Megfelelő képesítés nélküli nevelőket és gyermekfelügyelőket talált idén áprilisban az alapvető jogok biztosa a fóti Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthonában. Egyiküket személy- és vagyonőr végzettséggel vették fel olyan munkakörbe, amelyben gyerekekkel kellett foglalkoznia.

Februárban a kalocsai speciális gyermekotthonban is megállapították, hogy a dolgozók képtelenek kezelni a gyerekek indulatos viselkedését, jutalmazási eszközként például a cigarettát alkalmazzák. Nem ismerik azokat a pedagógiai eszközöket sem, amelyekkel kezelni lehet a gyerekek viselkedési, beilleszkedési zavarait.

Bár a kormány igyekszik az intézeti ellátás helyett a nevelőszülők felé billenteni a rendszert, csak a 12 év alattiakat kötelező családban elhelyezni, így az állami gondozott kamaszok többsége még mindig gyermekotthonokban él. De miért kell nagyítóval keresni az olyan gyerekotthonokat, ahol a dolgozók megfelelően végzik a munkájukat? Ki tehet erről, és mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik ilyen otthonban nőnek fel?

A kamaszokról leginkább semmit

Ahogy az összes állami intézménynél, a gyerekotthonoknál is rendelet szabályozza, hogy adott munkakörbe milyen végzettségű embereket lehet felvenni. A személy- és vagyonőr persze hivatalosan nem elfogadható, a munkaerő-hiány miatt mégis előfordul, hogy képesítés nélküli emberek foglalkoznak a gyerekekkel. Ez törvénytelen, és előbb-utóbb úgyis észreveszi valaki – legyinthetnénk. Csakhogy valójában azok sincsenek mindig felkészülve a gyerekotthonokban uralkodó viszonyokra, akiknek papírjuk van róla, akik pedig mégis kompetensek, többnyire elhagyják a pályát, mint Zsolt. Rá még visszatérünk, de most nézzük, milyen végzettséggel lehet bekerülni egy gyerekotthonba, és mihez lehet ott kezdeni!

A legmagasabb szintű beosztás a nevelőé, ahová pedagógusi, felsőfokú szociális, pszichológusi, mentálhigiénés, teológusi és hittantanári képesítést fogadnak el. Ezek közül elég eggyel rendelkezni, hogy valaki átmenjen a rostán. A KSH 2014-es adatai szerint a többségük pedagógus, vagyis korábban jó eséllyel iskolában tanított, ha egyáltalán kapott ott állást. Ők bármilyen szakosok lehetnek, akár tornatanárok is.

A nevelők foglalkoznak közvetlenül a gyerekekkel, megtervezik és megtartják a foglalkozásokat. Az ő munkájukat segítik a gyermekfelügyelők, akik elvileg nem foglalkozhatnak önállóan a gyerekekkel, inkább szabadidős tevékenységeket szerveznek, adminisztrációs feladatokat látnak el. A legtöbbször azonban elmosódik a különbség a két munkakör közt, és leginkább mindenki foglalkozik mindennel. Ahhoz, hogy valaki gyermekfelügyelő legyen, elég elvégezni egy OKJ-s képzést, összesen hetet fogadnak el. Az elfogadott tanfolyamok egy része a kisgyerekekre specializálódik, mint az óvodai dajka, vagy a kisgyermekgondozó képzés. Ezekben az a közös, hogy hiába végzi el valaki, semmit sem fog tudni arról, mit kell kezdeni egy állami gondozott kamasszal, aki élete során súlyos traumákon esett át. 

A gyermekfelügyelőhöz elfogadott képzések egy része nyolc általánosra épül (pl. az óvodai dajka), és a KSH 2014-es országos adatai szerint a gyermekfelügyelők 33 százalékának nincs érettségije.

Van, ahol még magasabb ez a szám, Baranya megyében például 40, Hajdú-Biharban 44, Fejér megyében 52, Tolna megyében pedig 70 százalék.

Bárki átmegy a vizsgán

“Egyetlen tárgyunk szólt az állami gondozottakról, de a tanárunk hiába dolgozott gyerekotthonban, láthatóan nem értett hozzá. Volt, hogy már nem hatályos jogszabályokból idézett” – mondta egy eredetileg jogász végzettségű lány, aki májusban fejezte be a kisgyermekgondozó képzést. Szerinte a csoporttársai jó része bölcsődében vagy bébiszitterként akar dolgozni, de sokan gyerekotthonokba kényszerülnek, mert máshol nem keresnek munkaerőt. “Találkoztam olyan hallgatóval, akit már a képzés alatt felvettek egy gyerekotthonba” – mondta.

Bán Dóra egy budapesti családok átmeneti otthonában dolgozik szociális munkásként, és közben ugyanolyan képzésre jár, mint az előbb idézett lány. “A gyerekotthonok csak érintőlegesen kerülnek szóba” – mondta ő is. “Az idei kisgyermekgondozó vizsgán bárki át tudott volna menni, volt olyan feladat, ahol 15 gyerekjátékot kellett felsorolni.

Nem beszélve arról, hogy a vizsgalap hibás volt, az egyik feladatban egy már hatályát vesztett jogszabályt idéztek. Nagyon alacsony a színvonal, olyan csoporttársaim is voltak, akiket biztosan nem engednék gyerekek közelébe. Eleve nem értem a motivációikat, voltak, akik egész más területről jöttek, például műkörmösök vagy felszolgálók voltak”. Dóra eredetileg ifjúságsegítőként végzett, ez a képzés viszont évek óta nem indul. Pedig szerinte hasznos volt, mert olyasmiről is szó esett, ami a kamaszokat érinti, például pályaorientációról vagy drogprevencióról.

“A függőség gyakori probléma egy gyerekotthonban, de előjöhet más életvezetési probléma is, amihez tanácsadás, személyes segítő beszélgetés kell. Ez kreativitást igényel. Ráadásul a gyerekotthonban élőkkel olykor meg kell küzdeni, könnyen átverik a dolgozókat, amihez kell egyfajta érettség” – mondta. 

Aki ért hozzá, az máshol dolgozik

Zsolt szociálpedagógia szakos hallgatóként próbálta ki magát egy vidéki gyerekotthonban. Egy ilyen végzettségű dolgozó elvileg bármilyen intézményben jól jöhet, mivel ismeri a kreatívabb, élmény- és drámapedagógiás módszereket is. Csakhogy Zsolt ötleteire nem igazán voltak vevők.  “A kollégáim többsége főzni és takarítani jött be az otthonba, de amúgy nem tudtak kommunikálni a gyerekekkel” – mondta Zsolt, akinek a felvételkor – egyetemi tanulmányai ellenére – vállalnia kellett, hogy megszerzi majd a kisgyermekgondozó végzettséget, amivel a többiek is rendelkeztek.

“Sokszor fejtörést okozott nekik, hogy mit kell kezdeni egy kamasszal. Azt sem tudták, hogy kell elfogadni a másságot. Volt egy leszbikus lány, akit mindenki formálni akart. Megpróbálták elérni, hogy ne a lányokhoz vonzódjon, de senkinek sem jutott eszébe leülni és beszélgetni vele erről. Egy magatartászavaros fiúnál pedig az volt az egyetlen eszközük, hogy javítóintézettel fenyegették”. Zsoltnak főleg idősebb, ötven év körüli munkatársai voltak, de volt egy fiatal fiú, aki hasonló OKJ-t végzett, mint ők, és Zsolt szerint nem tudott többet a témáról. “Úgy tűnik, ma is ugyanazt kapják”.

A volt egyetemi csoporttársai közül szerinte “senki sem olyan hülye”, hogy gyerekotthonban akarjon dolgozni. “Nem is örülnének nekik, mert magasabb fizetést kellene nekik adni, ráadásul még reformokat is bevezetnének. Az pedig sosem jó egy ilyen közegben” – mondta. Zsolt néhány korábbi csoporttársáról tud, akik a gyerekvédelemben helyezkedtek el, de mind irodai munkát végeznek.

“Nincs olyan OKJ-s képzés, amely megfelelően felkészítene erre a munkára” – mondta Aczél Anna, aki korábban a Rákospalotai Javítóintézet igazgatója volt, ma ugyanott pszichológus. Emellett gyerekvédelmet tanít a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és az Országos Rabbiképzőben pedagógia szakos hallgatóknak. “Kreatív módszertanra nálunk sincs sok idő, legfeljebb egy óra, ha belefér a kurzus végén”.

Aczél szerint a legnagyobb baj a képzések korszerűtlensége mellett az, hogy nem lehet megfelelő gyakorlatot szerezni, nincsenek gyakorlatvezetők, akik átadnák a módszertani tudásukat a fiataloknak. Szerinte sok jelentkező valójában nem tudja felmérni, hogy képes lesz-e elvégezni ezt a munkát.

“Az első órán mindig megkérdezem, hogy ki miért jelentkezett. Amint elhangzik, hogy ‘azért, mert szeretem a gyerekeket’, szólok, hogy ezt többet nem akarom meghallani” – nevetett egy OKJ-s képzésekkel foglalkozó budapesti iskola munkatársa, aki jövőbeli gyerekfelügyelőket is oktat. Rendszeresen jár vizsgáztatni más képzőhelyekre, ahol nincsenek túl jó tapasztalatai. “Egyrészt nem jellemző, hogy gyakorlati szakemberek tanítanak. Másrészt van olyan iskola, ahol egy óvónő és egy szociális munkás tanít minden tárgyat. De ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy néhol cd-n adják le az anyagot, és Skype-on tartanak konzultációkat – mondta. Ez persze törvénytelen, de szerinte mégis könnyen megcsinálhatják, mert úgyis csak a papírokat ellenőrzik, azok pedig mindig rendben vannak.

Nem lehet válogatni

“Senki” – válaszolta egy vezető beosztású gyermekvédelmi szakember arra a kérdésünkre, hogy ki lehet felkészülve mégis arra, ami egy gyerekotthonban történik. “Általában senki sincs felkészülve a gyerekek problémáira, sem a gyerekvédelem, sem az oktatás, sem a rendőrség, senki. Csupa hiteltelen felnőttel vannak körülvéve, így nem csoda, ha kötődési gondjaik lesznek”.

Azt viszont nehéz elérni, hogy csak alkalmas emberek dolgozzanak, mert annak az a veszélye, hogy kevés embert vennének fel, ők pedig hamar kiégnének. “Nem nagyon lehet válogatni, és előbb-utóbb minden igazgató eljut oda, hogy inkább felveszi a kevésbé alkalmasakat is”.

Jóformán bárki, aki elvégez most egy ilyen OKJ-t, el fog tudni helyezkedni. Ez egy egyszerű képzés, biztos munkahely, és végül is szimpatikus dolog gyerekekkel foglalkozni. De a profi gyerekvédelmi munka egészen más lenne, amit a mostani szabályozással és fizetésekkel lehetetlen megvalósítani” – mondta.

“Ez a helyzet csak rezsimépítésre jó. Ezt úgy értem, hogy az intézmény érdekei a gyerekek érdekei fölé kerülnek. Persze, ha minden dolgozónak lennének önálló gondolatai arról, hogy mit kell kezdeni a gyerekekkel, akkor nem rezsimépítés folyna, hanem a gyerekotthonok vidám helyek lennének. Ehelyett olyanok ma is, mint az “Iskola a határon”-ban volt, nem változott semmi”.

Magyarországon még mindig nagy titok övezi, mi történik a gyerekotthonok falai között. Ha van egy érdekes története ezzel kapcsolatban, írjon e-mailt a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

Ez a cikk az abcug.hu-n jelent meg.

Szerző: Szurovecz Illés

fotó: sxc.hu