Azt az életet, ahol mi emberek, gyermekként, vagy felnőttként, jó emberként, vagy rosszként, férfiként, vagy nőként sokszor csupán kis játékbábuk vagyunk a nagy táblán, ahol rajtunk kívül álló események határozzák meg sorsunkat. A betegségek, a balesetek, a halál, vagy a történelmi fordulatok, van, hogy kíméletlenül érintenek minket és szeretteinket, és meg sem küzdhetünk velük. Ha nem is tudunk fegyverrel harcolni a megváltoztathatatlan történések ellen, az csak rajtunk áll, hogy hogyan maradunk emberek. Emberek saját magunk, a körülöttünk lévők és talán legfőképp gyermekeink szemében, hiszen ők azok, akik számára szüleik jó, rossz vagy éppen teljesen hiányzó példája kiindulópontként szolgál az életben, amit követni lehet, vagy aminek homlokegyenest lehet ellentmondani.

Anton, a svéd származású, de Dániában élő, Afrikában humanitárius szolgálatot teljesítő orvos is ezt a legfontosabb leckét, „az embernek lenni" leckéjét szeretné megtanítani a gyerekeinek, főként idősebb fiának, a 12 éves Eliasnak, aki minden nap lapos kerékkel és megtépázott önbecsüléssel tér haza az iskolából, mert az idősebb és nagyobb fiúk rajta tesztelik hatalmukat és erejüket. De egy nap az új osztálytárs, Christian kiáll Elias és az osztály elnyomottai mellett. Bár célja szép és nemes, indíttatását a düh szüli, eszközeit a harag vezérli. Egy olyan kisfiú dühe és haragja, akit letaglózott a felsőbb erők csapása, és aki nem lel támaszra a fájdalma feldolgozásához. Az ő, kiskamasz, feketére és fehérre egyszerűsített világában embernek maradni erőszakmentes, passzív, elfogadó és nem megváltoztatni akaró módszerrel a gyengék vigaszának tűnnek. Ez az a világ, melyben az „Okos enged, szamár szenved", a „Légy te a bölcsebb és ne üss vissza", és az ehhez hasonló mondások a többi felnőtt szöveggel egy kategóriába kerülnek, és nem nyernek igazán értelmet az intenzív érzelmekkel viaskodó gyermek számára. Az apjáért rajongó, újdonsült barátjára felnéző Elias lesz az, aki a „Tartsd oda a másik orcádat is" és a „Szemet szemért, fogat fogért" világok között imbolyogva, karakterével rámutat mindkettőnek a szélsőségeire.

A film dán címe, a Hævnen, bosszút jelent. A magyar címet az angol, In a Better World változat ihlette. Egyik sem pontos és mégis mindkettő találó. Hiszen erről szól a film, a bennünk levő ősibb, állatiasabb, a gyermeki őszinteséggel jobban megférő énünk és a társadalommal megáldott és egyben megvert „felnőtt énünk" harcáról.