Írta: Varga Éva Flóra

Cikkünk a gyermekprostitúcióval, gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó sorozatunk harmadik része.
Előzők: Lanzarote-i Egyezmény a gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen
           Gyermekprostitúció ma 

 „Eltűnt egy 17 éves fiú!”

 „Az ágynemű között találtak rá a szökött fiatalra”

„Vádat emeltek a kalocsai gyermekotthon négy lakója ellen”

„Tizenhat éves, kurválkodik, neki csak az állam marad”

Mindenki számára ismerősek a fenti szalagcímek, hiszen az online média is időről időre beszámol egy-egy fiatal megszökéséről a gyermekotthonokból. De mi áll a jelenség hátterében?

Kik szöknek?

Gyermekotthonban, lakásotthonban, vagy nevelőszülőnél élnek azok a 18 év alatti gyerekek, akikről szüleik valamiért nem tudnak gondoskodni, akiket bántalmaztak, vagy akiket környezeti okok, illetve családtagjaik, vagy saját viselkedésük miatt a gyámhatóság jobbnak látott otthoni környezetükből kiemelni. Utógondozás keretében a 19-24 év közötti fiatal felnőtteknek is van lehetősége a szakellátásban maradni, de mai cikkünk a 18 év alatti, jogi értelemben kiskorú, azaz cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes, a gyermekvédelmi gondoskodásban élő és onnan ismeretlen helyre távozó gyerekekkel foglalkozik. Minden rendezett státuszú, szakellátásban élő gyereknek van gyámja, azaz törvényes képviselője, aki lehet hivatásos gyám, a nevelőszülő, a gyermekotthon vezetője, harmadik személy, vagy rokon. Amennyiben a gyerek ismeretlen helyre távozik a gyám kötelessége keresni, illetve kerestetni őt.

Miért szöknek el?

Mivel az esetek többségében nem önszántukból vannak a gyerekek gyermekotthonban, lakásotthonban, vagy nevelőszülőnél, és néha nem is értik meg, vagy nem fogadják el az elhelyezésük okát, illetve célját, így előfordul, hogy elszöknek onnan, általában vérszerinti családjuk, otthoni barátaik soron kívüli meglátogatása céljából, vagy kalandvágyból, de ilyenkor könnyedén bajba is keveredhetnek. Ahogy egy, a témában nemrégiben megjelent cikk fogalmaz: „A rendőrség tapasztalatai szerint a gyermekvédelmi szakellátásból főként a családhoz vagy vér szerinti környezethez való visszatérés, párkapcsolatba való visszatérés, a kötöttségektől, szabályoktól való menekülés, az alkalmazkodási képtelenség, harag vagy korábbi tevékenység – mint prostitúció vagy droghasználat – miatt szöknek meg.” Bilkei Pál, kriminálpszichológus egy nyilatkozatában megvilágítja a jelenség másik lehetséges hátterét is: „a szökés valójában a bátorság próbája. Ha sikerül, a legnagyobb dicsőség. „Nincs rátok szükségem, eltűnök”- gyakran ezzel a gondolattal lógnak ki az otthonból. Sokan már itt bűnözésre adják a fejüket: kocsit, ételt lopnak, rabolnak, hogy ellássák magukat. Ha visszakerülnek, még nagyobb tisztelet övezi őket, mint korábban.”

Mennyi időre szöknek el?

A rendőrség adatai szerint szerencsére az eltűnt, vagy elszökött gyerekek többsége egy napon, vagy egy hónapon belül megkerül: „Az eltűnt gyermekek 30 százaléka a bejelentés megtétele után, de még a körözés elrendelése előtt, újabb 30 százaléka a bejelentés után egy héten belül, míg 35 százaléka egy hónapon belül előkerül”[1]. (Nem kizárólag a gyermekvédelmi gondoskodásból megszökött gyerekekre, hanem minden eltűnt kiskorúra vonatkozó adatok.)

Honnan szöknek el?

Aggodalomra ad azonban okot, hogy az elmúlt „hat év alatt több mint négyezerrel nőtt az egy évben eltűnt gyerekek száma: míg a családjukból eltűnők száma évről évre szinte állandó, az intézetből eltűnőké meredeken megnőtt az utóbbi években”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 5 speciális gyermekotthona[2] kivételével a bentlakásos intézmények nem zárt helyek, onnan a gyerekek lényegében szabadon ki-be járhatnak, illetve engedélyezett több napos eltávozásuk után „dönthetnek úgy”, önkényesen, hogy nem térnek oda vissza.

Mit tesznek a hatóságok?

Ellentmondásos, hogy családban élő gyerekek esetében a csellengés ténye magával vonhatja a védelembe vételt, majd ha a gyermek ennek következtében bekerül a gyermekvédelmi rendszerbe, az onnan történő szökést a gondozási hely megváltoztatásának indítványozása követheti. A szökésre „hajlamos” fiatal - leegyszerűsített - életútja a családból az általános gyermekotthonba, majd onnan az egyre inkább felügyelt, majd zárt speciális otthonokba vezet, ahonnan viszont a nyilvántartások szerint a leggyakoribbak a szökések. Külföldi kutatások[3] [4] ráadásul beszámolnak arról, hogy a gondozási helyek gyakori változása, az elhelyezés instabilitása önmagában az egyik legfőbb rizikótényező a szökések hátterében. Az eredetileg megelőzőnek szánt intézkedés tehát szökési spirált indíthat el, amennyiben nem egészül ki biztonságos és tartós elhelyezéssel, illetve megelőző, segítő, korrekciós szolgáltatásokkal.

Hányan szöknek?

A legfrissebb összesített statisztikai adatok[5] szerint 2011-ben 169 gyerek, 389 alkalommal volt szökésben nevelőszülőtől és 2813 gyerek, 17337 esetben gyermekotthonból. A rögtön szembetűnő jelentős eltérés a két ellátástípus között még nagyobbnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy 2011-ben a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő, 18 év alatti gyerekek 60,4%-a nevelőszülőnél élt[6].

Gyermekotthon, vagy nevelőszülő?

Magyarországon elvileg minden gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyereknek lehetősége van nevelőszülőhöz kerülni, sőt, 2014.-től kevés kivétellel (krónikus egészségügyi állapot, fogyatékosság, testvérek együttes elhelyezése) a 12 év alatti gyerekeket nem szabad gyermekotthonba utalni majd, csak nevelőszülőhöz. Érdemes azonban azt is hozzátenni, hogy a gyakorlatban a fiatalabb és a jó magaviseletű gyerekek számára mindig is több törekvés és esély volt nevelő családot találni és az idősebb, „problémásabb” gyerekek kerültek és kerülnek ma is inkább bentlakásos „intézetekbe”. Nem meglepő tehát, hogy a szökések többsége is a gyermekotthonokból történik. A jelenséget, ha meg is értjük, belenyugodni azonban nem szabad. A családhoz leginkább hasonlító, kisközösségben történő felnövekedéshez minden gyereknek joga van, a tinédzsereknek is, amennyiben ők is ezt szeretnék, hiszen az elhelyezésnél az ő véleményüket is figyelembe kell venni. Vitathatatlan, hogy a kisközösségben, a nevelőcsaládban, vagy a kis létszámú lakásotthonokban lehetőség van mélyebb és személyesebb kapcsolatok kialakítására, ami egyrészt visszatartó erő lehet a deviáns magatartásformákkal szemben, ugyanakkor a fokozott figyelem és törődés teher is lehet egy lázadó, már inkább önállóságra vágyó fiatal számára. Az elhelyezési értekezleteken a kamasz gyerekek többek között ezért, sokszor kérik inkább gyermekotthonba történő beutalásukat. Fontos, hogy a gyermekotthonokban és az iskolákban is hozzáférhetőek legyenek a segítő szakemberek mellett a különféle szabadidős és készségfejlesztő programok, illetve konzultációs, segítő és terápiás szolgáltatások a gyerekek számára, hogy hatékonyan megelőzhető legyen az „állam felügyeletére bízott” fiatalok elkallódása.

Hányszor szöknek el?

A KSH 2011-es adatgyűjtése alapján[7] az összes gondozási helyről engedély nélkül eltávozott 2982 gyerek 38,5%-a, azaz 1148-en négy, vagy több alkalommal szökött meg az évben. A HVG megkeresésére a rendőrség elmondta, hogy „A 2011-es "csúcstartó" 37 esetben szökött meg az intézetekből”.

Bűnelkövetés, vagy áldozattá válás?

A szökések alatt 289-an követtek el bűncselekményt ugyanebben az évben.
A jelenségről a média is időről-időre beszámol. „A legveszélyesebb, amikor a látókörünkből kikerült fiatal olyan bűnbandába kerül, ahol azok kihasználják kiskorúságát, esetleg prostitúcióba viszik bele. Onnan már nagyon nehéz őt visszahoznunk.”, mondta Szécsényi Sándor, egy gyermekvédelmi központ igazgatója a BAON újságírójának. A szökésben lévő gyerekek elkallódását, a prostitúcióba, vagy más illegális tevékenységbe történő belekeveredésüket a létfenntartáshoz szükséges pénz előteremtésének szükségessége okozza egyrészt. Továbbá pedig a „valahova tartozás” erős vágya, amit a sokszor deviáns életmódot folytató (ifjúsági, vagy felnőtt) bandákhoz való csatlakozás - látszólag - kielégít. Azonban nemcsak bűnelkövetővé válhatnak ekkor a gyerekek, hanem, mint áldozatok is még inkább kiszolgáltatottá válnak, veszélyeztetettségük sokoldalú. Incze Zsuzsa, a Csellengők című műsor szerkesztője és műsorvezetője a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy „a műsor 18 éve alatt más-más jellegű problémák jelentek meg. Míg a 90-es években ritkaságszámba ment, hogy lányokat külföldre vittek és ott prostitúcióra kényszerítik őket, addig mára ez sajnos mindennapos.”

Ki és hogyan segíthet?

A szökött gyerekek megkeresése a rendőrség feladata, az újabb szökések megakadályozása ellenben átfogó stratégiát igényel, ahogy az alapvető jogok biztosa az eltűnt gyerekekről szóló jelentésében fogalmaz: „el kell ismerni és megerősíteni azt a nézetet, hogy a szökött gyermekek ügye gyermekjóléti és gyermekvédelmi kérdés, nem pedig csak rendőrségi ügy”[8].

A szökések magas és egyre növekvő száma, a sok gyerek által többszörösen elkövetett szökések és szökési kísérletek felhívják a figyelmet arra, hogy a fiatalok megkeresése és visszaszállítása az otthonokba önmagában nem megfelelő, nem hatékony válasz a jelenségre. A szökés maga egy tünet, amely mögött összetett okok állnak. Karam és Robert friss kutatása[9] szerint ezek az okok a különböző országokban, intézményekben és fiatalok esetében igen hasonlóak és 3 fő kategóriába sorolhatóak:

1. kapcsolat felvételi kísérlet az eredeti környezettel (honvágy; szeretteik/barátaik meglátogatása; a személyes, mély és bizalmi kapcsolatok hiánya a szakemberekkel, ellentétben az otthon maradottakkal);
2. a saját életük feletti irányítás visszaszerzése (kalandvágy, szabadságvágy, önállóságvágy; a gyerek számára nem megfelelő körülmények az intézetben és nem elfogadható szabályrendszer elutasítása; a szakellátásban történő elhelyezés okának nem megfelelő átadása a fiatalnak, bevonásának elmaradása saját sorsának irányításába, a közös célok hiánya);
3. érzéseik kifejezése, megküzdési stratégia (menekülés a problémák elől; a megfelelő segítség elmaradása, a magárahagyottság érzése a gyermekotthonban, eszköztelenség érzéseik kimutatására; bizalomvesztés; gyakori gondozási hely változtatás, a stabilitás hiánya; tehetetlenség).

Ezen összetett okok hatékony megválaszolására a rendőrségi munka mellett továbbá szükség van elsősorban a vérszerinti család, a gyám és a szakemberek, a gyermekvédelmi jelzőrendszer, illetve a szektorok közötti együttműködésre, továbbá felvilágosító és megelőző programokra, elterelő szolgáltatásokra, ifjúsági klubokra, iskola utáni programokra, életvezetési tanácsadásra, segítő beszélgetésekre, terápiára, helyreállító igazságszolgáltatási technikák átadására, változatos szabadidős tevékenységek nyújtására az otthonokban és mindenek felett lehetőségre a tartós bizalmi kapcsolat kialakítására minden gyerek és fiatal számára egy mindig „hozzáférhető”, jelenlévő felnőttel. Ahogy B. Aczél Anna fogalmazott egy, a témában rendezett konferencián [10] „nagyon  nehéz  a  másik,  az  új  út,  aminek  a reményével  el  lehet  andalodni,  de  szinte  reménytelen,  ha  nincs  kinek  a  kedvéért  megtenni  az  erőfeszítéseket.  X  néninek  már majdnem  el  lehetett  hinni,  de  aztán  elment  szabadságra,  vagy  éppen  aznap  szabadnapos,  amikor  nagyon  hiányzik  a  jelenléte, tanácsa.”

Cikkünk a „19 akciónap a gyermekek és fiatalok elleni erőszak megelőzéséért" c. kampány részeként jelent meg. Egyesületünk a Women's World Summit Alapítvány nemzetközi mozgalmához csatlakozva november 1-19. között minden nap a megadott nemzetközi tematika mentén dolgoz fel, főként hazai vonatkozású anyagokat.