A  fiú közben kallódik, és bár öreg és együgyű nagyanyja főz rá, néha kimossa a ruháit, ez éppen csak a nyomorúságos éltben maradáshoz elég, a tisztességeshez semmiképp sem, nem beszélve lelkének ürességéről, amely némán és fájón kiált a törődésért, hiszen titokban, sok gyerekkel ellentétben a kis Dimitri arra vágyik,  hogy valaki végre kikérdezze a leckéjét… Ez sajnos soha nem történik meg.

 A kisfiú közben megszokja, beletörődik helyzetébe, és bár az eszével tudja, hogy borzalmas körülmények között él, a teste már nem tiltakozik, 10-12 éves korára gyakorlott iszákos lesz, és csak a hozzájuk kényszerű vendégeskedésre kárhoztatott unokahúga miatt érinti kellemetlenül apjának bűzlő zoknija, összehányt ruhái, a mocsoktól ragadó széteső bútorok és a nikotintól csöpögő vakolat.
Ösztönösen megpróbál a korosztályával is barátkozni, és szert tenni szokásos és átlagos gyermeki kalandokra, de legjobb barátját annak „normális" életet élő szülei egyik napról a másikra eltiltják tőle, amiért a felnőttkori találkozásuk alkalmával sem tud megbocsájtani neki.  

A könyvet olvasva egyre világosabban  körvonalazódik, hogyan növeszt újabb és újabb védőburkot szíve és lelke köré az élet, és csodával határos módon mindezek ellenére hogyan  válik mégis felnőtt, értelmes, tanult, dolgozó, ám a mentális szenvedésektől szabadulni próbáló emberré, íróvá.

Az anyáról a könyvben nem esik sok szó, talán mert ennyire nem hagyott mély nyomokat gyermekében, talán a fiú is keveset tud róla, vagy talán csak azért, (és én ez utóbbit érzem reálisnak) mert nevének puszta említése is rendkívül fájdalmas emlékeket és az elhagyatottság érzését szabadítja fel az amúgy sem könnyű sorsú fiúban. Apjáról viszont kegyetlen nevelési módszerei ellenére, szeretettel beszél, még a gyámhivatal „támadásaival” szemben is megvédi és halála után is szeretettel emlékszik rá.

A mű felöleli Dimitri gyermek és kamaszkorát, valamint az utolsó fejezetekben saját felnőtté válásáról és gyermekének megszületéséről is olvashatunk. Gyermekéről, akinek megszületését nem várta, sőt nem is akarta,   tiltakozik ellene teste és lelke, a születésénél nincs jelen, inkább - klasszikus elhárító mechanizmusként- cigarettát hajkurászik a kórház környékén, és egy rákos beteggel tölti a fia születésének perceit. Titokban azt kívánja, bár halva születne a gyermek, vagy inkább sehogyan se, hiszen mi végre is lehetne neki, pont neki utóda?  Gondolataiban az  alkohol és cigarettabűzben úszó gyermekkora, elgyötört, magányos lelke lázadozik az ismeretlen szeretet bármilyen formája ellen, megtagadván ezzel saját vérét is, jól látható példáját mutatva ezzel a megnyomorított gyermeki lét felnőttkori következményeinek.