Az emlékezetes kormányváltás kezdetén kiadott könyv alcíme: „Eltérő nézőpontok, megközelítések, változó gyakorlatok a hazai és nemzetközi családpolitikában”. A könyv öt fejezetből áll: az első egy történelmi kitekintés. A második a női munkavállalásról, a termékenységről és minőségi gyermek-gondozásról; a harmadik a családi szerepek és családmodellek szociológiájáról; negyedik a gyermeki fejlődés szükségleteiről; az ötödik pedig a családpolitika eszközrendszeréről és hazai gyakorlatáról szól. Érdekes, hogy mindezek elé tették a szerkesztők (Neményi Eszteren kívül Danis Ildikó és Herczog Mária) témájuk összefoglalását és szakpolitikai javaslataikat. Ez a könyv leglényegesebb része, így ezt érdemes (kritikailag) ismertetni.
Célszerűnek tűnik az összefoglaló fejezet alcímeihez, mint a szerzők gondolatmenetének logikájához kapcsolódni. „A családpolitika nézőpontjai és kihívásai” abból indul ki, hogy a folytonos társadalmi változásokhoz nemcsak a családoknak, hanem a családpolitikának is alkalmazkodnia kell. Éspedig egyrészt elősegíteni a női munkavállalást, ami kihat a családi szerepekre és munkamegosztásra, s biztosítja a nő gazdasági önállóságát. Másrészt biztosítani a dolgozó anyák gyermekeinek napközbeni, magas színvonalú ellátását, így könnyítve a női munka és gyermekgondozás egyeztetését. Ennek megszervezése komoly feladatokat adhat a korszerű család-politika számára.
„Jóléti rendszerek és családpolitika”: Tényként állapítható meg, hogy a jóléti rendszerekbe, mint kollektív megállapodásokba a családok számára juttatott szolgáltatások is beletartoznak, de eltérő családmodellekre és a nők helyzetének változásaira épülnek. „Az egyéni preferenciák, a családi értékrend hatásai” a magyar társadalom ősi tradicionalizmusa folytán ugyan nyilván nehezebben befolyásolhatóak, de itt is gyarapodik a családok olyan csoportja, amely rugalmasan alkalmazkodik a körülményekhez. Így a családpolitikai döntéshozatalok is egyre inkább mobilizálhatják az egyéni és családi értékrendet. Bővebben írnak a szerzők a „gazdasági szempontokról” is, amelyek azt mutatják, hogy a dolgozó anyák kisgyermekeinek napközbeni minőségi ellátása és fejlesztése ugyan magasan képzett szakembereket kíván, de hosszabb távon biztosan megtérül, mert a szakpedagógusok által is fejlesztett gyerekek nemcsak az iskolában, hanem felnőtt életükben is könnyebben helytállnak és magasabb teljesítményeket produkálnak, mint az ezt nélkülözők. Érdemes tehát a kisgyermekes anyákat többféle módon támogatni ennek igénylésében.
„A család, a munka és a magánélet összeegyeztethetősége” csak úgy lehetséges, ha a férfiak aktívabban bekapcsolódnak a családi munkamegosztásba, így a gyermekgondozásba és nevelésbe is, bár erre ma még kevés, követhető minta áll rendelkezésre (társadalmunk patriarchális jellege miatt). „A demográfiai nézőpont” általában nem érvényesül közvetlenül (bár országunkban a jelek szerint mégis!) a gyermekvállalás ösztönzésében. De tény, hogy a családbarát környezet és az anyák terheinek csökkentése, s ahol a nemek esélyegyenlősége megvalósul, mindenhol elősegíti a gyermekvállalást. Hazánkban azonban a családi támogatások állandó változása, és bizonytalansága nem vezet a termékenységi arány magasabb szintű stabilizálódásához.
„A gyermekek fejlődési szükségletei” és a magas színvonalú intézményes gondozás nem ellentétesek, sőt, az utóbbi többszörösen fejlesztő hatású védőfaktorrá válhat. Bár az otthoni, szülői hatások erősebben befolyásolják a gyermek fejlődését, mindig szükséges ezek kiegészítése (vagy ellensúlyozása) más, főleg csoportos gondozási-nevelési formákkal.
„Családpolitikai eszközök, szakpolitikai javaslatok": A családpolitika eszközei olyan politikai döntések, amelyek egy-egy cél érdekében befolyásolják a családi döntéseket. A társadalmi változások folytán változó döntésekre van szükség, mert könnyen elavulnak, így megzavarhatják a családokat. Ha az anya fizetett munkát vállal, problémát jelenthet kisgyermekének napközi gondozása. Egyrészt, mert kevés a bölcsődei és óvodai férőhely, másrészt mert ezek színvonala is gyakran kifogásolható. A jobb minőségű gondozást pedig sok szülő képtelen megfizetni, ha nem kap ehhez segítséget. Ilyenkor az anya kénytelen otthon maradni gyermekével, ami szabadságának korlátozását jelenti (hacsak férje vagy más, közeli hozzátartozója nem áll be helyette napközbeni gyermekgondozónak). Viszont jó megoldásnak tűnhet az intézményes, minőségi gyermekgondozás a nap néhány órájában, ami mellett az anya (legalább rövidített, rugalmas munkaidőben) kereső foglalkozást végezhet.
Az ilyen „szülői szabadság” hossza és megoszthatósága országonként változó. Hosszúsága (nálunk pl. 2-3 év) negatív hatású lehet a nők munkaerőpiaci helyzetére (visszaeshet a karrierjük). Viszont a megoszthatóság, amikor pl. az apa kaphat tartósabb szabadságot a gyermek gondozásához, pozitív hatású lehet nemcsak a gyermek fejlődésére, hanem a szülőpár viszonyára is. Sajnos, hazánkban ez még nem lehetséges; születésnél az apák mindössze egy hét szabadságot kapnak. (Amit időszerű lenne az anyának járó, fizetett szabadság szintjére és időtartamára emelni, a megállapodásuk szerinti csere lehetőségével.) „Adókedvezmények és pénzbeli juttatások”: a vizsgálatok szerint az előbbiek jóval előnyösebbek és hatékonyabbak. Egyrészt, mert ösztönzik a női munkavállalást, s a férfiakéval egyenlő bérek esetén növelik a munka hatékonyságát. Másrészt a pénzbeli juttatások nem segítik elő a nők munkavállalását, de gazdasági önállóságát sem. Egyébként tény, hogy az ilyen támogatások az utóbbi években drasztikusan csökkentek (kivéve a gyermekvállalást célzó támogatásokat).
„Szülőbarát vállalati gyakorlatok” is igen kedvezőek lehetnek a női munkavállalás, vagy a családi és magánélet egyensúlya számára. A kormányzati családpolitikának ezért különböző szabályozókkal érdemes erre törekednie, pl. „Családbarát Munkahely Díja” bevezetésével stb. Sajnos, ez a törekvés mindmáig fennakadt a vállalatvezetők ellenállásán, s a rugalmas munkaformák is igen lassan terjednek hazánkban.
Az „Univerzális gyermekellátási támogatások” azt jelenti, hogy minden gyermek egyformán részesül bizonyos támogatásokban. Nem mindegy azonban, hogy mely életkorban és milyen támogatásokat kapnak. Sokféle tudományos vizsgálat szerint az első életévek a legfontosabbak a gyermek fejlődése szempontjából. Ezért a koragyermekkori, magas minőségű és szakszerű támogatások a legjelentősebbek. Ezt a skandináv országok után már Észak-Amerikában is felismerték és bevezették. Megvalósításának első lépése nálunk is a bölcsőde és az óvoda működésének összevonása, azonos képzési rendszerben történő felkészítése és kezelése. Ez ugyanis rendkívüli előnyökkel járhat a gyermekek fejlődési szükségleteinek idejekorán történő biztosításában, egységes és magas színvonalú ellátás révén. Ennek egyik fő előfeltétele azonban a hazai bölcsődei és óvodai férőhelyek alapos bővítése és az ott dolgozni kívánók egységes, integrált képzése. Vannak ugyan 2009 óta már „Biztos kezdet” elnevezésű Gyermekházak is, de egyelőre ezekben sem mondható megoldottnak a munkatársak magas szintű képzése. Sőt, azóta működésük is jelentéktelenné vált.
„Célzott, korai intervenciós programokra” tehát szükség van. A szerzők szerint „úgy tűnik, ez az egyetlen módja a szegénység és a kirekesztettség újratermelődésének megtörésére a leszakadó régiókban… A rendszer költségei hosszú távon sokszorosan megtérülnek…” (26p.) Sok múlik azonban a „Szabályozás, minőség-ellenőrzés” alapos megszervezésén. Az állami szabályozás akkor lenne hatékony, ha „a szolgáltatás végzését olyan engedélyekhez kötnék, amelyek megakadályozzák az alacsony minőségű tevékenységeket.” Ennek strukturális szempontjai: kis létszámú csoportok, korszerűen képzett gondozók-nevelők, tiszta és optimálisan stimuláló környezet, a munkatársak kiemelt bérezése.
A strukturális tényezők mellett azonban alapvető a munkatársak szülői jellegű érzékenysége a gyermekek fejlődési szükségletei iránt. Ezt elősegíthetik többek között az alábbiak:
- Optimum-standardok: vagyis nem minimális, hanem optimális elvárásoknak kell érvényesülniük. A formális engedélyezési feltételeket ezért drasztikusan lazítani kellene az adminisztratív terhek csökkentése érdekében.
- Korszerűbb kora-gyerekkori képzések: minthogy nemzetközi tendencia a korai gyermekkort (0-7 év) egységben kezelni, a bölcsődei és óvodai gondozók-nevelők képzését összhangba kell hozni, éspedig főiskolai szinten.
- Közös szakmai irányelvek és folyamatos önfejlesztés: az integrált szakmai képzés közös szakmai irányelveket és módszereket ismertet és mélyít el a koragyermekkori gondozás és nevelés minden munkatársában. A cél egy közös, komplex szemlélet kialakítása a kooperáció érdekében.
Mindezek megvalósulása egyértelműen kívánatos, sőt, örvendetes lenne a magyar gyermekek szocializációja és a nők patriarchátusból történő emancipációja szempontjából. A vázolt koncepció 3 fő iránya: a nők felszabadítása önálló jövedelmük révén a patriarchális gazdasági és kulturális függések alól; ennek érdekében levenni róluk a kényszerű (bár nevelésük következtében önmaguk által is kívánt) gyermekvállalás és gondozás-nevelés terhét; biztosítani számukra nemcsak az önmegvalósítás szabadságát, hanem a vállalt gyermekeik korszerű és optimális nevelését: képzéssel, elkötelezett partnereik bevonásával és a „Biztos kezdet” gyermekházak képzett munkatársai segítségével. Hazai viszonylatban egyelőre még messze vagyunk ettől, de előbb-utóbb követnünk kell a fejlett országokat.
A kötet szerzőinek és szerkesztőinek köszönhető – s ezt el kell ismerni! -, hogy némileg eltérő megközelítéssel felmérték a magyar családvédelem 2010-es állapotát, s javaslatokat dolgoztak ki annak optimális folytatására a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint az új kormányzat remélhető támogatásával. Nem rajtuk múlt, hogy ez a reményük meghiúsult, s majd ugyanott kell folytatnunk a családpolitikát – a nemiségpolitikának (szexuálpolitikának) ezt a fontos ágazatát, hasonlóan a népesedés- és szociálpolitikához – ahol 2010-ben félbemaradt.
Családpolitika más-más szemmel (Szerk.: Surányi E. et al.)
2010, Gazd. és Szoc. Tanács, 232p.
A kötet online elérhető ide kattintva.
Szerző: dr. Szilágyi Vilmos