„Becslések szerint 2020-ban 65 százalékkal több kapcsolati erőszakot követtek el nálunk, mint 2019-ben. A járvány kitörése óta még inkább fenyegeti a családon belüli erőszak a gyerekeket, időseket, betegeket és fogyatékosokat is. Mit tesznek ez ellen idehaza, és mit a nemzetközi gyakorlatban?” A Szeretlekmagyarorszag.hu oldalon Sándor Zsuzsa erről kérdezte dr. Herczog Mária szociológust, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnökét. Az alábbiakban az interjút ajánljuk.„– Naponta hallunk híreket arról, hogy a járvány kitörése óta fokozódott a családon belüli erőszak. Az esetek számáról azonban nincsenek pontos adatok. A szakembert ez nem zavarja?
– Dehogyisnem, ugyanis szakmai állításokat nem lehet becslésekre alapozni. A családon belüli erőszakot eleve nehéz egzaktan mérni, a járvány pedig olyan helyzetet teremtett, amiben még soha nem voltunk.
– Miért nehéz felmérni a családon belüli erőszakot?
Egyrészt mert nagy a látencia: az áldozatok többsége elhallgatja, hogy bántalmazzák otthon. Nem jelzik a bajt, nem tesznek feljelentést. Tehát a valódi estek száma biztosan többszöröse a feltételezettnek, vélelmezhetően legalább tízszerese. Az is probléma viszont, ha erőszaknak minősítjük azt, ami nem az.
– Hogy érti ezt?
– A járvány óriási terheket ró az egész társadalomra, és ez lecsapódik a családban is. Sokkal több feszültséget és konfliktust kell elviselnünk, és ez még a jó partneri kapcsolatokat is próbára teszi. Az egymást szerető társak, gyerekek és szülők között is előfordulhat, hogy olyasmit vágnak egymás fejéhez vagy úgy viselkednek, amit utólag maguk sem értenek. A kapcsolati erőszak bűncselekménye azonban más: ott az egyik fél hatalmában tartja a másikat, uralkodik felette, kizsákmányolja, korlátozza a szabadságában, lelkileg és fizikailag is bántalmazhatja.
– A veszekedések azonban könnyen tettlegességig fajulhatnak. A járvány miatt sokkal inkább bezárkózunk. Ez önmagában is veszélyforrás?
Abszolút, ráadásul rengeteg olyan problémával kell megküzdenünk, amelyekkel korábban nem, tehát nem tanultuk meg jól kezelni ezeket. Ha a gyerekek egész nap otthon vannak, nem tudják a mozgásigényüket kiélni, zavarják az otthonról dolgozó szülőt. Sok családban nincs annyi számítógép, vagy egy se, még áram se, hogy mindenki online végezhesse a feladatait. Ha a szülő elveszítette a munkáját, az egzisztenciális gondok megsokszorozzák a lelki terheket is. Mivel a személyes kapcsolatokra alig van lehetőség, inkább telefonon, interneten kommunikálunk a rokonokkal, barátokkal, így a családtagok még inkább magukra maradnak, és egymáson vezetik le a feszültségeiket. A külső kontroll is megszűnhet a család körül: ha egy gyereket bántalmaznak, azt általában elsőként az óvodában, iskolában veszik észre, vagy a nagyszülő, az orvos látja meg, hogy baj van. De most még a gondozók se jutnak be a családokhoz. Senki nem tudja, mi zajlik a zárt ajtók mögött. Sokan laknak együtt idős, beteg vagy fogyatékos hozzátartozójukkal. Normál időszakban számíthatnak valamilyen nappali ellátásra, de ez sincs jelenleg, ezért ők is sokkal gyakrabban válnak áldozatául a családon belüli erőszaknak. Nemrég nagy port kavart egy angliai eset: a szülő nem bírta tovább magára maradva elviselni a súlyosan fogyatékos gyermekével járó feladatokat, lelki terheket. Tavaly március óta voltak összezárva a lakásban, nem működtek a korábbi segítő szolgáltatások, és végül megölte a fogyatékos gyermekét.
(…)
– A covid miatt a családon belüli erőszak máshol is nagy problémát jelent. Milyen megoldásokat keresnek?
– Azok az országok sikeresebbek ezen a téren, ahol a különböző ágazatok és szakemberek formálisan is együttműködnek, és civil szervezeteket is bevonnak az erőszak megelőzésébe és kezelésébe. Azok eredményesebbek, ahol a kormányzat is jelentős szerepet vállal a felvilágosító kampányokban, és egyértelműen állást foglal az erőszak minden formájának elutasításában.
A Sándor Zsuzsa által készített, a Szeretlekmagyarorszag.hu oldalán közzétett interjú az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető:
Fotó: Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület