Csukd be a szemed, és indulj el, menj ki a konyhába, majd gyere vissza! – ezzel a felszólítással indul az első fejezet. Jó játéknak tűnt, a fiam már neki is indult, aztán nem sokkal később a konyhakövön landolt kedvenc pohara, és milliónyi apró szilánkra esett szét. Ezért aztán a könyv lett a hibás, amit mérgesen el is dugott, de egy fél óra elteltével már újra mellette ült, és bogarászta. Így kezdődött ismeretségünk a kötettel, amit aztán szinte egyhuzamban el is olvastunk. Na, nem az egészet, csak amiről azt gondoltam, hogy egy hétéves számára befogadható, mert az agyközpont leírása például nem kötötte le.

De nagyon sok szemléletes példát találtunk benne arra, hogyan tudjuk magunkat egy kis időre a sérült emberek helyébe képzelni. A könyvet persze valószínűleg nem is arra tervezték, hogy a gyerekek egy ültő helyükben végigolvassák. A magyarázatok általában jól érthetőek, szellemes példákkal illusztráltak, és csak itt-ott támadhat az az érzésünk, hogy feleslegesen sok idegen szó keveredett a szövegbe. A másik gyenge pont, hogy mintha egyes részek más-más korosztálynak szólnának. Ez természetesen a témák különbözőségéből is adódik, és amíg a vakok életének nehézségeit könnyebb egy-egy játékos példával bemutatni, mindez már nem olyan egyszerű egy Down-kóros vagy egy autista esetében. Maguk a szerzők is érzik, hogy ezek a témák könnyen nyomasztóvá válhatnak az olvasók számára, ezért igyekeznek egy kis humort és könnyedséget becsempészni a sorok közé. Az illusztrációk, a könyv látvány- és színvilága is sokat segít ebben, de a sorok közé csempészett kiszólások néha kifejezetten bosszantottak.

További részletek a könyvből

Eredeti cikk (meseutca.hu)