Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program – Az első hónapok eredményei

eredmeny honlap png 1024x683Elindult a józsefvárosi Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program, a JóKer. Alább az első hónapok közös munkáját és eredményeit mutatjuk be. 

A Józsefvárosi Önkormányzat 2023 májusában kétéves, az Európai Unió által is támogatott Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programot indított, melynek a résztvevő gyerekek ötletei és szavazatai alapján lett JóKer a program neve. A legnagyobb európai gyermekjogi és gyermekjólléti szervezet, a mintegy 200 tagszervezetet számláló Eurochild, a Partners Hungary Alapítvány és a Wesley János Főiskola mellett a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület is a partnerek között van. 

 

Alább a Józsefvárosi Önkormányzat által összefoglalt eddigi eredményeket foglaljuk össze:

 

Szeptember 22-én, a Kesztyűgyár 15. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat keretein belül

 

Tali a téren néven rendszeres találkozókat szervezünk a II. János Pál pápa téren, ahol hétről hétre egyre többen játszunk együtt a program munkatársai, szociális munkások és önkéntesek segítségével. Szeptember 13. óta minden szerdán találkozunk a kerületi gyerekekkel a téren, ahol közösen beszélgetünk, kosarazunk, tollasozunk, játszunk – az egészen kicsiktől az idősebbekig sokan tartanak velünk.

 

A nagyobb gyerekek új játékokat ismernek meg, közben új barátokat is szereznek, miközben a szüleiknek, nagyszüleiknek van idejük egymással beszélgetni. Már visszatérő gyerekek is vannak, akik számára a szerda délutáni program már egyértelműen a Tali a téren. Október 25-én is várunk mindenkit szeretettel! (Aztán a tervek szerint zárt térbe költözik a program – a részleteket hamarosan közzétesszük.)

 

Már készülnek a gyerekekkel és fiatalokkal is dolgozó legfontosabb józsefvárosi intézmények, például a Kesztyűgyár, a FiDo, a Józsefváros Újság és a Józsefvárosi Múzeum, valamint a csatlakozó óvodák részletes tervei a programhoz.

 

Képzéseket is szervezünk a program keretében munkatársak számára: a projekt szakmai vezetője, dr. Mátyók Fanni gyerekjogi és gyerekrészvételi alapozó tréninget tartott az önkormányzati munkában különböző területeken dolgozó vezetőknek. A tréning célja az volt, hogy együtt gondolkodjunk azon, hogyan lehetne az önkormányzat még inkább gyerekbarát, és mi kell a gyerekek biztonságos bevonásához a döntésekbe.

 

Kétnapos képzést tartott a projekt nemzetközi konzorciumi partnere, Európa legnagyobb gyermekjólléti ernyőszervezete, a Eurochild a részt vevő partneritézményeknek a gyerekrészvételiségről. A tréning második napját a Eurochild-gyerektanács legfiatalabb, 12 éves tagja tervezte és vezette le közösen a szervezet szakemberével. Ő az első magyar résztvevő a Eurochild gyerektanácsában.

 

Az önkormányzat döntött arról, hogy egyes intézményeknél külön forrással támogatja, hogy a fiatalok és gyerekek ötletei megvalósulhassanak. A JóKer épít a kerületben már működő részvételi gyakorlatokra, ezért a Közösségi Részvételi Irodával folyamatosan egyeztetünk. Hamarosan megújul Józsefváros honlapja – külön a fiataloknak és gyerekeknek szóló fülre kattintva lesznek elérhetőek a legfontosabb információk.

 

Iskolai közösségi szolgálatra várjuk a középiskolás fiatalokat a FiDo-ba, a Tali a téren rendezvényeire, a Kesztyűgyárba, a Közösségi Részvételi Irodába és a Józsefvárosi Önkormányzat további osztályain, valamint a Józsefváros Újsághoz és a Józsefvárosi Múzeumba, ahol programszervezéstől a kommunikációs tartalmak készítésén át akár a múzeumpedagógiai foglalkozások tartásáig számítunk rájuk.

 

Dolgozunk olyan javaslatokon, amelyek általában segíthetik egy még inkább gyerekbarát Józsefváros mindennapi működését. Például egy olyan javaslatcsomagon, hogy a kiskorúak biztonságát és méltóságát miként tudják érvényesíteni a nyilvános eseményeken képeket készítők.

 

Emellett készülünk november 20-ra, a gyerekek jogainak világnapjára is. Ez az idén hétköznapra esik – egy borongós hétfőre –, úgyhogy a megelőző hétvégén, november 18-án várjuk majd az ifjú józsefvárosiakat sok-sok programmal. A részletekről hamarosan beszámolunk.

 

Jó hír, hogy megérkeztek az első elismerések is: a JóKer program és a Tali a téren is felkerült az ajánlott jó gyakorlatok közé a fiatalokkal foglalkozó európai szakemberek legnagyobb ernyőszervezetének honlapján.

 

Kövessék a munkánkat, a programjainkra pedig minden érdeklődőt várunk szeretettel!