Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő, a másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán – kímélet nélkül – lesújtanak. Hol az érzéseinkre, a szeretetünkre, naivságunkra, hol a pénztárcánkra, hol pedig a testi épségünkre, az életünkre. Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj vagy bomba nő, feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá gyűrő céljaik könyörtelen megvalósítása. A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik – a gátlástalanság rablólovagjainak – nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem: mindössze pszichopaták.

Súlyos csend nehezedik a házasságra és mindenekelőtt magára a feleségre, aki éjt nappallá téve fáradozik azon, hogy minél tökéletesebben megváltoztassa a személyiségét, meg akarván felelni egy ideálnak, amely a régmúlt időket idézi, és amely tiszta formájában valószínűleg soha nem is létezett. Egy acélketrec foglyaként mosolyog, selypeg, boldog és jóságos, közben már régen elveszítette önmagát. Aztán feltűnik egy idegen férfi, aki lehet, hogy a férje nyomába sem érhet, mindössze őszinte és nyílt, meg akarja őt kapni úgy ahogy van, teljes valójában, színjáték nélkül. A házasságtörés nyélbe üttetett, és a nő ámulva veszi észre, hogy az idegen hálószobák rejtekében, a csak őrá kíváncsi férfi mellett mintha újra testet öltene az a régi, csillogó szemű fiatal lány, akit – hitte ő – már mindenki elfeledett.

Riemann hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről, arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregedésünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál/deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk – külső és belső világunk felelős gazdáivá.

A társas kapcsolatok rendszere az evolúció folyamán a rideg célszerűségből a baráti, szexuális, társasági és ezer más érintkezésfajta összetett, alig követhető kavalkádjává változott, ahol a szerelmes csóktól a fejsimogatásig vagy az elismerést kifejező tapsig (és persze azon túl is) terjed a skála. Ez a bölcs és egyben nagyon szórakoztató, szellemes, sőt helyenként egyenesen frivol könyv rengeteg olyan ismerettel ajándékoz meg bennünket, amelyeknek voltaképpen mindannyian a birtokában vagyunk, csak éppen azt nem tudjuk, honnan, miért és mi módon...

Meggyötört tekintet, fájdalmas arckifejezés, elesettséget sugárzó testtartás... A szomorúság szobrát lehetne mintázni róla. Vagy csak beteg? Szinte bizonyos, hogy az, mégpedig „korunk betegségében", a depresszióban, az egyik legkeservesebb nyavalyában szenved. Nemcsak számára gyötrelmes a kór, de a környezetét, hozzátartozóit, rokonait sem hagyja nyugodni. Mit tehet ilyenkor a beteg, a családtag? Mire képes a mai orvostudomány a depresszió gyógyításában? Az eddig harminchárom spanyolországi kiadást megért mű a depresszió és az ahhoz gyakran kapcsolódó kóros felhangolt állapot, a mánia valóságos enciklopédiája. A spanyol pszichiáter könyve egyszerre nyújt könnyen érthető és alapos eligazítást mindazoknak, akik saját bőrükön tapasztalták meg, milyen szörnyű a depresszió, és azoknak is, akik egy családtag révén kerültek kapcsolatba ezzel a betegséggel. Elolvasása felér egy kezeléssel.

Amikor megjelent ezen a világon, pici volt, ráncos és tehetetlen. Rohantak vele az évek, már serdülő lett, aztán bakfis lány, csinoska, ám tele problémákkal. Az anya sóhajtott, de nem vette a szívére: a kamaszok ilyenek, gondolta, majd ha felnő, minden rendbe jön. És a lányok annak rendje és módja szerint fel is nőttek, ám a gondok megmaradtak, ha jellegük meg is változott: jelentős részük az anyák személyiségéből fakadt. Mert az öregedő édesanya nehezen veszi tudomásul, hogy a lánya nem az ő fiatalkori vágyainak megvalósítója, nem azt csinálja, nem úgy él, ahogy annak idején ő megálmodta. Az ifjú hölgy bizony önálló, az új és nagyon megváltozott kor parancsai szerint alakítja ki mindennapjait, azzal létesít szerelmi viszonyt, akivel ő akar, a férjét ő választja meg, fittyet hány az anyai intelmekre, a társadalmi elvárásokra, aztán ha úgy hozza a kedve, el is válik, és ismét beköltözik egykori leányszobájába, felforgatva szülei újonnan kialakított életét. Néha makrancos, kibírhatatlan, önfejű, sőt goromba, az anya nem érti, mi történt azzal, akit a szíve alatt hordott, akit a saját képére próbált formálni, hol a lányát kárhoztatja vérig sértetten, hol önmagát...

A kötetben pszichológus, ügyvéd, családjogi bíró, szociálpolitikus, szociológus veszi sorra azokat a családi élethelyzeteket, amelyek egyik lehetséges kimenetele a különválás. A szerzők segítséget nyújtanak ahhoz, hogy ki-ki végig gondolja, elemezze saját kapcsolatát társához, a kialakult konfliktushelyzet lehetséges megoldásait, és felmérje ezek hatását saját maga, családtagjai, kiemelten a gyerekei életére. A könyv önkitöltős kérdőívek, esetek és többoldalú szakmai megközelítések segítségével kíván hozzájárulni a gyakori családi konfliktusok többszempontú vizsgálatához, és a jó döntések meghozatalához, a mediáció, illetve a válás esetén szükséges praktikus ismeretek megszerzéséhez. Szakemberek és laikusok számára valamint a képzésben egyaránt jól használható a családokkal, gyermekekkel folytatott munkában.

A gyermekbántalmazás, elhanyagolás, abúzus látszólag az utóbbi években került a figyelem középpontjába.

E könyv arra tesz kísérletet, hogy elemezze az elméleti és gyakorlati problémákat, kategóriák szerint vizsgálja a különféle bántalmazási, elhanyagolási formákat, és egy lehetséges, a korábbihoz képest új szó-, és fogalomhasználatot, valamint szakmai megközelítést mutasson fel.

Miért olyan végletesek a vélemények a családokat, gyermekeket érintő kérdésekben? Miért nincs érdemi vita a laikusok és szakemberek – de az érdekeltek körében sem – a gyermekekről, családokról, gyermekvédelemről; miért nem lehet indulatok nélkül, vagy érzelmektől csak mérsékelten fűtve érvelni?

Mindezeket a kérdéseket a gyermekvédelem történetének, múltbeli és mai gyakorlatának, a családok és gyermekek megváltozott és sokszor tisztázatlan helyzetének vizsgálata közben teszi fel a szerző. A kérdéssor a szokásosnál lényegesen nagyobb figyelmet, kutatások tömegét igényelné, ezért e könyv inkább a dilemmákat és a lehetséges megoldás – változatokat vizsgálja.

Herczog Mária (1954) szociológus művének (amelyet bizonyára fontos kézikönyvként fog számon tartani a hazai szakirodalom) megírásakor még az 1901. évi gyermekvédelmi törvény az egyetlen átfogó jogszabály; megjelenésének idejére a Magyar Parlament minden remény szerint már elfogadja az újat.

Szerző: Herczog Mária

Pont Kiadó, Budapest, 1997.

A helyreállító igazságszolgáltatás célja, hogy a büntetés ne elsősorban szankció, hanem tanulást segítő jelzés és az elkövetett tettel arányos legyen, ugyanakkor ne keltsen indulatot, ellenállást, és hosszabb távon segítse a jó viselkedési normák kialakulását, rögzülését.

Ez a könyv megismerteti azokat a technikákat, amelyek jól használhatók iskolában, otthon, intézményekben és a büntető igazságszolgáltatásban is gyerekek és fiatalkorúak esetében. Bemutatja a helyreállító igazságszolgáltatás elméleti hátterét, külföldi gyakorlatát, eddigi magyarországi szakirodalmát és tapasztalatait.

A könyv jól használható pedagógusok, szociális munkások, pártfogók, jogászok és szülők gyakorlati munkájában, a felsőoktatásban és az Egyesületünk által indított képzéseken is, melyek a technika gyakorlati elsajátítását és használatát célozzák.