is sérül. Azon túl, hogy a problémával találkozó intézmények nem használnak egységes fogalmakat, és egységes adatgyűjtés sem zajlik, a gyermekvédelmi jelzőrendszer a tapasztalatok szerint nem működik, a szakemberek egymás mellett és nem egymással dolgoznak, és nincs „olyan háttérszolgáltatás, ahová az okok feltárását követően tovább lehetne küldeni a gyermeket” (3).

A gyermekrablással kapcsolatban Papp Zsuzsannát, az eltűnt gyermeket kereső legnagyobb európai szervezet, a Missing Children Europe magyarországi tagszervezetének, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványának vezető munkatársát, kuratóriumi elnökét kérdeztük.

Kiskorú elrablása az esetek hány százalékában jellemző, tud az elmúlt három évre vonatkozóan számot mondani?

Ha a bűnügyi elrablásokat, vagyis az idegen általi rablást nézzük, akkor nulla az esetszámunk. Családon belüli elrablást két szempont szerint kategorizálunk, az egyik az országhatáron belüli elvitel, ebből 25 esetünk volt, a másik pedig az országhatárokon átívelő, melyeket szakszerűen jogellenes elvitel vagy visszatartás kifejezéssel illetünk, ebből 23 eset fordult elő.

Mi jellemző az elrablással kapcsolatos esetekre? (ki a "tipikus" elrabolt gyerek?- ha létezik ilyen?)

Mindkét esetben az a jellemző, hogy a szülők megszakítják az életközösséget és egyikük a másik beleegyezése vagy tudta nélkül magával viszi a gyereket az új lakhelyre (itthon, vagy külföldön). A tipikus elrabolt gyerek tehát a családon belüli rablás eseteiben az, aki egy felbomló házasságban, élettársi kapcsolatban él, és még nincs gyerekelhelyezésről ítélet, határozat, vagy ha van is, ezt az egyik fél megszegi. 

Ha még nincs határozat, ítélet a gyerekelhelyezésről, az általában lebénítja a szakembereket, hatóságokat, mert az esetek többségében ekkor a válaszuk annyi, hogy amíg ilyen nincs ítélet, addig oda viszik a szülők a gyereket, ahova akarják. Ha van elhelyezés, akkor egy rutin szerint beindul a gépezet: családi állás megváltoztatása, feljelentés, stb.

Gyakori, hogy kicsi gyerekkel történik mindez. Legtöbbször az anya nem is gondol arra, hogy nincs joga a másik szülő beleegyezése nélkül elvinni magával a gyereket vagy, hogy a kapcsolattartásról meg kellene egyezni. És számukra pozitív megerősítés a hatóságok, szakemberek reakciója is: majd az elhelyezési tárgyalás eldönti a dolgot.

Tipikus még a kölcsönös vádaskodás: nagyon gyakori a bántalmazásra, elhanyagolásra, nem ritka a szexuális abúzusra való hivatkozás.
Sok esetben már több feljelentést is tettek egymás ellen a szülők, gyakori, hogy rendőrségi, bírósági, ügyészségi folyamatok egymással párhuzamosan zajlanak.

Itt visszautalnék újra a kriminális vonalra: olyan esetünk is volt, ahol a szó szoros értelmében visszarabolták a gyereket: megjelent a hátrahagyott szülő és az ő rokonai és a nyílt utcán dulakodtak, rángatták a gyereket, amíg egy járókelő rendőrt nem hívott.

„Csak” családon belüli gyermekrablásos esetekkel, vagy a bűnügyi gyermekrablással is találkoznak?

Ha bűnügyi gyerekrablás alatt azt értjük, hogy egy idegen rosszakaratú személy elrabol egy gyereket, akkor az egy nagyon szűk metszete azoknak a gyerekrablásos eseteknek, amelyek kriminálisan végződnek.

Sajnos azt látjuk, hogy - legalábbis, ameddig módunkban áll követni az esetet - ritkán valósulnak meg olyan beavatkozások, amelyek megakadályoznák mondjuk az önbíráskodást, vagy a bántalmazást, esetlegesen az öngyilkosságot. Holott ezek is "bűnügyi" véget jelentenek a valóságban és bizony jó néhány családon belüli gyerekrablásos esetünket átlengi ez a típusú életveszély.

Külföldi gyerekek esetén is érkezik Önök felé megkeresés elrablás, eltűnés tekintetében?

 Kizárólag olyan esetekre tudok itt gondolni, amikor a jogellenes elvitel valósul meg. Ilyen eseteinkben jellemzően valamelyik szülő külföldi és a gyerekek sok esetben ilyen szempontból lehetnek külföldiek: mondjuk inkább, hogy nem magyar állampolgárok, vagy kettős állampolgárok.

Az elrablással kapcsolatban kik keresik meg Önöket?

Leggyakrabban valamelyik szülő keres meg minket, egy esetünk volt, amikor gyerekek írtak e-mailen, de esetükben a szóhasználatból is következtetni lehet arra, hogy a szülővel együtt fogalmazták meg a levelet.

Általában az a gyakori, hogy a szülőpár közül a magyar keres meg minket (legyen szó arról, hogy hazajött a gyerekkel, vagy arról, hogy innen ment külföldre), de volt olyan esetünk is, amikor angol apa keresett meg, aki Magyarországon maradt és az anya (aki magyar) ment külföldre a gyerekkel. Sok esetben nagyszülő, vagy más rokon a megkereső, ilyenkor törekszünk arra, hogy mielőbb kapcsolatba kerülhessünk a szülővel.

Milyen segítséget kérnek a telefonálók?

Mi abban tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy érzelmileg támogatjuk őket, motiváljuk - ha kell, mindkét felet - arra, hogy meg tudjanak egyezni szülők a gyerek sorsa felől. Ehhez előkészítünk és szervezünk mediációt. Informáljuk a megkeresőt a hatósági folyamatok menetéről, hova kell fordulnia, ki gyakorolja nálunk a központi hatóság jogkörét, közvetítünk a szakemberek, hatóságok és a kliens között, partnerszervezeteink bevonásával hasonló segítséget szervezünk külföldön.

Minden esetben a gyerek érdekeit képviseljük, a gyerek jogai, szükségletei vannak a fókuszban, igyekszünk megértetni és elfogadtatni ezeket a szülőkkel.

Amennyiben kiegészítő szolgáltatásokra lenne szükség: pszichológus, ügyvéd, családgondozó, akkor bevonjuk ezeket a szakembereket akár a segítő hálózatokból (gyermekjóléti szolgálatok, védőnő, családsegítő szolgálat, rendőrség, gyámhivatal), akár a civil szereplőkből: pl. Eszter Ambulancia (gyerek elleni szexuális abúzus eseteiben), mediátorok, vagy olyan jogász segítségét kérjük, akinek praxisában van tapasztalat jogellenes elviteli ügyekben.

Igyekszünk ezeket a megkereséseket levelezés formájában terelni, mert sokszor a telefonban adott tanácsok, információk elvesznek és olyan bonyolultak ezek az ügyek, hogy fontosnak érezzük, hogy bizonyos dolgok le legyenek írva, visszakereshetőek legyenek. De gyakori a párhuzamosság is, e-mailes kommunikáció és telefonos. Mindegyikre igaz, hogy ezeket az ügyeket szakember viszi, tehát, amennyiben a segélyvonalon érkezik a megkeresés, akkor az ügyelő elkéri az adatokat, elérhetőséget és a szakember az irodáról veszi fel a kapcsolatot a szülővel vagy a rokonnal.

 Hogyan tudnak segíteni nekik, hova irányítják őket?

Elsőként a helyzet és a segítő folyamat kereteinek tisztázása a cél.

Jellemző dinamikával érkeznek az eseteink: egyszerre túl sok, vagy túl kevés információt oszt meg a megkereső és a helyzet eszkalálódásának stádiumától függően érzelmileg is lehet elárasztó, vagy éppen majdhogynem közönyös a kliens. De jellemzőbb a nagy érzelmi hőfok, amit elsődlegesen kezelnünk kell: gyakori a sértettség, a harag, a kétségbeesés és a pánik. Több esetünk volt, ahol a szülő nyilvánvaló pszichés sérüléseit is kezelnünk kellett ahhoz, hogy a körülményeket tisztázhassuk.

Hangsúlyoznám, hogy számunkra elsődlegesen a gyerek legfőbb érdekének képviselete a cél, így bár az esethozó a szülő, vagy más rokon, a mi esetkezelési fókuszunkban mégis a gyerek van.

A keretek tisztázása a másik fontos lépés: mi az, amiben segíteni tudunk és mi az, amit nem tudunk megtenni. Gyakran várnak tőlünk teljes körű és komplex segítséget: jogi képviseletet, tanácsadást, szociális segítséget, pszichológiai támogatást.

Felhasznált irodalom: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1140/2012. számú ügyben. Előadók: dr. Csóré Erika, dr. Győrffy Zsuzsanna, dr. Lux Ágnes

 In: www.ajbh.hu/allam/jelentes/201201140.rtf