De talán éppen így, ilyen Twin Peakst idézően teszik igazivá a történetet, hiszen erről szól valójában az élet – a film interpretálásában (is); gyermekkorunk rémlátomásainak legyőzéséről, az erre írt stratégiánk keresztülviteléről. A cél tehát ugyanaz, csak a küzdelem más: kinek a túlságosan óvó-védő szülei által épített burokból való kitöréssel, kinek az első kortárs közösségekbe kerülés okozta ős-sokkal, kinek az őt kiskorában abuzáló apával és annak feddhetetlen hírnevével kell megküzdenie. Kereshetjük a válaszokat, hogy miért jut egyikünknek könnyebbnek látszó, míg másikunknak egy élet boldogtalanságával sem megváltható sors. Érdemes is talán keresni, hiszen a megtaláltnak hitt válaszok könnyebbé tehetik a külső és belső démonjaink legyőzését.
Christian, a 30 körüli, Párizsból Dániába, apja 60. születésnapját ünnepelni hazatérő fiatalember sem jót enni és inni, vidám, családi körben ünnepelni tér haza, hanem gyermekkora legsötétebb árnyait legyőzni. Mindvégig tudja, hogy vér, veríték és könnyek fogják ezt kísérni, de egyben azt is, hogy nem csak saját, hanem testvérei szabadulásáért is küzd. És ahogy apja megállapítja a film zárójelenetében: „Fiam, jó harcot vívtál."
Szívből ajánlom a filmet mindazoknak, akik elfáradtak, megrekedtek saját harcukban, akik elvesztették a reményt, hogy győzhetnek, mert a film üzenete az, hogy le lehet győzni a legősibb, gyermekkorból örökölt, takaró alá bújásra, fülbefogásra, plüssmaci ölbe vevésre késztető félelmeinket is.
Születésnap – Festen (1998)