A fenti idézet 2011-ben látott napvilágot, és váltott ki heves vitát a politikai és szakmai közösségekben. Első olvasásra akár igazat is adhatnánk a nyilatkozónak, hiszen az ENyÜBS2 adatai szerint az elmúlt öt évben nem érte el a harmincat sem azoknak a büntetőeljárásoknak a száma, amit kiskorúval szembeni szexuális kizsákmányolás miatt indítottak kerítők, futtatók vagy bordélyházat üzemeltetők ellen. Miért érezzük mégis úgy, hogy valami nincs rendben ezzel az adattal? Egyrészt talán azért, mert a magyar statisztikával nehéz szembeállítani az ILO (ENSZ Munkaügyi Szervezete) becslését, mely szerint évente több, mint egymillió gyerek kerül a szex-piacra, vagy azt a (szintén becsült) adatot, mely szerint a fejlett világban a prostituáltak megközelítőleg 25%-a gyermek – azaz 18 éven aluli. Másrészt meg azért, mert ugyan sokféle számot kigyűjthetünk és felsorolhatunk, a „számháborút" a végtelenségig folytathatjuk, a nagyon magas látencia (rejtve maradás) miatt mégsem találunk olyan statisztikát, ami minden kétséget kizáróan megmutatná valójában hány gyermek válik ma Magyarországon szexuális kizsákmányolás áldozatává. Ennek egyik oka a rejtőzködés, amiben nem csak az elkövető (a gyereket kihasználó felnőtt vagy másik gyermek) és a „szolgáltatásokat" igénybe vevő kliens érdekelt, de az áldozat is - és kettőjük játszmáját a nagyon alacsony statisztikai adatokért felelős másik „ok", a szakemberek félrenézése, inkompetenciája és hárítása „keretezi" egy képpé.
A gyermekprostitúció olyasmi, amiről szinte mindenkinek megvan a kialakult, indulati véleménye, amit nehezen követ cselekvés. Elítéljük, de sokszor teszi hozzá a környezet, hogy egy kicsit, vagy nagyon, a gyerek is furcsa, talán ő is kezdeményezte, benne van a vérében, „tudja, a cigányoknál ez így van", se szeri se száma a közhely, előítélet szülte „bölcsességeknek". De komoly gondot jelent az is, hogy a gyermekprostitúció megelőzésével, felismerésével és kezelésével érintett szakmák közötti kompetenciahatárok nem egyértelműek a szakemberek számára. Hogyan magyarázhatnánk másképpen azt, hogy 2010 nyarán, a szabálysértési törvény módosítását követően - ami azóta lehetőséget ad fiatalkorúak esetén is az elzárásra – a jogalkalmazó első esetben egy 16 éves, út szélén magát áruló lányt ítélt tíz napi elzárásra. Vagy mi más lehetne az oka annak, hogy a rendőrség munkatársai rendszeresen úgy nyilatkoznak „egy 14 éven felüli lány esetén az önkéntes alapú szexuális kapcsolat létesítése nem büntethető. Ugyan mit csináljunk velük?"3 Hiába mondja ki a gyermekvédelmi törvény, hogy 18 éves korig számít egy fiatal gyermeknek, és hogy minden kétséget kizáróan bántalmazásnak számít esetükben, ha prostituálódtak – a rendőrség csak rendészeti szemmel tud tekinteni az ügyre, és a legtöbb esetben még csak jelzési kötelezettségét sem teljesíti.4
De hasonló problémát okoz az is, hogy valamiféle furcsán értelmezett szemérmesség miatt a prostitúció tényének megemlítése is hiányzik azoknak a lányoknak, fiúknak az aktájából akik a gyermekvédelmi rendszerbe kerülnek, akiket állami gondoskodásba kell helyezni. Pedig esetükben különösen fontos, az egyéni gondozási nevelési terv meghatározásában is döntő kell hogy legyen az a tény, ha szexuális kizsákmányolták őket, ha van ilyen jellegű áldozat-élményük, ha van tapasztalatük a „pénzszerzés és túlélés" ezen formájáról vagy ha (miként az sok esetben előfordul) a prostitúció részeként kábítószerfogyasztás, és –kereskedelem, bűnelkövetés, pornográf felvételek is szerepelnek a gyerek élettörténetében. Hogyan várható el, hogy a hiányos információkkal érkező gyerek a szükségleteinek megfelelő ellátásban, gondoskodásban részesüljön?
„Vica, aki édes kis tiniként érkezett az intézetbe, két copfba font haja, miniruhája, felkeltette a felnőttebb férfiak figyelmét. Kint tartózkodásai alatt olyan szex partikon vett részt, amiket felnőtt fejjel is nehéz elképzelni. Mire hozzánk került már senki nem emlékezett arra, hogy hogyan vették rá 12 évesen, hogy megkóstolja a drogos italt, hogy hogyan fényképezték le a közprédává tett kislányt, kerültek fel a képei az internetre. Hogy hogyan vették el a kedvét később, hogy feljelentse az őt megerőszakoló hat fiút, „barátnője" haverjait. Úgy tűnt, sokkal egyszerűbb, ha maga is kezdeményező lesz, és ha lehet, hasznot is húz ezekből a számára „elkerülhetetlen" esetekből. Vagy Márta, aki szintén igazolni látszik az előítéleteket, hogy ugye ő is kedvét leli a prostitúcióban, hiszen, amikor szökési terveken gondolkozott az intézetben, ennek egyetlen konkrét célja volt, a közeli kiserdő, amiről már hallott a lányoktól, ott vannak a prostituáltak, oda szeretne eljutni. „Na, ugye, csak tetszik neki ez az út?!" Mártát, 11 évesen apja állítólag megerőszakolta - amiről szemérmesen hallgatnak a hivatalos papírok - csak gyámi, nevelői célzásokból lehet tudni az eseményről, de kiemelték a családból, intézetbe került, ahol nem tudták kezelni indulatkitöréseit, pszichiátriai problémáit. Szökései közben találta meg az a fiatalember, aki futatta, és droggal kötötte magához. Az őt használó, felhasználó férfi volt az egyetlen stabil személy életében, így mindent megtett, hogy kedvében járjon. 16 évesen tiltott kéjelgésért kapott megrovást. 2011-ben, pedig bírói figyelmeztetést, az évekkel ezelőtti kábítószer használatért. Arról nem szólnak a papírok, hogy mit kapott, kaptak a kéjelgés felnőttkorú résztvevői, vagy azok, akik rákapatták a drogra. Márta esetében használói számára vonzó lehetett, hogy ő is koránál is fiatalabbnak látszik, ugyanakkor mimikátlan arca, viselkedése mindenki előtt világossá teszi, hogy pszichésen, értelmileg is sérült. Nála különösen felháborító, hogy mégis évekig futtatták, kihasználták. Egy biztos, Mártának (sem) nem volt jó az intézetben, viselkedése állandó óvatosságot igényelt, nehezen kiszámítható indulatai, vagy házon belüli eltűnései egy ép közösségben se lennének könnyűek. Nevelőjének sikerült kialakítania vele egy számára biztonságot nyújtó kapcsolatot, ennek köszönhetően egyre több rendezvényen, eseményen vett részt, de a programok nagy részét lehetőség szerint elkerülte, szívesebben ült volna nevelőjével kézenfogva, ami a csoportja tagjainak persze nem tetszett. Váratlan kitörései mögött nem mindig lehetett megtalálni a valós okot, de mindig nagy ijedséget okozott a csoportban, amit egy – egy adott pillanatban „viszonoztak" társai. 2010-ben hosszú keresés után előkerült egy idősebb fél testvére, akivel megismerkedett a gyám, a családgondozó, és az intézeti szociálismunkás is. Mindezek nyomán, végre ő is elmehetett egy rövid eltávozásra, amire addig nem volt lehetősége. Az augusztusi visszaérkezése az intézetbe drámai volt, Márta zokogva közölte, hogy az intézetbe visszavezető úton megerőszakolta bátyja. A hivatali procedúra a mai napig nem zárult le, ma sem lehet tudni, tényleg megtörtént, vagy Márta dühe mondatta ezt, mert a féltestvér az újszülött gyermeke vigyázásra fogta be, és semmiképpen nem engedte idegen fiatalok közé. Az eltelt egy évben néhány kihallgatáson kívül más nem történt, az amúgy is zaklatott lány még zaklatottabb lett, különösen, amikor szembesült azzal, hogy most már végképp nincs hova mennie, se a szünetekben, se végleg. Nyáron, amikor betöltötte a 18 évét, egy szociális otthonba került, ahol kezdték megkeresni a futtatók. Jelenleg abban a szülői házban él, amelybe eddig még látogatóba se mehetett."
Esetek, sajnos végeláthatatlanok. Nincs pontos statisztika az intézetekben sem, mert a legtöbb esetben nincsenek biztos adatok a gyerekek múltjáról, de a szakemberek szerint a bent élő javítós, előzetes, speciális gyermekotthoni lányok legalább egyharmada már gyermekkorában részese volt erőszakos cselekménynek, szexuális, vagy másfajta abúzusnak. Az érintett gyerekek élettörténetében ez az egyik leggyakrabban ismétlődő elem. A gyermekkorban elszenvedett szexális, fizikai bántalmazás, az elhanyagolás a kriminológiai kutatások adatai szerint is a prostituálódó gyerekek több mint kétharmadánál fordult elő, ezért kiemelt kockázati tényezőt jelent.5 Mit mondhatunk akkor? Kik ezek a gyerekek?
Elkövetők, akiket szabálysértési őrizetre kell ítélni, vagy áldozatok, akiknek segítségre, és szükségleteik szerinti támogatásra van szükségük, horribile dictu itt olyan fiúkról, lányokról van szó, akiknél a kriminális deviancia, a bűnelkövetés kockázata igen magas, de ezt csak akkor tudják elkerülni ha értő segítséget kapnak? Egy biztos. A bezárás nem segítség és annak tagadása sem, hogy a gyermekprostitúció létezik Magyarországon.
„A probléma a bántalmazással és a kizsákmányolással az, hogy hiányzik a megértés és létezésének tudomásul vétele..."6
1. Forrás: http://www.fn.hu/belfold/20110127/pinter_nem_indokolt_gyermekprostitucio/
2. Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika
3. Forrás: Kossuth Rádió, Vendég a háznál (2005. szeptember 27-i adás) idézi: Herczog-Gyurkó: Gyermekek kereskedelemi célú szexuális kizsákmányolása. Kutatási zárótanulmány. OKRI. Budapest. 2006.
4. Ezt nem csak onnan tudjuk, hogy a gyermekjóléti szolgálatokhoz, gyámhatóságokhoz igen kevés ilyen jelzés érkezik, hanem onnan is, hogy a rendőrségi statisztika (ami egyébként akkurátusan rögzít minden eljárási, nyomozási vagy jelzési cselekményt) nem tartalmaz ilyen jellegű adatbázist.
5. Corinne, May-Chahal – Maria Herczog: Child sexual abuse in Europe. Council of Europe. 2003. 12. old.
6. Idézet az Európa Tanács 2003-ban kiadott „Zárójelentés a gyermekek szexuális kizsákmányolásával szembeni védelméről” c. dokumentumból, PC-S-ES, 2003