Az eredmények így jók lesznek, az iskola nem lóg ki a sorból, nem üt el az átlagtól, csak közben van egy réteg, amely folyamatosan újratermeli magát, mert a problémákat elfelejtettük megoldani a nagy eredményesség közepette.
(...) Nehéz egy válogatásból még válogatni, az egyik szilánk mégis jobban bennem maradt. Olyan szemszögből vizsgál egy szakmai körökben népszerű témát, amivel én még nem találkoztam, és nem is nagyon gondoltam rá. A kiégés fogalmának elég nagy a szakirodalma, súlyos és létező probléma. L. Ritók Nóra írása egyszerűen fogalmaz: érthető. Mármint a kiégés, mert tényleg nehéz például mélyszegénységben élőkkel foglalkozni, nagy az érzelmi megterhelés, kevés a sikerélmény. Felteszi viszont azt a kérdést, hogy mi van azokkal, akikkel foglalkoznak, mert ha közülük valaki a kiégés jeleit mutatja, akkor nem veszünk elő semmilyen szakkifejezést, ő egyszerűen csak lusta. Mert ha a tanár nem látja az értelmét a munkának, vagy ha neki van mindenből elege, akkor ő kiégett, de az a cigányember, akiről L. Ritók Nóra ír, egyszerűen csak lusta, mert úgy érzi, felkelnie sincs értelme. A kiégést lehet kutatni, tanulmányokat írni róla, de a lustaság bizony megvetendő, az ilyen emberek ugye megérdemlik a sorsukat. A nem egyforma mércével való mérés túlságosan is finoman fejezi ki a problémát. "
L. Ritók Nóra: Bukdácsoló esélyegyenlőség. Underground Kiadó, Budapest, 2011.