A párbeszédben sem az általánosítás, sem a sztereotipizálás nem segít, legyen szó akár roma nőkről, akár egészségügyi dolgozókról. A kerekasztalon hozott példák egy-egy roma közösségre jellemzők, ezt az előadók többször hangsúlyozták, ahogyan azt is, hogy nem minden egészségügyi dolgozóra igazak a negatívumok. Itt a kerekasztalon elhangzottakat foglaljuk össze.

Gyermekvállalás, családtervezés

Hazánkban általános vélekedés az, hogy a roma családokban magasabb a gyerekszám. Az előadók szerint ma ez már valószínűleg nem állja meg a helyét, erről pontos adat azonban nincs. A születésszám az utóbbi években mintha mérséklődne, többek tapasztalata, hogy a szülők már csak 2-3 gyereket terveznek, a 3-4-5. gyerek már nem tervezett. A sokgyerekes roma családok negatív megítélése („a gyerekvállalás a romáknál megélhetési stratégia”, vagy „minek vállal annyit, ha nem tudja eltartani”) abból adódik szerintük, hogy a többségi társadalom nem ismeri a romák családszerkezetét és az ezzel kapcsolatos attitűdjeit. A gyerek számukra áldás, a család a legfőbb érték, a roma nő életcélja a hagyományos közösségekben az, hogy anyává váljon – mondta Nótár Ilona szülésznő, interkulturális tréner. A roma nők között továbbá tabu a fogamzásgátlásról beszélni, nincs felvilágosítás, nincs arról párbeszéd, hogy miért ne vállalja a sokadik gyereket. A védekezés nem „tilos”, az élet elvétele (az abortusz) viszont az.

A romák közt úgy mondják, ha valakinek még nincs gyereke, még nem is élt igazán – mondja Arató Andrea szülésznő és szociális munkás. A gyerek születése családi, közösségi ügy és élmény, ezért jönnek együtt a roma családok a terhes gondozásra, szülészetre, ezért hangzik el gyakran a „fájásunk van”, „szülünk” – folytatta Nótár Ilona.  A zártabb közösségekben a családban „együtt viselik a terhességet”. A lányokat kiskoruktól az anyaságra készítik. 14-16 évesen férjhez mennek (férjeik szintén ennyi idősek), így még maguk is inkább gyerekek, amikor jön az első baba – akit így általában a nagymama nevel. Jó, ha ezt tudja a védőnő: a gyereket érintő kérdésekben, ha fiatal az anya, a nagymamával érdemes konzultálni – mondta Villás Zsoltné Mónika védőnő. Szerinte ugyan nem helyes ilyen korán gyereket vállalni, de ez láthatóan öröm a családban, a nagyszülők – még ha szóban helytelenítik is – nagyon büszkék ilyenkor. Tapasztalata szerint a várandósság megítélése a roma közösségekben sokkal természetesebb, örömtelibb, mint a nem roma családokban az ő praxisában.

És bár készítik a lányokat, a várandós kismamák nincsenek a mi fogalmaink szerint „rendesen” felkészülve, felkészítve a várandósságra, ráadásul sokszor nincs elég pénz a megfelelő étrend biztosítására, vagy a szükséges vitaminokra, gyógyszerekre. A szülőszobába és az azt megelőző nőgyógyászati vizsgálatokra az apa egyébként nem megy be a szemérmesség miatt, a család nőtagjai viszont annál inkább. Az előadók ugyanakkor kiemelték, a kevésbé zárt közösségben élő fiatal lányok már másképpen élik meg a nőgyógyászati, és általában az egészségügyi vizsgálatokat.

Roma nők az egészségügyben

A meghívottak tapasztalatai szerint más a betegséghez való hozzáállás a romáknak: onnantól betegség valami, hogy tünete van, fájdalommal jár. Így sajnos később, már rosszabb állapotban fordulnak orvoshoz, mint kellene. Nagyon erős a közösség szerepe, vannak olyan civil kezdeményezések, amik bevonzzák a családokat az orvosi szűrővizsgálatokra. Fontos a személyes beszélgetés, hogy elmagyarázzák, milyen vizsgálat miért történik. Problémás terület itthon pl. a férfiak prosztatarák szűrése, a romák nagyon kis százalékban vesznek ebben részt, itt még sok munkára van szükség – mondta Lakatos Szilvia (Khetanipe Egyesület).

A közösség ereje pedig itt is érezhető: a védőnők egyetértettek abban, hogy a várandós lányoknál az idősebb rokonok (anya, anyós, nagymama) szava többet számít a szakemberénél. Ahogyan gyakori szerintük az is, hogy az orvos, ha a hozzá forduló roma nő „túl fiatal”, „túl idős”, sok gyerekes, máris másképp beszél vele, lekezelően. Ez azonban – teszik hozzá –általános probléma, és nem csak a roma nőket érinti.

Villás Zsoltné Mónika védőnő szerint a védőnőknek tulajdonképpen közvetítő szerepük is van, és éppen ezek a kommunikációs problémán segíthetnek. Ő a kismamát felkészíti a vizsgálatokra minden szempontból, elmondja, mi vár ott rá, hogyan és mivel készüljön, utána megbeszélik az eredményeket, további teendőket. Az orvos sokszor olyan szakkifejezéseket használ, amit az egészségügyi területen dolgozókon kívül senki más nem ért, így egy-egy vizsgálat után „lefordítja” az eredményeket. Fontos szerinte az is, hogy a védőnő rendszeresen pozitív visszajelzéseket adjon, ha a kismama valamit „jól csinált” (pl. elhozta a kiskönyvét benne a szükséges pecsétekkel, vagyis volt a körzeti orvosnál), ez nem csak az ő önbecsülésének lesz jó, de így később is jár majd a vizsgálatokra. Ráadásul ezeket az orvos is hallja, és így más lesz az ő hozzáállása is. Az orvos- beteg kommunikáció nem csak a romákkal problémás, az ő tapasztalatai szerint annyiban viszont más, hogy míg egy nem-roma anyuka vissza mer kérdezni, ha nem ért valamit, addig a roma kismama nem.

Attitűdváltásra van szükség az egészségügyben: nem jól bánnak a betegekkel, és itt nem csak a romák diszkriminációra kell gondolni. A másik oldalról viszont a roma nőknek is szemléletformálásra lenne szükségük – folytatta Tóth Dánielné Beáta (Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete) -, sokszor ugyanis nem tudják, hogyan készüljenek az orvosi vizsgálatra, hogyan kellene előtte tisztálkodni, felöltözni, erről ugyanis nem beszélnek otthon. A szakemberek pedig ezek miatt általánosítanak – pedig ez nem is feltétlen roma, sokszor inkább a szegénységgel összefüggő probléma. Az előadók egyetértettek: ha valaki az orvossal nem együttműködő, az nem azért van, mert roma, ez sokkal inkább személyiség kérdése, vagy az ismeretek hiánya miatti félelem. A beteget tájékoztatni kell, őszintén és az ő szintjén.

Gellér Judit, az European Roma Rights Center jogásza a diszkriminációval kapcsolatos kutatásokat is idézett: egy 2005-ös kutatás szerint létező jelenség az, hogy a szülészeteken a roma nők „roma kórterembe” kerülnek, erről azóta nincs adat, de sokan beszámolnak róla. Egy 2007-es európai uniós kutatás eredménye szerint pedig a megkérdezett 1200, magát romának valló válaszadó kb. 11% élte már meg, hogy az egészségügyi rendszerben más bánásmódban részesült (bővebben erről a kutatásról: Egyenlőség, egészség és a roma/cigány közösség). Amint arra Nótár Ilona felhívta a figyelmet, ez a szám nagyon alacsony, valószínűleg azért, mert a megkérdezettek többsége nem diszkriminációként élte meg az egyes helyzeteket, számukra ez a „kapható szolgáltatás szintje”. Ehhez kapcsolódik az a tapasztalata is, hogy a romák minden esetben fizetnek hálapénzt, igaz, kevesebbet (mert általában kevesebb van): de ezt nem azért fizetik, hogy jobb színvonalú ellátást kapjanak, hanem kifejezetten az ellátásért.  

Sajnos még mindig vannak olyan ügyei az European Roma Rights Centernek Magyarországon – folytatta Gellér Judit -, ahol a roma nő tájékozott beleegyezése nélkül kötötték el szülés után a petevezetékét (ez kényszer sterilizáció tulajdonképpen). Egyik ügyfele, akinek emiatt fordult hozzá, még szeretne gyereket, úgy érzi, nem csak női mivoltát, hanem a közösségben betöltött helyét, szerepét (mint anya) is elvesztette. Az orvosnak nincs joga dönteni erről, ebben egyetértettek a résztvevők. Mindenkinek joga van eldönteni, hány gyereket akar, tud vállalni, és mikor.

Felmerült az a kérdés is, hova fordulhatnak a roma nők jogsérelem esetén: az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és betegjogi képviselőhöz mindenképpen. De amint Gellér Judit elmondta, nehéz dolguk van a mindenhol jelen lévő diszkrimináció miatt.

Az előadók viszont pozitív változásként értékelték, hogy egyre több roma szakemberrel találkozni az egészségügyben. Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a szakember nem vállalja, hogy roma, és nem akar visszamenni a saját közösségébe dolgozni. Pedig Arató Andrea tapasztalata szerint – aki maga is roma védőnő -, hozzá bátrabban fordulnak a roma nők bármivel kapcsolatban, mint más kollégáihoz. Más előadó azt mesélte, lovári nyelvtanfolyamon találkozott szülész-nőgyógyász orvossal, aki azért vágott bele, hogy jobban értse a betegeit.

Jó gyakorlatok

A kerekasztal-beszélgetésen több olyan jó gyakorlat is szóba került, amik kevéssé ismertek, pedig nagyon fontos a küldetésük:

Egészségügyi dolgozók érzékenyítése, „roma-magyar” kommunikáció oktatás a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (Nótár Ilona programja; a Népszabadság cikke a témában) A Pécsi Tudományegyetemen pedig Lakatos Szilvia tart érzékenyítő kurzusokat többek közt védőnőknek.

Tudatos életre nevelés program: hátrányos helyzetű településeken, hátrányos helyzetű roma gyerekeknek szóló program, roma szakemberekkel, helyben. (Nótár Ilona programja; a P’amende riportja a témában)

Szemléletformáló foglalkozások fiataloknak párkapcsolatról, tudatos családtervezésről: a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesületében roma önkéntes nők részvételével beszélgetek házasságról, gyerekvállalásról, szülőségről. Edelényben a szülésre való felkészítés keretében mentorok járnak a kismamákhoz, családokhoz az egyesület szervezésében. (bővebben: romanok-edeleny.hu)

Pécsen Khetanipe Egyesület programjában a gyerekeknek napközbeni ellátást nyújt, náluk a család, a férfiak is részt vesznek a gyerekekkel együtt a foglalkozásokon. (bővebben: www.khetanipe.hu)

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői

Arató Andrea (szociális munkás, szülésznő), Gellér Judit (jogász, European Roma Rights Center), Lakatos Szilvia (Khetanipe Egyesület), Nótár Ilona (szülésznő), Tóth Dánielné Beáta (Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete), Villás Zsoltné Mónika (védőnő, Magyarországi Védőnők Egyesülete), moderátor: Dr. Bodrogi Bea (Születésház Egyesület).

Kép forrása: az esemény facebook-oldala.