A műsorvezető azon kérdésére, hogy mi történhetett, és mit tehetett volna a gyámügy, dr Herczog Mária szociológus és gyerekvédelmi szakértő szerint nincs egyértelmű válasz, csak feltételezésink lehetnek, hiszen sok információról nincs tudomásunk az üggyel kapcsolatban.

- Nem tudjuk, hogy mi történt, mert természetesnek nem mondható módon azok, akik vizsgálják ezt az ügyet, nem szólalnak meg. A nagyszülők elmondás szerint ők beszéltek a gyámüggyel, de nem hallottunk a gyámügyi szolgálattól semmiféle visszajelzést. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a gyermekjóléti szolgálat, illetve a családsegítő, melyeknek kötelezően figyelnie kellett volna a veszélyeztetettségre, ha volt ilyen, valamennyire részesei voltak-e ezeknek a cselekményeknek. Azt sem tudjuk, hogy mi az, hogy visszaadták, mert arról nem volt hír, hogy elevették, vagy kiemelték volna a gyermeket. De mindenekelőtt itt arról kellene beszélni, hogy egy tíz hónapos gyerek esetében rendszeres védőnői látogatásnak kellett volna történnie. Nem tudjuk, hogy történt-e. A gyámügynek értesülnie kellett volna arról, hogy ez a gyerek súlyosan veszélyeztetett volt, ha a védőnő észlelte volna ezt. Ha gyereket korábban is bántalmazták és ennek külsérelmi nyomai lehettek, akkor ezt a védőnőnek, amikor ő találkozott a gyerekkel, akkor észlelnie kellett volna, de erről sincs semmi információ, abszolút néma csend van.

Ez egy nagyon szomorú dolog Magyarországon, hogy ilyen esetekben nem nagyon reagálnak sem a hatóságok, sem a gyermekjólét, sem a védőnői szolgálat, sem a gyermekorvos, akinek szintén látnia kellett volna ezt a gyereket, értelemszerűen. Hanem úgy gondolják, hogy ha csöndben vannak, akkor ez a dolog majd elhal, és valahogy magától elkerüli a nagyközönség figyelmét. Utólagosan szoktak, elsősorban az ombudsman, az utóbbi években nagyon alapos és körültekintő vizsgálatokat folytatni, amikben megállapítják, hogy mi történt, megfogalmaznak ajánlásokat, de sajnálatos módon azt kell, hogy mondjam, hogy a hasonló esetekben nagyon kiváló és nagyon fontos szakmai javaslatok ellenére nem történt semmi.

A hasonló településeken, mint ahol a gyerek élt, nagyon kevéssé vannak jelen a szakemberek. Hiányoznak a védőnők. Többnyire gyerekorvos, háziorvos a közelben sincs, és a családsegítő, gyermekjóléti szolgálatok heti 2-4 órát vannak jelen az ilyen helyen, ahol pedig általában szinte minden gyerek veszélyeztetett. Ezt kéne megértenünk, hogy lássuk, hogy valójában mik voltak az előzmények.

- Mennyire helyspecifikus ez az eset?

- Sajnos az ország egy jelentős részében előfordulhatnak hasonló esetek amiatt, hogy nincsenek szakemberek. Nagy a fluktuáció, rettenetesen alacsonyak a fizetések, nagyon gyengék a körülmények. Az országnak ezen a részén, de sok más részén is, a tömegközlekedés nagyon erősen akadályozott. A kollégák nem kapnak közlekedési eszközöket. És ha még egy biciklije sincs a védőnőnek, vagy a gyerekjóléti szolgálatosnak, vagy egy autója, amibe benzint tudna venni, akkor nyilvánvalóan az történik, hogy ezek a területek tökéletesen ellátatlanok maradnak. Amikor egy-egy ilyen haláleset vagy nagyon súlyos sérülése történik meg egy gyereknek, és erről a média tudomást szerez, akkor szembesülhet ezekkel a problémákkal a nagyközönség.

Mindig a szülő ellen irányul a harag, holott ebben az esetben sem tudjuk például, hogy az egyébként előzetesben lévő édesanya vajon valóban bántotta-e ezt a kisgyereket. És még egy nagyon fontos dolgot mondanék, ami a nagyközönség, laikusok számára is fontos, hogy ebben az esetben az merült föl, hogy a gyerek abba halt bele, hogy megrázták.

Nagyon fontos, hogy a gyermekorvosok és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, amely azóta már sajnos megszűnt, készített egy, a világban mindenhol nagyon is jól ismert jelenségről, a megrázott csecsemőkről egy kiváló filmet, amely fent van a youtube-on, megtekinthető, „Sose rázd a kisbabádat!” címen. A kisgyereket nem szabad megrázni, mert, ahogy mondani szoktuk, a babák azok fejnehezek, és nagyon súlyos, akár halálos sérülést okozhat valaki akkor is, ha akár jó szándékból, vagy játékból megrázza a gyereket. Ez sokszor sajnos azok számára sem ismert, akik nem akarják bántani a gyereküket, csak nem tudják, hogy ezzel mit okozhatnak. Tehát erről például nagyon kevesen tudnak, pedig ez egy elég elemi dolog volna ahhoz, hogy nagyon sok szándéktalan gyerekbántalmazást is meg lehessen előzni.

- Igen, elképzelhető, hogy ez a 21 éves tiszaburai nő, aki meglehetősen fiatal és van egy 10 hónapos gyermeke, egyszerűen csak ideges volt, amikor a gyerek nem akart aludni.

- Igen, ha ő volt egyáltalán, mert erről sincs semmi információnk. De a tény az, hogy sem játékból, sem indulatból, sem megnyugtatásképp nem szabad a kisbabákat rázni, és erről a világ boldogabb felén a médiában, a híradásokban rendszeresen tájékoztatják az embereket. Reklámok helyett vagy előtt kisfilmeket vetítenek erről, azért, hogy mindenki értesüljön, hogy ez milyen baleseteket okozhat. Én mindenkinek ajánlanám, aki érintett lehet, hogy nézze meg a „Sose rázd a kisbabádat!” kisfilmet, mert nagyon tanulságos, és csak néhány perc az egész.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy megállapítják a gyámügy felelősségét ebben az ügyben?

- Erre eddig még nem nagyon kerül sor. Amikor az ombudsman vizsgál, akkor ő le szokta írni. Nem egy ilyen gyerekhalál esetében leírták, nem elsősorban a gyámügy felelősségét, hanem a jelzőrendszeri tagokét, így a védőnő, a háziorvos, vagy gyerekorvos, vagy a szociális szolgáltatók, gyerekjóléti szolgálat felelősségét. A gyámhivatal sajnálatos módon abban a helyzetben van jelenleg Magyarországon, hogy miután a járási gyámhivatalok, vagy az afölötti kormányhivatalok döntenek, az ott dolgozók általában nem látják a gyereket és a családot soha, csak papírokból dolgoznak. Ami egyfelől megengedhetetlen lenne, másfelől azt is jelenti, hogy az ő felelősségük azon alapul, hogy azokból a papírokból, amiket ők kaptak, mi derül ki, vagy mi nem derül ki. Az már a személyes szakmai lelkiismeretükön, vagy lehetőségeiken múlik, hogy vajon utánanéznek-e annak, hogy ami a papírokban áll, az milyen mértékben felel meg a valóságnak, illetve, hogy kell-e további vizsgálódás. Halálosan túl vannak terhelve az ilyen hivatalokban dolgozók, és ma már szégyenteli módon nincsenek is specializált feladatkörök elhatárolva. Tehát nem arról van szó, hogy valaki nagyon jól ért gyerekügyhöz és ezzel foglalkozik, vagy ért a gondnokságoláshoz, vagy a mentális betegségekhez, hanem mindenkinek mindent kell csinálni, és ezekben a hivatalokban meglehetősen szerények a lehetőségek. Nagyon kevesen vannak, nagyon túlterheltek, és a telefonálási lehetőségek, a számítógéphez való hozzáférés is meglehetősen korlátozott nem egy helyen.

Tehát én azt gondolom, hogy elsősorban nem azt kéne vizsgálni, hogy az egyéni felelősség hogy néz ki. Azt is, persze, és számonkérhetőnek is kéne lennie. Hanem azt, hogy milyen feltételek között dolgoznak azok, akiknek az emberek millióinak a jólétéről és a jóllétéről kellene gondoskodni. Azt gondolom, hogy ők maguk is nagyon rossz helyzetben vannak, ami nem menti fel őket, de magyarázatként mindenképpen szolgál, és azt is jelzi, hogy milyen katasztrofális helyzetben van e tekintetben is az ország.

- Dokumentálnia kell a védőnőnek, amikor így felkeres egy tíz hónapos csecsemőt?

- Igen, abszolút dokumentálnia kell. Erre van egy dokumentációs adatlap rendszer, amit neki ki kéne töltenie, és kötelező neki írásban jelzést adni. De ha nagyon sürgős az ügy, akkor azon túl, hogy írásban jelez, telefonon, személyesen is jeleznie kell. Kötelező, tehát büntetőjogi felelőssége van abban, hogy jelezzen, és ha nem jelez, akkor meg kellene, hogy állapítsák az ő büntetőjogi felelősségét. De ugye több mint 20 százaléka hiányzik a védőnőknek, különösen az országnak a keleti felén, és nagyon sok településen helyettesítéssel, vagy úgy sem tudják megoldani a védőnői ellátást. Hozzátenném, a háziorvosi, gyermekorvosi ellátással ugyanez a helyzet. Tehát nagyon könnyen lehet, hogy ezen a környéken nincsen védőnő, vagy ugye, ami egyébként aggályos, hogy ha valaki főállásban látja el ezt a feladatot, akkor is 250 gyerek tartozik hozzá. Belátható, hogy 250 gyereket nem lehet ellátni. Nyilvánvalóan itt azt kellene megvizsgálni, hogy látta-e védőnő, látta-e orvos ezt a gyereket rendszeresen, tudott-e gyermekjóléti szolgálat, családsegítő arról, hogy itt veszélyeztetettség áll fenn. Különösen, ha igaz az, hogy ezt az anyát futtatta valaki és ő maga is áldozat, mint prostitúcióra kényszerített fiatal nő. Tudott-e erről valaki, jeleztek-e. Ha jeleztek, akkor annak volt-e következménye. A nagyszülők bejelentésére reflektált-e a gyámügy. Ilyen esetben a gyámhatóságnak elsődleges feladata lett volna, hogy szóljon a gyermekjóléti szolgálatnak, illetve bekérje a védőnőtől az addig történteket. Volt-e rendszeres orvosi ellátás, megkapta-e a gyerek az oltásokat, és így tovább. Ennek van egy nagyon nyilvánvaló és logikus protokollja és a törvény ebben nagyon világosan és egyértelműen fogalmaz. Ezeket nyilván mind tudnunk kéne. De sajnos ilyen esetekben sem működik a transzparencia, mert egyszerűen nem válaszolnak az újságírók kérdéseire azok a hatóságok, akiknek ez a faladata lenne.

Az adást teljes terjedelmében meghallgathatják a Klubrádió archívumában, itt:

https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyors-2019-augusztus-23-pentek-0600-5390

A dr. Herczog Máriával folytatott beszélgetés 105:38-nál kezdődik.

A beszélgetés során említett „Sose rázd a kisbabádat!” című kisfilm:

Fotó: freeimages.com