A kis Dimitri részeges édesapja és bácsikái társaságában cseperedik a nagymama házában, különféle ittas mókák aktív résztvevőjeként. A piások "természetes életciklusát"- azaz a nonstop italozást és az azt követő másnaposságot - időközönként feldobja egy Roy Orbison (Only The Lonely, Pretty Woman) koncertközvetítés a Coconut Groove-ból, a régen látott nagynéni, Rosie, a végrehajtó, illetve a rendőrség rendszeres látogatása. Ilyenkor a nagymama megadóan tűri, hogy fiai nevét olyan, számára ismeretlen latin kifejezésekkel kapcsolják össze, mint a kóma vagy a delírium tremens.  A három nagybácsi alakja kissé összemosódik, de talán mindegy is, hogy melyikük nevéhez fűződik a tévé elflipperezése, a meztelen biciklis bajnokság és a Tour de France ivászatmaraton megszervezése, vagy hogy melyikük ejti teherbe szisztematikusan valamennyi útjába akadó nőt.

A Semmivégre című könyvben Verhulst antropológiai tanulmányhoz méltó alapossággal és pontossággal ábrázolja családja életmódját, ugyanakkor végig a közéjük tartozó nézőpontjából tekint rájuk, és magától értetődő természetességgel, ítélkezés nélkül számol be a nyomorúságos történésekről. Megrázó, ahogy tizenhárom éves önmagát a kompletten működésképtelen és beteg családjához ragaszkodó, maximálisan lojális kisemberként ábrázolja. Az író, egyébként már első Magyarországon megjelent könyvében, a Problemszki Szállodá-ban is - amelyben egy belgiumi menekültszálló lakóiról mesél - egy megélt, megtapasztalt, valós élethelyzetből bontotta ki a történetét.

Tovább a teljes írásra