A bolgár állampolgárságú roma kislány, Maria Ruseva ügye egy olyan társadalmi jelenségre világít rá, ami szerint hajlamosak vagyunk kizárólag a „rossz” szülőket hibáztatni, démonizálni. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, írja Jana Haisnworth, az Eurochild főtitkára.
Maria Ruseva helyzete tulajdonképpen tünete az európai roma közösségeket érintő előítéleteknek és mélyszegénységnek. A bolgár hatóságok kezdeményezték Sasha és Atana (Maria vérszerinti szülei- a ford.) hét másik gyermekének az elhelyezését különböző szociális szolgálatoknál, beleértve egy gyerekotthont is.
A National Network for Children in Bulgaria nevű civil szervezet, mely tagja az Eurochild-nak is, megkérdőjelezte a döntést. A szociális és munkaügyekért felelős miniszternek, a szociális támogatásért felelős irodának és a gyermekvédelmi állami irodának címzett nyílt levelükben azt írják, a szegénység sohasem lehet ok a gyerekek kiemelésére, a Rusev családhoz hasonló körülmények között élő családoknak komplex támogatásokra van szükségük.
Attól a naptól fogva, hogy Maria képe körbejárta a nemzetközi médiát – egy szőke kislány, amint két görög roma felnőtt között ül – az ügy felháborodást keltett és megerősített az egyébként is mindent átható negatív roma-képet. Európa legnagyobb kisebbsége a cigányság, nagyjából 12 millióan élnek itt. Többségük nyomorúságban, kirekesztve a többségi társadalomból.
Bulgáriában szó szerint családok ezrei élnek Rusevékhez hasonlóan. Ők a Szófiától 270 km-re lévő Nikolaevo-ban, egy egyszobás, omladozó házban laknak. A szegregátum a város legálisan beépíthető részén kívül esik, így az ott álló házak engedélyek és minden infrastruktúra nélkül épültek.
Látszólag persze az tűnhet a legjobb megoldásnak, ha Sasha és Atana gyermekeit állami gondozásba veszik. Sőt, így biztosan jobb körülmények között élnének. Sokan úgy vélik, mivel Sasha és Atana lemondtak gyerekükről, alkalmatlanok szülőnek, és ezért meg kell őket büntetni. Az Eurochild szemszögéből ez azonban egy sokkal összetettebb kérdés.
Semmilyen esetben sem választható el a gyermek vérszerinti szüleitől úgy, hogy először ne támogatnák a családot, biztosítva minden anyagi szükségletüket. Az Eurochild semmi esetre sem állítja, hogy a szülők cselekedete felett szemet kell hunyni, ha valóban eladták Mariát a görög párnak. Annyit állítunk csak, hogy elkeserítő körülmények között ez az elkeseredett ember valószínűsíthető viselkedés lenne.
Bulgáriában régóta léteznek intézményi ellátások gyerekeknek. Nagyjából 122 gyerekotthon kap helyet az országban. A Hope and Homes for Children-nel és a helyi partnerekkel az Eurochild azért kampányol, hogy az intézményi ellátásokat kivezessék az Opening Doors for Europe’s Children program keretében (a kampányban Magyarország is részt vesz a Kulcs a jövőhöz című programmal – a ford.).
Bár már elindult az „intézménykiváltás” azzal, hogy a gyerekeket családi ellátásban és kiscsoportos lakóotthonokban helyezik el, a 3 év alatti gyerekek csecsemőotthoni elhelyezése többé-kevésbé azonos arányú maradt, kb. évi 2500 kisgyerekkel. A csecsemőotthonba kerülőknek pedig mindössze 2%-a árva a valóságban. Ez azt jelzi, hogy a családok támogatása, hogy megelőzzék a gyerek kiemelésének szükségességét, még mindig gyenge, vagy nem is létezik.
Egy-egy szociális munkásra túl sok eset jut, alacsony a képzettségük és fizetésük, így alacsony a munkamorál is, és képtelenek támogatni a bajba jutott családokat. A gyerekek gondozásba vételénél még mindig a szegénység a szegénység a fő ok. Bulgáriában a gyerekek több mint 50%-a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel veszélyeztetett, míg a három vagy több gyerekes családok 78,2%-a fejenként havi kevesebb mint 140 Euróból él.
A Rusev család esete felkeltette a média érdeklődését. A szociális ellátók majd mindent megtesznek, hogy olyan képet mutassanak, ahol a gyerekekről gondoskodnak, és jobban lesznek majd, mintha a családban maradtak volna. Valójában azonban a védelmükre hozott intézkedések elszakítják majd a hét testvért, nemcsak szüleiktől, hanem egymástól is. Máshol helyezik el őket, beleértve egy specializált intézetet is.
De a családra most eső médiafigyelemtől függetlenül, mit mond el ez a történet az ellátórendszer egészéről? Még ha ez is volna a gyerekek legfőbb érdeke, lehetetlen, hogy az állam minden mélyszegénységben élő gyerekre ennyit tudjon költeni. Valójában a gyerekek családon kívüli elhelyezése eléggé véletlenszerű és nem is meglepő, hogy a romák ebben felülreprezentáltak. Létfontosságú állami pénzeket öntenek egy olyan rendszerbe, ami fenntartja a társadalom szétszakítottságát és élteti a romák és a többségi társadalom közti bizalmatlanságot.
Hisszük, hogy léteznek valódi alternatívák. Ez a roma közösségek megerősítésével és a mellettük való elköteleződéssel kellene, hogy kezdődjön. A Habitat for Humanity Bulgaria például sikeresen vezetett be mikro finanszírozású lakáscélú hiteleket, együttműködve a helyi közösségek szervezeteivel.
Létfontosságú, hogy a szakemberek hosszú távú kapcsolatokat építsenek ki a romákkal, ne csak az otthonteremtésben segítsék őket, hanem abban is, hogy hozzáférjenek más szolgáltatásokhoz, pl. részt vehessenek pénzügyi képzésen, reproduktív és egészségügyi oktatáson, iskolai mediáción, alapvető, a mindennapokhoz szükséges készségeket sajátíthassanak el, vagy továbbtanulhassanak, szakmát szerezhessenek. Több száz család már profitálhatott ebből a modellből, képessé váltak arra, hogy megváltoztassák életüket, és ezért a változásért felelősséget vállaljanak.
Maria esete egy, a társadalomban széles körben elterjedt jelenséget mutat: hajlamosak vagyunk bűnbakként kezelni a „rossz” szülőket. A valóság azonban sosem ilyen egyszerű. A megoldás abban rejlik, hogy a családokat kezdettől fogva támogatjuk – a gyerek születése előtt és után, a szülőkkel éreztetve, meghallgatják és megerősítik őket, hogy minden család biztosan tudja, képes lesz a méltó életre, és felelősséget tud majd vállalni a gyerekeiért.
Tovább az eredeti cikkre.
http://www.euractiv.com/socialeurope/blonde-angel-case-dont-demonise-analysis-531649
(Képünk illusztráció. A kép forrása: www.sxc.hu)