A tanulmány áttekinti a prostitúció és az emberkereskedelem jogi szabályozását, a magyarországi gyakorlatot nemzetközi összehasonlításban, illetve az ellátórendszer hiányosságait, ez utóbbihoz szakemberekkel és az ellátórendszerrel valamilyen módon kapcsolatba került prostituáltakkal (köztük kiskorúakkal) készítettek interjúkat.
„Vajon milyen segítséget nyújt a társadalom a leszakadottaknak, a megalázottaknak, a kiszolgáltatottaknak? Hogyan és miképp igyekszünk megelőzni a prostituálttá válást, illetve rehabilitálni, vagy legalább a kárt enyhítve támogatni az áldozatokat? Arra kerestem a választ, hogy pusztán emberi mulasztás, vagy mélyebb strukturális okok vezetnek oda, hogy – miközben más országokban széles körű ellátást kaphatnak a prostituáltak, illetve az emberkereskedelem áldozatai – nálunk nem hogy kiléptető, reintegráló kezelést, de még alacsony küszöbű (anonim, kárenyhítő) szolgáltatást sem igen érhetnek el a rászorulók.” – teszi fel a kérdéseit a kutató, és amint később világossá válik, a helyzet igen kilátástalan.
Hazánkban a büntetőjog, az érintett intézmények és a (megkérdezett) szakemberek sem ismerik fel, vagy legalábbis esetlegesnek tekintik az összefüggést emberkereskedelem – amit ma leginkább a „csicskáztatással” azonosítanak – és a prostitúció között, ennek áldozatait pedig nem tekintik áldozatnak, nem azonosítják akként. Így – ahogyan a tanulmány fogalmaz – „az áldozatvédelemmel és az áldozatok, veszélyeztetettek megsegítésével, támogatásával foglalkozó intézmények és munkatársaik – sem tárgyi, sem anyagi, sem személyi feltételeiket illetően – a legkevésbé sincsenek fölkészítve arra, hogy az áldozatvédelemmel és megelőzéssel kapcsolatos, a nemzetközi egyezmények által előírt feladatokat ellássák.”
A szociális szakemberekkel készült interjúkból kiderül, hogy képzésük során nem tanultak a prostitúcióról vagy emberkereskedelemről, ismereteik hiányosak, így lehetséges az is, hogy a megkérdezettek többsége nem azonosítja a 18 éven aluliak prostituálását a gyermekprostitúcióval, nem ismerik fel az emberkereskedelmet, amikor arról beszélnek az interjúkban, hogy a gyermekotthonból elszökött gyereket ki csábítja magával, utaztatja, bujtatja és adja kölcsön. A szerző összefoglalása szerint: „Nincs kutatás, nincs képzés, nincsenek a témában szakcikkek. Nincsenek fórumok: az emberkereskedelemről és a prostitúcióról a bulvármédián kívül érdemben nincs beszéd.” Az ellátórendszerben dolgozók nem kapnak segítséget ahhoz, hogy megfelelő színvonalú szolgáltatásokat, ellátásokat biztosítsanak az érintetteknek, a kritikus hangvételű tanulmány azonban nem is őket hibáztatja. „Mit kezdjen egy pszichológus, aki egyedül vagy másodmagában lát el egy 70-100 fős intézetet, vagy mit kezdjen egy óvónő képzettségű nevelő mondjuk tíz egymást szexuális erőszakkal fenyegető egynemű tizenévessel? Neki ki segít?”
Prostitúció és emberkereskedelem a szociális ellátásban és a gyermekvédelemben Magyarországon, 2013.- Az áldozat-ellátás intézményrendszere
Kutatási részbeszámoló, „Az áldozatsegítő segítője” (TÁMOP – 5.6.1.C-11/1)
Készítette: Betlen Anna
A tanulmány az alábbi webhelyeken érhető el:
http://aldozatsegitok.hu/sites/default/files/aldozatellatas2013_BA.pdf
http://monafriends.files.wordpress.com/2014/10/aldozatellatas-2013.pdf